Karácsony, avagy a fogyasztás ünnepe
Érdekességek2022. december 20.
Két hét karácsonyig. Úristen! Két hét! Gyorsan, be a kocsiba, és irány a pláza! Ott mindenki ajándékát letudhatjuk egy füst alatt, és legalább már erre nem lesz gondunk... Ismerős? Lehet, hogy most a legkevésbé sem érsz rá ezt átgondolni, de talán mégis megérné.
Az utóbbi években teljesen belenőttünk a fogyasztói társadalom nagykabátjába, hiába lötyögött rajtunk „annak idején”. Hiába mondogattuk – mondogatjuk –, hogy mi nem esünk áldozatul, és nem leszünk marionettbábuk ebben a játékban. Végül csak felkerekedünk, és aggódunk, hogy nem fognak örülni sebtében vásárolt ajándékunknak, amit pont az után vettünk, hogy tudatosult bennünk: Úristen, két hét múlva karácsony!
Ilyenkor bepánikolunk, nem gondolkozunk – így hát nem is csoda, hogy elfelejtkezünk a lényegről. Valami egészen új értelmezést nyert a szeretet ünnepe – már nem azért vásárolunk ajándékot, hogy örömet szerezzünk, hanem azért, mert kell. Amikor megvesszük az előre összeállított ajándékcsomagot – tusfürdő, habfürdő, testápoló, dezodor –, mi magunk is tudjuk, hogy szerettünk csak illemből ölti magára az elégedettség mosolyát. Pont úgy, ahogy mi tettük, amikor kibontottuk vadonatúj kesztyűnket vagy nyakkendőnket – ami persze még becsomagolt állapotban sem tükrözte ízlésünket, hát még miután letéptük az angyalkás csomagolópapírt. Hogy nekem semmi sem jó?
Akkor mégis mit adjunk karácsonyra? Azt mondják, az ajándék lényege az, hogy személyes legyen. Könnyű azt mondani… Hogy vegyen az ember személyes ajándékot, ha még magára sincs elég ideje, nemhogy a rokonokra? És nem: a megoldás kulcsa nem az, hogy régen több ideje volt az embereknek – bár az tény, hogy nagyon felgyorsult körülöttünk a világ.
Egyszerűen csak arról van szó, hogy nagymamáink még nem hitték el, hogy a boldogságot drága ajándékokban mérnék. Ők sokkal inkább hittek a közös élményszerzés örömében, és meglátták az együtt töltött idő fontosságát. Régen a felnőttek jókedvvel készültek a szentestére, boldogan látták vendégül rég nem látott családtagjaikat – és egy percig sem érezték nyűgnek a karácsonyi készülődést. Mindeközben a gyerekek kézzel készített ajándékokon törték a fejüket, és fülig ért a szájuk, mikor eljött a közös sütés-főzés ideje.
A karácsonyfát kicsi és nagy együtt díszítette fel különböző édességekkel és gyümölcsökkel – műanyag nemigen kapott helyet a fán. Minden igazi volt. A család tagjai körbeállták a karácsonyfát, és egymás kezét fogva énekeltek. Együtt voltak. Szeretetben. Persze, a gyerekek alig várták, hogy végre jöjjön a Jézuska, és kibonthassák az ajándékokat. De abban biztos vagyok, hogy – bár ők ezt nem tudták – attól volt igazán boldog az ünnep, mert végre összegyűlt a család, és minden erről szólt. Nem az utolsó ajándékok utáni eszeveszett rohangálásról december huszonnegyedikén délután, és nem arról, hogy letudják a karácsonyt. Nem a hátuk közepére sem kívánt nagynénikről és nagybácsikról, és nem is az óranézegetésről, hogy mikor léphetnek már le. Régen nem „túl akartak lenni” a karácsonyon, hanem megélték azt. Pénzről pedig szó sem esett Szentestén.
Vajon idén sikerülne másképp csinálni? Talán igen... végül is addig még van majdnem két hét.
forrás: Harmonet.hu
