Gyakran korholja gyermekét?
Érdekességek2026. január 23.
Ha visszaemlékszünk rá, szüleink vagy más családtagjaink egyes gyakran ismétlődő, korholó szavai mély nyomot hagytak gyermeki lelkünkben. Később lehet, hogy gátlásaink forrásává váltak, és előfordulhatott az is, hogy fellázadtunk ellenük. Mindenesetre sokunkat egy életre átformáltak, meghatározták felnőttkori magatartásunkat.
A sértő szavak, melyek a gyermek lelkébe gázolnak, rendszerint nem múlnak el nyomtalanul. Különösen nagy hatást váltanak ki, ha mindennap ott csattannak rajta: „Te folyton csak magadra gondolsz”, „Mint mindig, most is elfelejtetted…”, „A nővéred, ő legalább…”, „Lusta vagy megcsinálni ezt is”, „Bármit teszel, abból csak baj lesz”, „Én a te korodban már képes voltam erre”…
Hosszú lehet az ilyen és ehhez hasonló mondatok listája, melyek idővel megtalálják állandó helyüket a gyermek lelki életében, annak részévé válnak, és megteszik romboló hatásukat.
De valójában hogyan kell értékelni ezt a jelenséget, és miként lehet ellene tenni?
A gyermek úgy érzi, ítélkeznek fölötte
A pszichológusok gyakran hangsúlyozzák, hogy a rendszeresen elhangzó, korholó, sértő beszéd, még ha „nevelő célzatú” is, mindenképpen negatívan hat a gyermek lelki fejlődésére. Hiszen ő úgy érzi, hogy szülei megszabják neki, hogyan viselkedjék, és ha attól eltér, „rossz gyermeknek” tartják, elítélő a véleményük róla, nem bíznak benne.
A szakemberek az ilyenkor a felnőttek részéről kiejtett szavakat a puskagolyóhoz hasonlítják, mert ugyanúgy lehet velük sebet ejteni – csak nem a gyermek testén, hanem a lelkén…
Ezeknek az általában minden előzetes megfontolás nélkül kimondott ítélkezéseknek, megfeddéseknek az üzenete kényszerítő hatású a gyermekre nézve, befolyásolja a sorsát, darabokra törheti eredeti személyiségét, és alábecsülteti vele az örökölt hajlamait.
A szülők vagy más hozzátartozók pedig nem, vagy csak későn veszik észre, milyen bajt okoznak örökös korholásukkal, mely nap nap után úgy éri a gyermeket, mint egy személyisége ellen irányuló támadás.
Az egyéniségre gyermekkorban is figyelni kell
A gyermeki lélek elemzése rávilágít a pszichológusok és a szülők számára egyaránt: egy még kialakulatlan, de önálló egyéniség lakozik ott legbelül minden gyermekben, még ha a felnőttek olykor le is akarják azt törni. Így azok a mondatok, melyek tartósan sértik a gyermek lelkivilágát, egyes esetekben lázadást is kiválthatnak az erősebb egyéniségű ifjoncokból. „Miért mondod nekem állandóan, hogy utcaseprő lesz belőlem, ha így folytatom a tanulást? Ha ez a véleményed, megtörténhet, hogy úgy is lesz…” Az ilyen válaszok azt bizonyítják, hogy a gyermek az örökös szülői szidalmak hatására fellázad, és fenyegetőzni, lázadozni kezd. Ilyenkor már azt is el tudja képzelni, hogy tudatosan ellene fog tenni az őt korholó szülő akaratának, mely a megszokott családi, kulturális környezetnek való megfelelést követeli meg tőle. Fantáziája egyre inkább meglódul, majd valódi ellenállásba csap át.
A pszichológusok szerint a rendszeres szülői „lelki ostorcsapások” egyes gyermekeknél rendkívül alacsony önértékeléshez vezetnek – előfordul, hogy egy életre szólóan –, míg mások rövid idő alatt túlteszik magukat rajta. Őket még nagyobb erőbedobásra is ösztönözheti a törekvés saját személyiségük, akaratuk érvényesítésére. Ugyanakkor egy szülő-gyermek kapcsolat nem korlátozódhat sztereotípiákra, az intelmek gépies ismétlésére, sem általános szülői elvek hangoztatására.
