Fókuszban a testvérféltékenység
Érdekességek2018. október 31.
"Mosolygok, mert a testvérem vagy, s kacagok, mert nem tehetsz ellene semmit!" - üzenhetné ironikusan, de ugyanakkor nagy szeretettel, és mély megértéssel egyik testvér a másiknak. A három részes cikksorozat első részében a kistestvér érkezésének lelki hatásait, valamint azok kezelésének lehetőségeit, második részében a testvérsorrend okozta személyiségbeli változásokat, szerepjátékokat, harmadik részében pedig a testvérjátszmákra adott helyes és helytelen szülői reakciókat vizsgáljuk.
A testvérek komoly és szoros szövetséget kötnek egymással már érkezésük pillanatában. Elkötelezik magukat egymás hosszú évekre – tán egy életre – szóló közvetlen segítésére, méghozzá egy olyan viszonyrendszerben, ahol gyermekként kell az ismeretlen világot közösen felfedezni, társa, és bajtársa lenni a másiknak, pajtás, akivel játszani lehet, barát, aki akár éjjel – nappal ott van, hogy vigaszt nyújtson. Ugyanakkor a testvérek egyik legnagyobb feladata az is, hogy tükröt tartsanak egymásnak egy olyan életszakaszban, amikor az egyéniség még csak bontogatja a szárnyait. A személyiség első önérvényesítésre irányuló kísérleteinek azonnali falba ütköztetésére hivatott a testvér, aki összefonott karjával, ellenállásával, vagy ellentartásával mutatja meg életünk első igazi tükrét gyermek – önmagunkról.
Mi az, ami a legtöbb esetben gondot okozhat a nagyobb gyermek lelkében a kistestvér érkezésekor?
Amikor a nagyobb gyermek megtudja, hogy édesanyja pocakjában egy aprócska új élet növekszik, általában kitörő örömmel fogadja a hírt, hogy kistestvére érkezik.
Aztán attól függően, hogy a várandósság problémamentes, vagy sem, alakulnak érzelmi szálai a növekvő pocaklakóhoz. Ha még olyan kicsi a gyermek, hogy ezt megelőzően sokat volt a kezünkben, sokat vettük fel, és hirtelen az orvos azt tanácsolja, ne cipeljünk nehezet, a gyermek rögtön változást érzékel a hozzánk fűződő viszonyában. Felteszi magának a kérdést: „Vajon anya már nem szeret engem?”
Ha ilyen helyzetbe kerülünk, mindig figyeljünk arra, hogy más módon kapja meg gyermekünk a testi, érintésbeli közelséget tőlünk:
• Sokat legyen ölben, bújjunk össze az ágyban, meséljünk neki úgy mesét, hogy közben öleljük Őt.
• Beszélgessünk sokat együtt a még pocaklakó kistestvérrel, kérdezzük meg gyermekünket, milyennek képzeli el születendő testvérkéjét. Milyen színű lesz vajon a szeme, a haja, elmélkedjünk arról, milyen pici lesz a keze és a lába.
• Kérjük ki a véleményét arról, hogy milyen keresztnevet adjunk a kisbabának.
• Vonjuk be a babakelengye vásárlásba, választhasson Ő is kisruhát, kiscipőt.
• Ha babazenét hallgatunk, hívjuk oda elsőszülöttünket is, énekeljünk közösen, meséljünk közösen, és magyarázzuk el, hogy most a pici is hallja, amit mi, ezáltal ismer meg bennünket.
Mindez nagyon hasznos felkészítő folyamat az elsőszülött gyermeknek.
Amikor e hosszú és izgalmas várakozást végre a megszületés beteljesülése lezárja, és elsőszülött gyermekünk először látja meg kistestvérét, újabb lelki válságba kerülhet. Ambivalens érzéseit nem tudja jól értelmezni. Egyszerre érzi, hogy milyen szeretnivaló, aranyos, édes pici baba, ugyanakkor meg is ijed attól a változástól, amit ez a kisbaba hoz az életébe, és amit már ott, abban a pillanatban is tapasztal, hogy a szülők és rokonok már nem csak Rá figyelnek, hanem minden családtag figyelme szétoszlik, és már az újszülöttől is el vannak bűvölve. Megtörténik az elsőszülött trónfosztása.
