Hogyan büntessünk helyesen?
Érdekességek2019. június 10.
A gyermekpszichológusok szerint sok szülő ingadozik, mert nem tudja, milyen a gyermek megzabolásához vezető helyes út. Kell-e, lehet-e büntetést alkalmazni, s mekkora legyen annak mértéke. Pedig mindenképp tenni kell azért, hogy a gyermek felismerje: áthágott egy határt, ami nem marad következmények nélkül. De milyen legyen a helyes szülői magatartás?
Enyhe szankciók, az életkorhoz igazítva
Minél kisebb a gyerek, annál rövidebb ideig tartson a figyelmeztetés – mondják a gyermekpszichológusok. Ilyen lehet például, hogy a csínyt elkövető kicsinek egy darabig ülnie kell a kisszékén, és csak akkor állhat fel onnan, és újra izeghet-mozoghat kedve szerint, ha mi jelt adunk rá. Kb. 10 perc bőven elegendő egy 3-4 éves gyerek esetében.
A nagyobbaknak az elkövetett rosszalkodáshoz mérten „általánosabb érvényű” büntetés jár, például egész héten át ő terítsen meg, vagy esténként segítsen a konyhában, ill. kisebb testvérei ellátásában. És ha nagyobb kárt okozott a lakásban, hozza helyre a kárt, és helyezzünk kilátásba komolyabb büntetést, ha újra előfordul a dolog. A fontos az, hogy mindig jóindulatúan álljunk hozzá az általa elkövetett hibához, magyarázzunk, és mutassunk rá, hogy nem lesz semmi baj, ha hallgat intelmeinkre.
Ne féljünk attól, hogy a kisebb-nagyobb büntetések frusztrálják!
Egy vágy meghiúsulásának elviselését meg kell tanulnia a gyereknek, ami a nevelés egyik alapvető célkitűzése lehet – mondják a pszichológusok. Ez lehetővé teszi, hogy a gyermekben tudatosuljon: nem tehet meg mindent, amit akar, és nem lehet az övé mindaz, amire vágyik. Ne tartsunk attól, hogy frusztrált lesz, ha (igazságosan) büntetjük, mert előbb-utóbb belátja az okokat – fokozatosan meg kell szoknia az élet törvényeit. Iskolás gyermekünk pld. nem érkezett haza idejében a tanórák után, majd otthon, engedélyünk nélkül rögtön internetezni kezdett?
Ilyen esetekben tájékoztassuk a házirendről, miszerint az iskola után ebédelnie kell, nem pedig a barátokkal elidőzni, vagy játszani az interneten. Ha makacsul kitart, és nem alkalmazkodik ehhez a rendhez, eltilthatjuk egy darabig a számítógépezéstől, és elvehetjük tőle a laptopját, tabletjét a büntetés ideje alatt. Minél inkább vágyik arra a tevékenységre, melytől megfosztottuk, legközelebb annál engedelmesebb lesz.
Figyelmeztessük, mielőtt büntetést alkalmaznánk!
Nagyon gyakran előfordul, hogy amit a felnőtt butaságnak tart, a gyermek számára – a többi között – csak egy kíváncsiságból történő próbálkozás. Ha előre figyelmeztetjük, hogy lássa be, a tervezett cselekedete/tevékenysége csacsiság, a gyermek könnyebben felismeri a tiltás okát, és ha mégis makacsul ragaszkodik hozzá, hangsúlyozzuk annak negatív következményeit. Amennyiben kitart, és megkapja a büntetését, mert pld. engedetlen volt – és megfelelő magyarázatot fűzünk hozzá utólag is -, jobban megérti: a papa vagy a mama által megszabott korlátokat nem szabad túllépni.
Ily módon biztonságérzetet is nyújtunk neki a tekintetben, hogy ha hallgat szülei intelmeinkre, nem lesz része büntetésben. Arra viszont ügyelni kell, hogy a figyelmeztetések száma nem lehet korlátlan: szóljunk a gyereknek kétszer, azzal kapcsolatban amit nem szabad tennie, harmadjára pedig alkalmazzuk az elkövetett hibával arányban álló büntetést. Ellenkező esetben azt kockáztatjuk, hogy nem leszünk szavahihetőek a gyermek számára.
Mindkét szülő nevében nyilatkozzunk!
A gyermek előtt világossá kell tenni, hogy mindkét szülő dönt a vele kapcsolatos ügyekről, beleértve esetleges büntetését. Tudnia kell, hogy vonatkozik ez azokra az esetekre is, amikor az egyik szülő nincs jelen. Ezt a pszichológusok szakzsargonja „triangulációnak” (háromszögelésnek) hívja – az egyik szülő közvetíti a másik üzenetét a harmadik fél, a gyermek számára.
Ily módon bebizonyosodik a csemetének, hogy nem „mindenható” egyik szülője sem, hanem együttesen döntenek felőle. Egy jó tanács: minden esetben úgy kezdjük a gyermeki intelmeket, hogy hangsúlyozzuk a két szülő véleményegyezését.
Soha ne alázzuk meg a gyereket!
A megalázás kitörölhetetlen nyomot hagy a gyermek lelkében, már egészen kicsi korban is. – emelik ki a pszichológusok. Kerülni kell a radikális megoldásokat (elfenekelés, pofonütés, bezárás a mellékhelyiségbe, sarokba állítás stb.), ami egy ponton túl ugyan megnyugtathatja a szülő megtépázott idegeit, de kevéssé hatásos a csemetének. Viszont azt a veszélyt rejti magában, hogy a gyermek tartósan, mélyen lesújtottá válik, főleg, ha ismétlődnek az ilyen büntetések, és rendkívüli félénkség fejlődik ki benne. Felnőttkorában pedig azt a jellemvonását bontakoztatja ki, hogy lemond az életben viselhető legkisebb kockázatról is.
Hogyan reagáljunk, ha mégis elcsattant a pofon?
Ne banalizáljuk ezt a tettet, és ne érzetessük azt, hogy „megszokott” nevelési elv másoknál is. Így a gyermek azt hiheti, hogy minden következmény nélkül ő is pofon vághatja egyik pajtását, mert a „nagyok” is ezt teszik. De ha már nem vonható vissza a nyakleves, vagy az elfenekelés, utána sokkal tanácsosabb közölni a gyerekkel: sajnáljuk, hogy ehhez az általunk sem helyeselt eszközhöz kellett folyamodnunk, de adott esetben féltünk a veszélytől, ill. negatív következményektől, melyek a gyermeket érinthetik. – javasolják a pszichológusok. Nagyon gyakran előfordul ugyanis, hogy ezt a gesztust a félelem, vagy a düh vezérli a szülő részéről, mert nem tudja másképp megóvni gyermekét, ill. nem képes fegyelmet tartani.
forrás: Bébik.hu