Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

Elhibáztam az életemet - döntéseink következményei

Érdekességek2024. január 14.

Képforrás: Canva Pro adatbázis.Életünk folyamán sokszor kerülünk döntéskényszerbe. Azonban döntéseinknek nem mindig az lesz a következményük, amire számítunk. Vannak, akik sorozatosan rossz megoldásokat választanak, aztán egy bizonyos kor után, számot vetve életük eseményeivel, azt mondják: "Elhibáztam az életemet!"  

Tényleg elhibázta? Van egyáltalán olyan, hogy "hiba"? Mit nevezünk hibának?

Amikor ezt hallom, olyan érzésem van, valahol nagyon eltévedtünk az élet rengetegében. Meghoztunk egy döntést. Lehet, hogy már akkor fájdalmas volt meghozni, amikor ezt tettük. Aztán évek múlva még mindig gyötör bennünket a bűntudat, hogy hibáztunk. Elrontjuk az életünket, nem engedjük meg magunknak a boldogságot, a sikert, tudat alatt így büntetve magunkat döntésünkért.

Pedig ha elgondolkodunk, rájövünk arra, hogy abban a pillanatban nem hozhattunk volna semmilyen más döntést.                                                       

Ha lett volna lehetőségünk másképp cselekedni, úgy tettünk volna.


Lehetőségeink, erőnk csak annyi volt akkor. Most már tudnánk másképp dönteni, de azóta minden megváltozott, mi is megváltoztunk. Másképp látjuk a világot, másképp gondolkodunk, sok mindent megtanultunk, ezért lehetőségünk van másképp dönteni. Tegyük le a régi terheinket. Nézzünk rá akkori döntésünkre, és fogadjuk el, hogy megtörtént. A felelősségvállalás természetesen a miénk, hiszen minden döntésünknek van következménye. De hibáztatni magunkat továbbra is felesleges.
 


„Vállalom a felelősséget, azért amit tettem, de akkor nem tudtam másképp cselekedni. Csak ennyit tudtam tenni”. Ha kimondod ezt, ez a mondat segít Neked abban, hogy lelkedben a béke helyreálljon.

„Sok hibám van!”. Ez a másik gyakran elhangzó mondat. Mindenhol szembetalálkozom ezzel a kijelentéssel, tanítók tanítják, hogyan javítsd ki a hibáidat. A kérdés, ami felmerül bennem az az, hogy mit nevezünk hibának, és ki szerint hiba az a hiba? Szerintem? Vagy a barátaim szerint? A főnököm szerint? Netán a férjem szerint? Nos, ha nem tudok főzni, lehet, hogy a férjem hibának fogja titulálni, viszont ha nem is szeretek főzni, akkor ez csak egy tulajdonságom, mindenféle jelző nélkül. Lehet, hogy nem az a feladatom, hogy konyhatündér legyek, hanem hogy megírjak egy könyvet, amely emberek százainak fog majd segíteni. Ha más szemmel nézünk a „hibára”, ugye hogy nem is látjuk már nagyon hibának?

Lehet, hogy szeretünk reggel sokáig aludni? Előfordul, hogy az anyósunk lustának fog nevezni, hisz ő megszokta, hogy hajnalban kel, és mire a család felébred már bevásárolt. Ez azonban az ő „öröksége” hisz már ezt tanulta, ezt látta az édesanyjától is. Mi azonban másképp élünk, a saját értékrendjeink szerint. És bizony néha jólesik egy kicsit tovább lustálkodni.

Folytathatnám még a sort, hogy miket szoktunk hibának megnevezni, de ebből is láthatjuk azt, hogy amit mi hibának gondolunk, az csak nekünk hiba. A másik embernek lehet, hogy a természetéhez, a sorsához, a családi kötődéseihez tartozik. Ha magamban látom a hibát, legtöbbször az is egy kívülről jövő megerősítés következménye. Egyébként eszembe sem jutna hibának gondolni.

