Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

Augusztusban az édesapáké a főszerep!

Érdekességek2020. augusztus 26.

Most bárki jelölheti a kedvesét vagy rokonát Az Év Apukája címre

A feleségek örök támaszai és segítői, a lányok védelmezői, a fiúk példaképei. Mégis sokszor jobban megbújnak a csendes háttérben, mint az anyukák, pedig ők is ugyanolyan mindennapi hősök, akik manapság szintén egyre kevesebb elismerésben részesülnek. A Sudocrem Az Év Apukája kampányában most a kiemelkedő feladatokat ellátó édesapákra irányítja a figyelmet, akik nap mint nap helytállnak munkában, gyermeknevelésben és a családok élén.

A XXI. századi édesapák szerepe egyre inkább kulcsfontosságú. A pedagógiai érzék mellett szinte első perctől kezdve fontos a kötődés és a bizalom kialakítása a gyermek és a családfő között. Ez a későbbi közös életük során meghatározó szerepet játszik majd, hiszen a fiúk számára elsősorban az apuka lesz az a személy, akire hasonlítani szeretnének, akinek a szavára mindennél jobban adnak, és akit általában példaképként követnek.

Természetesen a lányoknál is kulcsfontosságú az édesapával való jó és szoros kapcsolat, hiszen ők a kislányok első számú védelmezői, a legerősebb bástyák. Ők jelenthetik azt a férfit, akire igazán felnéznek, akinek a mintája, erkölcsi normái és a mentalitása – akárcsak az édesanyáké – értékmutató lehet a későbbiekben, akár a párválasztás során is.

Nem csoda hát, hogy manapság, a modern társadalmakban elkezdett felértékelődni az apák szerepe a gyermeknevelés terén. Egyes skandináv országokban például az apukáknak is kötelező hónapokig otthon maradni a gyermekkel, hogy ők is ugyanannyi időt tölthessenek az apróságokkal, mint az édesanyák. De hazánkban is egyre nagyobb az igény az apasági CSED-re vagy GYED-re.


A Sudocrem új, Az Év Apukája elnevezésű projektjének nem titkolt célja, hogy az édesapák megkapják azt a figyelmet és elismerést, amely őket is megilleti a helytállásukért. Az augusztus 10-től szeptember 10-ig tartó nagyszabású kampányban mindenki jelölheti a saját édesapját, a férjét vagy a partnerét, esetleg bármelyik ismerősét, akiről úgy gondolja, hogy kiemelkedő atyai feladatokat lát el, és tiszteletre méltó értékeket képvisel. 

A kampány üzenetét a hazai hírességek szintén fontosnak tartják, ennek megfelelően számos ismert ember vesz részt a jelölésben. Ha szeretne Ön is köszönetet mondani Az Év Apukája megtisztelő címmel valamelyik szerettének vagy ismerősének, akkor Küldjön be a Sudocrem hivatalos Facebook-oldalán futó applikáció segítségével – névvel és címmel ellátva – egy-egy aranyos, szívderítő vagy éppen vicces történetet a díjra felterjesztett édesapáról!

Az Év Apukája jelölés:
http://redlemon.hu/evapukaja/


forrás: Bébik.hu
hírek, aktualitások

Bõrápolás fogyás után

2026. október 25.

Öröm számunkra, ha eltökéltségünk vagy egy megfelelõen kiválasztott fogyókúra eredményeképpen sikerül leadnunk fölösleges kilóinkat. Utána azonban gyakran elõfordul, hogy bõrünk miatt aggódhatunk, hiszen az a (jelentõsebb) súlycsökkenés következtében kisebb-nagyobb mértékben, megereszkedhet. 
Hasonló kitartással kell hát küzdenünk bõrünk korábbi állapotának visszaállítása érdekében - számos eszköz vehetõ igénybe hozzá. Közülük most a fogyás utáni bõrápolás néhány módozatával foglalkozunk, és az ilyenkor elõforduló bõrproblémák kiváltó okaira is igyekszünk rávilágítani.

A hasznos zsírsavak pótlása

A fogyókúra valójában támadást jelent a bõr számára, és annál több agresszív behatás éri, minél jelentõsebb mértékben sikerül csökkenteni - szigorú diéta útján - a testsúlyunkat. Egyik ilyen, hogy amikor a fölösleges kilók leadása, a fogyókúrázás során leginkább a testünkön felhalmozódott zsírrétegtõl igyekszünk megszabadulni, az megfosztja bõrünket a számára jótékony hatású zsírsavaktól. Pedig a bõr lágysága, bársonyos simasága többek közt nekik köszönhetõ. Sõt, az omega-6 esszenciális zsírsavak csoportja az, mely nemcsak a bõr, hanem a haj és a körmök felépítésében is közremûködik. De ha a bõrünk állapotára koncentrálunk, tudnunk kell, hogy ezek a hasznos anyagok védõréteget képeznek a bõrön, ami megóvja azt a kiszáradástól, megõrzi ruganyosságát. Fõként növényi olajokban (kankalinolaj, feketeribizli-mag olaj) találhatók - ezért ha ezek a táplálkozásunkból hiányoznak, pótolnunk kell. A bõrápolás tekintetében olajos krémek, természetes növényi olajokat tartalmazó testápolók használata ajánlott. Ezek általában különbözõ olajos magvakból vagy gyümölcsökbõl kivont esszenciákat tartalmaznak, és rendkívül hatékonyak. Bõrrokon anyagaik révén jól beszívódnak a bõrbe, még akkor is, ha egy könnyû filmréteget hagynak maguk után annak felszínén. Ezek a hatóanyagok táplálják a bõrt, és visszaadják annak feszességét, segítve vele a bõr teljes regenerálódását egy erõteljesebb fogyókúra után.

