2025. november 20.
A porckopás és a csontritkulás két külön betegség, eltérő megelőzési és kezelési elvekkel. Előbbi az ízületi felszín és a lágyrészek problémája; utóbbi a csontok ásványianyag-cseréjének zavara. Közös félreértés, hogy „fájdalom esetén pihenni kell, mert a mozgás árt”. A tartós inaktivitás rontja az izmok állapotát és fokozza a fájdalmat, ezért valójában a jól felépített, ízületkímélő mozgás mindkét esetben alapkezelés. Idős korra jellemző az izomtömeg vesztése, ami rendszeres mozgással lassítható. A mozgás ezenfelül az általános, anyagcserére gyakorolt pozitív hatásai mellett javítja az ízület körüli lágyrészek vérellátását, valamint a porcsejtek táplálkozását.
Emellett artrózisban más szempontból is fontos az izmok megerősítése. A megfelelő izomzat fontos szerepet játszik az ízület stabilizálásában, ezáltal bizonyítottan csökkenti az időskori eséseket. „A mozgás nem ellenség, hanem gyógyszer, de fontos a fokozatosság, a rendszeresség és a személyre szabott mozgásterápia” – teszi hozzá a szakember.
További gyakori tévhitek:
„Csak az idősek/nők betegsége.” Mindkettő gyakoribb idősebb korban és nőknél, de férfiaknál és fiatalabbaknál is előfordulhat korábbi sérülések, túlterhelés, genetikai hajlam, hormonális változások, életmód miatt.
„A vitaminok/étrendkiegészítők majd megoldják.” Az étrendkiegészítők mint a kalcium, D-vitamin, kollagén stb. szedése csak része a megoldásnak, de a bizonyított alap a mozgás, a testsúlykontroll és – ha kell – az orvosi kezelés.
„A testsúly nem tényező.” A túlsúly plusz terhelés az ízületnek, mely minden lépésnél jelentkezik. A cél az egészséges, fenntartható testsúly.
„A ropogtatás/időjárás okozza.” Nincs rá bizonyíték, hogy akár artrózist, akár csontritkulást okoznának, legfeljebb a panaszokat befolyásolhatják.
„Ha porckopásom van, nem lehet csontritkulásom (és fordítva).” Egy embernél együtt is előfordulhat a két betegség; a szűrés és a célzott edzés akkor is fontos, ha a másik kórkép már fennáll.
2025. november 20.
Ha valaha érezte már azt, hogy a világ hirtelen forogni kezd ön körül, miközben valójában minden mozdulatlan – akkor nagy eséllyel megtapasztalta a vertigót. A vertigo nem egyszerű szédülés, hanem annál sokkal zavaróbb és gyakran ijesztőbb élmény. Aki ebben szenved, nemcsak bizonytalanul mozog, hanem úgy érzi, mintha egy láthatatlan kéz megforgatná őt a tengelye körül. Ez nem túlzás, hanem egy nagyon is valós tünetegyüttes.
A témában dr. Tóth Tímea, a Mentaház Magánorvosi Központ neurológus szakorvosa van a segítségünkre
Szédülés? Ez így nagyon tág fogalom…
A közhiedelemmel ellentétben a szédülés nem mindig egyformán jelentkezik. A hétköznapi értelemben vett „szédülés” kifejezés nagyon sok érzetet takarhat: lehet enyhe bizonytalanság, egyensúlyvesztés, gyengeségérzés, sőt néha az ájulás előtti állapot is. A vertigo viszont ennél jobban körülhatárolható – az a benyomás, mintha forogna velünk a világ. Gyakran társul hozzá hányinger, hányás, verejtékezés, sőt, járásbizonytalanság is. Ezek a tünetek önmagukban is nagyon kellemetlenek, de ami igazán aggasztóvá teszi őket, az a kiszámíthatatlanságuk: a rohamok hirtelen jönnek, és nem mindig egyértelmű, mi váltja ki őket.
A háttérben az egyensúlyrendszer zavara áll. Ez egy bonyolult, finoman hangolt rendszer, amelyben a belső fül, az agytörzs és a kisagy működik együtt. A belső fülben aprócska érzékelők – félkörös ívjáratok – figyelik, hogyan mozgatjuk a fejünket, és ezek az információk az idegrendszeren keresztül jutnak el az agyba. Ha bárhol hiba csúszik a rendszerbe, például, ha a fülben lévő kis kristályok elmozdulnak, vagy egy vírus megtámadja az idegeket, az agy „téves adatokat” kap. Ennek az ellentmondásos információnak az eredménye az, amit mi szédülésként, forgásként élünk meg.
2025. november 19.
Pedagógusok és szülők gyakori problémája a folyton bohóckodó gyermek, és ez a gond az iskolás évek kezdetén különösen előtérbe kerül. Amikor azonban a tanítók és a diáktársak a gyermeket már az „osztály bohócának” tartják, az negatív következményekkel járhat a nebuló fejlődésére nézve – állapítja meg egy tanulmány.
Az iskolás évek kezdetén azokat a gyerekeket, akik ügyesen bohóckodnak, hogy szórakoztassák a többieket, szeretik az osztálytársaik, pajtásaik. Amikor azonban a kisdiákok felsőbb osztályba lépnek, a vicces gyermek kedvező megítélése általában romlik. legalábbis egy amerikai egyetem kutatói által megjelent tanulmány szerint. Az írás kimutatja ugyanis, hogy az „osztály bohóca” magatartást később már rosszallóan elutasítják, zavarónak tekintik a diáktársak, de a pedagógusok is. Ezek a „bohócok” pedig zokon veszik a nekik szóló, negatív megjegyzéseket, és a kutatók szerint a dolgot úgy fogják fel, hogy magatartásuk kudarcot jelent számukra a (nem csak az iskolai) közösségben.
A közösség rosszabbodó elismerése
A vizsgálódásból érdekes eredményekre jutottak, többek közt arra is, hogy míg az általános iskola első évében mind a lányokat, mind pedig a fiúkat „bohócoknak” lehetett tekinteni, addig szinte csak a fiúkat tartották annak a második és a harmadik évben. Amellett a rákövetkező évfolyamokon az ilyen típusú diákok nagyon népszerűek voltak társaik körében, de ez a lelkesedés a későbbiekben egyre csökkent irántuk. Vajon miért? A tanulmány készítői szerint ennek oka lehetett többek közt, hogy a viccelődő/bohóckodó fiúknak az iskolai közösségben elfoglalt helyének módosulását a pedagógusok reakciói is befolyásolták. Ami azt jelentette, hogy a hirtelen változás a tanítók viselkedésükre adott negatív válaszát tükrözhette. E szerint az „osztály bohócának” lenni már zavaró volt a tanítási órákon és iskolában, ezeket a fiúkat megdorgálták, egyfajta módon megbélyegezték. Ugyanakkor az osztálytársak kezdték elfogadni ezt az üzenetet, majd egyre kritikusabbak lettek a bohóc gyerekkel szemben.
