Miért tabu még a munkahelyeken a gyászról beszélni?
Érdekességek2023. szeptember 17.
Napjainkban még mindig eléggé tabutémának számít a halálról, a veszteségekről és a gyászról való nyílt és őszinte kommunikáció. Nehéz róla beszélnünk, és félünk is közel engedni magunkhoz ezt a témát. Nehéz szembenézni vele, mert valahogyan mindig előhozza a saját halandóságunkat is, és akarva-akaratlanul sok mindenre rádöbbenthet, sok mindent direktben a szemünk elé hozhat, amikkel nem biztos, hogy szeretnénk szembesülni, találkozni.
Amikor veszteségekről beszélünk, fontos megemlítenünk, hogy nem csak haláleseti veszteség indíthat el bennünk gyászfolyamatot. Egy válás, vagy éppen magzat elvesztése, egy szakítás, házi kedvencünk vagy éppen valamilyen addig megszokott rítusunk, szokásunk megszűnése, vagy éppen egy költözés, vagy a munkánk elvesztése is elindíthat bennünk gyászfolyamatot. Fontos, hogy ezekről is tudjunk beszélni, és legyen egy olyan tér, ahol megértenek bennünket és mi is meg tudunk érteni másokat, és ezáltal ki tud alakulni egy olyan bizalmi légkörön alapuló sorstárs közösség, amiben megélhetővé válik, hogy nem vagyunk egyedül.
Mentálhigiénés szempontból nagyon fontos, hogy a veszteséggel és a halállal való foglalkozás a vállalati kultúra részévé tudjon válni. Mentálhigiénés szakemberként fontosnak tartom annak hangsúlyozását, hogy legyenek akár preventív jelleggel is olyan alkalmak és egészségmegőrző napok, rendezvények, ahol szó eshet olyan tabu témákról is, mint a gyász és a veszteségek feldolgozása, ami segítségül szolgálhat a későbbi veszteségekben való eligazodásban.
A következő néhány gondolatban a munkahelyi veszteségekről és azok feldolgozásának fontosságáról szeretnék írni pár szót. Tapasztalatom szerint még nincs kialakult kultúrája annak, hogy kiemelt figyelmet kapjon a munkahelyen belüli veszteségek feldolgozása. Ez rögtön magával is hozza azt a kérdést, miszerint milyen veszteségekkel is találkozhatunk egy munkahelyen, és miért is kellene foglalkoznunk ezeknek a feldolgozásával?
Egy munkahelyen belüli veszteség lehet többek között a kollégák elbocsátása, az esetleges felmondások, a szervezeti változások, vagy egy kolléga tartós betegség miatti távolmaradása vagy halála, aminek kimenetele is többféle lehet. Ezek mind-mind olyan veszteségek, amik közvetve vagy közvetlenül, de kihatnak a munkavállalókra, azok teljesítményére és ezen keresztül a vállalat működésére is.
Hogyan lehet elkezdeni foglalkozni ezekkel a veszteségekkel munkahelyi környezetben?
Fontos, hogy lehessen nyíltan beszélni ezekről a veszteségekről. Legyen egy olyan tér, ahol megoszthatóvá, kimondhatóvá válnak a gondolatok, ahol a munkavállalóknak és a vezetőségnek is van tere és lehetősége a veszteséggel kapcsolatos érzések, gondolatok kifejezésére, egymás szempontjainak meglátására és meghallgatására. Ebben sokszor segítségre tud lenni akár egy pár alkalmas mentálhigiénés egyéni vagy csoportos beszélgetés, vagy egyéni vagy csoportos veszteség-feldolgozás, amit egy mentálhigiénés gyászkísérő szakember meg tud tartani.
És mi segíthet akkor, amikor haláleseti veszteség történik a munkahelyen?
- Egy ilyen jellegű veszteség esetén segíthet, ha kialakítanak egy olyan helyet a munkahelyen belül, ahova el lehet kicsit vonulni, ahol meg lehet gyújtani egy gyertyát és egy kicsit emlékezni lehet az elvesztett kollégára.
- Fontos, hogy egy ilyen veszteség esetében legyen tér a megemlékezésre és a munkahelyi gyászfeldolgozás lehetősége ne álljon meg csak annál, hogy kikerül a fekete zászló az épületre és minden egyéb nehéz érzés belekerül egy jó mélyen, a munkavállalókban és vezetőkben elásott trauma kapszulába. Hiszen attól, mert nem beszélünk róla, mindenkiben ott motoszkálnak a kérdések, gondolatok életről-halálról, a szeretett személy elvesztéséről, és ugyanúgy saját magunkról is. Kérdések, amik be tudnak tokozódni, ha nem foglalkozunk velük, kérdések, érzések és gondolatok, amik egy esetleges későbbi veszteség esetén újra aktiválódhatnak.
- Haláleseti veszteség esetén sokat tud segíteni, ha a munkahelyen van lehetőség egyéni vagy csoportos gyászfeldolgozásra is. Erről és a gyászcsoportok működéséről itt olvashatnak bővebben: https://www.lelkiegeszseg.zsoltnagy.net/publikaciok/
Ahogy megtörténik a tragédia, rögtön a sokk szakaszával találják szembe magukat a munkatársak és a vezetőség is. Sokkolódnak a történtek miatt, amit a halál kimenetele tovább nehezíthet, ha például hirtelen, tragikus körülmények között, akár munkahelyi baleset következtében történt a veszteség. A sokk szakasza pár órától pár napig is eltarthat.