Kényelem és gyógyszerbiztonság

2026. október 25.

Az egészségügyi változtatások, "reformok" egyik kényes pontja a gyógyszerek patikán kívüli értékesítésének engedélyezése. Ezt Molnár miniszter úr úgy indokolta, hogy: kényelmes lesz, ha például egy háztartásban véletlenül nincs semmilyen lázcsillapító (még a vízcsapból sem folyik a víz egy hûtõborogatásra), akkor lehet a bevásárlócsarnokban, benzinkútnál vásárolni. 

Ártalmatlan gyógyszer nincs, még a konyhasó is lehet halálos

Sokan, úgy látszik, nem vagyunk elég liberálisok, mert az egészséget, az életet többre becsüljük a kényelemnél. Úgy tanultam Issekutz professzor úrtól, hogy ártalmatlan gyógyszer nincs, még a konyhasó is lehet halálos, csak a dózistól függ. A gyógyszer nem közönséges árucikk, jobb azt szakember kezében hagyni.

A külföldön létezõ rossz példákat talán nem kellene követnünk. Kétségkívül nyugaton lehet kapni gyógyszert "drug store"- okban.

A médiában nap mint nap azt halljuk, hogy túl sok gyógyszert fogyasztunk és túl gyakran járunk az orvosi rendelõkbe. Nos, akkor végképp érthetetlen, hogy miért segítjük elõ a még több, könnyebben hozzáférhetõ gyógyszer fogyasztását. A gyakori orvoslátogatást pedig nemrég egészségügyi miniszteri rendelet idézte elõ azzal, hogy csak 1 havi gyógyszeradagot lehet egyszerre felírni, például vérnyomáscsökkentõt, amire a betegnek naponta rendszeresen van szüksége. Számos gyógyszer viszont 28 darabot tartalmaz, tehát 1 hónapra sem elegendõ a felírt mennyiség és rendszeresen kell menni felíratni az újabb adagot.

Nem vagyok eléggé motivált

2026. október 24.

A motiváció energia, mely felpezsdít, hajt, tettekre ösztönöz minket. Nélküle minden unalmasnak, érdektelennek, színtelennek, tûnik... és nincs kedvünk tervek, célok megvalósításához. De hogyan találjunk rájuk, he elmaradoznak a cselekvés ösztönzõi? Íme, a hiány bizonyos indoklása pszichológiai-életviteli megközelítésbõl, és néhány jó tanács ahhoz, hogy visszatérjen a régi tetterõ... 

Minimális motiváció nélkül nem mennek a dolgaink úgy, ahogy várnánk, és az az érzésünk, egyre fogy az energiánk... Hiszen ez olyan mozgatóerõ, mely cselekvésre ösztönöz, élettelivé és hatékonnyá teszi cselekedeteinket. Amikor már nincs meg bennünk a motiváció, mindaz, amiért korábban küzdöttünk, érdektelenné válik számunkra. Tehernek érezzük, és egyre erõsödik bennünk a kedvetlenség: mindennapi munkánkat, magánéleti tevékenységeinket nyûgként, monoton hajtásként, pusztán kötelezettségek teljesítéseként éljük meg. Ha azonban jobban megértjük, milyen mozgatórugók és fékezõ erõk vezérelnek minket tetteinkben, az segít annak felismerésében, hogy hiányuk miatt kerülünk olykor hátrányos helyzetekbe. Néhány egyszerû, pszichológusok által kidolgozott módszer lehetõvé teszi viszont, hogy ismét erõt merítsünk belsõ forrásainkból.

A motiváció mozgatórugói

Ami tettekre mozgósítja az embert, élete egészen korai szakaszától kezdve, az mindenekelõtt létszükségleteinek kielégítése. Aki fázik, éhes vagy szomjas, könnyen felszabadítja szükséges energiáit abból a célból, hogy változtasson elviselhetetlen hiányérzetén. Tekintettel azonban a jóléti társadalomra, amelyben élünk, törekvéseink, vágyaink messze meghaladják elemi szükségleteink egyszerû kielégítését. Bonyolultabb, kifinomultabb igények sokasága ösztönöz minket arra, hogy mozduljunk, vállalkozzunk, energiát fektessünk be terveink megvalósításába. Ilyenek lehetnek a kényelmi igények, de hozzájuk tartozhat a társadalom elismerésének kivívása, anyagi javak megszerzése stb.