Az út, amely mellplasztikához vezetett
Érdekességek2022. december 12.
A mell minden nő számára a nőiesség egyik legfontosabb jelképe. Sokan elégedetlenek a méretével, míg egyiknek kicsi, a másiknak nagyobb keblek jutottak. Szerencsére a mai orvostudomány eljutott addig, hogy már mindkét oldal képviselői számára létezik megoldás a plasztikai sebészetnek köszönhetően. Mielőtt azonban bárki önként szike alá feküdne, hosszú utat jár be, míg meghozza a döntést. De nézzük, milyen lelki folyamatok vezetnek addig, mire felkeresünk egy plasztikai sebészt. Cikkünkben személyes tapasztalatokat osztunk meg, amely az évek alatt kiváltott érzéseket és a műtéti beavatkozást követő gyógyulást mutatja be olvasóinknak.
A családomra jellemzően genetikailag nagy mellekkel áldott meg a sors, mely mindig is szégyenérzettel töltött el. Az érzést tovább fokozta, hogy a férfiak akaratom ellenére rendszeresen zaklattak, molesztáltak. Sok ismeretségem azért siklott ki már a legelején, mert bemutatkozáskor a szemeim helyett más testrészeimet tartották fontosnak megvizsgálni. Az évek alatt eljutottam addig, hogy nem mertem felvenni dekoltált ruhákat, folyamatosan takargattam magam, mert féltem attól, hogy valaki újra „bántani fog”. Mindezek mellett a súly hatására a mellek alatti bőr minden nyáron begyulladt, ami nem kívánt fájdalmakat okozott, hiába próbáltam meg bármilyen csodaszerrel megelőzni a problémát.
A fentebb megosztott élmények juttattak el közel 10-15 éve az első sebészhez, aki először elriasztott attól, belevágjak a mellkisebbítésbe. Mai fejemmel már bánom, hogy akkor miért nem voltam határozottabb, mert sokkal több kellemetlen helyzettől óvhattam volna meg magam.
Az évek gyorsan teltek, de egy nap eljutottam addig, hogy márpedig én megcsináltatom a melleimet, kerül, amibe kerül. Először a Google segítségével kerestem, kutattam plasztikai sebészek után, majd rábukkantam a közösségi médiában a Mellplasztika csoportra, ahol egy kattintással taggá váltam és elkezdtem a témában felmerült kérdéseimre válaszokat találni. Így találtam rá „kebelbarátnőimre”, akik végig kísértek és tanácsaikkal elláttak.
Több orvost felkeresve végül megtaláltam az „igazit”, akivel elindult a folyamat. Fontos tudni, mielőtt valaki mellkisebbítő műtétre adja a fejét, több vizsgálaton kell átesnie. Mivel egy mellrák-túlélő lánya vagyok és korábbi daganatos betegségemből kifolyólag rendszeresen ellenőriztetem magam, hiába voltam a harmincas éveim közepén, de mammográfiai vizsgálatot csináltattam, amely biztosított róla, hogy semmi baj nincs a melleimmel. A következőkben még vérvétel, tüdőszűrés és EKG vizsgálatok vártak rám a műtétet megelőzően.
A műtéti beavatkozásig eltelt időben egyedülállóként a hűtő és a konyhám feltöltése, raktározása volt az egyik legfontosabb cél, valamint a szervezetem felkészítése. Korábban is többféle vitamint szedtem, de rendeltem és elkezdtem előbb a Zinzino halolaját, majd a Nutriversum halkollagén tablettáját és a Forever Living Aloe Vera Berry géljét fogyasztani.
A műtét napján egymagam mentem be a sebészetre, ahol első pillanattól olyan „kiszolgálásban” volt részem, mint amilyennek a társadalombiztosítási egészségügynek alapvetően lennie kellene. Tény, hogy magánellátás keretében zajlott a műtét. Mind a nővérek, mind pedig az orvosok annyira kedvesek voltak, hogy egy rossz szavam nem lehet rájuk. A műtét rendben lezajlott, a sebészorvos is kiváló munkát végzett, ráadásul 1 nap után, már haza is engedtek.
A műtétet követő napon a nővérem volt az, aki eljött értem és hazavitt, majd mellettem töltött pár napot, levéve minden nehézséget a vállamról, hogy pihenni és gyógyulni tudjak. Ezekben a napokban sokminden átértékelődött a családi kapcsolatokat illetően bennem, de leginkább arra világított rá, hogy valójában kikre számíthatok. A testvéremmel együtt töltött pár nap sajnos gyorsan eltelt és azon kaptam magam, hogy egymagam kell helyt állnom, ami a háztartást illeti.
Mivel nem vagyok az a típus, aki hosszú távon az ágyat nyomja, ezért 5-6 nap ágyban fekvés után elkezdtem magam fokozatosan visszaszoktatni a munkához, amely utólag belátva korai volt. Körülbelül másfél hét volt a műtétet követően az-az időszak, amelyet „pokolként éltem meg”. A mozdulatok miatti fájdalom, a háton alvás, mind-mind hozzátettek a közérzetemhez. Minden nehézség ellenére egy cél lebegett a szemem előtt: előbb utóbb jobb lesz, azonban egyben biztos voltam benne, hogy új értelmet nyer a „szépségért meg kell szenvedni” mondás. Aki ezt kitalálta, szó szerint értett mindent.
Egy másik mondás úgy tartja, hogy az idő begyógyít minden sebet és ez igaz is. Az erőnlétem napról napra jobb lett, és megváltásként vártam a napot, hogy végre kiszedjék a varratokat, melyre 3 hét után került sor. A varratszedést követően a gyógyulási szakasz még csak most kezdődött el igazán, de a lelkemben zajló folyamatok, a változás és az, hogy valóban megélhessem a nőiességem, még csak most kezdődik.
Bárki, aki mellkisebbítésben vagy nagyobbításban gondolkodik, ne habozzon sokáig. Amennyiben lehetősége van és anyagi fedezete, kutassa fel a legjobb orvost, aki elvégzi a beavatkozást, mert minden forintot megér! Sorstársamnak ezúton kívánok sok erőt és kitartást!
forrás: Harmonet.hu