Mert minden eset egyedi, és a nevelő jelleggel korholó szavaknak személyre szabottaknak kell lenniük.
Azok az intelmek, melyek sértik az egyik gyermek hiúságát, egyéniségét, és önértékelése zuhanásához, kibontakozási lehetőségei visszaszorításához vezetnek, lehet, hogy a másiknál valóban elérik a szülő által kitűzött célt.
A szülőnek meg kell értenie a lázadás okát
Persze az is nagymértékben befolyásolja az ily módon történő nevelés eredményességét, hogy szubjektív megítélés alapján hangzanak el a korholó szavak, és hasonló módon fogadják be a gyermekek is azokat. Ennek megfelelően közülük van, amelyik könnyebben, van, amelyik nehezebben dolgozza fel az őt rendszeresen érő dorgálások okozta lelki bajokat. Megint mások képesek ezeket átalakítani magukban (az ilyen gyerekek vannak kevesebben), és ők is inkább a lázadást választják ellenreakcióként. Emiatt lehet, hogy nem is keletkezik náluk olyan lelki trauma, amely negatívan befolyásolná magatartásukat, önbizalmukat felnőtté válásuk után. Az is igaz, hogy minden életkorban szenvedő alanyai vagyunk a negatív lelki hatásoknak, de szülőként vagy más családtagként kötelességünk törekedni rá, hogy gyermekeinket minél kevesebb érje belőlük.
Nincs recept
A szubjektív tényezők miatt természetesen nemigen találunk minden gyermekre alkalmazható „receptet” az ilyen traumák elkerülésére. Azonfelül a szülők gyakran nincsenek is olyan idegállapotban – feszített életmódjuk miatt –, hogy rendszeresen el tudnának gondolkodni ezen, vagy nap mint nap kontrollálnák a gyermekhez intézett szavaik helyességét. De gondolniuk kell rá, hogy minden kiejtett szavuk mögött ott rejtőzik egy (remélhetőleg pozitív) szándék, melyet a gyermek egyéniségének megfelelően szabad csak kifejezésre juttatniuk. amikor az anya azt mondja gyermekének: „A te korodban én sokat olvastam, érdeklődtem minden iránt, segítettem otthon, míg te…”, már eleve kizárja őt ezekből a kedvező tulajdonságokból, lehetőségekből, és az alkalmatlanság, a szülői elvárásoknak meg nem felelés érzését váltja ki belőle. De mit is akar ezzel bizonyítani a gyermeke számára? Hogy ő annak idején jobb magaviseletű, műveltebb, segítőkészebb volt nála? Ráadásul azt a kockázatot vállalva, hogy elveszíti gyermeke bizalmát? Valószínűleg egyáltalán nem ez a végső cél.
Az állandó összehasonlítás másokkal (beleértve testvért, jól tanuló osztálytársat is) azonban káros, mert a folytonos rivalizálást jelenti a gyermek számára, mégpedig azzal a hátsó gondolattal megterhelve, hogy mindig ő marad alul.
Amivel változtatni lehet
Megfordul a helyzet, amikor a szülő motiválja a gyermekét, és tudatosan fejleszti a képességeit, az érdeklődését felkelti és irányítja. Ha eddig ezt nem tette meg, tanácsos – legalább hetente egyszer – önvizsgálatot tartania. „Miért vártam el tőle annyi mindent, ahelyett, hogy megkérdeztem volna, mihez van kedve, és mire van ideje?” vagy „Okkal korholtam-e lustasága miatt, miközben azért teljesítette minden feladatát?”, „Eléggé bíztam benne?” egy őszinte önelemzés, a hibák türelmes kezelése és a jóindulatból fakadó értékítélet, gondosan megválogatott szavak kíséretében sokat javíthat a szülő és gyermek viszonyán.
forrás: Patika Magazin
