Tízezer fogyatékos fiatal tűnik el az iskola után

2026. július 21.

A fogyatékossággal élő, neurodivergens és speciális szükségletű fiatalok jelentős része az iskolából kilépve láthatatlanná válik: nem tanul, nem dolgozik, és fokozatosan elszigetelődik a társadalomtól. A Salva Vita Alapítvány It’s My Life projektje erre a súlyos, mégis keveset tárgyalt társadalmi problémára ad választ. Az Erasmus+ támogatásával megvalósult program öt év munkájának eredményeit, módszertanát és gyakorlati eszközeit most más szervezetek számára is elérhetővé tette – azzal a céllal, hogy minél több fiatal kapjon esélyt az önálló felnőtt életre.

Sok szó esik a speciális nevelési igényű fiatalok oktatásáról. Kevesebb arról, hogy mi lesz velük, amikor kikerülnek az iskolarendszerből. Pedig ez is jelentős társadalmi probléma: tízezres nagyságrendben vannak Magyarországon 18–30 éves fiatalok akik fogyatékosságuk, neurodivergenciájuk vagy speciális szükségleteik miatt az iskolából kilépve sem munkát, sem közösséget nem találnak. Sokan közülük papíron nem szorulnak segítségre – nincs diagnózisuk, nincs hivatalos támogatásra jogosító iratuk –, mégis képtelenek boldogulni a munkaerőpiacon és a társas életben.

Ha beteg a gyerek

2026. július 20.

Mi legyen a csecsemők és kisgyermekek házi patikájában?



Betegség, sérülés bármikor érheti a csecsemőket, kisgyermekeket is. Egy hirtelen láz, egy eldugult orr vagy akár egy apró horzsolás ellátásához szükséges patikaszereket célszerű otthon tartani – a házi patikában.

A csecsemők és kisgyermekek számára szükséges készítményeket a kezelőorvossal és gyógyszerésszel egyeztetve célszerű kiválasztani. Nem elegendő a gyógyszereket beszerezni, tisztában kell lenni azok szükség esetén történő használatának módjával, dozírozásával. Figyelmet kell fordítani a megfelelő hőmérsékleten történő tárolásra (pl. bizonyos lázkúpokat a hűtőszekrényben kell tárolni), illetve arra, hogy fénytől, hőtől védett, száraz és a gyermekek számára el nem érhető helyen legyen a házi patika.

A szociális facilitáció

2026. július 20.

Norman Triplett, az Indianai Egyetem pszichológusa figyelt fel arra, miközben felkérésre az 1897-es kerékpárosrekordokat elemezte, hogy a kerékpárosok jobb időket futnak másokkal együtt, mintha csak az óra ellen kellene versenyezniük. Vagyis jobban teljesítenek, ha nem pusztán egyedül, egy időfutamban kell tekerniük, hanem ott van előttük vagy mögöttük a hús-vér ellenfél, akit le kell, avagy le akarnak győzni.

Triplett ezt a hatást nevezte el társas facilitációnak, azaz serkentésnek, és hipotézise szerint a jelenség lényege, hogy a másik testi jelenléte eleve egy pozitív ingert jelent az egyén számára, amely egy magától fel nem szabaduló idegrendszeri energiát mozgósít.

Hogy hipotézisét igazolja, elvégzett egy kísérletet is. Ennek lényege az volt, hogy a résztvevőknek valami nagyon egyszerű, mechanikus feladatot kellett elvégezniük (ez esetben egy horgászzsinórt feltekerni), egyedül, illetve csoportosan, egymás társaságában is. A tapasztalat pedig az volt, hogy a társas helyzetben következetesen jobban teljesítettek a kísérleti alanyok, mint egymagukban. Feltehetően azért, mert bár a kísérletvezető erre semmilyen módon nem utalt, de a résztvevők maguktól is versenyhelyzetnek fogták fel a feladat végrehajtását, és ez meg is látszott a teljesítményükön.