Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

A zene segít a hétköznapok bajain

Érdekességek2019. január 23.

Beszélgetés Sárik Péterrel

Tavaly a vizes világbajnokság záróeseményének zeneszerzőjeként és zenei vezetőjeként hazai és világszinten is sokan megismerhették munkáját, bár már eddig is jelentős nemzetközi sikereket mondhat magáénak. Hazai jazzkoncertjei mindig telt házasak, ami alatt a közönséggel folyamatos beszélgetésben van. Ezt a közvetlenséget is imádja a hallgatóság Sárik Péter jazz-zenészben.

• Rengeteg mindent csinálsz. Ez mind a te utad? Jazz-zongorista vagy, tanár, zeneszerző, különböző műfajokat képviselsz a mesevilágtól a klasszikus zenéig. Ez egyfajta útkeresés?

Talán az utam már megtaláltam, bár az élet mindig hozhat valami teljesen váratlant, ez inkább önpróbálgatás, lubickolás a szeretem dolgokban. Én is és a zenekarom tagjai is nyitott szellemű és lelkű emberek vagyunk, így mindhárman boldogan ugrunk fejest az új dolgokba. Amit eddig csináltunk, amit felsoroltál a jazzmesétől a saját szerzeményeken át, a feldolgozásokon keresztül egészen Bartókig, azért tudnak hitelesek lenni tőlünk, mert mindegyiket szeretjük, annak ellenére, hogy nagyon különböző zenék. Nyilván benne van ebben a sokszínűségben a keresgélés is, és szerintem ez a titok. Ma, ebben a rettenetesen felgyorsult világban majdnem evolúciós túlélési recept, hogy folyamatosan változni és alkalmazkodni kell, de közben persze úgy, hogy ne veszítsd el önmagad. Sajnos a környezetünk viszont olyan gyors tempóban változik, hogy ezt szinte lehetetlen és nem is egészséges követni. Az olyan tudású telefon, amelyet a kezedben fogsz, tíz éve még csak sci-fi volt, ma már illene tudnia mindenkinek kezelni. Nemrég még létezett a biztos állás fogalma, vagy tudtad, hogy ha dolgozol, lesz nyugdíjad.

Ezek ma már illúziók, és ezért nem is tudom, hogy ez útkeresés-e egyáltalán, vagy túlélő verseny. Szomorú látni, hogy ha valaki lemarad, akár csak pár évre, akkor szinte menthetetlen hátrányba kerül, és onnan nagyon nehéz visszajönni. Ez ránk, muzsikusokra szintén ugyanígy vonatkozik, csak nekünk az a szerencsénk, hogy megtaláltuk a zenét. Nekünk ez szerelem és a csoda. Mi nem dolgozni megyünk, hanem játszani, még akkor is, ha sokszor irgalmatlan nehéz ez a pálya.

Valamelyik nap gondolkodtam, vajon az emberek hány százaléka csinálja azt, amit szeret. Azon belül hány százaléka csinálja azokkal, akiket szeret, és azon belül hány százaléka csinálja ott, ahol szereti. Én elmondhatom, hogy mind a három kategóriában benne vagyok. Ez a földi mennyország. Szóval ilyen szempontból nekünk könnyebb az útkeresés, de nem lehet leállni. Mindig mondják a kollégáim meg a barátaim, hogy mennyire sokat dolgozunk, mennyire őrületes a tempó, amit diktálunk, de azt kell mondjam, hogy egy kicsit a világ várja ezt tőlünk. Bízom benne, hogy ez a tébolyult rohanás nem fog örökké tartani, de addig valóban meg kell találni mindig azt, hogy mi lesz a következő lépésünk.


• Ennek a sokféle tevékenységnek mindegyike másfajta embert kíván tőled, vagy más tulajdonságod erősödik fel, pl. a zeneszerzésnél, a tanári munkánál?

Igen is, meg nem is. Számos kollégámmal ellentétben legalább olyan fontosnak tartom az emberi tényezőt a mi hivatásunkban, mint a szakmait. Tehát ha választani kell, akkor inkább legyek jó ember vagy jobb ember, mint a legjobb zongorista, mert nem gondolom, hogy azért születtünk a világra, hogy a lehető legjobb asztalosok, úszómesterek vagy zenészek legyünk, hanem hogy jobb emberré váljunk. Én folyamatosan próbálom magam jobbá formálni, és ezt beletenni mindenbe, amit csinálok, a tanításba a koncertezésbe, mindenbe. Próbálok normális civil emberként létezni, és nem művész úrként.

