Bátorságra fel!
Érdekességek2018. augusztus 04.
Vajon mikor és miért tűnik el a bátorság az életünkből? A bátorság egy olyan dolog, fogalom, erény, képesség, energia, amire mindannyian vágyunk. Valamikor réges régen még bennünk volt ez az erő, bennünk volt a vágy az ismeretlen felfedezésére, bennünk volt a hit, hogy nem eshet bajunk, csak tapasztaljunk minél többet. De mit történt vele?
A legtöbb gyermek félelem nélkül megy bele minden kalandba, és tapasztal. Egy pillanatara sem áll meg, ha megszületett benne a szándék. Tapasztal mindaddig, amíg anya azt nem mondja neki vagy apa persze, hogy nem szabad (a nagymamákról nem is beszélve)! Az első bűvös mondat a bátorságról való letanuláshoz: Nem szabad!
Nem szabad, mert a sütő forró, a hűtő hideg, a bringa veszélyes, a hal szálkás, a nyár meleg, a víz vizes, a szomszéd hülye… és megannyi rögzült program, amit persze ők is tanultak valakitől valamikor.
Azt szoktam mondani a theta munka során, hogy már pici gyermekkorban rátanul a tudatalattink azokra a hitrendszerekre, programokra, amikre a szülők, a társadalom rátanít minket. Ezek aztán tényleg olyan mélyen beülnek, hogy az egész későbbi életünkből száműzik többek között a bátorságot, és megannyi mást. Tudatosan csak azt érezzük, félünk. Lassan már mindentől, és mindenkitől. Ezért is fontos, hogy a tudattalanból kiszedjük a negatív minket korlátozó programokat.
Idézd csak fel magadban azokat a kalandokat a gyermeki korodból, amikor nem számított ki mit mondott, nem számított semmi, mert a kalandvágy ott élt Benned.
Milyen ereje volt az adrenalinnak, amikor a pici gyermeki testünkben felugrott, amikor kitaláltuk, hogy felhívjuk találomra a telefonkönyvből Kis Lajost, és megkérdeztük: Kis lakás? Cserélje nagyobbra!
Vagy az emeletről dobáltuk a tojást, vagy céklát… de pont úgy, hogy az emberek elé vagy mögé essen… de néha elvétettük és a fejükre esett… Volt ilyen is.
Vagy amikor az oviból megszöktünk, mert azt gondoltuk elég volt, és a világot látni kell. Szinte minden családban van egy ilyen megszökős történet, amikor összeáll egy csapat 5 év körüli gyerekekből, mert egyedül azért mégsem vágunk neki az ismeretlennek, és elindultunk. Persze sokan egyedül vágnak neki az óvodán kívüli világ felfedezésének.
Nem tudtuk hova megyünk, de azt igen határozottan, hogy mennünk kell. Ha volt ilyen élményed, idézd fel magadban. Kérd az elméd, hogy emlékezzen!
Milyen érzés volt akkor az ismeretlen?
Milyen bizsergető, finom és igazán örömteli érzés volt, amikor azt éreztük a világot fel kell fedezni, mert az a kaland igazán??!!
Amikor most az életedben azt mondod, indulnék, de merre? Indulnék, de nem merek…. akkor érezd át újra azt az örömöt, amit a kalandvágy mozgatott Benned öntudatlanul korábban. Hunyd be a szemed és csak emlékezz, és figyeld magad. Mi történik ott bent? Hova lett a bátorság? Kinek hitted el, hogy nem szabad? Kinek hitted el, hogy jó az, ami van, és elég is Neked?
Az élethez kell néhány dolog, de leginkább Te kellesz!
Amikor bátor vagy és meguntad a szenvedést és akarod újra azokat az érzéseket, amiket az adrenalin okozott, amikor elindultál a barátoddal az oviból bátran és erősen és kíváncsian a világra, akkor indulj végre! Mire vársz?
Amikor ovisként az ismeretlent választottuk, semmit sem vittünk magunkkal, maximum egy barátot, akiben bíztunk.
Most sem kell más.
Persze tudom, hogy a házat és a kocsit és a felelős munkát ott hagyni nem lehet… Csak azt hagyd hátra, ami már nem okoz örömet Neked. Csak azt tedd meg, hogy megnézed, hogy vezetett ide az utad! Mi az, ami már nem jó benne?
Gondolj a bátorságra, hunyd be a szemed és lélegezd be, bátor vagyok, bátor vagyok az élethez, bátor vagyok, hogy lépjek! A légzés mindig átemel a bizonytalanságon, és mindig összeköt a belső forrásoddal.
Hadd járja át a tested ez az érzés: bátor vagyok! Az élet egy kalandokkal teli játék.
Mondj igent az örömteli életre és változtass! Legyél bátor!
forrás: Harmonet
