Az egyensúlyt kell megtalálni! - Beszélgetés Pásztor Annával
Érdekességek2017. július 08.
Többszörös Fonogram-díjas énekesnő, előadóművész, színész, táncművész, az Anna and the Barbies együttes énekese, kreativitását már csak mérhetetlen energiája szárnyalja túl. Pásztor Annára oda kell figyelni, akár a színpadon képviselt összművészeti produkciójáért, akár ebben a beszélgetésben érdekes és értékes gondolataiért.
- Honnan van benned ez a mérhetetlen energia?
– Úgy gondolom, hogy minden művészeti ágban a megcsillanó tehetség vagy energia egy kapott dolog. Az ember az univerzum szépségét, az univerzum erőit közvetíti, és abból is táplálkozik. Minden művészben a tehetség a világ szépítésére kapott ajándék, amit tovább kell adni.
Nekem az íráskészség a legerősebb ajándék a sorstól, az emberekhez való szólási képességem.
Ehhez tanultam egy kis táncot, színházat, irodalmat, ami nekem ahhoz kellett, hogy mint egy reneszánsz ember, ki tudjam fejezni a lehető legtöbb eszközzel, amit át akarok adni az embereknek, és úgy legyen ez egy kerek egész.
- Mik jelentenek örömöt számodra az életben?
– A világomban, az életemben, amikor egyensúly van, akkor szerintem bármi örömöt jelent. Amikor kiegyensúlyozott vagyok, és meg tudom élni a pillanatot, akkor szinte teljesen mindegy, hogy a nagyszínpadon vagyok vagy a fürdőkádban a gyerekekkel. Amikor le tudom magamat nyugtatni, meg tudom állítani a pillanatot, és meg is tudom élni, a maga teljességében, az bárhol és bármikor öröm. Igazából lehet ez egy utazás közben, takarítás közben, de lehet sírás közben is.
Amikor a pillanatban megtalálom a másodpercnek a kitágulását. Ez teljesen random módon működik. Ez nincs sikerhez, sikertelenséghez, különböző dolgokhoz hozzákötve. Viszont az embernek küzdenie kell, és azon lenni, hogy mindig készen álljon és befogadó legyen.
Ez nem olyan nagyon nehéz, csak koncentrálni kell rá. Én próbálok odafigyelni arra, hogy ne billenjen föl az egyensúly. Egy erős és heves jel mindig mutatja a borulást.
Pl. a türelmetlenség, rosszkedv, fáradékonyság, esetleg egy betegség, bármi ilyesmi. Ilyenkor az egyensúlyt kell keresni, és akkor megint lehetnek boldog percek.
- Sok nőnek dilemma, hogy család vagy karrier. Mit üzensz ezzel kapcsolatban a nőknek?
– Erre azt mondanám, amit Churchill: „Nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket.” De mindenképpen érdemes belevágni, mert érzem és állítom is, hogy nagyon nagy szüksége van a világnak a változásra. Nem feltétlenül a feminizmusra gondolok, hanem arra, hogy a nők olyan dolgokra kaptak mostanában az élettől jogosítványt, ami ezelőtt nem volt női feladat.
A férfiaknak pedig olyan dolgok adattak meg, hogy ők is lehetnek végre érzékenyek és fogékonyak. A férfiaknak szabad most már gyengébbnek lenni, a nőknek szabad erősebbnek lenni. Megint csak az egyensúly. Viszont nagyon nagy szüksége van a világnak mind a nőknek, mind a férfiaknak az eddig megszokottól eltérő erőire. Sőt az erők keveredésére. Igenis engedtessék meg a férfinak, hogy legyen ő is gyönge, lehessen ő is házias.
A nőknek pedig most valamiféle világmegmentő küldetésük van. Most a női erőt, energiát, szeretetet, odafigyelést, törődést kell belevinni a világ dolgaiba. Ami nagyon nehéz. Ráadásul a régi női szerepek és a régi férfiszerepek is erősen bevésődtek a társadalmi köztudatba, mindenhonnan visszaköszönnek, hogy neked mi a feladatod és mi nem. Úgyhogy ha egy nő bevállalja azt, ami belülről jön, egy belső hivatástudatot vagy nem szokványos feladatokat vállal be a szokványosak mellé, az értékelendő. És egyre több nőben van tanulhatnék, teljesíthetnék, kiállhatnék a világért, a megmenthetem a világot célért. Ha valami előreviszi a világot, akkor ez az. Ezzel együtt a férfiakban megjelenő érzékenységet is engedni kell kiteljesedni. Tehát nekünk, nőknek valahogy meg kell birkóznunk ezzel a két-három szerepkörrel meg a társadalom reakcióikkal. Egyáltalán nem egyszerű, de mindent megér az, hogy az ember a génjeiben kódolt anyának és nőnek is megfeleljen. És az egészen újfajta szerepnek is, ami arra jogosít fel, hogy új területekbe tegye bele a női mivoltát, női erőit.
