Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

31 ma is működő újévi babona kipróbálásra

Érdekességek2021. január 04.

Összegyűjtöttük azokat a bölcs szilveszteri-újévi varázslatokat, amit a régiségben már tudtak őseink. Akár mindegyiket megfogadhatjuk, ha gazdagok, bölcsek, házasok, boldogok akarunk lenni a ebben az esztendőben. Az újkeletű babonákból is válogattunk néhányat.  

A Szilveszter története
Az a nap, amelyen a nyugati világ elbúcsúzik az óévtől, I. Szent Szilveszter pápáról kapta a nevét, akit 314-ben választottak a keresztény egyház vezetõjének és 335-ben, éppen december 31-én hunyt el Rómában. Az ünnep a nyugati kultúrkörben sokáig ide-oda tolódott. Volt idő, mikor december 24-én ünnepelték, de előfordult, hogy előrecsúszott vízkereszt, illetve a Háromkirályok napjára, január 6-ára, és csak néhány évszázada, 1691-ben XII. Ince pápai döntésével rögzült január elsejére.


  1. A régi magyar babona szerint, ha nem falunk fel mindent szilveszterkor, akkor az új esztendőben sem fogunk hiányt szenvedni. Tehát hagyj ételt a hűtőben, meg a kamrában. (Ahányan megrohamozták a nagyáruházakat az idén is, ebben remélhetőleg nem lesz hiba!)
     
  2. Ma nem szabad baromfihúst enni, mert a baromfi hátrakaparja a szerencsénket.
     
  3. A hallal is jobb óvatosnak lenni, mivel folyó menti vidékeken - ezek szerint Budapesten, vagy Szegeden is - szerencsét hoz (ahány pikkely, annyi pénz), máshol viszont baljós állat, hiszen vele elúszik a háziak szerencséje.
     
  4. A boldogságot és az életet többféle rétessel lehet hosszúra nyújtani. Minél gazdagabb, bővebben adagolt a töltelék a rétesben, annál bővebben méri a boldogságot az ég az új esztendőben.
     
  5. Régi szokás az egész kenyér megszegése is, hogy mindig legyen a családnak kenyere.
  6. Újév napján semmit ne vigyünk ki a házból, mert a hagyomány szerint "elszáll a tehén haszna", ám ha nincs tehetnünk, akkor is "elszáll a hasznunk". (Ezen a napon nem jó sem kölcsönadni, sem kölcsönvenni semmit.)
     
  7. Sok háznál mandulaszemet vagy más apróságot főztek a lencsefőzelékbe, és az a leányzó vagy legény, aki ezt megtalálta, a babona szerint férjhez ment, vagy megnősült a következő esztendőben.
     
  8. Aki lencsét eszik, annak az év során soha nem ürül ki a pénztárcája. A lencsét egyes vidékeken babbal, vagy más szemes terménnyel helyettesítik.
  9. A pogácsába Szilveszterkor érmét sütnek, és aki a szerencsepénzt megtalálja, annak bőséges lesz a következő éve. (Kivétel, ha ráharap, és fogorvosra költi az egész vagyonát. Ha a házigazda maga fogorvos, vagy fogtechnikus a húzás méginkább bőséget eredményezhet!) Figyelem, a pogácsának még éjfél előtt el kell fogynia, különben az egész a viszájára fordul!
  10. Az óév és újév közötti éjszakán arra is fény derülhet, ki lesz életünk párja. A népszokás szerint nem kellett hozzá más, mint néhány házilag gyúrt gombóc, amibe gondosan belerejtették a papírra írt legkülönfélébb férfineveket. Amelyik gombóc főzéskor elsőnek feljött a víz felszínére, az tartalmazza a jövendőbeli nevét. (Manapság ezzel is érdemes csínnyán bánni, mert ahány kitekert, faramuci név manapság adódik, a Ladó Utónévkönyv is kevés volna, hogy egyenlő esélyt adjunk a sorsnak.)
     
  11. Újév első napján igyekeztek tartózkodni a veszekedéstől, házi viszálykodástól, mert az egész évet veszekedéssel töltötték volna.
     
  12. Szokás volt kora reggel friss vízben mosakodni, hogy egészségesek maradjanak. Aki reggel a kútról elsőnek mert vizet, "elvitte az aranyvizet", és egész évben szerencsés volt.
     
