Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

Visszaváltozás – 9. hónap

Érdekességek2017. május 06.

Lassan végéhez ér a szülés óta számított első 9 hónapom. Időszerű, hogy rövid visszatekintést tartsak a nagy visszaváltozós időszakomról. Tudatosan elterveztem, hogy szülés után a rendszeres sportolás segítségével szeretnék majd megújulni…

Az edzésprogramomat (amit egyébként igen mérsékeltre terveztem) következetesen, de rugalmasan követtem. Bár az intenzív újraformáló fokozatig nem tudtam eljutni, így is elégedett vagyok az eredménnyel. Testsúly, erőnlét és állóképesség tekintetében végre egészen egyben érezhetem magam. Megérte a befektetett munka – gyorsan le tudtam győzni a kezdeti fizikai fájdalmaimat, eltűntek a redőim, visszanyertem az erőmet.

Meg tudom csinálni?

Persze, kezdetben lassan haladtam a regeneráló gyógytornagyakorlatokkal. Meg kellett ismernem és el kell fogadnom az új fizikai határaimat. Lelkesedésem is hullámzott. Az éppen aktuális kifogások sokszor feladták nekem a leckét. Mindezek ellenére örülök, hogy hű tudtam maradni eredeti elhatározásomhoz és megtapasztalhattam, mekkora örömforrás lehet a testmozgás.

A program teljesítéséhez reális célokra, stabil meggyőződésre és kitartásra volt szükségem. Aztán felébredt bennem a tettvágy és a kíváncsiság is: vajon meg tudom csinálni? Tudok-e naponta 20 percet (!) testmozgásra fordítani? Következetes tudok maradni új szokásom – a babás testmozgás mellett?


Így sportoltunk mi, együtt a kicsikkel

Sok motivációt merítettem a gyerekekből, akik ösztönös mozgásvágyukkal engem is mozgásban tartottak. A fiaim mellett, a fiaimmal együtt sikerült egy nagyon sportos életmódot kialakítanom.

Bátran állíthatom, hogy a legtökéletesebb pillanatokat akkor élhettem át, amikor velük vághattam neki az aktív élmények gyűjtögetésnek. Séta mezítláb a fűben, futkározás a parkban, bújócskázás az erdőben, focizás a sportpályán, kavicsdobálás a vízparton, tánc a szabadban, babás torna – pörgés, forgás, hintázás, liftezés, zsonglőrködés színes labdákkal, pancsolás a strandon, lufikergetés az udvaron, vízipisztoly csata, lejtőn gurulás kismotorral, szánkóval száguldás, hógolyó célba dobás, … Olyan tevékenységeket próbálhattam ki újra, amiket gyerekkorom óta nem volt alkalmam.

Állapot jelentés
Fizikai állapot: energikus
Lelkiállapot: alapvetően jókedvű és pozitív
Testsúly: 54 kg
A kondícióm sokat javult, egészségesnek érzem magam, és a kedélyállapotom is egyre pozitívabb.
Babafelügyelet, segítség: bébiszitter segítségével heti 2×3 óra (két etetés közötti időszak)

A 3 éves és a pár hónapos fiam igényeit persze nehéz volt összehangolni. De ha sikerült valami közös kedvtelést kitalálnunk, nagy-nagy élménnyel gazdagodtunk. Az egyik kedvenc emlékem az, amikor fociztam a nagyfiammal, a kicsi bébimet pedig a karjaimban tartva szaladtunk a guruló labda után. A babám úgy élvezte, hogy ő is be tud kapcsolódni a nagyok játékába, az én segítségemmel!

Vagy amikor babakocsis-biciklis futáson voltunk… Egyik nap, a gyönyörű napsütésben a nagyfiamat kétkerekű kis bicajra ültettem – egyedül, segítség nélkül kellett bicikliznie, pedig még csak akkor kezdte megérezni az egyensúlyozást. A sok gyakorlás eredményeként, mostanra jutottunk el oda, hogy már csak be kell őt lökni, és teker egyedül. Én pedig fogtam a kicsit, babakocsiba ültettem, és futva kísértem őt. Megcsináltuk, és nagyszerű élmény volt! Persze kellett hozzá rugalmasság mindenkitől: a babától, mert nem aludt el (pedig kellett volna neki), a tesót figyelte, a nagyfiamtól, mert időről-időre meg kellett állnia, és meg kellett várnia minket, hogy újra elindítsam őt, és tőlem, hogy bírjam a futást.

A kisbabám

A könyv megrendelhető a Galenus Kiadó webáruházában!

Négykézláb nagyon koordináltan közlekedik. Állandóan pörög-forog a talajon. De nagyon élvezi azt is, ha együtt mászkálunk négykézláb. Egyre hosszabb ideig tud ülni egyedül. Egyre többet áll fel bútorokba kapaszkodva és ügyesen ereszkedik le állásból ülésbe. Az öltöztetés és a pelenkázás igazi kihívássá vált. Ezért próbálok egy-egy érdekes játékot adni a kezébe, hogy lekössem a figyelmét. Egyre többet próbál a kisfiam kapcsolatot teremteni a testvérével és az apukájával is. Már szokott kis kezecskéivel tapsikolni, és más módon is édesen kommunikál velük. Egyik kedvenc játéka az elrejtett tárgyak megkeresése. Persze egyelőre a játékok csak részben „tűnnek el”, azaz vagy az alakzatuk rajzolódik ki, vagy egy részük kilátszik. Így örömteli a baba számára az ismerős formák felismerése.

