Fejest ugrani az életbe – Beszélgetés Lackfi Jánossal
Érdekességek2018. március 17.
Szeret olvasgatni, fakanalakat faragni, focizni, kosarazni. A Jószolgálati díj egyik nagykövete, lakóhelyén a közösségi élet motorja, a Bátor Tábor, az Igazgyöngy alapítvány támogatója, s mindemellett férj és hat gyermek édesapja. Ő Lackfi János.
Író, műfordító, magyar francia szakos, a magyar irodalomtörténetből doktorált tanár, Nyugat-kutató, fotós, József Attila díjas költő, a Kreatív Írás program vezető alkotója, több folyóirat alapító szerkesztője, a Magyar PEN Club titkára, számtalan díj tulajdonosa, akinek saját weboldala van, naponta posztol a Facebookon minden napra egy sztorit, nem hagyja kifogyni a mémeket sem.
 |
Szeret olvasgatni, fakanalakat faragni, focizni, kosarazni. A Jószolgálati díj egyik nagykövete, lakóhelyén a közösségi élet motorja, a Bátor Tábor, az Igazgyöngy alapítvány támogatója, s mindemellett férj és hat gyermek édesapja.
Ő Lackfi János.
- Számtalan elfoglaltságod mellett kreatív írást is tanítasz. Mit jelent ez pontosan?
Ez a szépírástanulásnak a tükörfordított neve. A kreativitás ez esetben művészi irányultságot, művészi robbanékonyságot jelent. Tanulható-e az írás? Igen. Azok is folyamatosan tanulják, akik a legnagyobb mesterei. Minél többet tudok, annál szabadabb vagyok. Ez nem azt jelenti, hogy ha mindent meg tudok csinálni, mindent meg is csinálok. Van amikor, éppen abban van az erő, csak abban a „két” mondatban. Abban a gyufás skatulyányi Örkény-novellában, vagy abban a Pilinszky-négysorosban. Mennyi mindent nem csinált meg Pilinszky, hogy azt a négysorost leírja. Tehát annak a hatalmas tudásarzenálnak a birtokában érezni kell, amit az adott pillanatban az adott mű kapcsán valóban meg kell írni, vagy el kell engedni, ki kell húzni. Eszterházynak is vannak ilyen kulcsmondatai: Ha egyik nap írtam két mondatot, az egy jó munkanap, ha a másik nap kihúzom azt a két mondatot, az is egy jó munkanap. Az életmű súlyát nem a leírt, hanem a kimondott szavak mennyisége adja meg. Ez nagyon komoly játék és minél több trükköt tud az ember, valójában annál jobb az esélye arra, hogy jó író legyen.
- Hogy állsz az idővel? Nagyon rohan vagy kordában tudod tartani?
Elég rohanós, nem különösebben nyugdíjas életet éltem sosem a hat gyermek és a millió feladat mellett. Mostanában már megpróbálok javítani az időgazdálkodáson. Egészen hallatlan, hisz már egy éve rend van az íróasztalomon, már a polcaim egy részét is rendbe raktam. Természetesen magamban is rendet kell raknom. Listát készítek, hogy mit kell megcsinálnom. Persze ennek a fajta maximalizmusnak, ami rám jellemző, hibája és, előnye is van. Nem kell szétégnem, nem kell tönkremennem csak azért, mert nem tudok valamit kihúzni a listából. Csak élvezettel, szeretettel kell csinálni a dolgokat. Okosan. Ne azzal feküdjek le, hogy megint mennyi mindent nem csináltam meg, közben egy csomó mindent megcsináltam, csak észre sem vettem. Persze soha nem lehet semmit megcsinálni teljesen, mert nem elég rá több élet sem. Pál Feri atya az előadásában azt mondja, hogy próbáljunk meg „jól” élni. Nagyon hajlamosak vagyunk végigloholni egy életünket, és sosem vagyunk jól. Vagy az előző pillanatban a kudarcainkra gondolunk, vagy a következő pillanatokban a ránk váró dolgokon rágódunk csak éppen a jelen pillanatban nem vagyunk benne. Elrontjuk a saját életünket. Úgy érzem, nekem hajlamom van erre, ezért muszáj figyelnem.
