Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

A kreatív ötlet megvalósításának tényezői

Érdekességek2018. szeptember 22.

Amikor valami nagyon újszerű gondolat vagy ötlet megjelent a tudatunkban az mindig csodálatos érzés. Lehet ez megoldás egy problémára, előremutató konklúzió egy helyzetben, egy művészi alkotás kezdeti lépése, egy új dallam, kép, vagy egy tudományos kérdésre való válasz megjelenése.  

A történelem már sokszor bizonyította, hogy amikor egy, az emberiség számára fontos találmány, tudás, ismeret szükségessé vált, egyszerre akár több kutató tudatában is megjelent, egymástól teljesen függetlenül. S végül azoknak az életében teljesedett ki, akik képesek voltak a racionális elméjükkel megszerzett tudást kiegészíteni az intuitív tudással. Azt követően pedig bátorság kell a világban való megnyilvánulást felvállalni. Ez ugyanolyan fontos része a folyamatnak, mint a kreatív pillanat.

Az ember elérhet olyan ismereteket, tényeket, és gondolatokat, amelyek teljesen eltérhetnek az egyéni, személyes emlékeitől és tapasztalataitól. Azt lehet mondani, hogy az ismeretszerzésnek létezik egy olyan formája, amely túl van az érzékszervi benyomásokon és az ahhoz kapcsolódó automatikus értelmezésen. A híres zeneszerző, Schubert azt mondta egyszer a barátainak, hogy az ő munkássága mindössze abból áll, hogy emlékszik olyan dallamokra, amelyekre sem ő, sem más korábban nem gondolt, de ettől még létezik.


A kvantumfizika rámutatott arra, hogy a látható, érzékelhető, tapintható valóságdimenzió mögött létezik egy sokkal finomabb mező, mely túlmutat még magán az energián is, mely tiszta információból és lehetőségekből áll. Egyre több ember ismeri fel napjainkban azt, amelyet az évszázadok során nagyon sok neves gondolkodó, bölcs és tanító magyarázott, hogy az ember elraktározott információja nem korlátozódik a saját emlékeire, tapasztalataira, és az általa tanultakra. Tehát minden ember képes az Elme és Tudat megfelelő használatának segítségével hozzáférni ahhoz az információból és fényből álló mezőhöz, amelyből minden születik, és amiben minden eltűnik. A híres feltaláló, Edison például többször leírta visszaemlékezéseiben, hogy ötletei egy rajta kívül álló forrásból származnak. Egy alkalommal, amikor gratuláltak neki a találmányához, azt mondta, hogy az ötletek és megoldások már eleve ott vannak körülöttünk, csak nyitottá kell válni rájuk, ha ő nem, akkor valaki más kitalálta volna helyette.

Azonban a megvalósítás és a világ felé való kommunikáció nem mindig könnyű. Melyek lehetnek azok a nézőpontok, melyek elősegítik a folyamat megértését? Mik azok a lelki minőségek, melyeket ha kifejlesztesz magadban akkor könnyebben megvalósítod céljaid és álmaid

Ez a folyamat nem csak a világot megváltó ötletek esetében igaz. Amikor választ keresünk egy kérdésre, vagy amikor egy elfelejtett nevet próbálunk megkeresni az emlékezetünkben hasonló jelenség játszódik le.. Tudjuk, hogy a név ott van, különben nem is keresnénk. Agyunk egyszerűen megpróbálja végigpásztázni a tárolt adatokat, amíg fel nem ismeri a megfelelő információmintát. Ha pillanatnyilag nem is jut eszünkbe a megoldás, attól még nem adjuk fel.

Tehát a bátorság mellett a másik lényeges tulajdonság amelyet erősítenünk kell magunkban, az a kitartás és a célorientáltság. Nem szabad, hogy az első kisebb vagy nagyobb kudarc eltántorítson célunktól.

Amikor egy új megoldás, válasz vagy ötlet után kutatunk, egyszerűen tudnunk kell, hogy a megoldás már létezik valahol és nekünk egyszerűen annyi a feladatunk, hogy megtaláljuk. Dr. Norbert Wiener, a zseniális tudós a kibernetika atyja, saját tapasztalatát elmondva így fogalmazott: „Amikor a tudós egy problémán dolgozik, amelyre tudja, hogy van megoldás, teljesen megváltozik a hozzáállása. Rájön, hogy a táv 50 % - át már megtette és a megoldás közelébe került.”

