Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

5 tipp az önbecsülés növeléséhez gyermekkorban

Érdekességek2021. szeptember 17.

Fotó: 123rf.com

Önbecsülésnek nevezzük, ahogyan magunkat látjuk, azt, ahogyan értékeljük, milyenek vagyunk. A kisgyermekben a környezet visszajelzései alapján alakul ki ez a kép, ezért nagyon fontos az őt körülvevő felnőttek szerepe. Licsár Szilvia pedagógussal, a Játékliget szakértőjével arról beszélgettünk, milyen jelekből vehetjük észre, ha alacsony gyermekünk önbecsülése és milyen módon növelhetjük.

Alacsony önbecsülés – milyen jelekből vehetjük észre?

Lara úgy érzi, hogy a környezete elfogadja. Ennek megfelelően a fellépése magabiztos, büszkén mutatja a rajzot, amit éppen alkotott az óvodában. Tudja, hogy ügyesen rajzol. Ha régi emlékekről beszélgetünk, Lara kellemes történeteket idéz, olyan alkalmakat, amikor szerinte valami jól vagy viccesen sikerült. Bátran jelentkezik a következő feladatra, hiszen bízik magában, tudja, hogy képes azt megoldani. 

Jázmin félve mutatja elkészült rajzát, mert nem bízik magában. Aztán végül bosszúsan megmutatja, de sajnálkozik, mert a madár szárnya nem úgy sikerült, ahogyan szerette volna. Úgy érzi, soha nem fog olyan jól rajzolni, mint a többiek a csoportban. Nem is jelentkezik a következő feladatra, hogy elénekelje a dalt, ami alapján a rajza készült, fél, hogy nem sikerülne jól. Ha régi dolgokról esik szó, általában olyan történeteket mesél, amelyekben – szerinte – balul, vagy nem elég jól sültek el a dolgai.

Másként látjuk a világot

A stabil önbecsüléssel rendelkező gyerekek, mint Lara, nem félnek új dolgokat kipróbálni. Igyekeznek a legtöbbet kihozni magukból az adott helyzetben, de akkor sem csüggednek, ha nem járnak épp sikerrel. Akkor is újra próbálkoznak, ha eleinte kudarcot vallanak. Ez egy tanulási folyamat, mellyel sok tapasztalatot szereznek, ami tovább erősíti az önbecsülésüket. Ennek eredményeként pedig jobban teljesítenek az iskolában, otthon és a barátaik körében. Szemben a Jázminhoz hasonló, alacsony önértékelésű gyerekekkel, akik bizonytalanok magukban, sokszor már akkor sem csatlakoznak a többiekhez, ha valamiért úgy érzik, nem fogadják el őket. Nehezen állnak ki magukért, könnyen feladják vagy meg sem próbálják, sziklatömbként nehezedik rájuk egy-egy – mások által akár észre sem vett – hiba vagy kudarc súlya.

„Az önbecsülés a gyermeket körülvevő felnőttek visszajelzéseiből fejlődik, már egészen csecsemőkortól kezdve, amikor a kicsi pozitív figyelmet és szeretetteljes gondozást kap. Ha a gyermek biztonságban érzi magát, szeretett és elfogadott, akkor az önbecsülése az évek során tovább fejlődik. A következő mérföldkő, amikor a gyermek elkezd önállóan próbálkozni, új dolgokat tanul meg. Az önértékelése növekszik, ha a szülők odafigyelnek rá, hagyják, hogy próbálkozzon és hogy megmutassa, büszke az új képességeire. Ez a folyamat nem áll meg, az önbecsülés tovább fejlődik, ahogyan a gyermek nő. Az önbecsülése nő, ha új ismereteket szerez az iskolában, vagy a sportban, zenében, ha érzi, hogy megértik és elfogadják a családi és baráti körben.”


Fotó: 123rf.com

Szülőként hogyan segíthetek fejleszteni gyermekem önbecsülését?

Minden gyermek különböző, saját egyéniség. Még testvérek között is jelentős eltérések lehetnek e tekintetben. A jó hír, hogy az önbecsülés fejleszthető, például az alábbi módszerekkel:

  1. Hagyjuk önállósodni. Sok türelemre lesz szükségünk, de az önbecsülés fejlődésének szempontjából is jót tesz, ha kivárjuk, míg egyedül felöltözik, kitölti a pohár innivalóját, kinyitja az ajtót vagy beköti a cipőfűzőjét.
  2. Tanítsuk, mutassuk meg és segítsünk, aztán hagyjuk boldogulni. Az önbecsülés akkor fog jól fejlődni, ha a feladat se nem túl könnyű, sem pedig nem túl nehéz. Az életkorának megfelelő feladatokat nyugodtan rájuk bízhatjuk. Először mutassuk meg, ha szükséges segítsünk neki, de aztán hagyjuk, hogy egyedül végezze. Így adunk rá esélyt, hogy próbálkozzon, tanuljon és büszke lehessen az elért eredményre.
  3. Dicsérjünk jól! A dicséret fontos, a gyermek ettől érzi, hogy büszkék vagyunk rá. Azonban nem mindegy, hogy hogyan! Ha a gyermek nem játszott túl eredményesen a meccsen, de mi mégis megdicsérjük, az egész hitelét veszti, hiszen pontosan tudja magáról és a csapattársai visszajelzései alapján, hogy nem volt jó. Ilyenkor inkább mondjuk azt, hogy mindenkinek vannak rossz napjai, a következő jobban fog menni.