Beszélgettem egy ismerőssel, aki egy közös ismerősünkre azt mondta, hogy agresszív. Miután átgondoltam kettőjük kapcsolatát, és miután mindkettőjüket ismerem, rájöttem, hogy semmi másról nincs szó, csak önvédelemről mindkét fél részéről. Mindketten önbizalomhiányban szenvednek, ezért nagyon fontos számukra, hogy övék legyen az utolsó szó. Hisz ha nem így történik, akkor sérülékeny lelkükben még további sérülések keletkeznek. Ha önbizalmuk megerősödött, és belül sikerült stabilitást elérniük, egyiküknek sem lesz rá szüksége, hogy agresszíven, vagy bármilyen más módon bizonyítsa az igazát. Hisz akkor már mindegy lesz, kinek van igaza.

Hibásnak tehát egyikük viselkedését sem gondolom, megoldandó feladataik vannak önmagukkal. Mint mindannyiunknak.

Ha Te is találkozol a jövőben általad hibásnak vélt viselkedésformával, tettekkel, vagy gondolatokkal, nézd meg először, mi van a háttérben. Minden okkal történik. Ha valami megtörtént, annak úgy kellett történnie. Mert nem történhetett másképp.

 

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


forrás: Harmonet.hu
hírek, aktualitások

Az otthonápolás

2026. szeptember 20.

Az otthoni szakápolási szolgálatok kialakulását egyrészt az egészségügyi struktúra és a mûködés változása, másrészt a társadalom szükséglete és igénye hívta életre. A szolgáltatás iránti igény egyre növekvõ tendenciát mutat. 
A szükségletek egyrészt a lakosság elöregedésébõl, másrészt a népesség egészségi állapotának mutatóiból fakadnak.

A kórházak a hatékonyság és gazdaságosság tükrében a gazdaságos ágykihasználás miatt kerülik a túlápolást, ezért amint a beteg állapota engedi, hazaküldik otthonukba. Mivel ekkor a páciens még nem mondható gyógyultnak, szüksége van az otthon szakápolásra.

Az otthonápolási szolgálatban dolgozó szakemberek minõségi ellátást nyújtanak a beteg otthonában, abban a környezetben, amely gyakran sokkal jobban szolgálja az egészség helyreállítását és a beteg elégedettségét, mint a fekvõbeteg-intézmény, a kórház. Az otthoni ápolás rendszere lehetõvé teszi a fekvõbeteg-intézetbe utalás gyakoriságának csökkentését, illetve a kórházi ápolási idõ lerövidítését. Nemcsak költségtakarékosabb, hanem humánusabb ellátási forma is. Az otthoni légkör, a család jelenléte csökkenti a beteg kiszolgáltatottságának érzését, növeli a kooperációs készséget, elõsegíti az egyénre szabott ellátás kivitelezését. Az otthoni szakápolási szolgálatok feladata, hogy a kórházból hazakerült betegek számára szakápolási és szakirányú terápiás szolgáltatást biztosítsanak. Munkájuk során lehetõség nyílik az egészség, az egészséges életmód népszerûsítésére is. Az otthoni szakápolásra szoruló beteg számára a szakápolást a háziorvosuk rendeli el - gyógytorna, logopédia és fizikoterápia esetén szakorvosi javaslatra. Esetenként 14 vizit rendelhetõ el, amely - a beteg állapotától függõen - háromszor meghosszabbítható szakorvosi javaslatra. Ezen vizitek legalább 30 percet, legfeljebb 3 órát vehetnek igénybe.

Mennyire legyen önálló a gyermek?

2026. szeptember 20.

