Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

Lockdown, 2020 - semmi sem lesz már olyan, mint régen

Érdekességek2020. május 14.

Most mindenkit mindenhol egy dolog foglalkoztat: a COVID-19. Mi történik, és mikor lesz vége? Egyes helyeken hamarabb, másutt később, csapott le a világot jelen pillanatban romokba döntő és jelentősen átrendező koronavírus. A közös, hogy mindenhol akadnak emberek, akiknek az élete sosem lesz újra a régi, ahogyan az enyém sem… - Lily írása érzésekről, félelmekről, és arról, hogy hogyan jutott el az életét megváltoztató felismerésig.  

A képek illusztrációk! Forrás: Pixabay. Lockdown, 2020 – ami megváltoztatta az egész életem. Kezdhetem így a cikkemet, úgy gondolom, nem vagyok egyedül.

Angliában élünk, London mellett egy nagyobb városban. A történet itt is hasonlóan kezdődött, mint ahogy mások már leírták előttem. Eleinte senki nem vette komolyan, akik hamarabb kezdtek el aggódni, azok megkapták, hogy csak egy felfújt, pánikeltő dolog az egész, nincs miért aggódni.

De igazából az első perctől kezdve mindegy volt, mit gondolsz, mindig akadt valaki, aki ezzel ellentétesen gondolkodott. Sokszor tapasztaltam sajnos én is, hogy mindegy, milyen fázisban voltam: higgadtabb vagy épp „világvége, éhen halunk” pánikhangulatban – mindig kaptam hideget, meleget. Valaki az egyébként is szűk baráti, ismerősi társaságban épp az ellenkezőjét gondolta a dologgal kapcsolatban. Kapcsolataim egy része megromlott a nézeteltérések és a feszültségek miatt, a barátokkal, ismerősökkel kapcsolatos érzéseim gyökeresen megváltoztak. Valószínűleg én is bánthattam meg másokat, és lehet, még csak fel sem tűnt.

Mindenkiből szélsőségeket hozott ki a helyzet már akkor is, ami a hetek előrehaladtával csak egyre jobban és jobban éreztette a hatását, hisz a bezártság, a kilátástalanság, az esetleges veszteségek egyre erősebben nyomták bélyegüket az emberi életekre, érzésekre. Ez akkor élesedett ki számomra igazán, mikor a vírus elkezdett itt tombolni, és a számok napról napra pörögtek felfelé. Magyarországon még csak kétszámjegyű volt az ismert esetek száma, mikor nálunk, csak a megyénkben több halott volt a hivatalos jelentések szerint, mint ez az otthoni esetszám. Belül valahol rettegtem, és nem értettem, miért nem értik ezt az otthoniak, hiába mondom, mutatom a számokat nekik. Valószínűleg csak nyugtatni akartak, de sokszor én magam sem tudtam, milyen választ várok a mondandómra, amibe épp nem tudnék belekötni.

Az eleje volt a legrosszabb. Aggódva figyeltük a híreket, mi történik a világban, mi történik itthon Angliában és mi otthon, Magyarországon, ahol szeretteink, barátaink vannak. Vártuk a korlátozásokat, hisz már szinte egész Európa lezárt és bezárt mindent, hogy lelassítsák a vírus terjedését, itt még mindig volt iskola, és egy végtelenségnek tűnt, mire valami történik.


Aggódtam… A boltok kifosztva, pánikhangulat és káosz mindenhol, de a gyermekem még mindig iskolába jár? Mi történik? Majd egy szép napsütéses délután, mikor szomorúan és letörten jött ki a suliból tanítás után, hazafelé elmesélte, hogy nagyon rossz napja volt, mert egész nap távolságot kellett tartania a többiektől, mert köhögött, és hogy nagyon egyedül érezte magát. Akkor eldöntöttem, hogy nem engedem iskolába másnaptól. Egyébként is napok kérdése volt, hogy mikor történik nálunk is valami ez ügyben. Majd megtörtént… Március 22-én, vasárnap este Boris Johnson bejelentette a lezárást, vagyis ahogy angolul mondják, a Lockdown-t, akkor 3 hétre tervezve.

