Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

Harmadszor is Sztárkarácsony

Érdekességek2017. december 12.

December 18-án harmadik alkalommal lépnek fel a legismertebb hazai előadók a Kongresszusi Központban, hogy a közönséggel együtt ünnepeljenek.

A karácsony elképzelhetetlen lenne azok nélkül a tradicionális és modern ünnepi dalok nélkül, melyeket a legnépszerűbb énekesek közvetítésével egy csokorba szed nekünk a Sztárkarácsony koncert. Idén a fellépők között lesznek többek között: Dolly, Kálmán György, Luigi, Majsai Gábor, Oláh Ibolya, Varga Miklós és lánya, Varga Vivien, Varga Viktor valamint Vikidál Gyula… Az előadókat pedig a Stúdió 11 Ensemble zenekar kíséri.

Az Ave Maria-t és Lennon Christmas című dalát Dolly tolmácsolásában hallgathatjuk meg, de megelevenednek a Betlehemi királyok is Kálmán György, Varga Miklós és Vikidál Gyula szereplésével. Mindemellett olyan modern kori klasszikusok is előkerülnek, mint Zorán Ünnep című szerzeménye Oláh Ibolya előadásában, és természetesen nem marad ki a palettából a Fehér Karácsony, a Christmas Time, a Legyen ünnep és még sok-sok más karácsonyi örökzöld sem.


3. Sztárkarácsony

2016. december 18. 20 óra 
Kongresszusi Központ - (Budapest, Jagelló út 1-3, 1123)


Fellépők: Dolly, Kálmán György, Luigi, Majsai Gábor, Oláh Ibolya, Varga Miklós és Varga Vivien, Varga Viktror, Vikidál Gyula


forrás: Patika Magazin
hírek, aktualitások

A gyógytorna ma már trendi és a tudatosságról tanúskodik

2026. április 22.

„Szakemberként azt látom, hogy ma már menő gyógytornára járni. A fiatalok nem úgy tekintenek rá, mint régen a gyógytesire, ahol a gyermek sokszor elkülönítve érezhette magát a többiektől, és azt élhette meg, hogy esetleg kimarad valamiből. A gyógytorna szerencsére ma már kevésbé stigma, inkább az önmagunkkal való törődés egyik formája. A jó testtudat önbizalmat ad, a mozgás csökkenti a stresszt és oldja a teljesítményszorongást. Egyre több fiatal számára válik fontossá az egészség és a különböző prevenciós technikák elsajátítása” – tapasztalja Ziglerné Szőke Rita, a gyogytornaszom.hu vezető gyógytornásza.


„Mindig hangsúlyozom a fiataloknak, hogy sportolók is járnak hozzám, és a gyógytornának köszönhetően fokozódik a teljesítményük. Szoktam ajánlani közösségi média oldalakat is, amelyeket bekövethetnek, és ha találnak egy számukra izgi feladatot, akkor azt mindig átbeszéljük” – meséli a szakember.

Helyes táplálkozással az allergia ellen

2026. április 21.

Ha beköszönt a tavasz, a természet éledezik - de vele együtt sajnos az allergia is... Sokan ismerik a kellemetlen tüneteket, az eldugult orrot, a vörös és könnyező szemeket, a sípoló lélegzést és társaikat.

Így nem kevesen vannak, akik sorscsapásként, sőt valóságos kálváriaként élik meg ezt a civilizációs betegséget. Hogy ez ne így legyen, most igyekszünk néhány adalékkal bővíteni az allergiával, annak megelőzésével kapcsolatos ismereteinket.

Az allergia tulajdonképpen nem más, mint a szervezet válasza arra, hogy felfedez egy számára idegen, "nem kedvelt" anyagot, mely támadást intéz ellene. Az úgynevezett allergiás reakció akkor lép fel, amikor az immunrendszer túlreagálja a dolgot, és antitesteket termel azért, hogy harcoljanak a "behatolóval" szemben. Az allergiákat három nagy csoportra oszthatjuk: bőr-, élelmiszer- és légzési típusúakra. A leggyakrabban a harmadik csoportba tartozó megbetegedés sújtja az embereket, és egyúttal sajnos ez az, amelyik a leginkább rontja az érintett személyek életminőségét, és rendkívül kellemetlen módon dúlja fel mindennapjaikat.

A kollagént nem, de az építőelemeit lehet pótolni!

2026. április 21.

Egészséges táplálkozás mellett a Semmelweis Egyetem belgyógyász professzora szerint nincs szükség a kollagén külső pótlására, mert a szervezet a bevitt fehérjékből C-vitamin, réz és cink együttes jelenléte mellett elkészíti és fedezi a saját kollagénszükségletét. A mesterségesen előállított kollagénkészítmények fogyasztásakor fontos tudni, hogy e nyomelemek és vitamin fogyasztása nélkül még az alkotóelemek sem szívódnak fel.


A kollagén a szervezetben legnagyobb mennyiségben előforduló fehérje, ami mintegy „ragasztóként” működik. Elsődleges funkciója a bőr feszességének és rugalmasságának biztosítása, emellett nagyon fontos alkotóeleme a porcoknak, ízületeknek, kiemelt szerepe van a csontok, inak, szalagok és a bélfal épsége szempontjából, illetve befolyásolja a haj és a köröm erősségét is – sorolja dr. Lakatos Péter egyetemi tanár. A Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika igazgatóhelyettes arra is kitér, hogy 30 éves kortól a kollagén termelés lassan – nők esetében a menopauza után pedig hirtelen – elkezd csökkenni. Ilyenkor felmerülhet a kérdés, hogy esetleg érdemes-e pótolni?