  13. Ezen a napon nem szabad orvost hívni, orvoshoz menni, mert akkor betegséggel töltjük majd a következő évet.
     
  14. Ezen a napon tilos kivinni a szemetet, mert kidobjuk vele a szerencsénket.
     
  15. Szerencsét hoz, ha megtöltjük az összes félig teli/üres konyhai tartónkat. (kávétartó, cukortartó, sótartó, bors tartó, lisztes edény, zsíros bödön, stb...) Ha ezek teli vannak, egész évben bőséget élünk, de ha üresek, vagy alig van bennük, akkor szükséget szenvedünk ezekben a dolgokban.
     
  16. A szerelmesek, házasulandók külön figyeltek, hogy a mézes bödön teli legyen, illetve hogy legyen méz a háznál, ugyanis ha a szerelmesek megkenik ajkukat mézzel, és éjfélkor úgy váltanak csókot, akkor édes és hosszú lesz a szerelmük, házasságuk. Ezt a babonát akár ma is ki lehet próbálni.
     
  17. Egyes vidékeken a gyermekek száját is mézzel kenték meg ezen a napon, hogy édes beszédű, kedves emberré váljon, hogy sok édességet ehessen az esztendőben, na meg persze a praktikus parszti ész nem hagyta figyelmen kívül, hogy az a módszer a száj kicserepesedése ellen is kitűnő.
     
  18. Pulykát enni is szerencsétlen dolog, mert mérget hoz a házhoz.
     
  19. Disznóhúst azért érdemes ennünk, mert a disznó előretúrja a szerencsét.
    Éjfélkor sokhelyütt meg kellett húzni a malac farkát, hogy bőség és szerencse legyen az új esztendőben. Amilyen hosszan visít a malac, olyan hosszú lesz a jó hírünk az új esztendőben. (Főleg, ha az állatvédők verik ránk, állatkínzásért!)
     
  20. Nem jó dolog ma nagy értékű holmit vásárolni, mert egész évben kiadások várnak. 
     
  21. Érdemes egy érmét ma elásni, holnap pedig kiásni, így "kincslelő" esztendő vár ránk.
     
  22. Ma bőségesen kell enni-inni adni a háziállatoknak, kutyának, macskának, lónak, tehénnek, mert ha ma jóllaknak, egész évben jóllaknak. Egyes vidékeken ezt ülönösen a kutyára vonatkoztatták, mivel ha annyi a maradék, hogy a kutya is degeszre tömi a bendőjét, akkor gazdagság vár egész esztendőben.
     
  23. Éjfél után érdemes jövendőt mondatni, gyertyát önteni, vagy ólmot önteni. (Ólommal óvatosan, mivel az ólom mérgező!) ebből kiderülhet kibe leszünk szerelmesek az esztendőben, vagy megtudhatjuk, mi okozza a szerencsénket, de azt is, hogy ki/mi áll annak útjába.
     
  24. Aki üzlettel foglalkozik, annak gyümölcsöket kell ennie, hogy gyümölcsöző esztendő köszöntsön rá. Ha almát eszik, számlálja meg, hány almamag van az almában, annyi siker üti a markát abban az esztendőben.
     
  25. Aki férjhez akar menni, az ügyeljen arra, hogy egy csinos ifjú férfi kívánjon neki elsőnek boldog újesztendőt. Ha nő kíván, az szerencsétlenséget hoz, ha meg idős férfi, akkor ebben az évben sem megy férjhez, ha pedig nős ember, akkor nős férfi szeretője lehet.
     
  26. Az év utolsó napján tilos mosni, varrni - bevarrják a tyúk fenekét - teregetni, seperni - kiseprik a szerencsét - vasalni - kilapítják a szerencsét - és más hasonlatos házi munkákat végezni.
     
  27. Az éjféli durrogtatásnak is nagy hagyománya van, egyes vidékeken állati hólyagot (marha vagy sertés) fújtak fel és durrantottak el az óév búcsúztatására. Volt ahol ilyenkor behívták a macskát, és ha a macska messzire szaladt ijedtében, akkor elvitte a szerencsétlenséget, átkokat, boszorkányságot, de a a kutya ijedt meg, az elvitte a házastársi hűséget. (Sajnos az ilyen kutya gyakran balul végezte.) Ennek a szokásnak az utódja a pezsgőbontás, és sajnos a petárdázás is, ami számos állat vesztét okozza, és semmi pozitívat nem jelent.
     
