Döntések és választások: A kognitív disszonancia
Érdekességek2025. december 09.
Az embernek alapvető igénye, hogy magát egységes egésznek lássa és láttassa, hogy döntéseit, választásait eme egység logikus kimeneteleiként mutassa be önmagnak és a környezetének egyaránt. Azaz akkor érezzük magunkat jól, ha nézeteink és cselekedeteink összhangban vannak. Ezt azonban sokszor nehéz elérni, mindennapjaink gyakori élménye a disszonancia, annak a bizonyos kívánt összhangnak a hiánya.
A kognitív disszonancia elméletét Leon Festinger amerikai pszichológus alkotta meg még 1957-ben, alapja pedig az a gondolat, hogy ha valamilyen új tapasztalat vagy közvetett információ ellentmond addigi elképzeléseinknek vagy ismereteinknek, akkor egy belső feszültséget, disszonanciát élünk át. Mivel ez egy stresszes, szorongáskeltő állapot, természetes módon igyekszünk ezt a disszonanciát csökkenteni, redukálni.
A nézetek és tettek összhangjának hiánya származhat egzisztenciális érdekből, konfliktuskerülésből vagy utólagos önigazolásból, és ezek persze kombinálódhatnak is, például mikor nem mondunk ellent a főnökünknek, akkor sem ha nagyon nem értünk vele egyet. Itt jelen van az anyagi érdek, hisz szeretnénk prémiumot, a szimpla konfliktuskerülés és ezekkel persze már igazoltuk is a magunk számára, miért helyeseltünk egy nyilvánvaló ostobaságot.
A kognitív disszonancia jelentkezhet úgy, hogy eleve feszültséget érzünk érzelmeink, értékeink, elveink valamint aktuális tetteink között, de lehetséges az is, hogy a cselekvés pillanatában fennáll az összhang és döntéseinket utólagosan, tapasztalataink, újabb ismereteink nyomán kérdőjelezzük meg.
Az első eset, Csepeli György példájával élve: a dohányosok kivétel nélkül tudják, hogy a dohányzás káros, mégis csinálják, és próbálják csökkenteni az ebből adódó feszültséget, mondjuk olyan mondatokkal, hogy „bármikor le tudom tenni” vagy „de sok vitamint is szedek”.
A második eset, azaz utólag jelentkező disszonancia az, ha például egy reklám vagy egy különösen kedvező ajánlat hatására veszünk meg egy új autót, amivel aztán csak gondunk van, érezzük az esetleges rossz döntés miatti belső feszültséget egyfelől, a környezetünkkel kapcsolatos valamiféle restelkedést másfelől, és ez az a disszonancia, amit mindenképp szeretnénk megszüntetni.
Hisz fontos a pozitív önkép, annak tudata, hogy nézeteinknek megfelelően cselekszünk, jó és megalapozott döntéseket hozunk, és fontos a kifelé mutatott (Erving Goffman kifejezésével élve) „homlokzatunk”, mely megalapozza a velünk kapcsolatos elismerést és megbecsülést. Ennek eléréséhez aztán többféle utat járhatunk be, többféle technikát vehetünk igénybe.
Felhasznált irodalom:
Festinger, Leon: A kognitív disszonancia elmélete (Osiris Kiadó, Bp. 2000.)
Csepeli György: Szociálpszichológia (Osiris Kiadó, Bp. 1997.)
Síklaki István: A meggyőzés pszichológiája (Scientia Humana, Bp. 1994.)
Bácsván László
szociálpszichológus
forrás: Patika Magazin
