Domahidy László: Figyelni az emberi és a természeti környezetre
Érdekességek2020. szeptember 07.
• Édesapja is operaénekes volt. Az indíttatása saját volt, vagy egy kicsit szülői ráhatás, hogy ön is operaénekes lett?
Én pici gyermekkoromtól kezdve az operaházban nőttem fel, viszont édesapám volt az, aki mindig azt mondta, hogy ez egy borzalmas pálya. Itt állandóan permanenciában van az ember, nem ehet meleget, nem ehet hideget, nem ehet fagylaltot. Hidegről nem mehet melegre, melegről nem mehet hidegre. Nem lehet egy előadáson krákogni. Édesapám azt mondta, legyek inkább zongoraművész, de énekes ne. Végül a Zeneakadémiára, a zongora szakra felvételiztem. Kadosa Pál, a neves zeneszerző volt a tanszékvezetőm. A tanársegédem a zongora szakon Kocsis Zoli volt. Gyerekkoromtól kezdve felléptem az Országos Filharmónia ifjúsági koncertjein és felnőttkoncerteken. Tehát én a közönséget már akkor megszoktam. Egyszer Kadosa tanár úr azt mondta, hogy egy-két évvel ezelőtt rajzottak ki a Zeneakadémiáról Jandó Jenő, Kiss Gyula, Kocsis Zoltán, Lux Erika, Ránki Dezső, Schiff András. Hagyjam a zongorát, próbálkozzak inkább mással. Na, így jött végül is az éneklés. Egy évig a zeneakadémiai zongoratanulás közben a konzervatóriumba jártam Sík Olga énektanárhoz, aki generációkat nevelt fel az operaháznak. Végül is ének szakon diplomáztam le. Sőt még karvezetésből is, és a magánénektanári szakot is elvégeztem. Rögtön bekerültem a Honvéd Művészegyüttesbe, ott lettem szólista. Aztán már onnan párhuzamosan mentem ki külföldre, ami a mai napig is így van, de már mint magánénekes, egyéni vállalkozó. Kifejezetten mély basszust énekelek, ami azt jelenti, hogy azt a szerepkört is birtoklom, amely a szláv, orosz, ortodox egyházzenében szokásos.
• A bázis azért itt van Magyarországon, és úgy utazik külföldre?
A bázis itt van. Amikor felkérésekre megyek, akkor a tipikus énekes-, operaénekes-életet folytatom, hetekig-hónapokig szálloda, ahol zongora is van, hogy gyakorolni lehessen. Mindig viszem magammal a 2 darab 18 kg-os súlyzómat, és naponta edzek, mert ez nálam létkérdés. Annak idején olyan erős tavaszi allergiám volt, hogy magát az éneklést kellett volna abbahagynom. Azt mondta Nékán Kristóf professzor, magát az okot úgy lehet hosszú és kitartó munkával megszüntetni, hogy azt a bizonyos megbillent immunrendszert vissza kell billenteni. Sokan mondják neki, amikor megkeresik, hogy tessék nekem adni egy olyan gyógyszert, amelytől holnapra ez megszűnik. Azt mondja, igen, tudok olyan gyógyszert adni, de nem ez a megoldás. Ez csak tűzoltás, és a tünetek visszafogása. De magát az okot nem szüntetjük meg.
• És akkor ön hogy kezdett hozzá a saját maga gyógyításához?
Az akkori olimpiai csapat állandó orvos felügyelője, dr. Németi Géza azt mondta: el kell kezdeni valami olyan sportot, amellyel naponta olyan izommunkát tudok kifejteni, amely enzimeket tud felszabadítani a szervezetben, ettől majd ez a bizonyos megbillent immunrendszer hosszú és nagyon kitartó munkával szép lassan vissza fog állni. Elkezdtem edzőterembe járni nagyon fanatikusan, mert láttam, hogy sok kollégámnak is ugyanúgy folyik az orra, prüszköl, és le kell mondania az előadásokat. A harmadik évben visszamentem egy allergiapróbára, és már annyira erősen nem jött elő. Ezután a sport mellett következett a táplálkozásban az életmódváltás: elhagyni a cukrot, a zsíros ételeket, kevesebb kenyeret, szénhidrátot fogyasztani, és több zöldséget. Krumpli helyett rizst. Tehát ily módon teljesen át kellett alakítanom az étrendemet, és egy idő után a mozgás is egyszerűen életmóddá vált. De a mozgáson a szervezet számára megerőltetőbb fizikai gyakorlatok értendők, hogy a keringés picit felgyorsuljon, és az oxigéncserével az erek tisztuljanak. Aztán majd az étkezéssel együtt is tisztulnak, és nem rakódnak le a káros anyagok. Láttam évről évre, hogy szép lassan megszűnik az allergiám, hat év után kb. 80%-ban. Viszont egy nagyon érdekes dolog volt, majd húsz év elteltével elmentem az allergológiára, hogy ismételjük meg a karon az allergiavizsgálatot, hogy most mi van. És csodák csodája, én továbbra is ugyanazokra a fákra, füvekre, cserjékre allergiás vagyok, tehát kimutatta a teszt, de semmi tünetem nincs. Tehát maga ez az életmód, ez az izommunka az immunrendszert szépen helyreállította. Ez ugyanolyan, mint a mostani vírus. Lehet, hogy hordozzuk, de egyszerűen nem jelenik meg. Nem aktiválódik.