- Említetted a hat gyereket. Hogyan tudtad átadni a te értékrendedet a hat gyereknek? Gondolom, mind a hat más és más.
Igen nagyon másak, és elképesztő, hogy ez kicsi korban már látszik is. Van, akinek a görcsössége, van akinek a lazasága, van akinek a vehemenciája kerül előtérbe. Persze, hogy melyik alaptermészetből lehet kihozni a legjobbat, az nincs limitálva, bármi lehetséges. Mindenkinek más a fejlesztenivalója, de mindenki valami kinccsel jön erre a világra. Ki tudja-e csomagolni a pakkot vagy nem, ez itt a kérdés. Nekünk, szülőknek kapaszkodókat lehet adni, megmutatni a dolgokat, a hitet, de nyilvánvalóan maguknak kell választaniuk és dönteniük, hogy mi mellé tudják magukat odatenni. Mert mindent lehet mindenféle szinten csinálni, szimpatizálni vagy távolról nézni, de ha valaki beleveti magát valamibe, akkor azt nem nagyon lehet félgőzzel tenni. Vagy legalábbis nem érdemes. De hogy én azt mondjam bárkinek is az ő személyes döntése nélkül, hogy te most ezt, vagy azt fogod csinálni, ilyen nincs. Belelökni egy szakadékba nem lehet, mindenkinek magának kell megküzdenie és meg kell járnia az útját. A zsákutcákat is. És saját döntést kell hoznia a cselekedeteihez.
- Azt írod egyik versedben, hogy „talán, ha csontod őrletik, húsod nyomattatik, akkor leszel igazán az, aki voltál”. Te voltál már így, ilyen helyzetben?
Én azt gondolom, hogy a fájdalom, akár lelki, akár testi, próbára tesz mindenkit. Ilyenkor nagyon nehéz odatenni magunkat. Amikor egyáltalán nem vagyunk valami fényesen. Amikor ránk zuhan a kilátástalanság, pedig süt a nap. Az önátadás az életnek a célja. Meg kell tanulnunk a fájdalmainkat is megélni, beépíteni az életünkbe, vagy más javára fordítani, vagy egyszerűen csak átmenni rajtuk. Sokszor nem lehet mit csinálni a fájdalommal. Meg kell élni, át kell menni rajta. Nem bele tucskolni magunkat, vagy vakarászni a sebeinket, mert ez már veszélyes. Menni előrefelé. Vinni tovább az életünket, valami továbblépési dolgot kitalálni. Persze ez egyáltalán nem könnyű.
- Te látod előre az utadat? Vagy milyen utat szeretnél látni magad előtt?
Hat gyermekem, három unokám van, a legkisebb két éves. Már be is szereztem egy kis játszóteret otthonra, trambulin, minden van. Ez nagyon fontos, mint ahogy a közösségek is. Van egy férfiközösségünk. Azon túl, hogy összejárunk, beszélgetünk, eszünk-iszunk, odaállunk az elesettek mellé és tevőleg segítünk is, házat szigetelünk, stb. Ilyen dolgok biztosan lesznek a jövőben is. Van egy kis imakörünk, ahol imádkozunk. Ez láthatatlan erő, de meglepő módon működik. Ezek fontosak, ezek mindenképpen benne lesznek a jövőben, ahogy az utazás is. Anglia, Franciaország, Svájc. Apa-lánya együttlét jelszóval ide a lányaimat is elviszem, mert most már meg tudom engedni magamnak, hogy kifizessem a repülőjegyet. Eddig sehová sem tudtak velem jönni. Az utazás egymás jobb megismerését célozza. Már 10-15 éve dolgozom különböző regényeken, remélem most már meg fog születni az egyik. Szeretném jó néhány regényemnek kitenni az utolsó pontját. Van négy vagy öt darabom, ami a számítógépemben van, azokat is szeretném befejezni. Aztán mindenféle kisebb célok is vannak, de az előbbiek talán a legfontosabbak.
Szarvasházi Judit
főszerkesztő-gyógyszerész
forrás: Patika Magazin