Evés tekintetében folytatom a hozzátáplálást, már tejtermékek, hús is felkerült a menübe a zöldségek és a gyümölcsök mellé. Természetesen a fő táplálék forrása továbbra is az anyatej, napi 3-4-szer szoptatom még mindig. Alvás tekintetében kezd visszaállni a régi rend, egyszer ébredünk, szoptatás után pedig békésen alszik tovább.

Célkitűzés:

A tánc különleges mozgásélmény számomra

Újdonság, hogy elkezdtem latin aerobik órára járni. Ezt a sportprogramot heti egyszer, estére szervezem, amikor a gyerek körüli teendőket már befejeztem. Nagyon nehezen határoztam el magam, hisz a nap végére mindig úgy elfáradok. De mivel nagyon megtetszett, elhatároztam, hogy rendszeresen el fogok járni az órákra. A tánc különleges mozgásélmény számomra. Teljesen kikapcsol, és mindig felvidít. Ahogy megtalálom a harmóniát a zene ritmusával, bennem is megszületik a belső összhang. Nagyszerű megtapasztalni, hogy milyen gazdagon kifejezhetem önmagam a tánccal. De új lehetőséget kaptam arra is, hogy megéljem a nőiességemet.

Csoba Ildikó
A Gyermeked a személyi edződ
című könyv szerzője


forrás: Bébik.hu
hírek, aktualitások

A rossz beltéri levegő így betegít meg

2024. április 10.

Dr. Moric Krisztina fül-orr-gégész, allergológus, a Budai Allergiaközpont főorvosa a rossz beltéri levegőminőség egészségügyi hatásaira hívta fel a figyelmet. 

Változatos tünetek jelentkezhetnek

A háziporatka, penészgomba és a háziállatok által okozott panaszok ebben az időszakban jelentkeznek. Orrfolyás, szemviszketés, orrdugulás, tüsszögés kapcsán érdemes erre gondolni. Azonban nemcsak az allergia miatt érezhetjük magunkat rosszul, a rossz levegőminőség egyéb tüneteket is okozhat.

Beteg épület szindróma (sick building syndrome – SBS) 

Az SBS olyan tünetegyüttes, amely a zárt térben lévő rossz levegőminőség miatt jelentkezik. Erre a WHO már 1984-ben felfigyelt, a Környezetvédelmi Ügynökség (EPA)  néhány évvel később lejegyzett meghatározása szerint pedig a kiváltó ok lehet egy adott helyiség, de akár az egész épület is.

Dr. Moric Krisztina elmondta, hogy az SBS is okozhat allergiához hasonló szénanáthás tüneteket, de olyan egyéb panaszok is megfigyelhetőek, mint a száraz és viszkető bőr, a krónikus arcüreggyulladás, hányinger, fejfájás, fáradtság, koncentrációs problémák és köhögés. Az épületben tartózkodóknál jelentkező akut egészségügyi panaszok pedig összefüggenek az épületben töltött idővel, de konkrét betegség vagy ok nem azonosítható. A tünetek jellemzően akkor jelentkeznek, ha az érintett az adott épületben vagy helyiségben tartózkodik. Távozást követően megszűnnek, majd a visszatérést követően ismét jelentkeznek. 

Mit tegyen, ha tünetek jelentkeznek?

Ha úgy érzi, hogy az utóbbi időben a felsorolt panaszoktól szenved, akkor javasolt szakembert felkeresnie. A nátha tünetei általában 7-10 nap alatt elmúlnak, az ennél tovább fennálló légúti tünetek akár allergia, asztma vagy SBS jelei is lehetnek.

A tünetek kezelésén túl fontos lenne a kiváltó okot is megszüntetni. Rossz beltéri levegőminőséget okozhat a magas páratartalom és a penész megjelenése, az épületen használt vegyi anyagok, fal- és bútorfestékek, oldószerek párolgása, a dohányzás, a fűtési mód – például fatüzelésű kandalló a lakásban – a nyílászárók, a szellőztetés módja és a nem megfelelően tisztított légkondicionáló használata is.

Milyen vizsgálatokra lehet szükség angina pectoris esetén?

2024. április 10.

Sokakat megijeszthet az úgynevezett angina pectoris, hiszen aki először tapasztalja ezt a mellkasi szorítást, könnyen azt gondolja, ez maga a szívinfarktus. És bár a tünetek elmúlnak, dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont kardiológusa elmondja, miért fontos mégis az utólagos kivizsgálás. 

Hogyan különböztethető meg a szívinfarktus és az angina pectoris?