Emlékezzünk vissza saját tapasztalatunkra, amelyben sikeresen elértük célunkat. Bármilyen alkotó munkával kezdjünk is foglalkozni, akkor vagyunk igazán sikeresek, ha a célt kitűztük magunk elé, amely lehet, hogy kezdetben talán bizonytalan és elmosódott, de ahogy dolgozunk, cselekszünk rajta, úgy kap egyre határozottabb formát és egy ponton egyértelmű lesz, hogy megvalósul. Ha a dolgot komolyan gondoljuk és vágyunk őszinte, szívből jövő, ez nagyon nagy intenzitást ad a cselekedeteinknek, és az elme természetes teremtő ereje akcióba lendül. Ekkor észrevesszük azokat a visszajelzéseket a kvantummezőből - ami létrehoz, fenntart és körülvesz minket -, amelyek egyre inkább a célunk vagy a vágyunk megvalósításához vezetnek.

Tehát összefoglalva három tulajdonságot kell jól elsajátítani az ihletettség utáni szakaszban.

Ezek mindenki számára elérhető és elsajátítható képességek, s azok akik ezeket birtokolják, azokat a világ is elkezdi segíteni, s egyre könnyedebben és örömtelibben képesek céljaikat elérni és vágyaikat megvalósítani.

Kívánom mindenkinek a folyamat rendszeres átélését.


forrás: Harmonet
hírek, aktualitások

Pollenszezon

2026. április 19.

A pollenek egyrészt szénanáthás, másrészt asztmás tüneteket okozhatnak, ezért nagyon fontos, hogy mind a szénanátha, mind az asztma kezelésére gondoljunk ebben az időszakban. Nem árt észben tartani azt sem, hogy a "csak" szénanáthával kezelt betegek jelentős részének a pollenszezonban vannak - elsősorban éjszakánként és fizikai terhelésre (futás, lépcsőn járás) asztmás tünetei is. 

A hosszú és csapadékos tél után, mely kedvezett a háziporatkák elszaporodásának, itt van a tavasz, és jönnek a sokak által rettegett virágporok: nyakunkon tehát a pollenszezon. Magyarországon februártól a barkás növények - mint a mogyoró és a nyír - bocsátanak polleneket a levegőbe, ezek jelentősége azonban csekély, allergiát okozó hatásuk hazánkban nem számottevő. Az "igazi" pollenszezon kezdete április, ekkor kezdenek virágozni a pázsitfűfélék és a velük közeli rokonságban álló gabonafélék. A fűfélék a legtöbb pollent májusban juttatják a levegőbe egy időben a kanadai nyár vattaszerű termésének hópehelyszerű szállingózásával, így alakult ki az a tévhit, hogy ez utóbbi okozza az allergiás tüneteket.

Vigyázat! Támadnak a pollenek

2026. április 19.

Tüsszög, folyik az orra és könnyezik a szeme? Majdnem minden 5. embernek ismerõsek lehetnek szezonálisan ezek a tünetek Magyarországon. Az ÁNTSZ 2011-es jelentései szerint már februárban megjelentek az elsõ pollenek, amelyek allergiás reakciót válthatnak ki szervezetünkben.

Mi is a pollenallergia?

Az immunrendszer egy túlzott reakciója, amikor a pollenek belégzés útján (inhalatív allergia) jutnak be a szervezetbe. A leginkább allergizáló növényfajok azok, amelyeket a szél poroz be, ezáltal nagy tömegben juttatják a levegõbe a polleneket. A tavaszi meleg és szeles idõ akár több száz kilométerre is elrepíti ezeket a polleneket.

Minden 5. ember szenved tõle

A pollenallergia helyzete egyre súlyosabb hazánkban, becslések szerint körülbelül kétmillió ember szenved tõle, tehát minden 5. ember. A pollenallergia egyáltalán nem válogat, ugyanolyan mértékben hat a gyermekekre és a felnõttekre is, bár az Allergia Ambulancia tapasztalatai szerint a fiatal felnõttek körében fordul elõ a leggyakrabban.

Sült paprika krémleves

2026. április 18.

Tejszínes krémleves a sült paprika csodás ízével. A paprika sütésekor valami megváltozik az ízében, kiteljesedik. Aki szereti az Ajvart vagy a Zakuszka ízét, annak mindenképpen ajánlom. Kápia paprikát egész évben tudunk venni, ha szépet találunk, érdemes nagyobb mennyiséget megvenni, lesütni, és meghámozva lefagyasztani, így csak elő kell venni, és bármikor készíthetünk egy adag krémlevest.

Elkészítési idő: 70-75 perc

1-1,2 kg piros paprika (kápia)
2 fej vöröshagyma
3-4 gerezd fokhagyma
2 kisebb sárgarépa
3-4 evőkanál sűrített paradicsom
2 dl tejszín
2-3 evőkanál olívaolaj
2 teáskanál cukor
só 
bors