Dilemma, kihívás avagy „terhes” nyári vakáció
Érdekességek2018. június 30.
Ami a gyerekeknek maga a mennyország, szüleiknek csupa gond és fejtörés? Mit csináljanak a gyermekeinkkel két és fél hónapon keresztül? Ennyi szabadsága senkinek nincs, jó hír viszont, hogy mindig volt és van megoldás, ha előre tervezünk és nem az utolsó pillanatban kapunk a fejünkhöz.
Áció, káció…vakáció, és igen, kicsengetnek lassan…
A gyermek olyan extázisban él már az utolsó napokban, amit tanár és szülő csak nehezen tud kezelni. Lényegében mi felnőttek is ezt éljük meg a szabadságolásunk előtt, tehát az érzés ismerős, talán abban van különbség, hogy egy felnőtt ember jobban tudja kontrollálni vágyait és nem engedi azt ily módon szabadjára. A gyermek önfeledt módon örül, amit ki is fejez. Abba viszont bele se gondolnak, hozzá teszem, nem is feladatuk, hogy “gondot” okoznak. Azért teszem idézőjelbe a gond szót, mert első blikkre a szülő tehernek élheti meg a több hónapos szünidőt, azonban valójában ez egy helyzet, amit meg kell oldani. Még ha nehéz is, megoldható, így nincs ok pánikra. Az is érdekes, hogy rengeteg engedményt kérnek a gyerekek, aminek gátat is kell szabni.
Célszerű a szülőnek a gyerekkel közösen átgondolni, együtt újra keretezni a szünet alatti időszakot. A gyerek akkor tud azonosulni a szabályokkal, ha a szülő bevonja gyerekét a döntésbe, értelmi szintjének megfelelően magyarázzák el számukra. Az izgalom nagy, és egyre nagyobb, amikor kitör a nyári vakáció. Eddig korán kellett lefeküdni, hétvégén is tanulni kellett, azonban most megérzik a szabadság élményét. Érdemes engedni ilyenkor, hagyni, hogy tanulják meg ésszerű határokon belül strukturálni saját napjukat: ez az egyik főpróbája a későbbi önállóság felé vezető útnak. A szülőt úgy kell elképzelni ebben a helyzetben, mint egy „partjelző” a focipálya szélén, aki ott van, nyomon követi, akár szabályoz, de szabad kezet ad a „játékosnak”, vagyis a gyereknek.
Napközis szakkör és ott alvós tábor mint az önállóság mércéi
A kisiskolások az a korosztály, ahol a tábor is szóba jöhet. Itt amellett, hogy lefoglalják őket, és tehermentesítik a szülőket, új élményeket, tapasztalatokat, barátokat szerezhetnek a gyerekek. A választásnál érdemes figyelembe venni a gyerek érdeklődési körét, személyiségét.
Másodikos-harmadikos korukban jön el az az idő, amikor a gyerekek már kortársaikkal vannak együtt legszívesebben. A tábor kiválasztásánál ajánlott figyelembe venni az életkori sajátosságokat, de legfőképp a személyiségjegyeket. A temperamentumosabb, könnyen kapcsolatot teremtő gyerekeket, akik igénylik az új ingereket, és nem bírják a monotóniát, nyugodtabb lélekkel engedhetjük el, mint zárkózottabb társaikat. De ez nem azt jelenti, hogy azok maradjanak otthon, akik nehezebben oldódnak. Azonban tény, hogy nagyobb körültekintést és szervezést igényel, ha valóban táborba adjuk a visszahúzódó gyermekünket.
A gyerekkel együtt tervezzék a tábort, keltse fel a gyermeke érdeklődését és válasszanak közösen. Lássuk, hogy a egy jól megszervezett tábor nem a gyermek lepattintása, hanem egy hasznos, személyiségét fejlesztő esemény tud lenni.
