Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

Az elfojtott sírás és az asztma

Érdekességek2025. február 03.

A bibliai teremtéstörténetben Ádám a földnek porából (anyagból) gyúrt lényből az isteni lehelet hatására vált érző, gondolkodó emberré. Emberi létünk első önálló cselekvése a légzés: amikor az újszülött világra jön, legelőször is lélegeznie kell. De ez az utolsó életműködésünk is: a haldokló "kileheli a lelkét".

A légzés és a lélek, a szellem az emberi gondolkodásban – és így a nyelvekben is szoros kapcsolatban áll egymással. A magyar nyelvben a lélek – lélegzet egyértelműen mutatja ezt az összefüggést, ami szinte valamennyi nyelvben megtalálható. Latinul lélegezni spirare, a szellem pedig spiritus, angolul, németül az inspiration egyszerre jelent belégzést és ihletet, sugallatot (ebben az értelemben a magyar nyelv is átvette az inspiráció szót) Görögül a psziché mind lelket, mind leheletet jelent. A hindu atman jelentése: lélegezni. A hinduk azt az embert, aki elérte a tökéletességet Mahatmának nevezik (pl. Mahatma Gandi) ami emelkedett lelket, de egyúttal nagy lélegzetet is jelent.

A légzés és az érzelmek kapcsolatára is számos köznapi nyelvi fordulat utal. Ijedtünkben, félelmünkben elakad a lélegzetünk; visszafojtott lélegzettel hallgatjuk azt, ami nagyon fontos a számunkra, és igazán megérint minket, szívdobogva figyeljük a lélegzetelállító mutatványt. A tanulni vágyó szinte magába szívja a tudást. Szorongató, nehéz helyzetekben, konfliktusszituációban szinte fojtogató a légkör.

Az asztmát sokan az elfojtott sírás kifejeződésének tartják. Mivel a sírás nem megengedett, a hörgők, a tüdő jajgat, bömböl a beteg helyett. A sírás elnyomása a kisgyermekkorban fejlődik ki, akkor, ha az anya elutasította, sőt büntette a gyerek sírását, vagy épp ellenkezőleg túlságosan szívére vette, vagy meg is rémült tőle. Az asztmás beteg a roham alatt lélegzetével együtt érzéseit is visszafojtja.

Másrészt sok betegnél az önállóságra való törekvés, az autonómia-igény egyszerre van jelen a gyengédség, védettség iránt vággyal; s ez az ellentét belső konfliktust okoz. Az asztmás betegnek gyakran súlyos problémája van a kéréssel, elfogadással is. Jó ember, aki szinte mindig, erején felül adni akar. Kapni, elfogadni azonban nem tud, nem mer. Más személyekkel való kapcsolatában az empátia, a beleérző képesség jellemzi, még konfliktusaiban is hajlamos túlzottan figyelembe venni a másik szempontjait – szinte azonosul velük – ezért gyakran nem képes az önvédelemre.

Lilla történetében szinte valamennyi tényező együtt megtalálható.

Lilla (45 éves) grafikus volt, főleg gyermekkönyveket illusztrált. Nagyon szerette a gyermekeket – bár saját gyereke nem volt – iskolákban szívesen vezetett művészeti szakköröket. Nemcsak rajzolni tanította a gyerekeket, hiszen verseket is írt és nagyon szépen énekelt. Bár nemegyszer anyagi gondjai voltak, a szakkörökért sohasem fogadott el honoráriumot, azt mondta, elég neki a gyermekek szeretete, ragaszkodása. Azért keresett fel, mert gyermekkori asztmája kiújult, naponta többször volt súlyos rohama.


Lilla egy alföldi kisvárosban nőtt fel. Középső gyerek volt, de egyetlen lány a családban, ennek azonban csak hátrányát érzékelte. Anyja – egyébként kemény, szigorú asszony – bátyjával engedékeny volt, öccsét kényeztette, tőle azonban igen sokat követelt. Egyedül nevelte gyermekeit, (az apa a legkisebb fiú születését követően elköltözött) ezért igen sokat dolgozott. A háztartási feladatok nagyon hamar Lillára hárultak, a fiúk alig segítettek a „női” munkában. És anyja minden hibát, minden mulasztást keményen megtorolt, gyakran büntette, sőt meg is verte Lillát. Talán azért volt olyan kemény és könyörtelen, mert Lilla sosem sírt, és sohasem kért bocsánatot.