Férjem építőiparban dolgozik, főnöke este 10 után, a nagy bejelentés után telefonált, hogy nem kell másnap dolgozni menni. Egyelőre tájékozódnia kell, másnap délután jelentkezik a „hogyan tovább?”-al. Nem volt kellemes éjszakánk. A pánik hatalmas erővel tört ránk, és hiába számítottunk erre, volt vésztervünk, de a média, a Facebook csoportok, az ismerősök, a rokonok csak egyre és egyre táplálták az érzést. Én már napok óta nem tudtam dolgozni, itthon voltam a fiunkkal. Mi lesz most? Fojtogatott a sírás, a kétségbeesés…

Nem csak az esetleges pénzkiesés miatt aggódtam. Férjem az az ember, aki még egy három napos hosszú hétvégét élvez itthon, de ha véletlenül négy naposra nyúlik, már nem tud mit kezdeni magával. Egyébként is egy hatalmas töréssel kezdte az évet. Még szinte túl sem volt azon a nagyon nehéz és mély időszakon. Még épp csak félve mertem kimondani, hogy jól van. Aggódtam, hogy ha nem dolgozhat, visszaeshet a depresszióba, a kilátástalanságba, és aggódtam, ha dolgozhat, biztonságos lesz-e. Végtelen hosszúnak tűnt az a hétfői nap, de csak elérkezett a délután, és főnök telefonált, ahogy ígérte. Nem tudni, meddig, és ugyan kevesebbet, mint szoktak, de tudnak dolgozni.

Oké, csak nem halunk éhen – persze, ha sikerült valamit „vadászni” a teljesen kifosztott boltokban. Én akkor vadászni jártam, nem boltba. Ugyan jókat nevettünk, mikor meséltem és küldtem a képeket a „mi a helyzet Angliában?” kérdésre, de amit éreztem az üres polcok között sétálva és látva az emberek kétségbeesett arcát, sosem fogom elfelejteni. Az igazság az, hogy nem is akarom. Minden átértékelődött akkor.

A képek illusztrációk! Forrás: Pixabay. Ami addig természetes volt, hogy szinte bármikor meg tudtam venni bármit, hogy oda és akkor mentünk, azzal találkoztunk, amikor csak akartunk, az most minden megszűnt, nem elérhető vagy korlátozott számban kapható. De azt hiszem, ez kellett. Sokkal többet ér ezután minden, mint előtte valaha is ért.

Szóval éhen nem halunk, és a számlákat is ki fogjuk tudni valahogy fizetni, mi teljesen bezárkóztunk a fiunkkal, férjem „csak” dolgozni ment. Szerencsére a jelenlegi munkáik lehetővé tették, hogy nagyon kevés emberrel találkozzanak. Én bevezettem a „hetente egyszer vadászok” dolgot. A kezdeti pánik után és a vásárlási korlátok bevezetésével szépen lassan egyre több termék lett újra elérhető a polcokon. Egyszer csak vége lesz… bíztam mindenben, amiben csak lehetett. Kapaszkodtam mindenbe, ami reményt adott arra, hogy van „tovább”, lesz „tovább”, jó lesz a „tovább”. Az első hetek riadalma után kezdett a helyzet megszokottá válni. Nem vagyok társasági típus, sosem szerettem boltba járni, vásárolni, vagy csavarogni a városba, ezek kötelező muszáj dolgok a számomra. Nem lett volna nehéz akár még élvezni is a helyzetet, azonban az egyébként hivatalos húsvéti/tavaszi iskola szünet véget ért, és ezzel megkezdődött az itthon tanulás keserves időszaka.

