Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

Veszélyes vakáció

Érdekességek2026. június 24.

A fiúk kicsi korban kétszer, serdülõkorban háromszor gyakrabban szenvednek balesetet, mint a lányok.

A gyerekeket sajnos éppúgy érheti végzetes baleset, mint a felnõtteket, a sérültek 1,5-2 százaléka nem éli túl a traumát. A baleseti halálozás az 1-4 éves korosztályban a legnagyobb, a tragédiák majdnem 60 százaléka pedig fej- és nyaksérülések következménye.

A legtöbb sérülés tavasszal, az iskolaév végén, illetve nyáron és kora õsszel következik be. Ez a jó idõvel éppúgy összefügg, mint a szünidõ- adta szabadsággal. A gyerekek, különösen a 3 éven aluliak, legtöbbször otthon szenvednek balesetet. A második legveszélyesebb hely a gyerekek számára az utca, beleértve a játszótereket, a sportpályákat és az ilyen helyeken ûzött sportokat, mint a kerékpározás, a görkorcsolyázás. A közlekedési balesetek száma relatíve kevés, de általában súlyos sérülésekkel jár.


A sérülések fajtája is korfüggõ: kisgyermekkorban – 6 éves korig – a sebek és égések dominálnak, a 11-14 éveseknél a ficamok-rándulások, 7-11 éveseknél a végtagtörések a leggyakoribbak.
A legsérülékenyebb testrész gyermekkorban egyértelmûen a felsõ végtag, de 5 éves korig a legtöbb gyermek fejsérüléssel kerül kórházba. Ezek túlnyomó része agyrázkódás, ami azonban igen alattomos sérülésfajta, mert komolyabb elváltozás is meghúzódhat mögötte.

A gyerekeket általában többször éri valamiféle sérülés, mint a felnõtteket, ám ezek legtöbbje könnyebb, ambulánsan ellátható eset (zúzódások, sebek, rándulások, ficamok, kisebb égések). A balesetet szenvedett kicsik 10-20 százalékát azonban kórházban kell ellátni, és nemcsak azokat, akiket operálni kell, hanem akik szoros megfigyelést igényelnek (agyrázkódást szenvedettek, tompa hasi sérültek.

A legfontosabb, hogy a sérült gyermeket, még ha külsõ nyoma nincs is a balesetnek, mindig lássa gyermektraumatológus. A gyerekeket minden esetben szakrendelõbe vagy kórházba kell vinni. A késedelem a gyerek életébe kerülhet, a gyermekkori sérülések és halálesetek túlnyomó többsége a sérült gyermek gyors, 20 percen belüli szakorvosi ellátásával jelentõsen csökkenthetõ.

Elengedhetetlen, hogy a szülõ együttmûködjön a gyermek kezelõorvosával, ne titkolja el, ne bagatellizálja a sérülést, és bízzon abban, hogy az orvos a legjobbat, a gyógyulást akarja gyermekének- figyelmeztetnek a szakemberek.


forrás: Weborvos
hírek, aktualitások

Erekciós problémák: merjünk beszélni róla!

2026. szeptember 12.

Az erekciós (merevedési) zavarok számos férfi és partnere életét keserítik meg. Félelem a probléma megbeszélésétõl, az esetleges orvosi kezeléstõl, netán a férfiasság elvesztésétõl - mind-mind lelki válságba sodorhatja a férfit. A szakorvosi segítségen kívül a társ szerepe, intelligens reagálása döntõ fontosságú lehet az állandósulni látszó aggodalom eloszlatásában és a kudarcélmény megszüntetésében. 

"Úgy vágyom a feleségemre, mint 20 éves koromban, de amikor tettekre kerül a sor, megszûnik az erekcióm. Már a válás határán állunk". - panaszkodik András, a negyvenes éveinek vége felé járó vállalkozó. Õ, számos férfitársához hasonlóan, nehezen éli meg ezt a problémáját, amely miatt úgy érzi, férfi mivoltában leértékelõdik, és veszélybe sodorja a házasságát is.

Rendszerint anélkül, hogy reklamálnák partnerük teljesítményét, a nõk ilyen esetekben újra és újra felteszik maguknak a kérdést: mennyiben felelõsek a férfi szexuális téren elszenvedett kudarcaiért? Gyakran azon is tépelõdnek, hogy vajon már nem tetszenek-e a társuknak, férjüknek... Van, aki eljut addig a pontig, hogy azt javasolja a férfinak: nézzen más után, de csak azért, hogy megtudja, az erekciós problémákért ki a felelõs. Másoknál az elégedetlenség szinte "kitapintható": sokszor csend ereszkedik a partnerek, házastársak közé, akik nem merik már megérinteni sem egymást, nincs merszük kezdeményezni. És hatalmas teherként nehezedik rájuk a "nincs mit tenni" érzése. Pedig a baj orvoslásának a csendnél és a tétlenségnél nincs nagyobb gátja...

Ritmusban napról napra

2026. szeptember 12.

Tekintsen biológiai órájára is, s éljen megfelelõ ritmus szerint! A különbözõ napszakokban a szervezetünk többé-kevésbé készen áll bizonyos tevékenységekre. Profitáljon hát biológiai órájából, idõzítse tevékenységeit a legmegfelelõbb idõpontra, s hozza ki magából a maximumot. 

Hormonok, testhõmérséklet, éberség... minden pillanatban ki vagyunk téve biológiai ciklusunk ingadozásainak. Testünk precíziós mûszerhez, leginkább egy pontos órához hasonlatos. Az agynak két része játssza az összehangoló szerepet. A hipotalamusz az "inga", amely olyan külsõ hatások alapján mozog, mint például a nap és az éjszaka váltakozása. Másfelõl a tobozmirigyet tartják a szervezet "homokórájának". Szinte állandó ritmust követ a nap 24 órájában.

Igazítsa magát a belsõ órájához!

A szervezetünkben zajló különbözõ ingadozások, melyeknek legtöbbször nem is vagyunk tudatában, életritmusunk szempontjából rendkívül fontosak. Amennyiben figyelembe vesszük azokat, hatékonyabb munkára, nagyobb teljesítményre leszünk képesek mindennapjaink során. Az alábbiakban bemutatunk egy átlagos napot óráról órára, mely a biológia törvényei szerint telhet el...

Néhány tanács visszeres panaszokra

2026. szeptember 11.

Mozogjunk sokat! A kerékpározás, az úszás, a futás erõsítik a láb izomzatát. A jól fejlett lábizmok összenyomják a vénákat és ezáltal elõsegítik a vér áramlását a szív felé. 

Ami hasznos a lábnak:

- Mozogjunk sokat! A kerékpározás, az úszás, a futás erõsítik a láb izomzatát. A jól fejlett lábizmok összenyomják a vénákat és ezáltal elõsegítik a vér áramlását a szív felé.
- Minden alkalmat ragadjunk meg, hogy a lábunkat a vízszintesnél magasabbra emelve felpolcoljuk, mert ez is elõsegíti a vér visszaáramlását a szívbe.
- A lábak letusolása hideg vízzel ugyancsak fokozza a véráramlást.
- Munkahelyen is tehetünk valamit vénáink érdekében. Használjunk ki minden lehetõséget arra, hogy lábunk helyzetén változtassunk.
- Rendkívül hasznos a vízben járás. Töltsük meg a fürdõkádat kb. 10-15 cm magasságig hideg vízzel és lassan járjunk helyben.