Ne az eredményeket, hanem az erőfeszítést értékeljük! Nem az számít, hogy hányas lett a dolgozat, hanem az, hogy ő mennyit dolgozott azért, hogy az elérje. Ha látjuk, hogy gyakorol, készül, kiselőadást vállal, hogy javítson, dicsérjük meg, bátorítsuk a hozzáállásáért, hiszen így marad tartós a lelkesedése és csak így van rá esély, hogy idővel egyre jobb eredményeket fog elérni. 

  1. Legyünk példaképek! Ha mi is jókedvűen (vagy legalább nem hangosan morogva) végezzük a mindennapi feladatainkat vagy képezzük magunkat munka mellett, akkor a jó példa ragadós, gyermekünk is kevésbé nyűgként fog tekinteni a saját kötelességeire. Legyünk aztán büszkék is a saját teljesítményünkre. Ha jól sikerül egy nagyobb projekt, egy nehezebb feladat, ünnepeljük meg! Ne gondoljunk nagy dolgokra, a hangulatot átadhatjuk, ha a jól végzett munka örömére például közösen felbontunk egy tábla csokit.
  2. Kritika helyett. A negatív üzenetekkel csak aláássuk a gyerek önbecsülését. Rengeteg türelemre van szükség a gyerekekhez, bármennyi idősek is. Szinte biztos, hogy nem úgy fogja a porszívót, majdnem eltöri a poharat mosogatásnál, összekoszolja a konyhát a süteménnyel és túl sok vízzel mos fel. Ilyenkor ne a hiányosságokra, a kritikára összpontosítsunk, hanem arra, amit szeretnénk, hogy legközelebb tegyenek. Ha szükséges, mutassuk meg nekik, hogyan. Ne a hibákat keressük, hanem vegyük észre és örüljünk neki, ha bármiben segítenek, mert az önbecsülésük azáltal is nő, ha látják, hogy mások számára fontos, amit csinálnak. 

Fotó: 123rf.com

„Lényeges, hogy a stabil önbecsülést ne keverjük össze a túlzott önbizalommal. Nem az a célunk, hogy a gyermek azt gondolja magáról, hogy jobb, szebb vagy okosabb, mint a többiek. Az önbecsüléshez hozzátartozik az is, hogy ismerjük a saját gyengeségeinket és erősségeinket egyaránt, ám több figyelmet fordítunk az erősségekre és azok fejlesztésére.”


forrás: Bébik.hu
hírek, aktualitások

Megelőzhető-e a stroke?

2025. december 02.

Ha az ultrahang során kiderül, hogy az érfalon már kialakult lerakódás, az orvos a lelet alapján személyre szabott kezelést javasol. Enyhébb esetben elegendő lehet az életmódváltás: a dohányzás elhagyása, a rendszeres testmozgás, valamint a mediterrán jellegű étrend – sok zöldséggel, hallal, olívaolajjal, kevés vörös hússal. Ezek az egyszerű lépések bizonyítottan lassítják, sőt részben vissza is fordíthatják az érelmeszesedés folyamatát.

Emelkedett vérnyomás értékek, magasabb koleszterinszint esetén gyógyszeres kezelésre is szükség lehet. A koleszterinszintet csökkentő készítmények (statinok) és a vérnyomáscsökkentők mind segítenek abban, hogy az erek falára ne rakódjon le további anyag, és a véráramlás stabil maradjon. Ha átmeneti keringészavar (TIA) vagy stroke tünetei alakultak ki, akkor neurológiai vizsgálatot követően további gyógyszerek alkalmazása merülhet fel/ kiegészítése is szükségessé válik, mint pl. a vérlemezkék összecsapódását gátló szerek (aspirin vagy clopidogrel)

Ha azonban a szűkület jelentős, és a véráramlás már veszélyesen korlátozott, sebészi beavatkozás válhat szükségessé. Ennek egyik formája az érsebészek által végzett carotis endarterectomia, amikor az érfalat óvatosan megnyitják, és eltávolítják belőle a lerakódott plakkot. Másik lehetőség a stent (fémháló) beültetése, amellyel belülről kitágítják és nyitva tartják az eret. Mindkét eljárás célja ugyanaz: visszaadni az agy biztonságos vérellátását, mielőtt a szűkület további súlyos következményekhez vezetne.

Gyógyszermaradványok a talajban

2025. december 02.

