A boldogságindex nyomában
Érdekességek2025. június 14.
A boldogság kétségtelenül szubjektív kategória, igazából mindenkinek mást és mást jelenthet, ezért elsőre furcsának hathat, hogy kutatók mégis rendszeresen igyekeznek azt objektív, tudományos eszközökkel megmérni. Pedig az efféle vizsgálatoknak tényleg van alapjuk, mert bár a boldogság lehet egyéni, de társadalmi szinten már vannak benne jellegzetes, megfigyelhető mintázatok.
Boldogság alatt legáltalánosabban egy pozitív érzelmekkel jellemezhető mentális állapotot értünk, amely a megelégedettségtől az egészen intenzív örömérzésig terjedhet. Vagyis a boldogság az a létállapot, mikor alapvetően elégedettek vagyunk az életünkkel, ill. annak különböző összetevőivel.
Önmagában már ez is mérhető, nem elsősorban mennyiségi, mint inkább minőségi módszerekkel, mint amilyen pl. egy mélyinterjú. Aminek előnye, hogy valóban közel lehet férkőzni ahhoz, hogy mennyire boldog egy-egy ember, és fel lehet térképezni általa, hogy pontosan mit is jelent számára a boldogság. Érzelmi biztonságot, anyagi kiszámíthatóságot, a szorongásoktól, aggodalmaktól való mentességet, vagy épp intenzív élmények megélését?
Valószínűleg mindezeket, és még számos más elemet, melyek aránya, fontossági sorrendje jellemző lehet az egyes emberekre.
- Van, akinek egy szerényebb, de biztos jövedelem is elégedettséget okoz, mert nem kell folyton a holnap miatt aggódnia, van, aki viszont pont a gazdagságra vágyik, és nem fél ezért kockázatokat vállalni sem.
- Van, akit a mély és szoros érzelmi elkötelezettség tesz elégedetté.
- Van, aki ez elől menekülne, mert alapvetően magának való, akit kielégítenek a változó és felszínesebb kapcsolatok is.
És egyik változat sem jobb vagy rosszabb a másiknál, csak más, hisz értékek, értékválasztások közt „igazságot” tenni nem lehet. (Mert mindenki csak a saját értékei alapján tud megítélni bármit, de a különböző értékvilágok felett nem létezik valamiféle „metaértékrend”.)
Öröm és elégedettség
A fentiekből is látszik, hogy a boldogságot akár a vallások vagy a filozófia, akár a tudomány minimum kétféle nézőpontból igyekszik megközelíteni:
- Az első szerint boldognak lenni egy alapvető örömérzést jelent, méghozzá itt és most. Nem véletlen, hogy olyan gyakran emlegetjük azokat a bizonyos boldog pillanatokat. (Mint mikor megkaptuk a diplománkat, kiderült, hogy mégsem reménytelenül vagyunk szerelmesek, vagy amikor először láttuk a tengert.) A boldogság fogalma ebben az értelemben egy konkrét tapasztalat leírására szolgál. Nem véletlen, hogy bizonyos vizsgálatok épp úgy igyekeznek mérni azt, hogy annyit kérdeznek az emberektől: volt-e valami pozitív élményük, örömük az előző napon? Nevettek-e pl. egy jót?
- A második megközelítés viszont abból indul ki, hogy a boldogság leginkább életminőség kérdése, mert nem elsősorban a pillanatnyi helyzetet, mint inkább az életünkkel való általános megelégedettséget írja le. Vagyis a boldogság – ebben a megközelítésben – valami tartós, nagyjából állandósult állapot, egy a mindennapokat átható mentális meghatározottság. (Erről szólt az ókori görög filozófia eudaemonia kifejezése is, melyet gyakran fordítanak egyszerűen boldogságnak, miközben jelent jóllétet is, ill. egyfajta „áldott” állapot, persze nem a terhesség értelmében.)
