Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

A 3 leggyakoribb párkapcsolati probléma - különböző félelmeken alapszik

Érdekességek2023. október 24.

A félelem nem jó tanácsadó, az bizonyos. Ugyanakkkor sok párkapcsolatban jelen van ez az érzés... Hogyan fejezzük ki érzéseinket, és hogyan győzzük le az érzelmi távolságot?  

Képforrás: Canva Pro adatbázis.A legsűrűbben előforduló félelmek sokfélék lehetnek. Minden esetben valamilyen mértékben megjelenik az összetartozástól, elkötelezettségtől, a változástól, változtatástól, illetve az elhagyástól való félelem. Természetesen ebben sem vagyunk egyformák, néhányan erősebben tartanak bizonyos dolgoktól, mint mások.
 

1. Az összetartozástól való félelem

Már gyerekkorban gyakran előfordul, hogy attól félünk, valaki egészben lenyel bennünket vagy valamiért nem lehetünk azok, akik valójában vagyunk. Minden egészséges ember független szeretne lenni, meg szeretné őrizni személyiségét: mit szeret és mit nem, miben erős és miben gyenge. Az első számú félelem tehát az önállóság elvesztésével kapcsolatos, nem szeretnénk, ha valaki ránk kényszerítene bármit is, ami valójában nem mi vagyunk.

Pedig sok párkapcsolatban megesik, hogy az egyik fél teljesen feladja önmagát, alapszemélyiségét. Nem csak a választási lehetőségeit veszti el, hanem már azt sem tudja, mi az. Sokan ettől tartanak, ezért nem mernek igazán intim viszonyba kerülni társukkal. A másik véglet, mikor valaki túlságosan aggódik saját személyiségének elvesztése miatt.

2. A változástól való félelem

Előfordul, hogy attól félünk, társunk meg fog változni, máskor meg attól, hogy egyáltalán nem lesz változás valamilyen téren. A jó irányban történő elmozdulást is sokszor nehéz kezelni. A megszokott viselkedésben és napirendben történő változás bizonyos esetekben gondot okozhat, mert újakat kell kialakítanunk helyettük, alkalmazkodni kell egy vadiúj helyzethez.

A változtatásokról nyíltan kell beszélni, csakúgy, mint a félelmekről, reményekről, motivációkról és praktikus dolgokról. Még az éles vita is jobb annál, mintha magunkba fojtanánk érzéseinket.


3. Az elhagyástól való félelem

A legtöbben nem szeretünk egyedül lenni, elvégre társas lények vagyunk. Sokszor rémülettel tölt el bennünket, ha elképzeljük, elutasítanak vagy elhagynak bennünket. Annak ellenére, hogy biztosak vagyunk benne, egyedül is boldogulnánk valahogy, azt is erősen érezzük, hogy mássokkal könnyebb (ez egy alapösztön).
Ahhoz, hogy függetlenek és érzelmileg egészségesek legyünk, meg kell oldanunk a leggyakoribb párkapcsolati problémákat.
 
A leggyakrabban előforduló problémák különböző formákban jelennek meg:

A problémák minimalizálása

Ismerjük be félelmeinket! Nincs semmi baj azzal, ha félünk a szoros összetartozástól, mert aggodalmat érzünk függetlenségünk elvesztése miatt. Ha tudatosan kezeljük a félelmet, sokkal könnyebb lesz megbirkózni vele. A tudat, hogy ez egy gyakori gond, az is segít túllépni rajta. A helyes meglátás segít megszüntetni a félelmet.
 
Megfelelően fejezzük ki magunkat! Ha attól tartunk, hogy társunk elhagy, ne úgy reagáljunk, hogy még több figyelmet követelünk. Inkább osszuk meg társunkkal érzéseinket, minthogy viselkedésünkkel tényleg elűzzük magunk mellől.

Tanuljunk! A bölcsességből soha nem elég. Rengeteg módszer (internet, csoportok, szakemberek, stb.) áll rendelkezésünkre, hogy megtudhassuk, hogyan szabadulhatunk meg a félelemtől, amely csak csökkenti energiaszintünket.
 
Biztos, hogy nem könnyű a bevett viselkedésmintáktól megszabadulni, de mindenképpen megéri energiát fektetni bele, mert az biztosan meg fog térülni.
 
Képforrás: Canva Pro adatbázis.

forrás: Harmonet.hu
hírek, aktualitások

Az otthonápolás

2026. szeptember 20.

Az otthoni szakápolási szolgálatok kialakulását egyrészt az egészségügyi struktúra és a mûködés változása, másrészt a társadalom szükséglete és igénye hívta életre. A szolgáltatás iránti igény egyre növekvõ tendenciát mutat. 
A szükségletek egyrészt a lakosság elöregedésébõl, másrészt a népesség egészségi állapotának mutatóiból fakadnak.

A kórházak a hatékonyság és gazdaságosság tükrében a gazdaságos ágykihasználás miatt kerülik a túlápolást, ezért amint a beteg állapota engedi, hazaküldik otthonukba. Mivel ekkor a páciens még nem mondható gyógyultnak, szüksége van az otthon szakápolásra.