Fontosnak tartom a közönségünket, hogy jó kapcsolatban legyünk, sokat beszélek a koncerteken, sokat nevetünk, viccelünk velük, mert miattuk és velük csináljuk. Fontos, hogy egy koncerten olyat adjunk az embereknek, ami legalább egy kicsit maradandó, ami talán egy rövid ideig segít felülemelkedni a hétköznapok bajain. A zenélésből ezt tartom az egyik legfontosabbnak.

Látom, ahogy az emberek nagy része a hétköznapok nehézségeivel küzd napról napra, és a zene pont ezeken a pontokon segítheti őket át, hogy egyszerűen sírnak egy jót, nevetnek egy jót, és egy hétig könnyebb az élet. Ez a mi dolgunk szerintem.

Ha zenét írok, az egy kicsit más, az egy kiszolgáltatott helyzet. Vagy jön valami, vagy nem jön, hívjuk ihletnek, sugallatnak, de ott is nagyon fontos a személyiség, az egóval való harc, a szerénység és az alázat gyakorlása.

Peter Sarik Trio

• Melyik tulajdonságodat érzed a legjobbnak?
Én nagyon örülök, hogy jószívű vagyok, szívesen adok, és nincs bennem irigység.

• Beszélj az álmodról!
Amikor még iskolában tanítottam, az első órán mindig megkérdeztem a tanítványaimat, mondják el, hogy látják magukat öt év múlva, és hogy látják magukat tíz év múlva. Sokuknak semmiféle terve nem volt, sokan pedig nagyon erős elképzelésről számoltak be.

• Ez később bejött?
Igen. Akik céltudatosak voltak, azoknak nagyobb százalékban sikerült is a tervük. Mert különben csak irányzék nélküli hajóként dobál minket az élet jobbra-balra, de ha tudjuk, én tudom, hogy merre akarunk menni, van egy jó kapitányunk, és van egy jó motorunk, akkor arra indulunk. Aztán ha útban van egy nagy vihar, akkor kerülünk egy kicsit balra, vagy kicsit jobbra, még az is lehet, hogy visszafordulunk. De kell, hogy legyen célunk! Úgy gondolom, ebben az a fontos, hogy legyen erőnk és rugalmasságunk módosítani az álmainkat, ha erre van szükség, nem szabad bármibe is belemerevedni. Ha én mindig mereven tartottam volna magamat az elképzeléseimhez, akkor annak csúnya vége lett volna. Én is próbálom folyamatosan megfogalmazni magamban, hogy mit szeretnék, milyen ember szeretnék lenni, merre szeretnék tartani. Mert ha én nem fogalmazom meg, akkor senki nem fogalmazza meg helyettem. Igen, igyekszem merészeket álmodni, és mondom is a tanítványaimnak, hogy merjenek nagyokat álmodni.

• Ha pénzzel mindent meg lehetne venni, mit vennél? Netán több időt?
Igen, egy kis plusz idő, az nagyon jól jönne.

• Szerinted a boldogság hol van? A kezedben, az agyadban, a fejedben, a szívedben?
A boldogság titka talán a mértéken, a megfelelő arányokon múlik. A sokat emlegetett arany középúton. Nem jó, hogy a szív és a lélek dolgait egyre inkább átveszi az agy, abban az értelemben, hogy sokszor bármennyire is érezzük valamiről, hogy nem jó nekünk, mégis megerőszakoljuk magunkat számításból, érdekből.

Mindent agyból, mindent észből, mindent kiszámítva próbálunk csinálni, és csodálkozunk, hogy megbetegszünk. Én nagyon sokáig elnyomtam ezeket az érzéseket, a belső bölcs hangot, de annyiszor pórul jártam, hogy megtanultam, hallgatnom kell rá. Így hát, ha egy emberről, egy koncertfelkérésről vagy bármiről itt belül megfogalmazhatatlanul azt érzem, hogy ez nem lesz jó, ez nem az enyém, akkor mérlegelés nélkül nemet mondok. Nagyon nagy lehetőségeknek tűnő dolgokkal is ezt teszem.

Ezért sokszor vádolnak azzal, főleg a kollégák, hogy fekete-fehér vagyok a döntéseimben, és ez érthető is, hisz ezt nagyon kevesen csinálják így. Nem biztos, hogy ez a jó megoldás, hisz úgymond diplomatikusan sokkal könnyebben előre lehet jutni az életben, de én nem tudok úgy működni. Én inkább szeretek szívből.

Sok emberen látom, hogy gyűlöli a munkáját, de nagyon jó fizetést kap, így összeszorított foggal, de csinálja. Nem nagyon szeret ott élni, ahol él, de jó valamilyen szempontból, és marad. Nem működik a párkapcsolata, de mondjuk kényelmes a langyos vízben, így ott sem változtat. De akkor mi marad? Gyakorlatilag nincs az életében egyetlen terület sem, ahol jól lenne. Akkor miért csodálkozunk? A test és a lélek elkezd dörömbölni, sikoltozni és jeleket adni, és egyszer csak megbetegszik.