Gyakran esik szó az önállóságról mint a sikeres nevelés egyik fõ célkitûzésérõl. Nem mellékes kérdés ez ilyenkor az iskolaév kezdetén sem. Ugyanakkor számos szülõ tanácstalanul kérdezi önmagától, mit tegyen, hogy kisgyermekét végre önállóbnak lássa. Mindenesetre tudni kell: ha hatéves kor elõtt még elhagyatottnak is érzi magát a kicsi és fél a szülei nélkül, hét és tíz év között már általában feleszmél. Azaz rájön, hogy igen lassan, fokozatosan egyedül is boldogulnia kell az életkora szabta cselekvési szférában. Mindehhez azonban elengedhetetlenül fontos a helyes szülõi irányítás. 
Mielõtt arra gondolnánk, hogy az eddiginél több szabadságot biztosítunk kisgyermekünknek, tanácsos felmérnünk, mennyire képes az önálló cselekvésre. Számos alapvetõ, fõleg pszichikai tényezõt kell figyelembe vennünk ahhoz, hogy ez a folyamat nehézségek nélkül menjen végbe.

Az iskolaév kezdetén különösen idõszerû elgondolkodni azon, mekkora önállóságot biztosítsunk a kisiskolásnak. A legfontosabb kérdés: elengedhetjük-e egyedül az iskolába? Ahhoz, hogy megtudjuk, képes-e eljutni oda minden kockázat nélkül, célszerû óvatosan puhatolóznunk nála: van-e kedve, érez-e elég önbizalmat hozzá. Azt is megkérdezhetjük tõle, vannak- e olyan gyerekek az osztályában, akik már egyedül járnak iskolába; ha igen, beszélt- e már errõl velük, és annak alapján képesnek tartja-e õ is magát rá. Ha nem, magyarázza el, miért habozik: valójában félelmet érez, vagy csak egyszerûen jobban szeretné, ha a szülõ továbbra is elkísérné minden útjára (mert úgy véli, hogy az a szeretet jele). Az ilyen érzelmi szempontokon kívül természetesen gyakorlati képességeit is tanácsos felmérnünk. Például, ha legelõször kívánjuk elengedni az iskolába, figyeljük meg, általában fél-e az egyedül járkálástól ismeretlen utakon. Azt is fontos megtudnunk, egyáltalán tisztában van-e az alapvetõ közlekedési szabályokkal, tudja-e, milyen helyen és mely pillanatban szabad áthaladnia az úttesten. Ezzel összefügg és az önállósulási képesség további jeleire bukkanhatunk, ha rájövünk, tud-e egyedül vásárolni kisebb dolgokat a közeli élelmiszerboltban anélkül, hogy összezavarodna fizetéskor a pénztárnál, vagy tud-e segítség nélkül telefonálni. A mindennapi élet egyszerû cselekvései megfigyelésekor fel tudjuk tehát mérni, az élet mely területein képes elõször a saját lábára állni.

Metabolikus szindróma

2026. szeptember 19.

Magyarországon közel kétmillió elhízott és négymillió túlsúlyos ember él. A hastáji elhízás nemcsak esztétikai problémát jelent. Az elhízottak között igen jelentõs mértékben fordul elõ magas vérnyomás, jellemzõ a kóros vérzsírszint, a magas vércukorszint vagy a cukorbetegség. Ezt az anyagcsere tünetegyüttest, illetve ezek együttes elõfordulását nevezik metabolikus szindrómának. 
Elõfordulási gyakorisága a felnõtt lakosság körében kb. 21 százalék, gyakorisága az életkor elõrehaladtával tovább növekszik. "Halálos négyes"-ként is emlegetik, mert ezen rizikófaktorok megléte a szívinfarktusra már 4-8 szoros kockázatot jelent, de megnöveli az érelmeszesedés, a koszorúér-betegség, a trombózis, a stroke, valamint a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának esélyét is. Magyarországon pedig a halálozási statisztikákat a szív- és érrendszeri betegségek vezetik. A metabolikus szindróma tényezõi nem véletlenül társulnak egymással, ugyanis egymásra is hajlamosítanak, éppen ezért bármelyik fennállása esetén a többit is keresni kell. A kockázati tényezõk többnyire helytelen táplálkozásra és a testmozgás hiányára vezethetõk vissza.