Az otthonápolási szolgálatban dolgozó szakemberek minõségi ellátást nyújtanak a beteg otthonában, abban a környezetben, amely gyakran sokkal jobban szolgálja az egészség helyreállítását és a beteg elégedettségét, mint a fekvõbeteg-intézmény, a kórház. Az otthoni ápolás rendszere lehetõvé teszi a fekvõbeteg-intézetbe utalás gyakoriságának csökkentését, illetve a kórházi ápolási idõ lerövidítését. Nemcsak költségtakarékosabb, hanem humánusabb ellátási forma is. Az otthoni légkör, a család jelenléte csökkenti a beteg kiszolgáltatottságának érzését, növeli a kooperációs készséget, elõsegíti az egyénre szabott ellátás kivitelezését. Az otthoni szakápolási szolgálatok feladata, hogy a kórházból hazakerült betegek számára szakápolási és szakirányú terápiás szolgáltatást biztosítsanak. Munkájuk során lehetõség nyílik az egészség, az egészséges életmód népszerûsítésére is. Az otthoni szakápolásra szoruló beteg számára a szakápolást a háziorvosuk rendeli el - gyógytorna, logopédia és fizikoterápia esetén szakorvosi javaslatra. Esetenként 14 vizit rendelhetõ el, amely - a beteg állapotától függõen - háromszor meghosszabbítható szakorvosi javaslatra. Ezen vizitek legalább 30 percet, legfeljebb 3 órát vehetnek igénybe.

Mennyire legyen önálló a gyermek?

2026. szeptember 20.

Gyakran esik szó az önállóságról mint a sikeres nevelés egyik fõ célkitûzésérõl. Nem mellékes kérdés ez ilyenkor az iskolaév kezdetén sem. Ugyanakkor számos szülõ tanácstalanul kérdezi önmagától, mit tegyen, hogy kisgyermekét végre önállóbnak lássa. Mindenesetre tudni kell: ha hatéves kor elõtt még elhagyatottnak is érzi magát a kicsi és fél a szülei nélkül, hét és tíz év között már általában feleszmél. Azaz rájön, hogy igen lassan, fokozatosan egyedül is boldogulnia kell az életkora szabta cselekvési szférában. Mindehhez azonban elengedhetetlenül fontos a helyes szülõi irányítás. 
Mielõtt arra gondolnánk, hogy az eddiginél több szabadságot biztosítunk kisgyermekünknek, tanácsos felmérnünk, mennyire képes az önálló cselekvésre. Számos alapvetõ, fõleg pszichikai tényezõt kell figyelembe vennünk ahhoz, hogy ez a folyamat nehézségek nélkül menjen végbe.

Az iskolaév kezdetén különösen idõszerû elgondolkodni azon, mekkora önállóságot biztosítsunk a kisiskolásnak. A legfontosabb kérdés: elengedhetjük-e egyedül az iskolába? Ahhoz, hogy megtudjuk, képes-e eljutni oda minden kockázat nélkül, célszerû óvatosan puhatolóznunk nála: van-e kedve, érez-e elég önbizalmat hozzá. Azt is megkérdezhetjük tõle, vannak- e olyan gyerekek az osztályában, akik már egyedül járnak iskolába; ha igen, beszélt- e már errõl velük, és annak alapján képesnek tartja-e õ is magát rá. Ha nem, magyarázza el, miért habozik: valójában félelmet érez, vagy csak egyszerûen jobban szeretné, ha a szülõ továbbra is elkísérné minden útjára (mert úgy véli, hogy az a szeretet jele). Az ilyen érzelmi szempontokon kívül természetesen gyakorlati képességeit is tanácsos felmérnünk. Például, ha legelõször kívánjuk elengedni az iskolába, figyeljük meg, általában fél-e az egyedül járkálástól ismeretlen utakon. Azt is fontos megtudnunk, egyáltalán tisztában van-e az alapvetõ közlekedési szabályokkal, tudja-e, milyen helyen és mely pillanatban szabad áthaladnia az úttesten. Ezzel összefügg és az önállósulási képesség további jeleire bukkanhatunk, ha rájövünk, tud-e egyedül vásárolni kisebb dolgokat a közeli élelmiszerboltban anélkül, hogy összezavarodna fizetéskor a pénztárnál, vagy tud-e segítség nélkül telefonálni. A mindennapi élet egyszerû cselekvései megfigyelésekor fel tudjuk tehát mérni, az élet mely területein képes elõször a saját lábára állni.

Metabolikus szindróma

2026. szeptember 19.

Magyarországon közel kétmillió elhízott és négymillió túlsúlyos ember él. A hastáji elhízás nemcsak esztétikai problémát jelent. Az elhízottak között igen jelentõs mértékben fordul elõ magas vérnyomás, jellemzõ a kóros vérzsírszint, a magas vércukorszint vagy a cukorbetegség. Ezt az anyagcsere tünetegyüttest, illetve ezek együttes elõfordulását nevezik metabolikus szindrómának. 
Elõfordulási gyakorisága a felnõtt lakosság körében kb. 21 százalék, gyakorisága az életkor elõrehaladtával tovább növekszik. "Halálos négyes"-ként is emlegetik, mert ezen rizikófaktorok megléte a szívinfarktusra már 4-8 szoros kockázatot jelent, de megnöveli az érelmeszesedés, a koszorúér-betegség, a trombózis, a stroke, valamint a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának esélyét is. Magyarországon pedig a halálozási statisztikákat a szív- és érrendszeri betegségek vezetik. A metabolikus szindróma tényezõi nem véletlenül társulnak egymással, ugyanis egymásra is hajlamosítanak, éppen ezért bármelyik fennállása esetén a többit is keresni kell. A kockázati tényezõk többnyire helytelen táplálkozásra és a testmozgás hiányára vezethetõk vissza.