Lilla már kisgyermek korában asztmás volt. Mindenféle allergiát mutattak ki nála, porra, pollenre, de legfőképpen állatszőrre. Az érdekes csak az volt, hogy a város széli lakótelepen, ahol laktak, még a játszótér is betonból volt, Lilla mégis otthon fulladt. A tanyán, ahova nyáron nagyanyjához utazott, s ahol szinte minden idejét az állatok között töltötte, sosem volt rohama, és nem volt az apjánál sem, ahol pedig két hatalmas kuvasz volt a kedvenc játszótársa. Lilla egyébként is nagyon vonzódott az állatokhoz. Minden törött szárnyú madarat, kóbor macskát hazavitt, felhizlalta, meggyógyította őket, mindaddig, míg anyja – Lilla asztmájára hivatkozva – ki nem hajította az állatseregletet. Lilla persze nagyon szomorú volt, de megértette anyját, hiszen tudta ő, hogy lakótelepi lakásban nem lehet állatot tartani.

Pedig Lilla 10 éves korára kinőtte az asztmát. Az iskolában visszahúzódó, jó kislány volt, korán megmutatkozó művészi képességeit is csak kevesen értékelték. De nem is vágyott kitűnni, szeretett elrejtőzni a tömegben. Főképp saját álomvilágában élt. Így volt ez a középiskolában is. 17 éves korában súlyosan megbetegedett – vírusos szívizomgyulladást kapott – sokáig feküdt kórházban. A kórház után a hegyek közé, egy szanatóriumba küldték lábadozni. Itt nagyon jól érezte magát; sokat sétált egyedül az erdőben, fákat, állatokat rajzolt, tájképeket festett. Az erdőben ismerkedett meg Kálmánnal, a középkorú, jó nevű szociológussal, akinek a közelben volt nyaralója. Kálmán csodálta Lilla tehetségét, teljesen felnőttként, egyenrangú partnernek kezelte, kezet csókolt neki, magázta, soha egyetlen kétértelmű vagy félreérthető megjegyzést nem tett. Lilla hónapokig feküdt a szanatóriumban, ezalatt minden hétvégén találkoztak. Kálmán nagyműveltségű ember volt, Lilla itta a szavait. Művészeti albumokat, versesköteteket hozott magával Pestről. Festészetről, irodalomról beszélgettek. Lilla azt sem tudta, hogy nős, és egy 20 éves fia van. De ez nem is volt fontos, hiszen kapcsolatuk teljesen szellemi természetű volt. A szanatórium után leveleztek is, szigorúan csak hasonló témákról.

Miután Lilla – betegsége miatt magántanulóként – leérettségizett, Pestre ment tanulni a képzőművészeti főiskolára. Anyja ugyan nem akarta elengedni – azt mondta, festésből nem lehet megélni, mért nem választ inkább egy rendes szakmát, hiszen ügyesen varr, abból fényesen megélne, az ilyen főiskola csak úri bolondság, gazdagoknak való – Lilla azonban, Kálmán bíztatására, életében először a sarkára állt. Pesten gyakran találkoztak, színházba, koncertre, operába mentek. Mindez Lillának újdonság volt. Itt már zavarta, hogy Kálmánnak családja van, félt, hogy személye feldúlja a család nyugalmát, boldogságát. De a férfi meggyőzte: csak apai érzésekkel viseltetik iránta. És tényleg. Sosem közeledett másként.



Egy év múlva Kálmán felesége meghalt. Kiderült, hogy már évek óta súlyos beteg volt, csak Kálmán sosem beszélt erről. Egyáltalán, sosem beszélt magáról, legfeljebb a munkájáról, kutatásairól. Kálmán váratlanul, minden előzmény nélkül feleségül kérte Lillát. Azt mondta: „20 éves elmúltál, örökbe nem fogadhatlak, hadd vegyelek feleségül!” Lilla nem volt szerelmes – egyáltalán nem ismerte a szerelmet – de őszintén tisztelte, becsülte, szerette a férfit. Úgy érezte, rengeteget köszönhet neki. Ezért, a több mint 25 év korkülönbség ellenére, igent mondott.

A házasság hosszú évekig jól működött. Lilla ápolta a férfi idős édesanyját, megtanult angolul, cikkeket fordított férjének, gépelte, szerkesztette tudományos dolgozatait, rajzolta grafikonjait. Saját céljait háttérbe szorította. Kálmán szép karriert futott be, nemzetközi hírnévre tett szert, utazott, kongresszusokra járt. Kezdetben még bíztatta Lillát, fessen, rajzoljon, legyen saját kiállítása. Később egyre inkább lefoglalta minden idejét, s közben a szemére vetette, hogy tehetségtelen, nem vitte semmire.