Persze legtöbbször az van, hogy az illető nem mer változtatni. Vagy úgy gondolja, hogy nem képes rá, vagy úgy, hogy nem érdemli meg. Én nagyon hiszek abban, hogy mindenkinek meg kell szeretnie önmagát, ami nem egyenlő az önzőséggel, hanem egy egészséges öntudat, ami nem hagyja, hogy bármit megtegyenek vele. Ha valaki megszereti magát, az már egy esély a boldogságra.

• Beszéljünk egy kicsit a tervekről!

Életünk egyik legnagyobb, legfontosabb négy napja követ-kezik, mert a Bartók műveinek jazzfeldolgozásait tartalmazó új lemezünket fogjuk felvenni. Az a célunk, hogy kicsit olyan formában mutassuk meg Bartókot, hogy az a nagyobb közönségnek is érthető legyen, vagy egy kaput nyissunk felé. Ez azért nehéz, mert Bartók muzsikája soha nem lesz egy könnyed nyári fuvallat, hanem mély, figyelmet igénylő zene.

Szeptember 21-én volt Budapesten, a Zeneakadémia Nagytermében a CD bemutatója. Ez az első nagy állomásunk, és utána rögtön következik egy teljesen másik világ, amely a Bartók-lemez ellenpólusa. Szeptemberben felvesszük a Jazzkívánságműsor magyarul című lemezünket, ahol magyar pop- és rockslágereket dolgozunk fel jazzben. A Sárik Péter Trió énekese Falusi Mariann lesz. Ezt a CD-t december 14-én mutatjuk be Budapesten, a MOMkultban. Úgyhogy ez nagyon sűrű év vége lesz. Ez az év alkotó évként zárul le. Úgy szoktam mondani, van a vetés, és van az aratás. Most vetettünk, és jövőre aratunk, 2019-ben nagyon sokat fogunk játszani mind a két műsorral
az összes lehetséges fesztiválon és koncerthelyszínen.

Falusi Mariannal

El kell mondanom, hogy nagyon büszke vagyok a zenekaromra, és az élet nagy ajándékának tartom, hogy találkoztam ezzel a két nagyszerű emberrel és muzsikussal: Fonay Tibor bőgőssel és Gálfi Attila dobossal.

Velük mind emberileg, mind szakmailag tökéletes össz- hangban vagyunk, ami hatalmas boldogság és igazi kincs. Az elért eredmények mind közösek, és talán a legfontosabb, hogy mindhármunk mögött ott áll egy szerető, támogató család, amely nélkül ez az egész nem tudna működni.

Dr. Szarvasházi Judit
Főszerkesztő-gyógyszerész

Fotók: http://sarikpeter.hu


forrás: Patika Magazin
hírek, aktualitások

Aceton a vizeletben mit jelezhet?

2024. március 18.



Az aceton a ketonok közé tartozó alternatív üzemanyag-forrás, amelyet akkor használ szervezetünk, ha nem áll rendelkezésére elegendő glükóz. Dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológus, terhességi cukorbetegség specialistája arra hívja fel a figyelmet, hogy a vizelettel ürülő aceton a kezeletlen vagy rosszul beállított cukorbetegség jele is lehet, ezért mindenképpen további kivizsgálást igényel.

A ketonokról

-A ketonok a szervezet szerves vegyületei, a zsíranyagcsere melléktermékei, melyek a glukagon hatására képződnek, és alternatív energiaforrásként szolgálnak szervezetünk számára azokban az esetekben, amikor a sejtek nem képesek valamilyen okból hasznosítani a glükózt – magyarázza dr. Porochnavecz Marietta. A jellegzetesen édeskés, aromás illatú ketonok három komponensből állnak, ezek egyike az aceton. Elegendő táplálékot fogyasztó, egészséges ember vizeletében nincsenek ketonok, vagy csak időszakosan (pl. az éjszakai alvást követően), igen kevés mennyiségben találhatóak meg benne. 

Hogy kerülhet az aceton a vizeletbe?

-A szervezetnek állandó energiaellátásra van szüksége alapvető funkcióinak fenntartásához, amihez normális esetben a vérből származó glükózt (cukrot) használják fel. Elégtelen táplálkozáskor, éhezéses állapotokban (drasztikus fogyókúra, böjt során) azonban az energiatermelő folyamatokhoz szükséges glükózból nem áll rendelkezésre elegendő mennyiség. A máj, hogy pótolja az energiát, ketontesteket állít elő, amelyek lebontása során aceton keletkezik, ami a vizelettel ürül – mondja Porochnavecz doktornő.