  28. Újkeletű babona, hogy ilyenkor legyen legalább egy nagy értéket tartalmazó bankkártya, vagy egy nagy címletű bankó a tárcánkban, hogy az évben ez alá soha ne menjen a vagyonunk.
     
  29. Sokan ezen a napon tankolják tele az autójukat, hogy a következő évben mindig tele legyen a benzintank.
     
  30. Akik ma dolgoznak, olyan féle munkát végezzenek amit egész évben kívánnak maguknak és úg végezzék, ahogy egész évben dolgozni akarnak és tudnak. (jókedvben, örömben, vidámságban.) Ha ma dolgozó emberekkel találkozunk, mindegyikükkel legyünk tehát vidámak, dicsérjük meg őket. (Elsején, ha vásárolunk, adjunk 1 Ft "borravalót" szerencsepénznek!)
  31. Szintén új babona, hogy malacos képet, kabalát, vagy az édes évet jelentő marcipán malackát hordanak maguknál akik bőséget és boldogságot akarnak varázsolni.

Amit viszont nagyon is szabad:
Bulizni, iszogatni, pihenni, barátokkal lenni!
Jó szórakozás ma estére és az új évre minden jót kívánunk!

A HarmoNet csapata


forrás: Harmonet.hu
hírek, aktualitások

Bizonyos kórképek és a betegségek miatti immobilitás

2025. szeptember 02.

Vannak olyan betegségek, melyek megléte megnöveli a trombózis rizikóját, így nem ritka, amikor már eleve véralvadásgátlót kapnak prevenció gyanánt, főleg, ha mellette más alvadást fokozó tényező is jelen van. Ilyen betegség többek közt a cukorbetegség, a pitvarfibrilláció, bizonyos daganatok, a súlyos visszértágulatok és a magas vérnyomás, a gyulladásos bélbetegségek, a vesebetegségek. Más betegségek azért kockázatosak ebből a szempontból, mert ágyhoz kötik a beteget, és az immobilitás önmagában is rizikófaktor. Ilyen lehet például egy törés utáni gipszelés vagy egyes neurológiai betegségek.

Korábbi trombózis és/vagy trombofília

Amennyiben valaki átesett már trombózison, úgy sajnos fennáll a veszélye annak, hogy megismétlődik a baj, főleg akkor, ha a kezelési tartományon alatt van az INR szint. Ekkor ugyanis poszttrombotikus szindróma léphet fel, amikor nagyobb eséllyel keletkeznek újra vérrögök. Fontos, hogy ha az illető valamilyen trombofíliával küzd, akkor is megnő a kockázat. Éppen ezért a trombofília súlyosabb formáinál megelőzésképpen szükséges a véralvadásgátló terápia – mondja Blaskó professzor. – Nagyon fontos, hogy az orvos felvilágosítsa a beteget a trombofília típusáról, annak súlyosságáról. Ugyanis kezelés vagy prevenciós terápia tekintetében ez nem mindegy, hiszen míg enyhe esetben elég lehet csupán az életmódra odafigyelni, rendszeresen sportolni, addig súlyos formában gyógyszeres kezelés is indokolt lehet, még akkor is, ha az érintettnek még nem volt trombózisa.

Belelépett valamibe?

2025. szeptember 01.

A tengerpart, legyen az köves, homokos, a mezítlábas fürdőző számára a lábsérülés veszélyét is hordozza.

A strandolók által elszórt szemetet, csikket nem is számítva – ami, sajnos Magyarországon is megszokott veszély – az árapály által partra sodort csigák, kagylók okozhatnak vágásos sérülést. Ezek ellátását a szerző a kiadvány „Elsősegélynyújtás szeretteinknek” című fejezetében ismerteti. A tengerparti homokban járáskor szerzett lábsérülések komolyra fordulhatnak, nemcsak a sérülés mélysége, hanem a sebfertőzés veszélye miatt is. Ezt a veszélyt különösen a cukorbetegek figyelmébe kell ajánlani.

