Mikor kezdjük a gyermek idegen nyelvi fejlesztését? (1.rész)
Érdekességek2018. május 19.
A korai nyelvoktatással kapcsolatban sok az érv pró és kontra oldalon egyaránt, hiszen nyelvtanárok, pszichológusok, logopédusok és gyógypedagógusok között is megosztó a téma, hogy mikor érdemes elkezdeni a „nyelvtanulást”.
Egy azonban biztos, előbb-utóbb mindenkinek szüksége van az idegen nyelv ismeretére, hiszen nélkülözhetetlen a továbbtanuláshoz, a diplomához, a munkavállaláshoz vagy akár csak egy külföldi utazás során. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy milyen formában, hogyan jutunk a nyelvtudás birtokába.
Mivel minden gyermek különböző, nem egyforma a fejlődési ütemük, az érdeklődési körük, a teherbíró képességük, ezért több szempontot is érdemes figyelembe venni, amikor a gyermek idegen nyelvi fejlesztése mellett döntünk. Lényeges ugyanis az is, hogy milyen körülmények között, milyen módszerekkel és ki adja át az idegen nyelvet gyermekünknek.
Hitek és tévhitek
Rengeteg a tévhit és a mendemonda, ami a korai nyelvoktatás körül kering, miszerint ez káros, a gyermek számára megterhelő dolog, ami késlelteti a beszédfejlődést, nem fog tudni az anyanyelvén sem beszélni, inkább a játékkal foglalkozzon, és ehhez hasonló kijelentések.
Abban az esetben elfogadott a gyermekek nyelvi fejlesztésének kérdése, ha a szülőknek nem ugyanaz az anyanyelvük, vagy külföldön élnek, és így kerül a gyermek kapcsolatba több nyelvvel is. Ilyenkor természetes kétnyelvű környezetről beszélhetünk. Amikor mindegyik szülő a saját anyanyelvét használja a gyermekkel való kommunikációban, például angol édesapa angolul, magyar édesanya magyarul beszél a gyermekekhez, egymás között pedig egy előre megbeszélt nyelvet használnak. Mindenki következetesen használja a saját anyanyelvét.
Ha esetleg külföldön élnek, akkor pedig az adott ország nyelve lesz a domináns, azt hallja többet a kicsi, így otthon érdemes a saját anyanyelv erősítésének elvét követni. Pl. Angliába költöző magyar család esetében otthon a magyar nyelvet használni.
Abban az esetben, amikor Magyarországon magyar anyanyelvű szülőként szeretnénk gyermekünk idegen nyelvi fejlődését támogatni egy-egy csoportos foglalkozással vagy az otthoni játékos nyelvátadással, mondókákkal, dalokkal, a legtöbb esetben ellenérzéseket váltunk ki azokban az emberekben, akik ezzel nem értenek egyet. Az említett téves feltételezések azokat a szülőket is eltántoríthatják, akik egyébként szeretnék, hogy a gyermekük minél korábban megismerkedjen az idegen nyelvvel. Ezért is szükséges a téma körüljárása és a korai nyelvoktatás valódi céljának meghatározása. A fentiekben említett eset fordított változatával találkozhatunk itthon, vagyis amikor a kevésbé domináns nyelvet (pl. angol) szeretnénk otthon vagy egy-egy gyerekfoglalkozáson erősíteni a gyermekünkben.
Nyelvelsajátítás vagy nyelvtanulás?
A szakemberek a 10 év alatti és 10 év feletti tanulók nyelvi fejlesztését külön terminussal jelölik, így az előbbit nyelvelsajátításnak, az utóbbit nyelvtanulásnak hívjuk. Ezért nem szerencsés a nyelvoktatás, -tanítás, -tanulás szavak használata, amikor kisgyermekekről beszélünk. Ezek a szavak ugyanis egyet jelentenek a legtöbb ember fejében azzal a képpel, hogy a kicsik egy helyben ülve, magolva, kényszer alatt, könyvből és füzetből, iskolaszagúan ismerik meg a nyelvet. Pedig ez közel sincs így.
A babák és a kisgyerekek az idegen nyelvet ugyanúgy „tanulják”, mint ahogyan az anyanyelvüket is: természetesen, észrevétlenül, mondókákon, dalokon és ölbeli játékokon, tevékenységeken keresztül. A gyermek a szülői minta alapján kezdi használni a nyelvet, először csak megfigyel, később utánoz, és végül önállóan is képes mondatokat alkotni. Ezt a folyamatot hívják a szakemberek nyelvelsajátításnak, ami egy spontán folyamat. A kicsik nem keresnek összefüggéseket, azáltal, hogy sokat hallják a nyelvet, „felszedik” azt, és automatikusan használják arra, hogy megértessék magukat.
Ezzel szemben a 10 év feletti tanulók a nyelvet már „magolják”. Akaratlanul is összefüggéseket keresnek, fordítanak, elemzik a nyelvtani szabályokat, az iskolában szófajokat és mondatrészeket kell felismerniük és mondatokat összerakniuk. Gyakran gátlásosak, amikor meg kell szólalni, inkább nem mondanak semmit, nehogy véletlenül rosszul fejezzék ki magukat az idegen nyelven.
Az életkor szerepe
Arturo Hernandez, a Houstoni Egyetem pszichológiaprofesszora a The Bilingual Brain című kötetében a kétnyelvűség hatásaival foglalkozik. Véleménye szerint a 2-4 éves életkor az úgynevezett kritikus periódus a nyelv elsajátításában, ami azt jelenti, hogy bizonyos eseményeknek a siker érdekében ebben az életkorban be kell következniük. Ennek oka, hogy az agyféltekék rugalmasságának fejlődése ekkor a leggyorsabb, majd egyre lassul, és végül a pubertáskor végére lezárul.
Penfield és Roberts (1959) kanadai orvosok kutatásaiból kiderül, hogy a pubertás kezdetére a beszédfunkcióért és nyelvfeldolgozásért felelős domináns agyi területek rugalmassága elnyeri végleges állapotát, befejeződik az agyféltekék funkcionális specializációjának nevezett folyamat (lateralizáció).
A kutatás alapján, ha a gyermek nem jut elég nyelvi ingerhez, akkor később nem tud nyelvet megtanulni. Bár a kritikus periódus elméletében nem minden kutató hisz, a hipotézist több vadon felnövő gyermek története is igazolja.
Érdekes kutatási eredmény, hogy az „elveszettnek hitt nyelvek” az agyban elraktározódnak, így ha a gyermekkorban hallott nyelvet sokáig nem halljuk, nem használjuk, később sokkal könnyebben előhívható, hiszen a tudatalattink megőrzi. Ezért is lehetséges, hogy azok a gyerekek, akik több nyelvet hallottak gyerekként, könnyebben tanulnak nyelveket felnőttként.
A kutatók szerint az életkornak a természetes nyelvelsajátítás során van jelentősége. Az iskolában sikeresebbek azok a tanulók, akik korán kezdtek ismerkedni egy második nyelvvel. Ami mindenképpen pozitív hozadék, hogy ezek a tanulók nem kötelező tantárgyként tekintenek az idegen nyelvre az iskolában, hanem a kommunikáció eszközeként.
forrás: Bébik.hu