Később, amikor már a kicsi is hazakerül a kórházból, még nehezebb lesz a helyzet. A nagyobbnak hirtelen rengeteg új szabálynak kell megfelelnie, amelyek között szinte minden családban megtalálhatóak ilyenek is:
„Ne hangoskodj, mert felébred!”
„Nem veheted kézbe, mert leejted!”
„Ne menj közel, mert beteg vagy, és elkapja!”
„Ne csináld ezt, mert Te már ehhez nagy vagy, Ő még kicsi!”
„Ne add oda neki a játékod, mert a szájába veszi és lenyeli!”
„Ne vedd el a játékát!” – majd – „Add oda a játékod, mert testvérek vagytok!”
Ez szinte feldolgozhatatlan sok információ egy kicsi gyereknek, akinek az élete teljesen megváltozott.
Úgy érzi, már csak rossz dolgokat tud csinálni, és ráadásul háttérbe is szorult az eddigi kizárólagos és osztatlan figyelem után.
Válaszként az összezavarodott gyermek próbálja a figyelmet erőszakkal kicsikarni. Rájön arra, hogy többlet – figyelmet azzal tud szerezni, ha engedetlenné válik. Mert amikor kiönti, lelöki, eltöri, összekeni, stb. akkor szülei száz százalékosan rá fókuszálnak, vele foglalkoznak és neki tartanak előadást. Addig is hozzájut ahhoz a megszokott figyelem – energiához, amire szüksége van. Illetve annak valamilyen töredezett részéhez, hiszen ilyenkor a szülő is más érzelmi állapotba kerül, mint amikor harmonikus családi légkör uralkodik otthon.
Gyakori ilyenkor, hogy a már szobatiszta gyermek újra elkezd bepisilni, vagy „babává válik” és olyan viselkedési formulákat vesz fel, melyek kistestvéréhez hasonlatosak. Négykézláb mászik, nem hajlandó rendesen beszélni, gőgicsél, vagy affektálni kezd.
A megoldás:
• Dicsérjük rengeteget, ne csak négyszemközt, hanem nyilvánosan is, a nagyobb családi összejöveteleken a rokonoknak, vagy az óvodában az óvónőnek.
• Fontos, hogy mindig jelen legyen a dicséret elhangzásakor, mert ezzel erősödik önértékelése, és új családi státuszának elfogadása.
• Ha megerősítjük abban, hogy Ő ügyes, és nagy segítség nekünk, akkor segítségünkre lesz a mindennapi nehéz testvér-szituációk megoldásában is.
• Biztassuk, hogy a kistestvére felnéz rá, és mindent tőle fog megtanulni.
Mondhatjuk például Neki, hogy „De jó, hogy Te már nagyobb vagy, mert Te már tudsz egyedül öltözni, egyedül enni, egyedül fogat mosni, Veled már tudok labdázni, fogócskázni, sütni – főzni, stb.”
Magyarázzuk el, hogy szeretnénk, ha az öccse/húga is ilyen önálló, ügyes gyerek lenne, és jelenleg ezért kell olyan sokat foglalkoznunk a csöppséggel, ezért kell gondoznunk és tanítanunk Őt.
Értékeljük rendszeresen azt is, hogy szülőként, ebben a minőségünkben minden új szituációt és helyzetet Vele élünk át először, erősítsük meg elsőszülöttünket abban, hogy Ő fogta a kezünket a szülővé válásunk első lépéseinél. Ez segíti gyermek – önértékelésének erősödését, új státuszának elfogadását, és a szülő – gyermek kapcsolat harmonikus működését egy új családi helyzetben.
Fehér-Pál Rita
Gyermek – önismereti terapeuta
forrás: Harmonet
