Mi lett volna, ha a Hufnágel Pistihez megyek feleségül?
Érdekességek2021. december 19.
Mindannyiunk fülében ismerősen cseng a klasszikussá vált idézet. Advent a magunkba nézés ideje, a Megváltó megérkezését megelőző időszakban jó, ha az ember számot vet a "mi lett volna ha..." kérdés jogosságával.
Jobban tanultam volna annak idején, ha komolyan veszem a nyelvtanulást, hiszen ma minden álláshoz két-három nyelvet beszélő embert keresnek. Ha legalább megírtam volna a matekleckéket (fizika, történelem stb.), és közgázra jelentkezem, nem tanítóképzőbe? Ha nem hazudtam volna már az első randin, ha nem csalom meg a házastársamat, vagy legalábbis nem dicsekszem el a félrelépésemmel fűnek-fának. Szóval, ezt mind végiggondoljuk nagyon helyesen, és megállapíthatjuk, hogy hiába mennénk vissza az időben, indulataink, vágyaink újra ide hajtottak volna minket.
Van tehát alapképesség? Változatlanság?
Sajnos, van. A matekzseniből se lehet hegedűművészt faragni, bár sok szülő évekig gyötri a gyerekét. Az lehet, hogy tudja az összhangzattant, a zeneelméletet, de messzire elkerüli a hegedűt, ha nem kényszerítik gyakorlásra. És sajnos, a nyelvi különórákból is annyi marad meg benne, hogy ő kezelt minden eszközt, és damilt húzott ki a bejárati ajtó alsó felében, hogy a társai elessenek. Persze a számára szükséges számítástechnikai tanulmányokat egyaránt el tudja olvasni németül, japánul és koreai lejegyzésben. Egy okos asztalos a leggyalázatosabban felépített falba is be tud illeszteni egy előregyártott ajtót.
Individuum
Lehet, hogy nem is kellene megváltoztatni múltunkat, jelenünket, jövőnket, csak kellő távolságból egy kis humorral rátekinteni, és máris sok problémát meg tudnánk oldani. Ennek a kis humornak van helye ilyenkor esős, havas téli napokon, belemászhatunk magunk és társunk lelkének mélyébe, és sok mindenre fényt vethetünk. Persze ne röhögjük szembe barátainkat, amikor éppen újévi terveikről, fogadkozásaikról beszélnek. Nem csak azért, mert ez durvaság, hanem azért is, mert az EMBER tulajdonsága az is, hogy meglepő dolgokat tud produkálni, a változás lehetőségét mindig magában hordozza. Mivel érzéseink leginkább embertársainkhoz fűződő kapcsolatainkban bontakoznak ki, a megismerés is legszebben abban a szemléletben mutatkozik meg, amit társainkról nyerünk általa.
Temperamentum
Ha ezt a fogalmat tesszük vizsgálatunk tárgyává, máris annyi rejtéllyel találkozunk, ahány emberrel. Ahol ez a rejtély hatást gyakorol a közvetlen élettevékenységre, ott játszik szerepet az emberi lény alapszínezete. Valamit mindig megérzünk a másik alaphangoltságából. Egyik barátommal sétáltunk Berlinben, Párizsban, Londonban, Szlovákiában a hegyekben és mindenütt hozzá fordultak az idegenek információért. Tüzet kérnek tőle, bár nem dohányzik (van is nála gyufa), a babakocsit felsegíti a járműre, megérzik az emberek, hogy segíteni fog, ha tud. Már az is érdekes, hogy a temperamentum csoportokra osztja az embereket, másrészt egyénivé is teszi őket, tehát itt individuális és általános emberi természetről is beszélhetünk.
A kolerikus temperamentumú ember bensőjében szilárd középponttal rendelkezik. A szangvinikus mozgékony, vidám életével dolgozik a többi életfunkción. A melankolikus számára a test mindig inkább akadályt jelent. Tudatosan végig kell gondolnia minden lépését, nehogy abban hibát találjon. A flegmatikus típus kényelemszeretete részvétlen fiziognómiában jelenik meg, sajátosan fénytelen tekintetben.
Öröklődés
Szeretnénk függetlenek lenni őseinktől, aztán észrevesszük, hogy amit éppen megtagadtunk volna, az egyre inkább jelentkezik külsőnkben, belsőnkben. Utáltuk, hogy apánk indulatosan viselkedett egyes helyzetekben, aztán észrevesszük, hogy a villamosban szeretnénk fellökni az előttünk terpeszkedőt, akitől nem tudunk leszállni.
„Csak ne legyen akkora mellem, mint neked”-mondja anyjának a tinédzser, s néhány év múlva a legnagyobb melltartót választja. A fentemlített útbaigazító férfi lányával sétálgatva Londonban angol hölgyek jöttek hozzánk tanácsot kérni, ha eltévedtek (de a lába is olyan a hölgynek, mint az apjáé).
„Anyám szájából édes volt az étel, / Apám szájából szép volt az igaz”- mondja nekünk máig is József Attila. De József Attila nem lett volna számunkra örök tanító, ha csak az maradt volna, ami apja, anyja volt. Még ügyvéd sógora sem tudta megváltoztatni szándékait, pedig állta volna taníttatásának költségeit. Ehelyett ő Bécsbe, majd a Párizsi Sorbonne-ra ment irodalmat hallgatni.
Legbensőbb lényünk
Valójában azt tudjuk igazán szeretni, akinek a természetét egyre mélyebben megismerjük. Így magunkat is érdemes egyre mélyebben elemezni, lehetőleg külső nézőpontból. Az individualitáshoz kell eljutni, lényünk legbelső magjából kifejleszteni az élet hatalmas erőit: mindent, amihez tehetségünk van. Amikor ezt megvalósítjuk, megváltoznak nézeteink, megismerésünk alakul át. Lelkiismeretes szellemi megismerésünk beárad érzéseinkbe, s harmóniát tudunk teremteni az emberekkel.
forrás: Harmonet.hu
