Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

A válás magával hozza a tanulási nehézségeket is

Érdekességek2018. október 19.

A legsimább válás is megrázkódtatással jár, ha pedig a gyermeknek egyik szülőjének a válásig állandó jelenlétét gyerekkorának további részében véglegesen nélkülöznie kell, az lelkileg még inkább traumatizálja a gyerekeket. De ha a gyermek a különválást követően két szülője között ingázva is él a válás után, akkor is komoly lelki nehézségekkel kell szembenéznie. Az általa ezeddig egésznek hitt világ “kettétörik”, a helyzet pedig érthetően szorongást hoz magával, és – bizonyos értelemben – gyászreakciót vált ki a gyermekből: meg kell gyászolnia az eddig stabilnak hitt háttér és életvitel elmúlását…

Romló tanulmányi eredmények

Egy édesanya meséli:

“9 éves kislányom tanulmányi eredményei romlottak. A tanító néni szerint ennek az az oka, hogy figyelmetlen, az órákon beszélget padtársaival, kibámul az ablakon – olyan mintha ott sem lenne a teremben. Pedig korábban ez nem volt jellemző rá. Igaz, hogy épp most van folyamatban a válóperünk, de férjemmel már nem lakunk együtt, nincsenek otthon minden nap viták, veszekedések. Azt hittem, ha nyugodttá válik a családi légkör, a tanulási problémák is meg fognak szűnni.”

Gyakori jelenség, ha a gyereket valamilyen érzelmi megrázkódtatás éri, nehezen tudja figyelmét iskolai feladataira összpontosítani. Ennek egyenes következménye a tanulmányi eredmény romlása. A koncentráció képességének visszanyerése nem megy egyik napról a másikra. Az ember “könnyen” válik figyelmetlenné, de hosszabb időbe telik, mire ismét képes lesz a megfelelő összpontosításra. Válás esetén azonban más problémák is felmerülnek.


Ha az egyik szülő már nem a “mindennapok része”

A tény, hogy megszűntek az otthoni veszekedések, szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy a gyerek megnyugodjon. Az egyik szülő elköltözésének ténye önmagában is megviseli őt, hiszen eddig nap mint nap találkozhatott vele, most azonban csak a megszervezett láthatásokon. Eddig bármikor hozzá fordulhatott, most “tartalékolnia” kell mondandóját napokra, esetleg hetekre. Ez is nagy belső feszültséget idézhet elő.

Gyermeki szorongások

Másfelől kérdés, hogy a gyerek bizonyos lehet-e abban, hogy az elköltözött szülő csak házastársától válik el, és őt továbbra is ugyanúgy szereti, mint eddig? Biztos lehet-e abban, hogy nem fordul-e el tőle érzelmileg? Érzi, tudja-e, hogy szülei válása nem miatta következik be, hogy ebben ő teljes egészében vétlen? Továbbá, mi a biztosítéka annak, hogy ahogyan az egyik szülő elhagyta őt, nem fog-e ez bekövetkezni egyszer a másiknál is?

Lelki gyászreakció

Harmadrészt a legsimább válás is megrázkódtatással jár, hiszen a gyermek egyik szülőjének állandó jelenlétét gyerekkorának további részében véglegesen nélkülöznie kell. Ez szorongással jár, bizonyos értelemben lelkileg gyászreakciót vált ki: meg kell gyászolnia az eddig stabilnak hitt háttér és életvitel elmúlását. A gyászmunka pedig a gyerekeknél is bizonyos mértékű befelé fordulással jár, kevésbé tudnak a külvilágra figyelni. Különösen nehéz az értelmi erőket iskolai feladatok felé fordítani érzelmi viharok közepette. Mindezen lelki történések külső megjelenése, tünete az órák alatti bámészkodás, babrálás, beszélgetés, mélázás.

Amint – segítségünkkel – feldolgozta gyermekünk a válást, és sikerül új, megnyugtató, biztonságot nyújtó lüktetést és ritmust adni életünknek, a koncentrációs problémák is fokozatosan meg fognak szűnni.

Feuer Mária
pszichológus


forrás: Bébik.hu
hírek, aktualitások

Egy kellemetlen tavaszi vendég: a szénanátha

2026. március 27.

A téli bezártság után egyre gyakrabban vágyunk ki a szabadba.

És persze nem csodálkozunk azon, hogy milyen szeszélyes az idõjárás: az esõt gyakran napsütés váltja fel, a csendes idõt követik a szeles, olykor viharos napok. Arra azonban csak kevesen gondolnunk, hogy a változékony klimatikus viszonyok mennyire kedveznek az allergiát okozó növények fejlõdésének, különösen a tavaszi-nyár eleji idõszakban. Ha hajlamosak vagyunk allergiás reakciókra, pld. az oly gyakori szénanáthára, nem árt az elõvigyázatosság!

Miért van több allergiás, mint harminc éve?

Egyes kimutatások szerint az európai országokban a szénanátha "áldozatai" napjainkban mintegy négyszer annyian vannak, mint harminc évvel ezelõtt... Változatos az allergiát kiváltó okok, elsõsorban a növények skálája, de nem mindegyik eredményez azonos reakciókat. Az viszont igaz, hogy az elsõk közt keseríthetik meg az életünket - ha hajlamosak vagyunk rá - a pázsitfûfélék.

A tavaszi fogyókúracsapda

2026. március 26.

Tavasz van, lassan nyár eleje, ilyenkor indulnak hódító útjukra a - természetesen - gyors fogyást, az egykori (vagy csak vágyálmokban létezõ) modellalak visszanyerését kínáló, "biztos" fogyókúrareceptek. De hogyan lehet elkerülni ezt a csapdát? Mit tehetünk azért, hogy ne váljunk semmilyen szezonális "csodamódszer" áldozatává?

Mindenekelõtt legyünk realisták, nézzük a racionális oldalukról a dolgokat! Az egészséges életmód, a túlsúly leadása természetesen fontos, de tudjuk, hogy valójában évszaktól független törekvésnek kell(ene) lennie. Aki azonban nyitott - és kritikus - szemmel jár-kel az áruházakban és figyeli a médiát, elsõsorban annak a hölgyek érdeklõdésére számot tartó részét, meg kell állapítania, hogy bizony a februártól júniusig tartó idõszak az, amikor a legtöbb szó esik a fogyásról, a különféle, a kilók leadásához hozzásegítõ szerekrõl és eszközökrõl. Miért a nõk körében tör ki hirtelen ez a nagy "buzgalom"? Egyszerû a válasz: mi, lányok-asszonyok most készülünk a nyárra, most szedjük elõ könnyû ruháinkat, és ebben az idõszakban szerezzük be általában az új bikinit is - abban pedig természetesen úgy szeretnénk kinézni, mint az áruház reklámján látható, csinos modell.

Tavaszi hajvizsgálat

2026. március 26.

Vegyük számba a tél okozta károkat!

A téli hónapok elmúltával gyakran vesszük észre, hogy hajszálaink állománya károsult, töredezik, végei felrostozódnak, a hajszálaink elvékonyodnak. Sokszor hajlamosak vagyunk a tavaszi fáradtságunkra, vitaminhiányunkra fogni ezen jelenségek okait.

Seborrhoea

A hajunk állományának állapota biztosan követi az évszakok változásait, hiszen õsszel kifejezetten növekedhet a hajhullásunk mértéke, olykor ijesztõ mennyiségben is.

A tél folyamán leginkább a zárt, száraz levegõn való tartózkodás, a sapka vagy a kalap viselése is okozhat fejbõrviszketést, korpázó hámlást. A szaknyelv seborrhoeának nevezi.