Nagyon nehéz volt rávenni fiunkat a tanulásra, teljesen kiakadtam, hogy az egyébként viszonylag gyorsan megoldható feladatokon hogy lehet órákig ülni. Miért nincs kész? Miért nem halad? Elmagyarázom, segítek neki, ott ülök mellette… Nincs már se tévé, se telefon, minden zavaró, figyelemelterelő dolgot kiiktatunk, mégsem halad. Egyre csak nehezebben, keservesebben megy az egész. Már ő is totál belefáradva, én totál összetörve, értetlenül, hogy az egyébként okos, értelmes, nem mellesleg tavaly matekból osztályelső fiam már szinte szorozni sem tud??? Nem értem. Próbálom magyarázni mindennel. Nincs hozzászokva az itthon tanuláshoz. Nem nagyon szokott házifeladatuk lenni a normális oktatás alatt. Az itthoni környezet a játékkal, a kikapcsolódással függ össze.

Biztosan a bezártság, a feszültség az oka. Beszélek a barátokkal, az ismerősökkel – már akivel még tartom a kapcsolatot az első hetek után –, hátha ad valaki valami okos tanácsot. Érzem, valami nem stimmel. Majd egyszer jön a felismerés vagy egy sugallat, nem is tudom minek hívjam: figyelemzavar. Nem sok mindent tudok róla, azt tudom, hogy létezik, hát elkezdek utána járni. Majd egyre többet tudok meg róla, már azt is tudom mi az ADHD, és azt is, hogy itt nem csak a gyerekkel van „baj”, hanem velem is…

Persze a Google nem mindig a barátunk, kapom is a figyelmeztetéseket, hogy ne higgyek el mindent, amit ott olvasok. Elkezdek szakembert keresni, és felmérni, hogy jelen helyzetben milyen lehetőségeink vannak ezen a vonalon.

Dúlnak bennem az érzések, mikor ezeket a sorokat írom. Karinthy Frigyes szavai jutnak eszembe: „Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.” Próbáltam… Nem ment. Elmondani az érzéseimet, az aggodalmaimat, de nem értettek meg. Próbáltak nyugtatni, miközben ugyanúgy csak sejtésük van, hogy mi vagy mi lehet a figyelemzavar. Hogy nincsenek tisztában vele, hogy a hiperaktivitás nem azt jelenti, hogy soha nem bírok megülni a fenekem, és egész nap a fejemen pörgök. Azt meg főleg nem tudják, ahogyan eddig én sem tudtam, hogy az időnként előtörő érzés, hogy az egész életem elcseszett, az ezeknek a következménye „lehet” – mert ugye ez egyelőre saját diagnózis.

A képek illusztrációk! Forrás: Pixabay. Már nem aggódom. Sőt, megnyugodtam. Megnyugodtam, hogy nem vagyok lusta, szétszórt, figyelmetlen, felelőtlen, nemtörődöm… ADHD-s vagyok. A hétköznapi élet számomra mindig is egy kínszenvedés volt. Hatalmas energiát igényel az, hogy kövessem a rutinokat, pedig nélkülük elveszek. A tervet is meg kell tervezzem, hogy haladjak valamire. De lehetek álmodozó vagy művészlélek is. Kinek melyik megközelítés tetszik. Nagyon nehéz határt húzni, ha egyáltalán lehet ezek között a jelzők között. De már nem érdekel, ki hogy látja, vagy mi a véleménye róla.

Csak egy dolog számít: tudom, hogy nem vagyok „elcseszett”, csak egyszerűen nem mennek olyan könnyen azok a dolgok, amik mások számára természetesek.

Itt tartunk most… Hogy a kisfiamnál mi a helyzet, azt rábízom a szakemberekre. Fennáll „az anyukáját utánozza, másolja” lehetősége is, vagy tényleg csak a bezártság okozta időszakos tünetek. Majd a tőlem okosabbak eldöntik. Én viszont örökre hálás leszek neki ezért a felismerésért, és kicsit morbid módon a vírusnak köszönhető bezártságért, mert talán életem másik felét már sikeresebben, eredményesebben élhetem le. Most már tudom, hogy eddig miért nem úgy működött, ahogy szerettem volna, annak ellenére, hogy lassan 4 éve önfejlesztéssel, önismerettel és életvezetési tanácsadással foglalkozom. Nem vagyok buta vagy semmire se való, vagy olyan valaki, aki semmire se fogja vinni, csak álmodozik. Én csak más vagyok, és máshogy működöm.