• Ha már említette a mostani helyzetet, a koronavírust, férfiszemmel mit lát, mi változik meg a világban? Tanultunk-e ebből valamit?
Ennek kifejezetten örülök, hogy ez egyáltalán szóba kerül. Mert tudniillik manapság az emberek belefeledkeznek az internetnek az összes vélt vagy igaz, vagy féligazságot tartalmazó cikkébe.
Az emberek hajlamosak csak azt fogadni el valóságnak, amit akarnak, ami nekik jó.
Ezt én tökéletesen megértem, mert hogyha történelmileg visszanézünk, azt láthatjuk, hogy annak idején, amikor az újság volt az egyetlen, akkor azt mondták, megnézzük, írt-e az újság erről, mert akkor az biztos úgy van. Majd jött a rádió, amikor a II. világháborúban mindenki hallotta, hogy a fronton ez meg az van, és ha a rádió bemondta, akkor az úgy van, mert az hiteles. Majd jött a televízió hosszú korszaka. Az utóbbi években a számítógép lett ez a bizonyos forrás, és abban bízunk, hogy na, majd onnan az igazat tudhatjuk meg. Az emberek nagyon sokszor arra hagyatkoznak csak, amit ott olvasnak, és nem arra, amit gondolnak. Márpedig vegyük észre, hogy a bolygónkat kizsigereljük, a levegőt, a föld alatti részt, mindent.
Már a föld körül, az űrben is alig tudunk mozogni az űrszeméttől. Ha elásunk egy szerencsétlen kis paradicsompalántát, egyáltalán nem biztos, hogy olyan értékes paradicsomot fog teremni, mint mondjuk ötven évvel ezelőtt, mert nem lesz olyan az értéke, a vitamintartalma. Az élő egyensúly szép lassan megbomlik. Fecskéket alig látunk, lepkéket alig látunk. Nincsenek méhek, darazsak. Jön a felmelegedés. Ennek egyik következménye az, hogy elszabadul egy ilyen vírus. Fel kell készülni arra, hogy ha jön egy következő, akkor az még borzalmasabb lesz. Tehát tegyünk ellene, figyeljünk oda. Nagyon sokan azt mondják, hogy mi, emberek uraljuk a természetet. Jaj, dehogyis uraljuk. Mi a természet részei vagyunk. A föld fejlődésének egy olyan oldalága vagyunk, akik ki tudtuk dugni a fejünket az evolúcióból. De ha így folytatjuk, akkor mi ugyanúgy el fogunk tűnni. Ha azokra az írókra, filozófusokra, költőkre gondolunk, akik egy picikét beleláttak ebbe, és leírták, hogyan fogunk a Holdra utazni, hogyan fogunk tengeralattjáróval utazni stb., látjuk, hogy ez mind beigazolódott. Ma is azokra a komoly gondolkodókra kellene odafigyelnünk, akik nem álhíreket terjesztenek, hanem egyszerűen józan paraszti ésszel belegondolnak a dolgokba, és azt látják, ami a realitás. Ilyen szempontból én egy örök optimista vagyok, mindig megyek előre, de sajnos pesszimista is vagyok.
Igen, kérdezte, hogy az emberek hogyan reagálnak erre. Az emberek nagy része úgy reagál, hogy a fene egye meg, megint be voltunk zárva két hónapig, akkor most kimegyünk, és kitomboljuk magunkat. Hát, ezt nem kellene. Egy picikét vissza kellene fogni mindenféle szinten és mindenféle szempontból, mert ez nem vezet jóra. Más tekintetben azt is tapasztalom, hogy amikor én elmegyek külföldre, és csinálok valamit, egy operát, gálakoncertet, a határon kívüli emberek valahogy másként viszonyulnak egymáshoz. Ez az anyagi helyzetnek, az anyagi mibenlétnek a tükre. Ők jól tudnak élni, ők meg tudnak vásárolni minden olyasmit, ami az ő életükhöz, a gyerekeik életéhez, a környezetükhöz, a maguk boldogulásához, utazásukhoz, pihenésükhöz, munkájukhoz elegendő. Sajnos ez itthon nehezen megy, és ezért azt látom, hogy rettenetesen visszahúzók és irigyek egymásra. Ez viszont frusztrációt vált ki az emberekből. Abból is, aki bántalmaz, és abból is, akit bántalmaznak. Akár csak szóval, ami lehúz, és gyomorgörcsöt vagy depressziót okoz. Ez egy borzasztó dolog. Külföldön azt mondják, de jó, örülünk, hogy veled dolgozhatunk, itthon meg beszólogatnak, hogy jaj, ezt csinálhattad volna jobban is.
Az irigység szerintem olyan enzimeket vált ki az agyból, a gyomorból, a bélrendszerből, hogy egy idő után már nem fogja az illető jól érezni magát, nem fog úgy dolgozni, nem fog előrelépni. Így determinálja és befolyásolja önmagát és mindent, a munkáját, a másikhoz való viszonyát. Ebben kellene változtatnunk, jobban odafigyelve a környezetre. Az emberi környezetre, a természeti környezetre. Nem vesszük tudomásul, hogy a természet részei vagyunk. Mindig azt mondom, hogy ez egy véletlen genetikai ág. Ennek örülni kellene, és nem lerombolni.
forrás: Patika Magazin
