Hadas Kriszta: Periódusokban élem az életemet
Érdekességek2019. január 09.
Objektív, Frei Dosszié, Napló, Mokka, Forró nyomon, Jön a baba, Keresem a családom. Csak néhány azon tévéműsorok közül, amelyeknek Hadas Kriszta volt a szerkesztője, riportere, főszerkesztője vagy éppen műsorvezetője. Az Egy tökéletlen anya naplója című könyve után most írja a következőt Anyasors címmel. A tőle megszokott őszinteséggel beszél a munkájáról, az életéről, önmagáról. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen végeztem tévés rendező szakon. Már húszévesen írtam, 23 évesen a Magyar Rádióban, aztán a Magyar Televízióban dolgoztam, az akkori friss generációnak voltam a tagja. Amikor indultak a kereskedelmi tévék, mi voltunk az a szerencsés generáció, akiket beszippantott ez az újdonság, és így iszonyatos lehetőségeink voltak. Mi nem akkor kezdtük a szakmát, jártunk már külföldre, volt már néhány év szakmai tapasztalat mögöttünk, úgy gondoltuk, hogy miénk a világ. Sokáig a miénk volt.
• Évek óta tanítasz a Metropolitan Egyetemen. Hol könnyebb a „tanítás” hivatását gyakorolni? A diákoknál vagy otthon?
Otthon, a családban senki nem hallgat rám. Ezt felejtsük is el. A lányom is szakmabeli, miután az egész gyerekkorát stúdiókban élte le. Sokáig voltam gyermekét egyedül
nevelő anya, a leckéit a különböző szerkesztőségekben, stúdiókban írta meg úgy, hogy csodálkoztam volna, ha atomfizikus lesz belőle. Emberi dolgokban, szorgalomban, etikai, erkölcsi kérdésekben követett engem, de szakmailag le vagyok ugatva. Viszont ha baj van, akkor mindig engem hív. És ez a lényeg.
• Van egy kisebb gyermeked is, Zsiga, aki nyolcéves. Változtál-e valamit a gyerekneveléssel kapcsolatban a tizenakárhány év különbséggel?
Az alapelveim nem változtak. Az egyik legfontosabb a motiváció, hogy legyen az bármi, de szeresse, akarja csinálni, no és mások tisztelete.
A munkához, a riportjaidhoz honnan jönnek az ötletek?
Az életből. Mindenki azt gondolja, hogy tudatosan építem a karrierem, ez rohadtul nem így van. A Jön a baba sorozat – amelynek alapján most írom az Anyasors című könyvet – úgy alakult ki, hogy felhívott egyszer egy magazin szerkesztője – akkor a második gyereket vártam –, hogy írjak karcolatokat. Én? Aki mindent fordítva csinálok és a tökéletesanya-propaganda iszonyatosan messze esik tőlem?
Mondta, hogy pont ezért. Ha megszülöm Zsigát, végül is lesz időm, elkezdtem írogatni, és siker lett. Ebből lett egy könyv. Aztán az egyik hozza a másikat. Utána az egyik televízió programigazgatója mondta, hogy van egy amerikai formátum, családok életét követik, benne van a szülés is, és mi lenne, ha megcsinálnám magyar vonatkozásban?
Mert az egészen más. Akkor azon kezdtem gondolkodni, és tulajdonképpen kifejlesztettem magamnak egy saját formátumot, ami most már három évadot élt meg. A nézők nagyon szerették, és nem véletlenül kért fel a Libri most, nem olyan régen, hogy írjak belőle könyvet, amely nem a levonata lesz a műsornak, inkább novellák lesznek, és nem a szülésről, hanem női sorsokról szól.
• Örök kérdés, hogy mint feleség, családanya, dolgozó nő és te önmagad mint nő, ezt az egyensúlyt hogyan lehet megtartani?
Én ettől 30 éves korom óta szenvedek, ezért is írtam meg az első könyvemet az Egy tökéletlen anya naplója címmel. Nyilván egy férfi, egy férj toleranciáján is múlik, aki tudja, hogy szeretek négy-öt fogásos ebédeket rittyenteni az egész család számára, de amikor még reggel négykor ott ülök a gép előtt ájuldozva, és ütöm a laptopomat, akkor ezt nem várja el tőlem. Mondjuk, hogy periódusokban élem az életemet. Van, amikor ez kerül előtérbe, van, amikor az. Sajnos a médiában szabadúszóként ezt nem lehet befolyá-
solni. Sokan mondják, hogy milyen anya az ilyen. De ezt vagy csinálom, vagy nem, vagy elmegyek háztartásbelinek. Teljesen hektikus az életem. Ami állandóan és folyamatosan háttérbe szorul, az saját magam. Mindig mondják nekem, hogy miért nem csinálsz listát a tennivalókról. Mit tudok én kezdeni egy listával? Kellene sportolnom is. Tudom, hogy mit kellene csinálnom, de ha választani kell, hogy elmegyek-e edzésre, vagy azt a másfél órát a gyerekemmel töltöm, akkor a prioritás nem kérdés. Ezzel én nem szent anya vagyok, majd nyugdíjaskoromban fitt leszek, el nem tudjátok képzelni, milyen jó kondiban leszek 70 éves koromban, amikor már nem kellek a szakmának.
