Milyen az elég jó szülő?
Érdekességek2017. szeptember 22.
Azt hiszem nem sokat mond Önöknek az a név, hogy Winnicott. Az viszont valószínűleg mindannyiunkban felmerült már, hogy milyen egy jó szülő és vajon mi jó szülők vagyunk-e, elég jók-e gyermeküknek.Eddigi tapasztalataim alapján, – amihez hozzáadnám a tanáraimtól tanultakat és a szakirodalomból olvasottakat is-, ez szinte minden szülő fejében megfordul. Akkor még inkább, amikor valami nem úgy alakul egy gyerekkel, ahogyan szeretnék: nyűgösebb, sírósabb, szorongóbb, agresszívebb, stb. Mit rontottam el? Nem vagyok elég jó szülő?
Winnicott nevét azért említettem, hogy megismertessem Önökkel a- z elsőként Bruno Bettlheim által megjelölt fogalmat : „az elég jó szülő”-t. Ő gyerekorvosként dolgozott és így figyelt meg napi szinten rengeteg gyermeket és anyát, majd elkezdett foglalkozni nem csak testi, hanem lelki gyógyításukkal is. Főképp az anya és gyermeke közti kapcsolatra összpontosított, mind a megfigyelések, mind a konzultációja során. Mit jelenthet elég jó szülőnek lenni? Mi a különbség a jó, vagy a legjobb szülő fogalma között?
Tökéletes anya, tökéletes gyerek?
Sokan azt gondolják, hogy akkor tesznek a legjobbat egy gyerekkel, ha 100%-osan figyelnek rá, minden rezdülését észre veszik, kiszolgálják, nehogy frusztrálódjon. A későbbiekben is folyamatosan támogatják, ott vannak mellette, ha elesik felemelik, ha nem megy valami, megcsinálják vele. Ezzel azonban kissé túlzásba lehet esni. (Photo by JNM)
Az anyának tökéletes létezésre, tökéletes figyelemre van szüksége és természetesen tökéletes empátiára, magát a háttérbe szorítva. Ezzel azonban sok fontos tapasztalattól megfosztják a gyereket és sok olyan dolog is belekerül a kapcsolatukba, ami a kötődést, a ragaszkodást sérti, nehezíti. Például nagyon nehéz lehet egy olyan anyához kapcsolódni, aki ennyire a tökéletességre törekszik, mert az anya tökéletességre való törekvéséhez egy tökéletes gyerek dukál. A gyerek úgy érezheti, hogy meg kell felelni ennek, és egy idő után nem az anyával való kapcsolat, a kellemes együttlét, a biztonság és a kötődés a központi kapocs, hanem a megfelelő viselkedés vagy a teljesítmény. Illetve akár az is történhet, hogy a gyerek kiskirályként nő fel, aki körül az egész világ forog. Ez egy fontos tapasztalat a korai időszakban, de a tökéletes kiszolgálás csak az első hónapokban szükséges, majd utána egyre inkább az én kialakulása, az önmagam és a világ elkülönítése a cél. Ha a teljes kiszolgálás megmarad, akkor később is a „világ azért van, hogy kiszolgáljon engem”- érzés fogja irányítani a gyermeket. Ez pedig szükségszerűen csalódással jár. És persze rengeteg konfliktussal.
Milyen az elég jó szülő?
Arról nem is beszélve, hogy a szülőnek is nagyon nehéz ezt a feladatot teljesíteni: bármikor ugrásra készen állni, a tökéleteset nyújtani a gyermeknek, mindig jó passzban lenni és kedvesen, megfelelően reagálni a felmerült helyzetekre. A szülőnek is csalódással jár, mert ez nem teljesíthető. A tökéletesség helyett sokkal inkább fontos az elég jó szülőségre való törekvés. Ez annyiban más, mint az eddig bemutatott szülői attitűd, hogy a gyerek életkorának megfelelően próbál reagálni és megengedni mind magának, mind gyermekének a hibázás lehetőségét. Annál is inkább, mivel az egész gyermeknevelésben, a gyermek pszichés, lelki fejlődésében a legfontosabb dolog, hogy hogyan kapcsolódik szüleihez, hogyan képes megismerni a világot és más embereket. Ehhez szükségesek a korai hibázások, mint például egy olyan eset, mikor a gyermek sírására nem tudnak odamenni azonnal. Nem azért, mert a szülő nem akar foglalkozni gyermekével, nem is azért, mert szerinte így leszoktatható a sírásról és nem is azért mert figyelmetlen vagy rossz passzban van, hanem mert mondjuk más fontos dolgot csinál.
Ezekből a tapasztalatokból alakul ki a gyerekben, hogy vannak rajta kívül álló dolgok, hogy az anya tőle különálló személy és szép lassan megtanul várakozni: megtanulja ideiglenes pótolni a mamát a képzeletében, megnyugtatja magát, majd kialakul saját magában egy képzet, egy emlék, egy folyton vele levő kép az anyáról és más fontos személyekről.
Persze ez sok idő, sok gyakorlás szükséges hozzá és az, hogy az anya ott legyen, mikor szükség van rá (az anya a támasz, a megnyugvás).
Ezek a fent említett “természetes hibázások” viszik előre a fejlődést. Ezért ha valami elromlott vagy valami nem úgy történt, mint tervezte, ne keseredjen el! Nem az a kérdés, hogy hol romlott el (csúszott hiba a kapcsolati kommunikációba), hanem hogy mit tud kezdeni utána a helyzettel. A gyerekre hangolódás, a megnyugtatása, az anya biztonságos jelenléte mindenféleképpen segíti gyermeke fejlődését, ahol az anyai “hibázásokkal” csak tapasztaltabb lesz.
Standovár Sára
pszichológus
forrás: Bébik.hu