Gyorsan megjegyzem, hogy nem a tanulásra gondolok, amikor kiemelem, hogy épül, fejlődik a gyerek! A szülőnek tudatosítania kell, hogy a szünidő nem a tanulásról kell, hogy szóljon, vagyis semmilyen lemaradást nem lehet behozni, még ha odaparancsolja gyermekét a könyvekhez, akkor sem.
Visszatérve a táborozásra, ott alvós nyári programokra, azt ki lehet jelenteni, hogy a gyerek jogos igénye. Ha ez az igény megjelenik, akkor készen áll arra, hogy „elviselje” a szülő távolságát. Az önállóság kezdete mindez, amikor a gyermek, akkor is biztonságban érzi magát, ha nem látja, nincs a szülő fennhatósága alatt. Sőt nem is igényli. De ezzel együtt még nem áll készen arra, hogy felügyelet nélkül maradjon, hogy „kulcsot” adjunk a kezébe, majd azt mondjuk, hogy „vigyázz magadra, délután jövök a munka után…”.
Az önállóság magasabb szintje
Gyakran ismételt kérdés, főleg a nyári szünidő miatt, hogy hány éves kortól hagyhatjuk otthon, mikortól érik meg arra, hogy felügyelet nélkül maradhasson. Van egy relatíve rossz hírem: mindig egyéni szinten dől el az előbb feltett kérdés. Vagyis a gyermek érettségétől függ, azonban 10 éves kor alatt nem célszerű, még, ha azt feltételeznénk, hogy elég „felnőttes”.
- A gyerekek többnyire örülnek annak a lehetőségnek, ha otthon maradhatnak egyedül de csak akkor tegyük ezt, ha korábban már hagytuk kisebb időre egyedül, volt főpróbája a magára hagyásnak és persze ha ezt ő is szívesen veszi.
- A távolság mindig a gyerek korához és önállóságához mérten reális legyen.
- Ne hagyjuk/engedjük őt olyan helyzetben, amelyben nincs meg a biztonságérzete. Beszéljük át vele részletesen, hogy mikor jön haza a szülő, mikor mit csináljon, ha valami baj van vagy csak fél. Minél jobban keretezzük, megértjük, beszélünk az új helyzettől, annál kisebb a szorongás a gyermekben és nem utolsó sorba a szülőben.
- Ne a nyári 2 hónapos szünidő legyen az első akadály, amit le kell gyűrni. Adjunk lehetőséget a tapasztalásra pár órás távolléttel.
- Tízéves kor előtt nem célszerű rábízni a lakást, még egy-két órára sem.
- Tízéves kor felett tisztázzuk vele, mit szabad és mit nem (hogyan szabad használnia a mikrót, ne piszkálja a kazánt, semmilyen körülmények között ne nyisson ajtót idegennek, stb. mindenki maga tudja, mit érdemes átbeszélnie a saját gyerekével). Ekkor is csak egy-két órára hagyjuk egyedül, és közben telefonáljunk haza.
- Ne essünk bele abba a csapdába, hogy túl hamar bízzuk a nagyobb testvérre a kicsit abban a tudatban, hogy jól ellesznek egyedül. Hiába tud magáról gondoskodni egy 11 éves nagyfiú, könnyen ellankad a figyelme például videojátékozás vagy tévézés közben és nem veszi észre, ha a kicsi valami veszélyeset csinál.
- Az első egyedül alkalmával fektessünk le olyan biztonsági szabályokat, melyeket mindig be kell tartania.
- Ne az legyen a döntő szempont az engedjük/nem engedjük mérlegelésekor, hogy az osztályból a többi gyerek szülei mit engednek és mit nem. A saját gyerekünk, életünk és körülményeink által nyújtott helyzetben kizárólag mi tudunk objektíven és felelősséggel dönteni.
- Amikor a kiskamasz maga már önállósodna, de mi még korainak tartjuk ezen törekvéseit, próbáljunk olyan kompromisszumos megoldást találni, ami mindenkinek jó: a fokozatosság és a tapasztalat ezekben a helyzetekben nem kikerülhető.
Makai Gábor
klinikai szakpszichológus
forrás: Bébik.hu
