Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

Kapócs Zsóka: „Zokogtam, amikor megtudtam, hogy terhes vagyok”

Érdekességek2017. október 21.

Kapócs Zsóka hat évi várakozás után, jövő tavasszal végre magához ölelheti kisbabáját. A színésznő számára a kicsi egészsége a legfontosabb, ezért nagyon odafigyel magára. Emellett azonban továbbra is azt csinálja, ami éppen jólesik számára, és a tempón sem lassított még.

Hosszú évek után elérkezett a pillanat, és Kapócs Zsóka is átélheti a babavárás örömét. A színésznő jövő tavaszra várja első gyermekét. Amellett, hogy gondolatai mostanság leginkább a baba körül forognak, a hobbijával foglalkozik és új lakását csinosítgatja. Napi rutinján még nem változtatott drasztikusan, megpróbálja megtalálni az egyensúlyt a várandósság és a hétköznapi teendők között.

Mint minden leendő édesanyának, Zsókának is rendkívül fontos, hogy magzatát biztonságban tudja, így mindent elkövet azért, hogy a pici egészségesen fejlődhessen. Biológiai szempontból nagyobb kockázatot jelent, ha valaki 35 éves kor felett szül, ilyenkor a kromoszóma rendellenességek kialakulása is nagyobb valószínűséggel előfordulhat. Kapócs Zsóka ezért minden olyan vizsgálatra elmegy, ami ilyenkor ajánlott.

„Amikor megtudtam, hogy babát várok, nagyon sírtam, persze örömömben.” – kezdte Zsóka. Mostanában jellemző rám, hogy kicsit engedékenyebb vagyok magammal, pedig azt hittem, nagyon szigorú leszek. Azért persze ésszel eszem, például próbálok fehérjedúsan táplálkozni. A sportolás egyelőre nem esik túl jól, de ez idővel majd biztosan változni fog. Nem mondanám magam túl aggódósnak, de arra például nagyon odafigyelek, hogy minden olyan vizsgálatra elmenjek, ami a modern tudománynak köszönhetően rendelkezésre áll. Ilyen például a Down-szindróma kiszűrésére is alkalmazott PrenaTest, amelyet nemrég végeztek el, és szerencsére mindent rendben találtak. Ez egy kockázatmentesen, már egy egyszerű anyai vérvétellel elvégezhető vizsgálat. Odafigyelek magamra az élet más területén is, de emellett mindig azt csinálom, ami jólesik, mert úgy gondolom, a szervezet tökéletesen jelzi, hogy mi a legjobb neki. A kezdeti nagy fáradtság már elmúlt, a napi programom még nem igazán változott meg, egyelőre nem engedtem túl sokat a tempóból. Rengeteg dolgom van: hobbiból koszorúkat gyártok, nemsokára elkészül az új lakás is, és a kisbaba körül is nagyon sok már most a teendő. Néha úgy érzem, nem is fogok mindennel végezni a szülésig.” – tette hozzá nevetve az újdonsült kismama.



forrás: Bébik.hu
hírek, aktualitások

Hatalmas üzlet az allergia

2026. április 20.

Ami nagyon sok embernek szenvedés, az a gyógyszergyártóknak hatalmas üzlet. Az allergia (ezen belül is a legelterjedtebb szénanátha), amely tavasztól őszig rengeteg ember életét megkeseríti, egyre nagyobb nyereséget hoz az ellenszerek gyártóinak. Nagy-Britanniában évente közel 20 százalékkal nőnek az eladások, ami idén elérheti a 80 millió fontot (30 milliárd 720 millió forintot).

A tavasz érkezte sok emberben nem csak pozitív üzenetet hordoz. A természet újjáéledése egyben az allergia-szezon kezdetét is jelenti, ami a betegeknek szenvedést, a gyógyszergyáraknak pedig hatalmas profitot hoz.

A legfrissebb adatok szerint Nagy-Britanniában az elmúlt egy évben 19,4 százalékkal nőtt az allergiagyógyszerek eladása, mindez ráadásul nem csekély haszon mellett. Egyes becslések szerint ugyanis a gyártók a gyógyszerek hatóanyagai összértékének 30 ezer százalékát is elkérik a medicináért.

A nő varázsereje a szaglása

2026. április 20.

Lipovszky Csenge esztétaként végzett az egyetemen, majd a világon egyedülállóként a szaglásunk mint különös érzékelésünk kapcsán az illatok, a parfümök világát ötvözte az antropológia, lélektan, kultúrtörténet, neurobiológia izgalmas tudományterületeivel.

Mit jelent nőnek lenni, nőként dönteni, nőként teremteni? Hol rejlik az a bölcsesség, melyet követve el tudjuk felejteni a belénk ivódott, minket már nem szolgáló viselkedésmintákat?

Hogyan követtük a túlélésünk érdekében a férfias szabályokat, azt hívén, ez az egy szabályrendszer él mindenek felett? Hogyan tudunk visszatalálni a saját utunkra? A szakrális nőiség támogató, lágy erővel bíró energetikai talajára?

Az illatokkal.

A tudatos szaglás gyakorlatát azért dolgoztam ki, hogy általa visszatérhessünk az érzékelés és az intuíció köreibe, ami valaha a rendelkezésünkre állt, de mára lemondtunk róla, és elhittük, hogy hiteltelenítenünk kell. Az elme átvette a hatalmat, és az együttműködés helyett az egyeduralma tapasztalható.

Pollenszezon

2026. április 19.

A pollenek egyrészt szénanáthás, másrészt asztmás tüneteket okozhatnak, ezért nagyon fontos, hogy mind a szénanátha, mind az asztma kezelésére gondoljunk ebben az időszakban. Nem árt észben tartani azt sem, hogy a "csak" szénanáthával kezelt betegek jelentős részének a pollenszezonban vannak - elsősorban éjszakánként és fizikai terhelésre (futás, lépcsőn járás) asztmás tünetei is. 

A hosszú és csapadékos tél után, mely kedvezett a háziporatkák elszaporodásának, itt van a tavasz, és jönnek a sokak által rettegett virágporok: nyakunkon tehát a pollenszezon. Magyarországon februártól a barkás növények - mint a mogyoró és a nyír - bocsátanak polleneket a levegőbe, ezek jelentősége azonban csekély, allergiát okozó hatásuk hazánkban nem számottevő. Az "igazi" pollenszezon kezdete április, ekkor kezdenek virágozni a pázsitfűfélék és a velük közeli rokonságban álló gabonafélék. A fűfélék a legtöbb pollent májusban juttatják a levegőbe egy időben a kanadai nyár vattaszerű termésének hópehelyszerű szállingózásával, így alakult ki az a tévhit, hogy ez utóbbi okozza az allergiás tüneteket.