Úgyhogy egyensúly, egyensúly! Amit tudok még tanácsolni, hogy a mártíromságtól távol kell tartania magát az embernek. Mert ez kikészít mindenkit. Nem lehet mindennek megfelelni, mert akkor folyamatosan deficitesnek érzi magát az ember. Egy picikét meg kell tanulni a férfiaktól azt a fajta hátradőlést, a fülem melletti elengedést, és azt mondani, hogy jó, ennyi sikerült. Nem szabad belehalni semmibe! Lehet a maximumra törekedni, de csak egy egészséges szintig.
- A gyerekek megszületése ebben segített, hogy ezt te felismerted? Megváltoztattak-e valamiben a gyerekek?
– Őrülten megijedtem, már az első gyerek születése után, hogy milyen hatalmas nagy feladat, milyen hihetetlen felelősség. És egy életre szól, s minden másodpercben remegni fogok, hogy nehogy valami bajuk történjen. Nyilvánvalóan minden fenekestül felfordult bizonyos értelemben. De én voltam az, aki nem engedett semmiből. Tehát ugyanúgy szépen – a családom segítségével, akik nagyon megértők – lépkedtem tovább azon az ösvényen, amelyen elindultam, és amit belülről diktált a lelkem meg a szívem. És megpróbáltam a lehetetlent is, mert mindent 100%-ig akartam, de azt nem szabad. Fizikailag kimerültem, és lelkileg egyszer csak ott találtam magam a gödör alján. Ez egy erőteljes jel volt, hogy ne tovább! Kész! Hagyni kell mindent szépen, ahogy van. Nézni, hogy hol nyílnak ki a kapuk, próbálni, csinálni, de nem belehalni.
- A gyereknevelésben következetes vagy vagy spontán?
– Én spontán vagyok abszolút. Tehát nem voltak prekoncepcióim, nincsenek előre legyártott elképzeléseim, nem követek az égvilágon semmilyen iskolát. Nálunk a párom az, aki már gyerekkora óta készült erre, sőt már gyerekkorában is gyereket nevelt, a tesóját. Nyilván, ahogy megyünk az időben, felbátorodtam, hogy nem akkora nagy az elvárás, mert sok millió embernek sikerült már előttem is ez a gyereknevelés. Megnyugodtam, hogy nekem is megy. A gyerekek szeméből kiolvasva nem is végzek olyan rossz munkát. Elfogadható anya vagyok, úgy látom. És ebben meg is nyugodtam. Ez a fontos.
- Mik a terveid?
– Bármi jöhet! Nyitott vagyok új dolgokra, a változásokra. Amit most csinálok, azt szeretem, ha ennek maradni kell, nagyon jó, ha átváltozik valami mássá, nagyon jó, engem a változás mindig inspirál. Az Anna & the Barbies biztos rengeteget fog változni, teszek is érte, hogy sok mindent kipróbáljunk. Lehet, hogy egy sokkal letisztultabb, sokkal csöndesebb dologra is hajlandó lennék. Szeretnék egy kicsit ellenni a saját magam érdeklődési körében, picit jobban megtanulni hangszeren játszani, csöndes dalokat írni, esetleg a táncot megint előhozni, olvasni, utazni, és a zenekarral kapcsolatban is kipróbálni újabb mezsgyéket, amit lehet.
És a fiataloknak mindent átadni. Ha bármi újjal, a művészettel való bánásmóddal az oktatásba bele tudnék folyni, és kicsit segíteni akár csak egy szűk rétegnek is, akkor egy nagy tervem válna valóra. Most próbálkozom munkálkodni ilyen téren is, hátha valami kis műhelyszerűséget össze tudnánk hozni művészeti ágak segítésével, támogatásával. Ez nagyon jó lenne.
- Köszönöm a beszélgetést!
Dr. Szarvasházi Judit
főszerkesztő-gyógyszerész
forrás: Patika Magazin
