Öngyilkosság – beszélnünk kell róla!
Érdekességek2025. október 01.
Az önkezű halál az emberi élet egyik legtragikusabb eseménye, amely minden történelmi korban, minden földrészen, és minden országban előfordult és előfordul ma is. Az öngyilkosság ma már nem tabu, nyíltan lehet, és kell is beszélni róla. Ezt a kérdést azért sem érdemes szemérmesen a szőnyeg alá söpörni, mert az öngyilkossággal úgyis mindenki találkozott már, akár történelmi, irodalmi tanulmányai során, akár regények, filmek, operák, valamint média-híradások révén, és van, aki sajnálatosan egyéni-családi-baráti érintettség okán is. Ha nem beszélünk erről a kérdésről tudományos megalapozottsággal, sok félreértés, félelem, hamis tudás és indokolatlan előítélet keletkezhet.
Egy befejezett (és nem „sikeres”) öngyilkosság több tucat embert érint közvetlenül (rokonok, barátok, munkatársak stb.) és mindezeken túl komoly veszteséget jelent a társadalom számára is. Napjainkban a világon körülbelül 700.000, Európában megközelítőleg 120.000, hazánkban pedig 1600 körüli öngyilkosság történik évente! Az öngyilkosságban meghaltak több mint kétharmada férfi, míg a befejezett öngyilkosságnál 20-szor gyakoribb öngyilkossági kísérletet elkövetők többsége nő. Az öngyilkossági kísérletet komolyan kell venni, és nem igaz az a mondás, miszerint „aki igazán öngyilkos akar lenni, az meg is tudja tenni…”.
Nem igaz továbbá az sem, hogy aki túléli a kísérletet az csak manipulál és zsarolja a környezetét. Az öngyilkosságban meghaltak közel felének már volt legalább egy megelőző kísérlete és a kísérletezők egynegyede öngyilkosságban hal meg!
Az öngyilkosság nem tekinthető a súlyos, nehéz élet-helyzetekre adott normális reakciónak. Az öngyilkosok több mint 90 százaléka mentális (más szóval pszichiátriai) betegségben szenved a halála idején, ezek közül a leggyakoribb a súlyos depresszió, amely az esetek több mint kétharmadában van jelen. Depresszióban a beteg mindent sötét szemüvegen keresztül lát, a legegyszerűbb feladat is megoldhatatlan problémának tűnik számára, és a szinte mindenki életében előforduló negatív élet-eseményeket túlértékelve gyakran kilátástalannak látja jövőjét. A depressziósok mindent sötét szemüvegen keresztül látnak, fokozottan érzékenyek a negatív élet-eseményekre, megküzdési stratégiájuk éppen pszichés betegségük miatt sokszor elégtelen, ezért az őket ért negatív külső hatásokra gyakran végzetes reakciókkal válaszolnak. Ugyanakkor a pszichésen egészséges emberek képesek megküzdeni még igen súlyos sorscsapásokkal is, anélkül, hogy az öngyilkosság gondolata egyáltalán felmerült volna bennük.
Kétségtelen, hogy a mentális betegek túlnyomó többsége nem lesz öngyilkos, viszont az öngyilkosok döntő többsége mentális, leggyakrabban depressziós vagy alkohol-függő beteg. Azok a pszichológiai és szociális tényezők, amelyek a depressziós betegeknél különösen hajlamosítanak öngyilkosságra: a súlyos negatív élet-események, a tartós munkanélküliség, az agresszív, impulzív, pesszimista személyiségvonások, a reménytelenség érzése, a gyenge megküzdési stratégiák, az izoláció, a magányos életmód, a súlyos testi betegségek, az idős kor és a megfelelő kezelés, gondozás hiánya. A hajlamosító tényezők mellett ismerünk az öngyilkosság szempontjából védő faktorokat is, ilyenek: a harmonikus, protektív családi légkör, a nagy gyermekszám, a kiterjedt emberközi, szociális kapcsolatok, a vallásosság, a várandósság és a gyermekágyi időszak, mentális betegség esetén pedig a hatékony kezelés ill. gondozás és természetesen a terápiával való együttműködés.