Majd hozzáteszi: szervezetünk akkor is éhezhet, ha a glükóz felhalmozódik a véráramban, ám a szükségesnél kevesebb inzulin miatt nem tud bejutni a sejtekbe. Az alternatív üzemanyagforrásaként szolgáló ketontestek ekkor is megjelenhetnek a vizeletben. Ha egy egészséges személy vizelete tartalmaz nagy mennyiségű acetont, mindenképpen további vizsgálatra lesz szüksége, mert ez cukorbetegség indulását is jelezheti. Amennyiben a vizeletben megjelenő aceton mellett magas vér- és vizeletcukor értékek is igazolódnak a kivizsgálás során, az súlyos anyagcsere felborulást jelez – figyelmeztet a doktornő.

A ketonúria (azaz, ha a vizeletben a ketontestek ürítése megnő) leginkább 1-es típusú diabétesz, illetve kezeletlen 2-es típusú diabétesz esetén fordul elő, de megfigyelhető tartós stressz, gyakori megerőltető testmozgás, hipertireózis, alkoholizmus és terhesség esetén is – ismerteti a szakember.

A gyógyszerészet szíve a gyógyszertárban dobog

2024. március 17.



A Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) egyike a 12 hivatásrendi köztestületnek, s mint ilyen, kötelessége, hogy a gyógyszerészi hivatás egészének szakmai, etikai, gazdasági és szociális érdekeit képviselje, és mindezt a közérdekkel összhangban, a társadalom – és kiemelten a betegek – jogos érdekeinek mentén érvényesítse.

A Magyar Gyógyszerészi Kamara 10 pontban fektette le azokat az alapvetéseket, amelyek mentén kívánja kifejteni a tevékenységét. A betegekkel kapcsolatos többek között így szól:

„A­ gyógyszerészet ­egyszerre ­tartozik­ a­ gazdálkodó­ és ­a ­segítő­ hivatások ­közé;­ egyszerre vagyunk ­tagjai ­a ­gyógyszerpiaci­ ellátási és ­az egészségügyi ­értékláncnak. ­Gazdasági ­tevékenységünk ­során ­sem ­feledhetjük,­ hogy ­a ­legfőbb­ érték ­a­ beteg ­üdve, ­amit csak ­betegeink objektív­ érdekeinek­ figyelembevételével,­ megfelelő­ felkészültséggel ­és­ empátiával­ képviselhetünk ­hitelesen. ­A két ­értéklánc ­közötti egyensúly­ feltételeinek­ megteremtése ­és ­fenntartása ­közös ­feladata­ a ­közhatalom ­gyakorlóinak ­és­ a­ kamarának.”

A hideg lábfej és a járásra fokozódó fájdalom érszűkületet is jelezhet

2024. március 17.

Az érszűkület bármelyik érben kialakulhat a testben, és nagyon gyakori, hogy egyszerre több ér is érintett. A probléma nem csak lábfájdalommal járhat, akár stroke-ot, szívinfarktust is előidézhet! Hogy milyen tünetek jelezhetik az érszűkületet, ha az az alsó végtagokban alakul ki, arról dr. Kósa Évát, a Trombózis-és Hematológiai Központ angiológusát kérdeztük.

Az érszűkület (atherosclerosis) az az állapot, amikor verőerek, vagyis az artériák falában főként vérlemezkékből, koleszterinből álló lerakódások ún. plakkok keletkeznek, növekednek és szűkítik az ér lumenét. Az adott ér fala megvastagodik, merevebbé válik, megnövekszik a véráramlás sebessége. Ha a szűkület mértéke olyan fokot ér el, hogy blokkolja a vér áramlását, akkor károsodik a szervek tápagyag-és oxigénellátása. Az erek teljes elzáródása nagyos súlyos következményekkel, akár a szövetek elhalásával is járhat, emiatt már az érelmeszesedés korai szakaszában érdemes komolyan venni az állapotot!

Az érszűkület okai


Magas koleszterin- és trigliceridszint
Magas vérnyomás
Dohányzás
Cukorbetegség
Elhízás
Fizikai inaktivitás
Magas telített zsírtartalmú étrend
Családi előfordulás


Eleinte nem okoz tüneteket

Az alsóvégtagi érszűkületnek gyakran kezdetben nincsenek tünetei, ám ahogy a plakk fokozatosan növekszik az artériában, úgy jelentkeznek/romlanak a panaszok. A tünetek attól függenek, hogy melyik érterület érintett. A vádli és a comb területén levő szűkület a lábfejen és a vádliban, a lágyéktájon vagy kismedencében előforduló szűkület inkább a fartájon, combban okoz fájdalmat. Fontos tudni, hogy ha egy artéria elzáródik, akkor a tünetek nagyon súlyosak lehetnek és nemcsak a fájdalom nagyon erős, hanem fekély is kialakulhat a végtagon.