E két megközelítés természetesen nem zárja ki egymást, a mindennapi nyelvhasználatban is előfordul mindkettő, mikor azt mondjuk, hogy boldogok vagyunk, az jelentheti egyiket vagy másikat, de akár mindkettőt is. Mert az életünkkel való tartós megelégedettség elég jó alapot teremt ahhoz, hogy egy-egy konkrét pillanatot, élményt is ennek a keretrendszerében éljünk meg. Ha, mondjuk, tényleg mély és pozitív kapcsolatok fűznek minket a családtagjainkhoz, akkor sokkal valószínűbben éljük meg igazi boldogságélményként, mondjuk, a közös ünnepeket.
Az életminőség szubjektív érzete (azaz, hogy nekem megfelel-e az, ahogyan élek, vagy csupán elszenvedem azt) és az aktuális hangulat tehát összekapcsolódhat, de nem szükségszerűen. Érezheti valaki azt, hogy ő alapvetően nem boldog (de nem is feltétlen boldogtalan), ám ettől megélheti úgy a kitüntetett pillanatokat, hogy azok igenis a „boldog” jelzővel írhatók le. Főleg sok más pillanathoz képest. Avagy a boldogság nem csak egyéni, de relatív is lehet, épp az egyén szintjén. És a kérdés innentől az, vajon hogyan férhetünk hozzá az erről való tudáshoz?
A boldogság mérhető?
Különböző tudományágak képviselői évszázadok óta próbálják mérni a boldogságot. Hogy az inkább magas-e vagy széles, esetleg fényesebb-e, mint amennyire sötét, ill. van-e íze vagy hangja? (Hisz bár életünk fontos része, de eleve nehezen definiálható, már ha egyáltalán lehet.) 1780-ban Jeremy Bentham angol filozófus azt állította, hogy a boldogság az emberek elsődleges célja, és éppen ezért kell tudnunk mérni azt, egyszerűen, hogy tudjuk, egy-egy állam, hatalom milyen jól teljesít a társadalmi hasznosság szempontjából? Képes-e, ha nem is boldoggá tenni az embereket (az nem közvetlen dolga), de legalább hozzájárulni a boldogságuk lehetőségéhez? Ebből kiindulva manapság a társadalmi szintű boldogságkutatás leginkább a jóléttel és annak mérésével foglalkozik, nagyjából három megközelítésben.
- Az első – és ez a kiindulópontja a szubjektív jóllét vizsgálatának – alapvetően szociológiai indíttatású, módszertanában a pszichológia elemeit is keveri, arra koncentrálva, hogy miképp élik meg és értékelik az emberek a boldogságot.
- A második megközelítés inkább matematikai jellegű, kiterjesztett hasznossági függvényekkel dolgozik, azt vizsgálva, hogy egy konkrét helyzetet mitől is tekintünk hasznosnak, elégedettséget okozónak? (Vagyis jó az, amit hasznosnak érzünk, és ami jó, az okoz elégedettséget, tartósabban pedig boldogságot.)
- A jólléttel kapcsolatos tudományos törekvések harmadik csoportja leginkább kísérleti közgazdaságtani, az anyagi lehetőségek és a biztonságérzet vizsgálatán keresztül közelít az elégedettséghez. (Azaz az elégedettség elsősorban az anyagi jóléttel magyarázható, ill. azzal, mennyire látjuk azt tartósan fenntarthatónak.)
A nemzetközi boldogságindex
Az ENSZ minden évben elvégeztet egy felmérést a boldogság témájában, melyet aztán World Happiness Report (kb. Világboldogsági kimutatás) címmel jelentet meg a világ országairól. Ez a vizsgálat az emberek boldogságának felmérésében több szempontot vesz figyelembe, amelyből látható, hogy az anyagi jólét, az egészség, a szabadság és a szolidaritás a legfontosabb dimenziók. Ez a négy – nyilván különböző mértékben, de – egyénileg is fontos lehet mindenki számára, ugyanakkor pedig ezek mérésére eleve vannak jól kidolgozott társadalomtudományi módszerek (pl. kérdőíves kutatások). Így láthatóvá válhatnak egyrészt a társadalmi szintű tendenciák (mely dimenziók fontosabbak a többség számára, és milyen mértékben), másrészt pedig ezek mentén összehasonlíthatóvá válnak a különböző országok.
