A panaszkodás arra szolgál, hogy megtanítsa: nem szolgál semmire
Érdekességek2019. május 19.
Jó kis menedék. Olyan jólesik megosztani, kiadni magunkból, abban a hiedelemben, hogy megszabadulunk a nyomasztó tehertől. Az elme máris kész a magyarázattal: ha megosztjuk, kevesebb marad belőle nekünk...
A panaszkodás ragadós, mint valami betegség. Ráragasztjuk az első, utunkba akadó barátra, ismerősre, családtagra, kollégára – mindegy, csak minél hamarabb „szabaduljunk” a problémánktól. Megértő fülekre, sőt, megértő lelkekre találunk azonnal. Hát persze, hogy vele is nemrég történt hasonló rémség… A sógor pedig ugyanebben a cipőben jár… És ontjuk, árasztjuk a keserűséget, míg végül akkorává nem dagad, hogy a világ összes gondja nem hasonlítható a miénkhez.
Az első lépést tehát megtettük, megosztottuk. És aztán? Mintha mégsem lenne könnyebb. Mintha mégsem hozna megoldást. Mintha még nagyobbnak tűnne a probléma. Egy dolgot biztosan elértünk: akinek elmeséltük, akinek jól kipanaszkodtuk magunkat, annak azért rendesen lehúztuk az energiáját.
Hogyan tovább? Még jobban sajnáljuk magunkat, még inkább felelős a külvilág a problémánkért, hiszen beleadtunk mindent, amit csak lehet. Magunkat mindesetre mentesítettük, hiszen kívülre helyeztünk minden okot, körülményt – és egyúttal a megoldást is!
A panaszkodás nem visz előre, de valamit azért mégiscsak tanít: nem szolgál semmire. Mehetünk fűhöz-fához, elmesélhetjük százszor és ezerszer is a problémát, a fájdalmat, a sérelmet – ettől még ottmarad, ahol keletkezett.
Mi lenne, ha felelősséggel élnénk? Ha végre elhinnénk, hogy senki más nem éli az életünket rajtunk kívül. Ha mi éljük, mi tudunk változtatni is rajta. Mi lenne, ha panaszkodás helyett megpróbálnánk lehetőségeknek tekinteni a gondjainkat? Lehetőség a fejlődésre, a növekedésre, a jobb emberré válásra. Mert mi mástól is haladnánk előre, ha nem attól, hogy másképp nézünk minden kihívásra, feladatra, nem tetsző dologra? A bennünk keletkező hullámokat nem érdemes még nagyobbra dagasztani, de érdemes elcsendesíteni, békével fogadni, és törekedni arra, hogy a helyzetet megoldjuk.
Nem, nem vagyunk hozzá kevesek. Nem, soha nincs késő változni és változtatni. Különösen nem felelősséget vállalni. A problémáinkat garantáltan nem oldja meg a panaszkodás, sem a szomszédok, a barátok, a főnökök, de még csak a politikusok sem. A megoldás belül keresendő. Van elegendő velünk született bölcsesség mindannyiunkban. Csak le kell hántanunk róla a programjainkat, az emlékeinket, a sémáinkat, a hiedelmeinket és a véleményeinket. Minden válasz, amit keresünk, bennünk van. A legrövidebb út pedig önmagunkhoz a spiritualitásban található.
Milyen boldogtalan világot teremtett az elme? Egyetlen dolog van, amit remekül művel: elvisz a múltba vagy a jövőbe. A múlton változtatni nem tudunk, csak a múlthoz való viszonyunkon. A jövőn pedig hiába aggódunk. Fogalmunk sincs a jövőről. Nem is kell tudnunk. Éppen elegendő dolgunk van a jelenünkkel.
Az életünk most zajlik. Arra kell koncentrálnunk, amink van, hálát adni érte, hogy emelkedjen a rezgésünk, hogy itt tudjunk maradni a jelenben. Az életünk vezérlését át kell helyeznünk a szívünkre.
Bruce Harold Lipton amerikai sejtbiológus azt mondja: a szív naponta annyi energiát termel, ami elegendő egy kamion 32-km-es útjának megtételére. Ez egy életre kivetítve azt jelenti, mint elvezetni a Holdra és vissza!
Dr. Domján László orvos, agykontrolloktató (!) ezt nyilatkozta: „A szív elektromos energiája kb. 60-szorosa agyunk elektromos energiájának. A szív mágneses mezejének energiája pedig kb. 5000-szer erősebb, mint az agyé. Fontos tehát megtanulni belépni a szív energiaáramába.”
Nehézkes és bonyolult az elme útja. Mennyivel egyszerűbb és könnyebb szívvel élni!
Látogass el a weboldalamra, hogy megmutathassam neked: létezik a legkönnyebb út. Milliók tértek erre az útra világszerte, és mindenkinek működik, minden helyzetben. Olyan még nem volt, hogy valakinek ne működne. Csak arra volt példa, hogy annak nem működött, aki nem vette a fáradságot, és nem gyakorolta.
forrás: Harmonet