Láthatatlan veszély a gyökerek mélyén

Egy átfogó magyar kutatássorozat rámutatott, hogy a gyógyszermaradványok sorsát a talajban nem egyetlen tényező, hanem a gyökérsavak, a hőmérséklet és a szervesanyag-lebomlás összetett kölcsönhatása alakítja. Az ELTE és a HUN-REN kutatói szerint a folyamatok időben is változnak, ezért a talajminőség vizsgálatát és a környezeti kockázatbecslést is új alapokra kell helyezni.

Sokat hallhattunk már a gyógyszermaradványok problémájáról az ivóvizekben, de talán kevésbé ismert, hogy gyakran használt gyógyszereink a talajban is nyomot hagynak. Ez pedig komoly problémát jelenthet a mezőgazdaság számára, hosszú távon pedig az emberi egészségre is hatással lehet. De vajon mi dönti el, hogy ezek a maradványok ott maradnak, megkötődnek vagy tovább vándorolnak a környezetben?

Az olyan gyógyszermaradványok, mint a karbamazepin (antiepileptikum), a diklofenák (nem szteroid gyulladáscsökkentő) és az ösztrogénszármazék 17α-etinilösztradiol, különböző módokon kerülhetnek a környezetbe: kijuthatnak például kezelt vagy kezeletlen szennyvízzel, öntözéssel vagy szennyvíziszappal. További sorsukat elsősorban azok a tényezők határozzák meg, amelyek befolyásolják a megkötődésüket. A megkötődés révén ugyanis ezek az anyagok helyileg feldúsulhatnak, és miután a mezőgazdasági növények ezeket a tápanyagokkal együtt felveszik, bekerülnek a táplálékláncba.

Az ELTE és a HUN-REN kutatói nemrég három vizsgálattal tárták fel, mitől függ, hogy ezek a vegyületek a talajban megkötődnek vagy éppen mobilizálódnak, és milyen szerepük van ebben a gyökérsavaknak, a szerves anyagnak és a hőmérsékletnek.

Bipoláris zavar vagy major depresszió?

2025. december 01.

Lehet, hogy sokaknak ismerősebben cseng a mániás depresszió kifejezés, mint a bipoláris zavar, illetve a depresszió szó elé kevesen illesztik be a major vagy unipoláris kifejezést. Holott mindkét állapot jól ismert, mindkettő a hangulatzavarok nagy csoportjába tartozik, a finom tünetekben, a lefolyásban, a kimenetelben azonban különböznek, mint ahogy különböző az öröklődés mintázata is. Dr. Veres Andrea főorvos, a Pszichiátriai Központ – Prima Medica pszichiátere magyarázta el a különbség lényegét.

Mi az a major depresszió?

A major depresszió vagy unipoláris depresszió a tartós lehangoltság állapota, amely azonban diagnózisként csak akkor állja meg a helyét, ha megfelel bizonyos diagnosztikus kritériumoknak. Mivel azt a diagnózist csak orvos mondhatja ki, az alábbiakban a teljesség igénye nélkül olvashatók a főbb jellemzők: 
– Hosszú ideig (legalább két hétig) fennálló, mély depressziós hangulat.
– Az érdeklődés és örömérzet jelentős csökkenése szinte minden tevékenység iránt.
– Figyelmetlenség, motiválatlanság, lassú gondolkodás.
– Érzékelhető testsúlyváltozás – étrendváltoztatás, fogyókúra nélkül.
– Túl sok vagy túl kevés alvás, a hét legtöbb napján.
– Értéktelenség érzése vagy túlzott/ indokolatlan bűntudat.
– Halállal, illetve öngyilkossággal kapcsolatos gondolatok.
A súlyos depresszió (unipoláris depresszió) a hangulati hullámzások hiánya miatt különbözik a bipoláris zavartól, bár a depressziós fázis tünetei hasonlóak lehetnek. 

Mi a bipoláris zavar?

A bipoláris spektrum egy olyan zavar-család, amiben az elsődleges tényező a hangulati, érzelmi élet szabályozásának zavara. Ennek a hangulati, érzelmi hullámvasútnak két véglete van: az egyik, amikor nagyon felhangolt, kreatív, energikus valaki, ennek mindenféle lehetséges túlzásaival, a másik pedig a depresszió, ami ennek az ellentéte. Az utóbbi két évtizedben azonban tudományosan is igazolódott, hogy nem csak a szélsőséges formák tartoznak ebbe a csoportba, hiszen van, amikor nem ér el ilyen patológiás mértéket a hangulatingadozás, mégis bipolaritásról van szó. A modern diagnosztikus rendszerek bevezettek a konkrét tüneteken túlmenően két olyan kritériumot, ami szükséges ahhoz, hogy ki lehessen mondani a betegség diagnózisát. Az egyik, hogy az állapot jelentős mértékű funkciókárosodást okozzon a páciensnek a tanulásban, a munkában, a kapcsolataiban, a mindennapjaiban, a másik pedig, hogy az illető úgy érezze, nagy szenvedést él meg. Ez például a külvilág számára egy nehezebben észrevehető jellemző is lehet, ugyanis sokszor az érintettek óriási erőfeszítések árán, de igyekeznek fenntartani a „normális” életvitelüket – hangsúlyozza Veres doktornő.