• Nagyon szigorú vagy magadhoz. A munkában is ennyire szigorú vagy?
Igen. Bár mióta Zsiga megszületett, fogatlan oroszlán vagyok, sokkal érzelmesebbé váltam, de rólam az a hír, hogy ő egy kemény nő. Nem nagyon szoktam becsomagolni a véleményemet, ez egyébként hiányosságom. Semmilyen hazugságot nem szeretek, tőlem mindenki egyenes beszédet fog kapni. Ha valami tetszik, azt is megmondom, szeretek dicsérni, motiválni, szeretni. Ha meg valamivel nem értek egyet, akkor azt is ugyanúgy megmondom. A mismásolást nagyon utálom.
• Mit szeretsz leginkább az emberekben, és mit nem szeretsz?
A nemszeretemnél hosszabb a lista. A lustaság, a restség, amikor megmagyarázza valaki, hogy mindig a körülmények a hibásak, sose ő. Attól a falra tudok mászni. Az alakoskodás. Tudod, a mosoly mögé bújtatott számítás. Az rettenetesen ki tud akasztani. Nyilván mindent szeretek, ami ennek az ellenkezője. Az őszinteséget, a nyílt tekintetet, a nyílt kommunikációt. Ezekkel az emberekkel tudok mit kezdeni. Hála Istennek, ilyenek is vannak, és meg is találnak engem. Sajnos nem vagyok egy konfliktuskerülő ember, és ezzel sokszor volt már bajom is az életben.
Régen, 30 éves koromban azt gondoltam, hogy ha feltépem egy vezérigazgató irodájának az ajtaját, és az arcába üvöltöm az igazságomat, azzal majd megváltozik a világ, de soha, egyszer sem változott meg. És akkor ideje volt rádöbbennem arra, hogy változnom kell.
• Belátóbb vagy?
Nem, megértőbb. Azt vallom, hogy vannak dolgok, amiken ha nem tudok változtatni, két lehetőségem van. Egy, elmenekülök, és azt mondom, hogy soha többet ebbe a gödörbe vagy folyóba nem lépek bele, a másik pedig az, amikor azt mondom, hogy jól van, és csinálom.
Nyilván nem vagyok hibátlan, nem hiszem, hogy könnyű velem dolgozni. Együtt élni meg még nehezebb, mert egy nagyon végletes személyiség vagyok. Tehát a röhögőgörcsből a sírásba tudok fordulni, a mániás depresszió nálam óránként változik. Nagyon végletesen élem meg az érzelmeket is, a helyzeteket is.
• Akkor nem nehéz kiismerni téged.
Ebből a szempontból nem vagyok nehéz eset. Nálam az Á az Á-t jelent, a B pedig B-t, és még véletlenül sem C-t. Annyiból változtam, hogy most már gyakrabban tudok hallgatni. Az egy másik dolog, hogy hallgatok, hallgatok és kitörök. Én tudom, hogy miért lettem ilyen.
• Milyen?
Versenylónak neveltek. Olyan értelmiségi család egyetlen gyermeke vagyok, ahol a nagy szeretet mellett teletették a hátizsákomat rohadt nagy kövekkel, és azt mondták, hogy ezt mind meg kell valósítanom.
• És bizonyítani akartál először a szülőknek, most meg magadnak.
Én ha egy napig nem dolgozom, reggel tízkor már lelkiismeret-furdalásom van, ami abnormális. És ezt kell a férjemnek is elviselnie.
• De azért csak sikerül valahogy, mégiscsak megoldod.
Igen, mert nagyon szeretjük egymást, van egy gyönyörű közös gyerekünk. Általános iskolai osztálytársak voltunk, és barátok, 38 éve ismerjük egymást, nem zsákbamacskát
árultunk.
• A terveidről hallhatunk valamit?
Most írom a könyvem Anyasors címmel. Gyártjuk a Spektrum TV-re a dokumentumsorozatunkat, ami minden eddigi munkámtól különböző lesz. Nagyon izgalmas! Szeretném folytatni a Jön a baba tévésorozatot. Közvetlen tervem az, hogy mindennap én menjek az iskolába Zsigáért. Ez a novemberi, decemberi tervem. Hogy utána mi történik, azt majd meglátjuk. Az a probléma, hogy még nem találták fel a 48 órás napot. Én elég katonás rendben végzem a feladataimat. Még álmomban is gondolkodom, és terveket szövök. Maximum reggel engedek meg egy félórás fekvést még az ágyban, de onnan kezdve tak-tak-tak van. Egyébként nagyon sokat próbálok olvasni. Most nem megy, de egyébként falom a könyveket. A kortárs magyar irodalmat, de a klasszikusokat is. Az irodalom szerintem mindenkit jobb, érzékenyebb emberré tesz. Néha akadnak olyan félórák, amikor semmi mást nem csinálok, csak úgy vagyok. Olyankor nem akarok gondolkodni. Végre le kell állítanom az agyamat, és nézni a semmibe.
Dr. Szarvasházi Judit
főszerkesztő-gyógyszerész
Az interjú a Patika Magazinban jelent meg!
forrás: Patika Magazin