Ilyenkor jön a csalódottság, de nem merjük bevallani még magunknak sem, nemhogy a másiknak. Aztán egy ideig el kezdünk azon dolgozni, hogy újra beleszeressünk a másiba, általában nem annyira sikerül....

Jönnek a gondok, a ki nem mondott igazságok, a felszínes ölelések a futó csókok és a rapid szex. De annyira nem gáz, hogy bontsuk a kapcsolatot, a megmentéshez szükséges őszinteséget nem akarjuk beletenni, így a felelősséget rákenjük egy magzatra, hogy majd ő megfizeti a mi kapcsolatunk árát... Sajnos az igazság az, hogy meg is fizeti... csak a túl korán érkezett felelősség tönkreteszi a lelket.

Sok baba érkezik ezzel a nehéz csomaggal: megmenteni a szülei kapcsolatát, abból az időből, amikor ő még csak pár sejt. Ha belegondolnánk, mit várunk egy pici babától, talán nem is jutna eszünkbe ez a gondolat. Hogyan kérhetjük mástól, aki ráadásul test a testünkből, vér a vérünkből, hogy kivakarjon a magunk által ásott gödörből? És hogyan segíthetne abban egy gyerek, hogy egy nem működő kapcsolatot segítsen, amikor közismert, hogy egy gyerek érkezése a legstabilabb kapcsolatot is megborítja. Ennek viszont az ellenkezője nem igaz... akármennyire is szeretnénk, hogy az legyen...

 

És még nem is ejtettünk szót a „véletlen” foganásokról, akkor, amikor apró cselekkel vállalunk gyereket... amikor véletlenül nem vesszük be a tablettát vagy véletlenül kiszakad az óvszer... Mennyire lehet őszinte egy ilyen kapcsolat? És miért gondoljuk, hogy ezt meg kell menteni? Mert félünk a változástól? Na, de ennyire?

Egy gyerek azért születik, hogy a saját életfeladatát teljesítse. Leckét hoz a szüleinek, tanulást, nem nyaralást. Nem szüleit szolgálni érkezik, hanem önmagát megélni.

És akármennyire is szeretnénk, hogy olyanok legyenek, mint mi, önmaguk lesznek, akik hasonlítanak mindkét szülőre, és ez a tény sok érdekes érzést szül a kapcsolat bomlása után.

A gyerek ajándék, tiszteljük magunkat és őt is annyira, hogy tiszta helyzetet teremtünk az érkezése előtt... mert a szobáját is kifestjük, a ruháit is, meg az ágyneműjét is kimossuk... Miért hagynánk a lelkünket piszkosan az érkezés előtt? Miért ne takarítsuk ki a kapcsolatunkat is azelőtt, hogy életünk egyik legfontosabb vendége érkezésére felkészülünk?

Vállalni a felelősséget az életünkért a felnőtt lét egyik ismérve. Ha ezt nem merjük vállalni, és egy gyerek mögé bújunk, akkor ki lesz a felnőtt a családban? A 30-40 éves vagy a 3-4 hónapos? Őszintén forduljunk válaszokért magunkba! Megéri.

Addig oldjuk meg a nehéz helyzeteket, amíg lehet, vagy akarjuk! Ha kifutottunk az időből és a szerelemből, kár belerángatni egy-két új szereplőt a darabunkba. Hiszen minden gyereknek járna egy boldog, kiegyensúlyozott család...
 

Szavazás

korábbi szavazások