Obszesszív-kompulzív zavar: egy különös kényszerbetegség
Érdekességek2023. augusztus 21.
Az obszesszív-kompulzív zavar (OCD) egyes felmérések szerint a negyedik leggyakoribb pszichés betegség a fóbiás rendellenességek, a függőségek és a depressziós állapotok után. De mit tudunk róla a kutatások eredményei alapján? Az alábbiakban 5 kérdésre kerestük a választ.
1. Honnan származhat az OCD?
Az OCD összefüggésben lehet olyan közvetlen traumákkal, mint súlyos betegség, baleset, hosszan tartó kórházi tartózkodás stb. De kapcsolódhat közvetett lelki sérülésekhez, megrázkódtatásokhoz, lelki problémákhoz is. Ilyen lehet a szülő betegsége, bizonytalanság érzése, gyermekkorban a higiénia hiánya a környezetben stb. A különféle stressz szintén okozhat obszesszív-kompulzív zavart. Így egy olyan személy, akinek pl. súlyos egészségi problémái vannak, vagy nem tudja túltenni magát egy szakításon, váláson, illetve komoly anyagi nehézségekkel küzd, könnyen megkaphatja ezt a betegséget. Az is előfordulhat, hogy gyermekkorban olyan fajta hamis információk jutottak el a jelenlegi pácienshez, mint pl. „moss kezet, különben biztosan beteg leszel”, ami felnőve kifejlesztette benne a kényszert az állandóan ismétlődő kézmosásra.
2. Örökletes ez a pszichés zavar?
Egyes tanulmányok kimutatták, hogy a obszesszív-kompulzív zavarban szenvedő, egyenes ági rokonok után (apa, anya, testvér) 20-25%-ban örökletes a betegség. Ami pedig a genetikát illeti: a kutatók véleménye, a tudomány jelenlegi állását figyelembe éve, többnyire eltérő, egységes álláspont még nem teljesen alakult ki ezen a téren.
3. Kapcsolódik az idegbiológiához?
Az idegtudomány (vagy idegbiológia) lehetővé teszi az OCD eredményesebb kezelését. Ez a kényszerbetegség összefügghet bizonyos neurotranszmitterek (ingerületátvivő anyagok), pl. a szerotonin, dopamin vagy a vazopresszin antidiuretikus hormon (ADH) diszfunkciójával. Így a „The Lancet” nevű, tekintélyes angol orvosi folyóiratban, 2002-ben megjelent tanulmány szerint is lehetővé vált az a megállapítás, hogy e pszichés betegség javulhat egy antidepresszánsnak köszönhetően, amelynek fő hatásmechanizmusa a szerotonin újrafelvételének gátlása.
4. Milyen tipikus jellemzője van egy OCD-ben szenvedő embernek?
Egyik fő jellemző, hogy ezeknek a betegeknek általában mindent ellenőrizniük kell: a pszichés rendellenesség ellenőrzi szinte az egész életüket. Számukra a tolakodó, idegen, sokszor abszurd gondolatok, érzelmek és érzetek nem irányíthatók. Ezért folyamatosan ellenőrzik pl. a környezetüket, hogy biztonságban érezzék magukat, vagy mások cselekedeteit stb. Megszállottságuk abban áll, hogy megértsék, mi a „jó” és a „rossz” – a baj ott van, hogy látásmódjuk téves.
5. Ha egy gyermek OCD-ben szenved, szükségszerűen kényszeres beteg lesz felnőtt korában is, és az mennyire gyógyítható?
Ez a pszichés rendellenesség gyakran korán jelentkezik, az esetek kb. 65%-a 25 éves kor előtt következik be. A gyermekek 3%-a gyógyul meg serdülőkorban. Ugyanakkor az OCD evolutív természetű, progressziót mutat. A legnehezebben gyógyíthatók azok, akiknél időben a legtávolabbra esik a betegség kezdete. Az átlagot tekintve a tünetek 12 éves korban jelennek meg, 25 éves kor körül pedig van egy második csúcs. A kutatók úgy vélik, hogy minél korábban jelenik meg az OCD, annál valószínűbb, hogy biológiai eredetű, míg ha később jelenik meg, általában reaktív, vagyis a környezet, különösen a család befolyásolja.
Különböző terápiák az obszesszív–kompulzív zavar (OCD) elleni küzdelemben
A viselkedési és kognitív terápiáról (CBT), a virtuális valóság alkalmazásáról (VRE), valamint a rövid stratégiai terápiás megközelítésről (TCS) bebizonyosodott, hogy hatékonyak az OCD kezelésében. Ezek a különféle módszerek ezen kényszerbetegség gyógyítására egyébként társíthatók gyógyszeres kezelésekkel is.