Az angina pectoris kifejezés annyit jelent, hogy mellkasi szorítás, fájdalom. Éppen ezért feltételezhetik sokan, amikor ezt a bizonyos fájdalmat tapasztalják, hogy szívinfarktusuk van, hiszen ez a vezető tünete mindkét eseménynek.

– Ennek kapcsán azt is érdemes tudni, hogy bár könnyen úgy gondolhatjuk, hogy az angina valójában nem veszélyes, de ez nem feltétlenül igaz. Ennek megértéshez tudni kell, hogy kétféle anginát lehet megkülönböztetni: a stabil és az instabil anginát – ismerteti Vaskó doktor.

– A stabil angina pectoris azt jelenti, hogy a mellkasi fájdalom mindig ugyanannál a tevékenységnél lép fel. A hozzá kapcsolódó tünetek szerteágazók és másodlagosak, előfordulhat például verejtékezés, hányinger, karzsibbadás, gyengeség. A stabil angina pectoris leggyakoribb formája pedig az effort angina, ami azt jelenti, hogy a mellkasi fájdalom a fizikai tevékenység egy bizonyos fokán jelentkezik és a tevékenység abbamaradásakor megszűnik. Az instabil angina pectoris ezzel szemben független a terheléstől, tehát bármikor jelentkezhet. Ez utóbbi forma az infarktushoz hasonlóan vészhelyzetet jelent, vagyis a beteget sürgősséggel kell kardiológiai centrumba juttatni, mert ez akár a közelgő szívinfarktusra is utalhat. Ha tehát a fájdalom nem múlik, esetleg fokozódik, mindenképpen mentőt kell hívni!

A kivizsgálás anginánál is szükséges

Az angina pectoris és a szívinfarktus közti legfőbb különbség, hogy míg a stabil angina pectoris legfőbb okozója a koszorúér szűkülete, addig az infarktus nem elsősorban a koszorúér meszesedésének következménye, hanem egy elzáródás az érben, ami egy ún. „vulnerábilis” plakk leválása miatt alakul ki. Az anginás roham után azért kell feltétlenül kardiológiai vizsgálaton részt venni, mert az eredményekre építve azt kell elérni, hogy lehetőleg ne legyen több roham, illetve ne váljon súlyosabbá a helyzet. Az alábbi vizsgálatokkal lehet meggyőződni arról, hogy a mellkasi fájdalom oka valóban angina pectoris volt-e, és megfigyelni, hogy milyen állapotban van a koszorúér:


laborvizsgálatok,
szívultrahang,
EKG,
24 órás – 7 napos Holter EKG (elsősorban a tünetet nem okozó angina kimutatására),
sok esetben szükséges a kardio CT és a szívkatéterezés.

Válogatósság, vagy evészavar? Így ismerhetjük fel gyerekeknél!

2024. április 09.

Más típusú kezelést igényel, ha a gyermek nem egyszerűen válogatós, hanem evészavaros. Az étkezési problémákkal kapcsolatban Sarnyai Tündét, a Gyermekgyógyászati Központ dietetikusát kérdeztük.

Gyakori panasz a szülő csoportokban

A játszótéren, online csoportokban vagy a bölcsődei, óvodai folyosókon is gyakran felmerülő téma az étkezés. Alig eszik, válogatós, most éppen három féle kedvence van és csak azokat eszi – ahány gyerek, annyi féle étkezési probléma merülhet fel. Ilyenkor általában a legyünk türelmesek, próbálkozzunk időnként újra más ízekkel, vagy a majd kinövi tanácsokkal vigasztalják egymást az elgyötört szülők abban bízva, hogy az idő majd megoldja a problémát. 

Sarnyai Tünde elmondta, hogy a 1,5-6 éves gyerekek harmadánál előfordulhatnak különböző evészavarok, melyek súlyossága a normál válogatósságtól a súlyos evészavarokig terjedhet. Sajnos a kivárás olykor komoly következményekkel is járhat, ezért nem érdemes halogatni a szakember felkeresését. A probléma azonosításával és célzott terápiával elkerülhetjük ezeket, illetve az otthoni étkezések is kevésbé lesznek feszültek, ami önmagában is sokat jelent a szülőknek.

Árulkodó tünetek

Mindkettő hasonló korcsoportban fordul elő, a különbség, hogy az evészavar már születéstől jelen lehet, a válogatósság átlagosan 1,5 éves kor körül kezdődik. Jellemzően mindkettő már az óvodáskor előtt, vagy kiscsoportban kialakul, az első tünetek tehát már ekkor megjelennek.

Alapvető különbség, amit a szülő észrevehet, hogy a válogatós gyerek, ha éhes, megeheti, amit korábban elutasított. Evészavar esetén azonban az éhség ellenére sem fogadja elfogadni a problémás ételt. A válogatósságra általánosságban is jellemző, hogy bizonyos ételeket átmenetileg elutasít a gyermek, majd újra elfogadja. Evészavar esetén eleve lényegesen szűkebb a lista, amit hajlandó megenni, és ezek mellett hosszú távon is kitart. A válogatós gyerekek közösségbe kerülve rendszerint szívesen fogadják az új ízeket, az evészavar esetében azonban nem jelent befolyásoló tényezőt a közösség.