Világboldogsági kimutatás szempontjai • Az anyagi jólét az egy főre eső bruttó hazai termék (GDP) alapján. • Az egyének mekkora társadalmi támogatásra számíthatnak, ha bajba kerülnek? • A születéskor várható egészséges élettartam hossza. • Az egyének mekkora szabadságot élveznek életük fontos döntéseiben? • Az egyének nagylelkűségének mértéke. • A korrupció elterjedtsége a társadalomban.
Az ENSZ-felmérés egyik értelme pedig épp ez utóbbi. Hisz a világméretű kutatás nyomán évről évre összeáll az országok boldogságindex szerinti listája, mely legalábbis nagyjából objektív rangsornak tekinthető. (Az érdekesség kedvéért: van olyan ország, konkrétan Bhután, ahol eleve nem bruttó hazai termékben mérik a gazdaság teljesítményét sem, hanem bruttó hazai boldogságban. Amit azért – innen, Európából nézve – csak korlátozottan lehet komolyan venni.)
A lista és tanulságai
A jelentést az ENSZ, a Gallup Intézet és az Oxfordi Egyetem teszi közzé minden évben, így a legfrissebb, 2024-es lista viszonylag kevés meglepetéssel szolgál. Számunkra talán evidens, hogy a boldogságindex rangsorának élén európai országok állnak, ezen belül is dominál Skandinávia. Magyarország a korábbihoz képest öt helyet visszaesve, a szerénynek mondható 56. helyen végzett. (Ami persze nem meglepő, mi sajnos az alkoholizmusban meg az öngyilkosságban állunk „jól”, amik viszont nagyon nem az általános boldogság indikátorai.)
A skandináv országok előkelő helyezései ugyanakkor érthetőek. A kutatók szerint ebben nagy szerepe lehet annak, hogy ezek az országok már több generáció óta vagy jóléti államok, kiterjedt szociális rendszerrel és minőségi oktatással, vagy legalábbis egyértelműen erre törekszenek. (Ez amúgy igaz Svájcra vagy Luxemburgra is.)
A sorrend 1. Finnország, 2. Dánia, 3. Izland, 4. Svédország, 5. Izrael, 6. Hollandia, 7. Norvégia, 8. Luxemburg, 9. Svájc, 10. Ausztrália.
Másrészt pedig a skandináv kultúrkörre mindig is jellemző volt, hogy pl. a mediterrán országokhoz képest, történelmi léptékben is, nehezített körülmények közt kellett túlélniük. Azaz a több generáción átörökített szerényebb igények találkoztak a jóléttel és a (korábban említett négy tényező közül) szolidaritással és az egészséges élet lehetőségével, miközben utóbbi kettő egyaránt kötődött egyfajta környezettudatossághoz, az élhetőbb élet esélyéhez. Ez persze önmagában nem okoz társadalmi szintű boldogságot (olyan valószínűleg nincs is), de az egyének számára legalábbis megteremti egy boldog, tartósan elégedettséget okozó élet kereteit.
Egyén és társadalom
Nagy kérdés persze, hogy egy társadalmi szinten, szociológiai módszerekkel mért boldogságindex mit számít az egyéni élethelyzetek szempontjából, számít-e egyáltalán? Nos, természetesen az egyén nem attól érzi magát boldogabbnak, mert az országa jól áll egy ilyen listán, ugyanakkor a mérhető kritériumok mégiscsak arról szólnak, hogy milyen lehetőségeket biztosít egy adott társadalom a tagjai számára. Épp, mint a skandináv példánál, boldog csak az egyén képes lenni (nem függetlenül kis közösségeitől, családjától, barátaitól), de ennek feltételeit a „nagy” társadalom legalábbis segíthet előállítani. De végső soron rajtunk áll a dolog.
Bácsván László
szociológus
forrás: Patika Magazin