A történelem során számos híres ember öngyilkossága ismert. Példaként Robert Schumann, Vincent van Gogh, Ernest Hemmingway, Gróf Széchenyi István, József Attila, és Robin Williams neveit említjük meg, akiknél a korabeli leírások ill. az orvosi dokumentációk alapján megállapítható, hogy mindegyikük kezelésben nem részesülő depresszióban, illetve bipoláris betegségben szenvedett.
Mivel az öngyilkos viselkedés összetett, mindig több „okra” visszavezethető jelenség, megelőzése is összetett feladat. A legfontosabb, bár nem kizárólagos tényező a mentális betegségek korai felismerése és hatékony gyógyszeres és pszichoterápiás kezelése, Az öngyilkosok több mint kétharmada többnyire kezeletlen súlyos depresszió alatt követi el tettét, mivel a hatékony kezelés lényegesen, kb. 85-90 százalékkal csökkenti az öngyilkos magatartás arányát.
Hazánkban 1985-ben 4817 ember halt meg öngyilkosságban, és ez a szám azóta fokozatosan csökkenve 2023-ban már „csak” 1593 volt, és ez 67 százalékos csökkentést jelent. A többi európai országban is észlelhető szintén jelentős öngyilkosság-csökkenésben több egyéb tényező mellett a pszichiátriai betegek koraibb, eredményesebb kezelése döntő szerepet játszik, hiszen az öngyilkosságban meghaltak aránya a mentális egészség egyik legfontosabb mutatója. Ismert, hogy az öngyilkosságra készülők gyakran nem közlik szándékukat környezetükkel. A régi felfogással szemben ma már tudjuk, hogy a veszélyeztetett személyek esetén az életuntságra, halvágyra vagy az öngyilkossági szándékra rákérdezve nem fokozzuk a veszélyt, hanem a segítségnyújtás lehetőségét is felcsillantva a megelőzést segítjük! Az öngyilkossági veszély felismerésében az egészségügyi dolgozókon és a hozzátartozókon kívül fontos szerepük van az emberekkel rutin-szerűen foglalkozó személyeknek (tanárok, lelkészek, munkahelyi és sportköri vezetők stb.) is.
Az öngyilkos magatartásra veszélyeztetettek közül az egészségügyi ellátás csak azokon tud segíteni, akik fel is keresik a szolgálat különböző szintjeit. A közösségi felvilágosítás (tv, rádió, nyomtatott és elektronikus sajtó, internet, népszerűsítő könyvek, brosúrák, szórólapok stb.) azért nagyon fontos, hogy a rászorulók felismerjék a problémát, ráismerjenek esetleges pszichiátriai betegségükre, illetve tudják, hogy hová lehet (és kell) fordulniuk segítségért. Az öngyilkos eseményekről szóló média-híradásoknak követni kell a szakmai irányelveket, kerülni kell a szenzáció-keltést, valamint a cselekmény helyszínének és az elkövetés módjának bemutatását, mert ezek a sérülékeny emberekben az ismert szuggesztív hatás révén provokálhatják az öngyilkosságot.
Kétségtelen viszont, hogy nem csak az egészségügyi és szociális dolgozók felelősek az öngyilkosságok megelőzéséért. Az életnívó, ill. az egészségügyi és szociális ellátás támogatásának növelése, a munkanélküliség csökkentése, az alkohol- és drogprobléma elleni küzdelem hatékonyságának fokozása a halálos öngyilkossági módszerek visszaszorítása túlmutat az egészségügyi ellátás keretein, és már a társadalmi vezetők felelősségi körébe és kompetenciájába tartozik.
Ha életuntságot érez, gyakran gondol a halálra vagy öngyilkossági gondolatokkal küszködik, forduljon bizalommal háziorvosához, vagy keressen fel pszichiátert, pszichológust ill. hívja az ingyenes 116-123 telefonszámot. Van tehát segítség, az öngyilkosság megelőzhető!
forrás: Patika Magazin