Ahogy a férfi öregedett, egyre féltékenyebb lett. Minden percével, minden fillérjével elszámoltatta Lillát. Később, miután nyugdíjba ment és egyre betegesebb lett és inni is kezdett, a helyzet elviselhetetlenné vált. Többször meg is verte az asszonyt. Lilla úgy érzi, nem hagyhatja el a csaknem magatehetetlen, önellátásra képtelen öregembert. Hiszen ma már ő írja, állítja össze zilált kéziratokból Kálmán cikkeit is. S mindezért egyre gyakrabban verés a köszönet.

És ez nem elég, még a látszatot is őriznie kell. Csoda hát, ha gyermekkori asztmája visszatért?

 


forrás: Harmonet.hu
hírek, aktualitások

Nem csak az aktuális COVID okozhat szaglásvesztést

2025. június 04.

A szaglásvesztés egy nagyon kellemetlen jelenség, amelynek lehet olyan banális oka, mint egy megfázás, de akár egy súlyosabb kórkép, például Parkinson- és Alzheimer-kór egyik tünete is lehet az anosmia, mások mellett. Dr. Prinz Géza, a Neurológiai Központ neurológusa arról beszélt, mi lehet a kivizsgálás menete, és mikor érdemes a fül-orr-gégészeti kivizsgálás után neurológushoz fordulni.

Állandó vagy átmeneti a szaglásvesztés?

A szaglásvesztést vagy szagvakságot (anosmia) két nagy csoportra lehet osztani. Az egyik az állandó szagláshiány, ami lehet veleszületett rendellenesség (ez egy nagyon ritka állapot), és főként azért érdemes róla tudni, mert veszélyes lehet, ha valaki nem érzi például a gázszagot. Ennek egyik sajátos példája a Kallmann szindróma, ami többek közt ún. hipogonodizmussal, tehát a szexuális szerepekben fontos részt jelentő szervek alulműködésével és szagláshiánnyal jár. Ez utóbbi is jelzi, hogy a szagok, illatok és a szexuális késztetés közt szoros összefüggés van. 
A másik csoportba tartozik a részleges és átmeneti szaglásvesztés, ami sokszor a COVID első tünete volt, még a köhögés, légúti panaszok, láz előtt. Ebből úgy látszik, hogy a vírus először valószínűleg a szaglási központokat, szaglóhámot támadta meg. Sajnos a COVID okozta szaglásvesztés meglehetősen elhúzódó jelleggel bírt, volt, akinek csak részlegesen tért vissza a szaglása. Ennél a jelenségnél nincs gyógyszeres beavatkozási lehetőség.
A COVID még ma is sokaknál diagnosztizálható, azonban már gyakoribb, hogy bármilyen banális, orrnyálkahártyát érintő gyulladás jár a szaglás elvesztésével. Ez azonban átmeneti és spontán rendeződik. Ezzel kapcsolatos megfigyelés, hogy ha sok orrdugulás elleni, vagyis érösszehúzó spray-t használ valaki, az is okozhatja az anosmiát.
Szaglásvesztés esetén a fül-orr-gégészt feltétlenül érdemes felkeresni, hiszen például polipok miatt is kialakulhat ilyen tünet. A polipok gyakran az orr nyálkahártyán és az orrmelléküregekben jelennek meg, és ha nagyon sok van belőlük vagy problémát okoznak, akkor érdemes azok eltávolításáról gondolkodni.

Neurológiai okok: agytumortól az Alzheimer-kórig

Neurológiai szempontból az a probléma, hogy a szaglás elődleges központja közvetlen az orrüreg teteje fölött van, és elég sérülékeny. Koponyatraumák esetén például éppen amiatt merülhet fel a koponyaalap törésének gyanúja, ha valaki fejsérülés után nem érez szagokat – ismerteti dr. Prinz Géza, a Neurológiai Központ neurológusa. – A szaglásvesztés lehet féloldali is, ha például csak az egyik oldalon sérül a szaglóideg. Ez esetleg nem is feltűnő, de a traumás következmény kimutatásának természetesen van jelentősége. Ugyancsak sajátos szaglásvesztéssel jár a ritkán előforduló Foster-Kennedy szindróma, amelynek az a lényege, hogy egyik oldalon látóideg sorvadás, a másik oldalon papilla pangás lép fel, ami gyakran jár a szaglás elvesztésével. Ez a homloklebenyi agytumoroknak egy jellegzetes szindrómája. Nem alapvetően jellemző, de az Alzheimer-kórnál és a Parkinson-kórnál is felléphet szaglásvesztés, és számos más oka is lehet még ennek a tünetnek a myastenia gravistól a cinkhiányig, de legtöbbször más panaszok is csatlakoznak az anosmia mellé.