Soha nem jutott volna eszembe, vagy bárkinek a környezetemben, hogy valami nem stimmel velem. Mindenki egy okos, értelmes, határozott nőt, anyukát látott. Hónapok óta éreztem, hogy nem vagyok elégedett. Magammal nem vagyok elégedett. Miért nem haladok a terveim szerint? Miért nem tudok soha semmit befejezni? Az önmarcangolással, a magamnak való szemrehányásokkal feküdtem és keltem, hogy akkor ennyi az életem? Ha belegebedek, sem fogom soha semmire sem vinni? A 35. születésnapom közeledtével egyre csak erősebb lett bennem az érzés. Majd jött egy világjárvány, több hetes bezártság. Összezárva saját magammal és egy tükröt mutató, semmiről sem tehető gyermekkel. Már csak hálát érzek és megkönnyebbülést, hogy talán mégis viszem még valamire, az életem másik fele még előttem van. És tudom, hogy nem az volt a baj, hogy rosszul csináltam, hanem csak nem úgy, ahogy nekem az megfelelő.

A képek illusztrációk! Forrás: Pixabay.


forrás: Harmonet.hu
hírek, aktualitások

Szexuálpszichológus

2025. szeptember 06.

Szexuálpszichológus: Gyermekkor hatása a szexuális egészségre   

A szexuálpszichológus segít megérteni, hogyan befolyásolja a gyermekkor a szexuális egészséget és felnőttkori párkapcsolatokat. 

A szexuálpszichológus szakmai munkája során gyakran találkozik olyan felnőtt páciensekkel, akiknél a szexuális zavarok, párkapcsolati problémák vagy intimitással kapcsolatos nehézségek gyökerei a gyermekkorba nyúlnak vissza. A szexuálpszichológia a pszichológia egy olyan speciális területe, amely a szexuális egészség testi, lelki és kapcsolati aspektusaival foglalkozik – különös tekintettel arra, hogyan befolyásolja a múlt a jelen viselkedésmintáit.
A cikkben bemutatjuk, hogy miként hathat a gyermekkor a felnőttkori szexualitásra, és milyen szerepe van ebben a pszichológus szakembernek, különösen, ha szexuálpszichológiai szemléletet képvisel. Kitérünk arra is, milyen terápiás lehetőségek állnak rendelkezésre a múlt feldolgozására és a szexuális jóllét helyreállítására.

A szexuálpszichológus szerepe a szexuális egészség megőrzésében

A modern pszichológia egyik legdinamikusabban fejlődő területe a szexuálpszichológia, amely a szexuális működés és zavarok mögött meghúzódó pszichés, társadalmi és fejlődési tényezőket vizsgálja. E tudományág szakembere a szexuálpszichológus, aki a testi működés mellett kiemelt figyelmet fordít a lelki, érzelmi és kapcsolati háttérre is – hiszen a szexuális egészség nem csupán biológiai, hanem pszichológiai és szociális kérdés is.

Méregtermelő tengeri élőlények: A medúzák

2025. szeptember 06.

Ez a puhatestű csalánozó a világ minden vizében honos (édesvízi példányai még a Dunában is felbukkantak). A harang alakú, kocsonyás testből (az állat testének 97%-át víz alkotja) csápok, karok nyúlnak ki. A testen elszórva, de a csápokon is (fajtától függően) kis tokok helyezkednek el, melyek érintésre kipattanó kis szigonyvégű fonalakat tartalmaznak. A kis fonalak méregtartalma allergiás, súlyos túlérzékenységi reakciót okoz. A kipattanás/kilövés mechanizmusa a természet egyik legcsodálatosabb jelensége: ez a kilövellés a biológiában ismert leggyorsabb akció, 600 nanoszekundum alatt lezajlik. A fonalakra ható gyorsulás eléri a 40 000 G-t! Ez a nagy préselőnyomás szakítja át az áldozat bőrét.