A viselkedési és kognitív terápia
A kognitív–viselkedésterápia (Cognitive Behavioral Therapy – CBT) elve az, hogy a beteget a valóságnak tegye ki, és egy adott helyzetben aktuális problémáinak megoldását ösztönözze. Ahelyett, hogy a hibás gondolkodási sémáit követné, a páciens változtasson zavaró, helytelen viselkedésmódján. Emellett a pszichoterápiás ülések során az orvos feladata, hogy többek közt rákérdezzen a páciens hiedelmeire, és segítsen abban, hogy a beteg egy lépést hátráljon az őt elárasztó, tolakodó gondolatoktól. A relaxáció, a stresszkezelés, az autoszuggesztió és a mentális képek technikája is szerepelhet az alkalmazott módszerek között.
Egy példa: a szennyezettség okozta fertőzéstől kórosan tartó személyeknek a gyakorlatok során kézmosás nélkül meg kell érinteniük különféle, többé-kevésbé piszkos tárgyakat. De hogyan növelhető fokozatosan a gyakorlatok nehézsége?
A fokozatosan megvalósított kognitív–viselkedésterápia általában 20 ülést igényel. Van, akinél a csoportos terápia a hatékonyabb, másoknál négyszemközt a terapeutával. Ez utóbbi otthon végzendő gyakorlatokat is előírhat. A példánál maradva: egy olyan személynek, aki kb. harmincszor szokott ismételni egy azonos gesztust (kézmosást), az otthoni gyakorlat során fokozatosan csökkentenie kell a rituálé gyakoriságát és időtartamát.
A virtuális valóság expozíciós (VRE) terápia
A virtuális valóság terápia (Virtual Reality Exposure Therapy) sokkal megalapozottabb kezelési mód, mint azt sokan gondolnák, hiszen már 1992 óta létezik. Ez magában foglalja az első tanulási lépést, egyéni vagy csoportos formában, klasszikus kognitív viselkedésterápiás (CBT) módszerekkel. A második lépés a virtuális valóságnak való kitettség alkalmazása, egyéni alapon. A helyzetnek vagy a rettegett tárgynak való kitettség interaktív virtuális környezetben valósul meg. Ezt a környezetet számítógép hozza létre, a páciens számára kíméletes módon.
A munkamenet során a betegek kijelzős sisakot vagy virtuális valóság (3D VR) szemüveget viselnek, melyeknek köszönhetően egy másik helyszínen való teljes jelenlét valósnak tűnő vizuális élményében van részük.
Egy példa: olyan személy esetében, aki pl. fél attól, hogy vér által megfertőződik, a kezelés legelején egy kis vérfolttal, később egy vértócsával kell szembenéznie. A vérfolt nagysága nő, és a vér színének árnyalata mindig más lesz. A fokozatosságot a terapeuta a páciens fejlődési ritmusa szerint valósítja meg. A virtuális valóság terápia során egyébként a beteg párbeszédet folytat az ülést vezető terapeutával.
A VRE terápia igazi kihívás az obszesszív-kompulzív zavarban szenvedő betegek, de a fóbiás páciensek esetében is. Így ez a módszer kezd egyre szélesebb körben elterjedni. Előnye, hogy ezek a VR sisakok már hozzáférhetők az egyének számára, és az orvosok távolról is ellenőrizhetik/ irányíthatják a virtuális környezetben történteket.
Az ajánlott terápia 12 ülésből áll: öt ülés során egyórás, klasszikus kognitív viselkedésterápiát alkalmaznak, majd hét alkalommal 30 perces virtuális valóság expozíció következik. Az ellenjavallatok közé tartozik, hogy a páciens nem lehet fényérzékeny epilepsziás, vagy nem stabilizált, téveszmékkel küzdő beteg.
A megoldásközpontú, rövid stratégiai terápia
A kognitív–viselkedésterápiához (CBT) hasonlóan a rövid stratégiai terápia (Brief Strategic Therapy) is problémamegoldó módszerrel dolgozik, ami segít a betegnek gyorsabban megtalálni a sikeres megoldásokat gondjaira, és stratégiát felállítani hozzájuk. Ellentétben a pszichoanalízissel, amely a probléma eredetével foglalkozik, ez a megközelítés azt vizsgálja, hogy a rendellenesség hogyan mutatkozik meg a jelenben. A pszichoterapeuta igyekszik felfedezni, mi az, amivel véget vethet a betegnél a kényszeres zavarnak – egyszerre vagy fokozatosan. A cél természetesen ez esetben is az, hogy a páciens úrrá legyen késztetésén, és úgy érezze, hogy már nem szenved a betegségben. A választással visszanyeri az irányítást az adott kényszeres helyzet felett. Érzékeli, hogy ha még pl. tízszer elvégzi az ismételt cselekvést, a kényszer nem enyhül, hanem a cselevés unalmassá válik. Míg a CBT a tanulásra összpontosít, a stratégiai rövid terápia tapasztalatokon alapszik.
forrás: Patika Magazin