A partra sodródhatnak azonban olyan állatok (medúzák, csigák, tengeriuborka, szivacsok stb.) melyek érintése nemcsak helyi bőrgyulladást (viszkető, égő érzést okozó piros folt), hanem veszélyes mérgezést is kivált. Némely élőlény csalánja, tüskéje pedig a lábba fúródó, áthatoló sérülést okoz. Ezekkel feltétlenül azonnal fel kell keresni a strand elsősegélynyújtó helyét. A gyermekeknek ezeket a veszélyeket el kell magyarázni, mert pl. a vízpartra sodródott, egyik legmérgezőbb medúzafaj, a „kék palack” medúza érintésre, látványos színével gyűjtésre csábítja őket. A lábsérülések megelőzése strandpapuccsal, fürdőcipő viselésével viszonylag könnyű. A homok fertőzési veszélyeket is jelent, főleg az ott játszó gyermekek számára. Erről részletesen a kiadvány „Utazás gyermekkel” c. fejezetében van szó.

Mitől lesz sikeres egy gyógyszerfejlesztés? – Magyar kutatók elemzései adhatnak választ a kérdésre

2025. szeptember 01.

Az utóbbi 20 év kutatásainak eredményei együtt vihetik közelebb a kutatókat az új gyógyszerek és terápiák fejlesztéséhez. De hogyan lesz sikeres egy korábban nem használt gyógyszerjelölt? A HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont Gyógyszerinnovációs Központ és a Nemzeti Gyógyszerkutatási és Fejlesztési Laboratórium kutatói az AstraZeneca és a Novartis szakembereivel összefogva eddig sosem publikált adatokat is elemeztek, és három lehetséges új utat is feltérképeztek.  

„Az új gyógyszerek felfedezésének legjobb módja az, ha egy régivel kezdjük” – mondta James Black, aki a racionális gyógyszertervezés módszereinek kidolgozásáért és ezzel két életmentő gyógyszer felfedezésért kapott orvosi Nobel-díjat 1988-ban. A vezető gyógyszergyárakkal közösen végzett magyar kutatás is ebből a felismerésből indult és az eddigi legnagyobb – részben soha nem publikált – adatkészlet vizsgálatával hatékony stratégiák azonosítását kínálja az új gyógyszerjelöltek felfedezéséhez. A kutatók a Nature Reviews Drug Discovery hasábjain megjelent kutatásukban több száz, az elmúlt 20 évben megvalósított kutatási program elemzésével adnak útmutatást az új terápiás célpontokra épülő gyógyszerfejlesztéshez. 

Az onkológiai és neurológiai betegségek esetében különösen nagy a várakozás az új terápiás lehetőségekre.  


A 2000-es évek elején, az emberi génkészlet feltérképezésével a legtöbben arra számítottak, hogy ez a páratlan tudományos eredmény szinte azonnal új terápiák megjelenéséhez vezet majd. A kutatások során azonban csupán körülbelül 700 fehérje szolgál célpontként a jelenleg ismert több mint 1500 gyógyszer esetében, noha az emberi test közel 20 000 fehérjét kódol. Bár nem mindegyik alkalmas gyógyszercélpontnak, számos olyan, betegséget okozó fehérje létezik, amely potenciálisan kezelhető lenne. Ezért az eddig ki nem használt gyógyszercélpontokban még rengeteg felfedezésre váró lehetőség rejlik.

Az egyre szélesebb körben rendelkezésre álló genetikai és diagnosztikai adatok mesterséges intelligenciával kombinálva új gyógyszercélpontok azonosítását teszik lehetővé, ezekhez azonban új gyógyszerjelölteket is kell találni. A gyógyszerjelöltek kutatása még a korábban már sikerrel célzott fehérjék esetében is komoly kihívást jelent, az újonnan azonosított célpontok esetén pedig ez különösen igaz.

A most megjelent tanulmányban a kutatók több mint 400 olyan kutatási programot vizsgáltak, amelyek sikeresen azonosítottak gyógyszerjelölteket. A hagyományos célpontok esetében az elemzés rámutatott arra, hogy a sikeres gyógyszerjelöltek tulajdonságai szűk tartományban mozognak, amelyek általános iránymutatásként szolgálhatnak a jövő gyógyszerjelöltjei számára.