A kék palack medúza gyűszűnyi méretű, valóban kék borospalackot formázó testéről kapta nevét. A világ meleg vizű tengereiben él, a szél és a víz mozgása sodorja a partok közelébe. Az általános felmelegedés, a víz sótartalmának növekedése, valamint természetes ellenségei, a teknősök és delfinek pusztulása egyre több medúza megjelenését eredményezi a tengerpartokon (pl. 2005-ben Spanyolországban a havi 800 esetet is meghaladta a medúzasérülések száma).

A kisebb medúzacsípések allergiás reakciót okoznak, a bőr kivörösödik, viszkető, égő fájdalmat okoz. A méreg nem a vérárammal, hanem a nyirokrendszeren át terjed, és az egész testet érintő allergiás sokkot okoz. A kezelés a fonalak eltávolításából (nem csupasz kézzel!) és az érintett terület kezeléséből áll. A közszájon forgó tanácsokra (ecetes borogatás, homokkal való ledörzsölés, paradicsommal való borogatás, hűtés, sós meleg vízben való áztatás), nem szabad hallgatni!

5 okos tipp a látás javítására

2025. szeptember 05.

A modern életmód egyre nagyobb kihívás elé állítja a szemeket. Képernyők, UV-sugárzás, stressz és helytelen táplálkozás mind közreműködnek abban, hogy látásunk fokozatosan romolhat. A jó hír az, hogy egyszerű, mindennapi szokások kialakításával sokat lehet tenni a szem egészségéért és látás megőrzéséért. Az alábbiakban az Alensa javasol 5 tippet, mire érdemes figyelni.

1. Tudatos étkezés – a szem támogatása belülről

A megfelelő táplálkozás kulcsfontosságú szerepet játszik a szem egészségének megőrzésében. Kutatások bebizonyítják, hogy bizonyos tápanyagok közvetlenül befolyásolják látásunk minőségét és a szemmel kapcsolatos betegségek kialakulásának kockázatát. Az Amerikai National Eye Institute által végzett AREDS és AREDS2 tanulmányok kimutatták, hogy a lutein, zeaxantin és omega-3 zsírsavak pótlása jelentősen csökkentheti az időskori makuladegeneráció előrehaladását. A napi étrend kiegészítése 10 mg luteinnel és 2 mg zeaxantinnal jótékony hatással van a szem sárgafoltjának egészségére. Ezek a természetes antioxidánsok főként zöld levelű zöldségekben, tojásban és kukoricában találhatók meg nagy mennyiségben. Az omega-3 zsírsavak hiánya szorosan összefügg a száraz szem szindrómával, ami nemcsak kellemetlen tüneteket okoz, hanem elhomályosíthatja a látást is. A halak, diófélék és lenmagok rendszeres fogyasztása segíthet megelőzni ezt a problémát. Az A-vitamin gazdag ételek, mint a répa, édesburgonya és spenót szintén elengedhetetlenek a jó látáshoz, mivel közvetlenül részt vesznek a látási folyamatokban.

2. A 20-20-20 szabály alkalmazása a digitális szemfáradtság ellen

A digitális korszak egyik legnagyobb veszélye a szemek számára a folyamatos képernyőhasználat. Az American Optometric Association jelentése szerint a napi több mint 2 órányi képernyőhasználat már jelentős szemfáradtságot okozhat, és a felnőttek közel 60%-át érinti a Computer Vision Syndrome (CVS). A 20-20-20 szabály egyszerű, mégis rendkívül hatékony módszer a digitális szemfáradtság megelőzésére. A szabály lényege: minden 20 perc képernyőnézés után 20 másodpercig egy 20 láb (körülbelül 6 méter) távolságra lévő pontra kell nézni. Ez a gyakorlat segít relaxálni a szemizmokat és csökkenti a fókuszálási fáradtságot. A kutatások azt is kimutatták, hogy képernyőt néző emberek 66%-kal kevesebbet pislognak, ami száraz szemhez és homályos látáshoz vezet. Tudatos pislogással és rendszeres szünetek tartásával jelentősen javítható a szemek komfortérzete. Érdemes továbbá beállítani a képernyő fényerejét és kontrasztját a környezeti fényhez, valamint kékfény-szűrő szemüveget vagy szoftvert használni, különösen este.