Miért nem tud mindenki ritmusra tapsolni?

2025. június 04.



Az emberi agy és a zene ritmusának összhangja régóta foglalkoztatja a kutatókat. Vajon mi segít abban, hogy tartsuk a ritmust, miközben zenélünk vagy táncolunk? Az ELTE PPK kutatói ennek a rejtélynek jártak utána a Scientific Reports-ban megjelent legújabb tanulmányukban. 

A zene az emberiség történetének kezdete óta velünk van. Amikor táncolunk rá, nem is gondolunk arra, milyen bonyolult dolgot művelünk: holott ahhoz, hogy együtt mozogjunk a zenével, mozgásunkat össze kell hangolni a ritmussal, agyunknak érzékelnie kell a zene ismétlődő, hangsúlyos pontjait, követnie kell a „lüktetést”. Hogy ez miként is történik, ma is izgalmas kutatások tárgya, hiszen ez az alapja annak is, hogy együtt tudjunk zenélni, táncolni vagy akár csak tapsolni egy koncerten.

Persze nem vagyunk egyformák a zenei képességekben: vannak, akik könnyedén tartják a ritmust, pontosan tapsolnak vagy dobolnak, míg másoknak ez nehezebben megy. Az eddigi kutatások szerint a háttérben a szaknyelvben neurális entrainmentnek nevezett folyamat áll, döntően ennek minősége szabja meg, hogy agyunk mennyire képes szinkronizálódni a ritmushoz. De valóban ilyen egyszerű ez?

Az ELTE PPK kutatói – Maria de Lourdes Noboa, Kertész Csaba és Honbolygó Ferenc – a Nature Scientific Reports folyóiratban nemrég megjelent tanulmányukban azt vizsgálták, hogy a ritmikus mintákhoz való neurális entrainment mennyire jelzi előre a szinkronizációs készséget felnőtteknél. Ehhez olyan kognitív jellemzőket is vizsgáltak, mint a munkamemória és a zenei képzettség. 

Magyarországon először végeztek MR-vezérelt katéteres ablációt a Semmelweis Egyetemen

2025. június 03.



Itthon először hajtottak végre szívkatéteres ablációt MR-készülék segítségével a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán. A betegnek pitvari flattern, azaz pitvari lebegés miatt volt szüksége a beavatkozásra. A jobb képalkotást lehetővé tevő és a hagyományos, röntgenes ablációhoz képest sugárzással sem járó eljárást európai szinten is az elsők között végezték el a Semmelweis Egyetemen, a katétereket gyártó cég legújabb térképezési szoftverét pedig a régióban először alkalmazták a műtét során.


„A katéteres abláció fejlődését végigkövethettem pályámon: a ’90-es évek közepén én honosíthattam meg a katéteres ablációt a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán és az egyik leggyakoribb szívritmuszavar, a pitvari lebegés ablációját Magyarországon elsőként alkalmaztuk. Most pedig ugyanitt az országban elsőként végezhettünk el pitvari lebegés ablációját MR-készülék segítségével” – mutatott rá dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, a klinika igazgatója.


Mint elmondta, a városmajori klinika Kísérleti Kutató Laboratóriumában számos ablációs vizsgálatot és ablációskatéter-fejlesztést végeztek. Az MR-készülékben végrehajtott beavatkozást több mint öt éve tervezték, mire eljutottak a mostani műtétig.


A katéteres abláció egyik nehézsége, hogy a szívben elektromos jelek és röntgensugár segítségével tájékozódunk. A röntgen alapján azonban nem kapunk visszajelzést a különféle ablációs energiák szívre gyakorolt hatásáról, vagy arról, hogy mekkora a lézió, azaz a célzott károsodás. Ezek megoldására teremt egy új opciót, hogy a mágneses rezonancia vizsgálattal együtt végezzük az ablációs műtéteket, hiszen az MR-ben a szív leképezése szöveti szinten történik, ezzel egyidőben pedig létre tudunk hozni egy anatómiai térképet a szervről, amely segít a tájékozódásban


– magyarázta. Mint dr. Merkely Béla elmondta, a beavatkozás egyelőre bizonyos betegségcsoportok esetén alkalmazható itthon, de ahogy fejlődik a technológia, úgy lesz lehetőség egyre több indikációban használni. A jövőben akár a stroke-kal kapcsolatos katéteres intervenciók is elvégezhetővé válnak MR-ben.