Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

Ne hagyd egyedül a gyereked az információs sztrádán!

Érdekességek2017. július 21.

A szülők többsége nem kontrollálja gyermeke internetes tartalomfogyasztását… Az internetbiztonságra figyelmeztet a szünidő kezdetén a Telekom.

A napokban ért véget a tanév, a szünidő két és fél hónapja alatt a diákoknak a szokásosnál jóval több ideje marad szabadidős tevékenységre, így internetezésre is. A szülők – akik a családok többségében nem tudják végig gyermekeikkel tölteni a nyári szünetet – az Ipsos kutatása szerint jóval kevesebb figyelmet szánnak gyermekeik internethasználatára, mint az indokolt lenne. Pedig a korhatáros szűrők mellett a szülői kontrollszerepe különösen fontos, hogy a gyerekek ne találkozzanak nem az életkoruknak megfelelő tartalmakkal, illetve ne váljanak internetes zaklatások áldozataivá.

Te tudod, mit csinál a gyereked a neten?

100 szülőből 26 egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogy gyermeke milyen tartalmakat fogyaszt az interneten – derül ki az Ipsos kutatásából. 33 százalékuk ugyan szokott beszélgetni gyermekével erről, de teljes szabadságot adnak neki a tartalmak fogyasztásában. A többség (59%) tehát nem korlátozza gyermeke internetezését. Az iskolás gyereket nevelő felnőttek mindössze 14 százaléka él a tiltás jogával bizonyos internetes oldalak felkeresésével kapcsolatban, míg a megkérdezettek 27 százaléka válaszolta, hogy ellenőrzi, milyen oldalakon időzik gyermeke.

Az internetezés kontrollját természetesen az is nehezíti, hogy a fiatalok már régen nem csak a családi számítógépen, hanem saját okoseszközükön, okostelefonjukon interneteznek.

A megkérdezett gyermekek többsége rendelkezik saját okostelefonnal; e csoporton belül felülreprezentált a 12-14 éves korosztály, ők közel 80 százalékban okostelefon-tulajdonosok. Arányuk az elmúlt 3 évben dinamikusan, mintegy 30 százalékkal nőtt.

A Telekom évek óta indít és támogat társadalmi kampányokat a biztonságos internethasználatért és az internetes zaklatások ellen. Most egy különleges kísérletet bemutató kisfilm segítségével hívja fel a figyelmet arra, hogy korunkban a szülői gondoskodásnak ki kell terjednie az online virtuális világra is.


A nagy játszótér tesztet ajánljuk figyelmedbe!


forrás: Bébik.hu
hírek, aktualitások

Helyes táplálkozással az allergia ellen

2026. április 21.

Ha beköszönt a tavasz, a természet éledezik - de vele együtt sajnos az allergia is... Sokan ismerik a kellemetlen tüneteket, az eldugult orrot, a vörös és könnyező szemeket, a sípoló lélegzést és társaikat.

Így nem kevesen vannak, akik sorscsapásként, sőt valóságos kálváriaként élik meg ezt a civilizációs betegséget. Hogy ez ne így legyen, most igyekszünk néhány adalékkal bővíteni az allergiával, annak megelőzésével kapcsolatos ismereteinket.

Az allergia tulajdonképpen nem más, mint a szervezet válasza arra, hogy felfedez egy számára idegen, "nem kedvelt" anyagot, mely támadást intéz ellene. Az úgynevezett allergiás reakció akkor lép fel, amikor az immunrendszer túlreagálja a dolgot, és antitesteket termel azért, hogy harcoljanak a "behatolóval" szemben. Az allergiákat három nagy csoportra oszthatjuk: bőr-, élelmiszer- és légzési típusúakra. A leggyakrabban a harmadik csoportba tartozó megbetegedés sújtja az embereket, és egyúttal sajnos ez az, amelyik a leginkább rontja az érintett személyek életminőségét, és rendkívül kellemetlen módon dúlja fel mindennapjaikat.

A kollagént nem, de az építőelemeit lehet pótolni!

2026. április 21.

Egészséges táplálkozás mellett a Semmelweis Egyetem belgyógyász professzora szerint nincs szükség a kollagén külső pótlására, mert a szervezet a bevitt fehérjékből C-vitamin, réz és cink együttes jelenléte mellett elkészíti és fedezi a saját kollagénszükségletét. A mesterségesen előállított kollagénkészítmények fogyasztásakor fontos tudni, hogy e nyomelemek és vitamin fogyasztása nélkül még az alkotóelemek sem szívódnak fel.


A kollagén a szervezetben legnagyobb mennyiségben előforduló fehérje, ami mintegy „ragasztóként” működik. Elsődleges funkciója a bőr feszességének és rugalmasságának biztosítása, emellett nagyon fontos alkotóeleme a porcoknak, ízületeknek, kiemelt szerepe van a csontok, inak, szalagok és a bélfal épsége szempontjából, illetve befolyásolja a haj és a köröm erősségét is – sorolja dr. Lakatos Péter egyetemi tanár. A Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika igazgatóhelyettes arra is kitér, hogy 30 éves kortól a kollagén termelés lassan – nők esetében a menopauza után pedig hirtelen – elkezd csökkenni. Ilyenkor felmerülhet a kérdés, hogy esetleg érdemes-e pótolni?

Hatalmas üzlet az allergia

2026. április 20.

Ami nagyon sok embernek szenvedés, az a gyógyszergyártóknak hatalmas üzlet. Az allergia (ezen belül is a legelterjedtebb szénanátha), amely tavasztól őszig rengeteg ember életét megkeseríti, egyre nagyobb nyereséget hoz az ellenszerek gyártóinak. Nagy-Britanniában évente közel 20 százalékkal nőnek az eladások, ami idén elérheti a 80 millió fontot (30 milliárd 720 millió forintot).

A tavasz érkezte sok emberben nem csak pozitív üzenetet hordoz. A természet újjáéledése egyben az allergia-szezon kezdetét is jelenti, ami a betegeknek szenvedést, a gyógyszergyáraknak pedig hatalmas profitot hoz.

A legfrissebb adatok szerint Nagy-Britanniában az elmúlt egy évben 19,4 százalékkal nőtt az allergiagyógyszerek eladása, mindez ráadásul nem csekély haszon mellett. Egyes becslések szerint ugyanis a gyártók a gyógyszerek hatóanyagai összértékének 30 ezer százalékát is elkérik a medicináért.