A sokk szakaszt követően a kontrollált szakasz következik, ez a temetés körüli időszak. A temetés egy fontos rítus, amikor tényleg testközelből is megtörténik a kollégák részéről is a szembesülés a veszteséggel és a vissza nem fordítható történéssel. Sokan azt gondolják, hogy majd a temetés után könnyebbé válik a helyzet, és talán itt véget is ér a gyász folyamata, de valójában az érzelmi munka, a veszteséggel való szembesülés és a hiány megtapasztalása csak ekkor kezdődik igazán.
A kontrollált szakaszt a tudatosulás szakasza követi a maga sok érzésével és mi lett volna, ha kérdéseivel. Ilyenkor a gyászolók sokszor perlekednek a világgal, saját magukkal és igazából mindenkivel és mindennel maguk körül. Haragszanak az életre, a sorsra, hogy hogyan tehette ezt velük. Nagyon nehéz ilyenkor azzal a gondolattal megbirkózni, hogy a nap reggel ugyanúgy felkel, este lenyugszik, és az élet hiába akarjuk, vagy nem, mégis megy tovább. Mintha semmi sem történt volna.
A gyászfolyamat lezáró szakasza az adaptáció, amikor megtanulunk együtt élni a veszteség okozta hiánnyal. Sokan úgy gondolják, hogy azzal, hogyha valaki a gyász folyamat végére ér, az azt is jelenti, hogy az elvesztett „szerettét” már nem is szereti tovább. De ez nem így van. Az elvesztett szeretett személy iránti szeretet mindvégig megmarad a szívünkben. Úgy tartja nyilván a szakirodalom, hogy akkor tekinthető „feldolgozottnak” a gyász, amikor már anélkül is tudunk örülni az élet szépségeinek, hogy bűntudatunk lenne ezért, és mellette már nem a gyász és a vesztesége van az élet középpontjában, hanem a célok és az élet folytatása. Bűntudat nélkül tudunk már örülni az életünknek. Ez természetesen egy folyamat, amiben sokat segíthetnek a családtagok, a rokonok, a barátok és a munkahelyi környezet.
Egy munkahelyi veszteség esetén a gyász erős sorstársközösséget tud kovácsolni a munkavállalók között. Egy olyan közösséget, amiben a munkatársak is kölcsönösen tudnak segíteni egymásnak az érzések megosztásában és az emlékezésben. Egy-egy, szakember által vezetett csoportos beszélgetésen teret kaphat az emlékezés, egymás támogatása, bíztatása. Fontos, hogy ilyenkor a munkavállaló meg tudja tapasztalni, hogy biztonságban van és odafigyelést kap. Ezt az odafigyelést érezheti abból, hogy a munkahelye teret ad arra, hogy foglalkozzon az érzéseivel és önmagával. Ezeken az alkalmakon lehet csendes megfigyelő szerepben is lenni.
Fontos azt is kihangsúlyozni, hogy minden gyász egyedi, hullámzó. Fontos, hogy amikor gyászolunk, ne hasonlítgassuk magunkat másokhoz, egyszerűen csak adjuk meg magunknak azt a szabadságot, hogy úgy gyászoljunk, ahogy arra szükségünk van, ahogy azt legbelül érezzük. Ezt sokszor nehéz megengedni magunknak a kollégák vagy éppen a főnökünk előtt.
Fontos annak is hangsúlyozása, hogy nem kell úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Hiszen sokakban megfogalmazódhat például egy fiatal kolléga tragikus elvesztése esetében, hogy ez esetleg velem is bármikor megtörténhet. És ez rettenetesen ijesztően tud hatni, mikor szembejön velünk a saját halandóságunk.
Mit lehet ezzel kezdeni? Egy ilyen helyzetben akarva-akaratlanul, de megtörténik egyfajta értéktisztázás is. A halál és a gyász mindig rávilágít arra, hogy mi is az igazán lényeges az életben, mi az, amin esetleg nekem kell változtatnom és azt is segíthet megláttatni, hogy mit tegyek máshogyan a szeretet-kapcsolataimban?
„Bármidet, amid az életben van, elvehetik tőled, kivéve egyet: a választási szabadságodat, hogy hogyan reagálsz egy helyzetre. Ez határozza meg a megélt életünk minőségét; nem az, hogy gazdagok vagy szegények, híresek, avagy ismeretlenek, egészségesek vagy betegek voltunk-e. Az határozza meg életminőségünket, hogy hogyan viszonyulunk ezekhez a dolgokhoz, milyen jelentéssel ruházzuk fel őket, milyen viselkedésmóddal reagálunk rájuk, milyen elmeállapotba kerülünk miattuk.” (Viktor Emil Frankl)
Nagy Zsolt
mentálhigiénés szakember, gyászcsoport vezető, gyászkísérő képzésben lévő családterapeuta, közgazdász
www.lelkiegeszseg.zsoltnagy.net
A legközelebbi online önsegítő gyászfeldolgozó csoportom 2023. szeptember 19-én 18:30-kor indul.
forrás: Harmonet.hu
