Cukorbetegség: a mozgás és az étrend sarkalatos kérdés
2023. szeptember 04.

Sok ember nehezen éli meg, amikor kiderül, hogy cukorbetegsége van. A megfelelő gyógyszer kiválasztása, a kalóriák számolgatása, és a hogyan is jutottam ide vagy min kellene változtatnom, a záporozó változtatási lehetőségek, ill. a betegség hosszú távú következményei inkább megdöbbenti a beteget, mint változtatásra sarkallná. Azonban aki leleményes, rátalálhat olyan csoportokra vagy akár egy táborra is, ahol segítik a helyzet feloldását, és nem marad egyedül a betegségével.
Okok és tanulságok
A kialakuló betegség egyik oka, hogy fiatal korunk után felhagyunk a rendszeres testmozgással. A magyar konyha ízeinek, a kalóriában és szénhidrátban gazdag ételeknek nehéz ellenállni, sokszor csak azért eszünk egy plusztányérral, mert olyan finom. Így a szükségesnél többet fogyasztunk, és óhatatlanul jönnek ránk a kilók. A stresszes, felpörgetett életmód, a hirtelen bekapott gyorséttermi ételek fokozzák az egészségtelen életmódunkat. Hogyan segíthetünk ezen?
Bár nehéz elfogadni, de el vagyunk kényelmesedve. Mivel ebből egyedül nehéz kilépni, jó, ha többen összefogunk az ugyanilyen cipőben járókkal vagy akár egyik családtagunkkal, és szakember segítségével, egymást biztatva indulunk el az úton.
Már az is jó, ha egy pár perces útra nem autóval megyünk. Ne fosszuk meg magunkat a mozgás örömétől! Napi fél óra mozgás örömet okozó hormonok felszabadulását eredményezi a szervezetünkben. Minden nappal nő az erőnk és a teherbíró képességünk, és jobban érezzük magunkat. Érzelmi világunkat is karbantartja a mozgás, oldódik a stressz, a feszültség.
A másik fontos kulcspont az étrend. A mindenfelől ránk zúduló jó tanácstól – diétázni kell! – a legtöbb embernek a haja is égnek áll. Ennek egyik oka, a diétát drágának gondolják, az étel elkészítésére szánt időt pedig soknak, de egyik sem igaz. Így hát nem diétáról kellene beszélnünk, hanem étrendünk átalakításáról. Van, amiből többet, és van, amiből kevesebbet kellene ennünk. Valóban fontos, hogy szénhidrát- és kalóriaszükségletünk szerint állítsuk össze a menüt. Ekkor sokan észreveszik, hogy eddig azt gondolták, keveset esznek, de az apró nassolásokat nem számolták bele a napi elfogyasztott étel mennyiségébe, ami napközben bizony többször is előfordul.
Könnyed életmódváltás lemondások nélkül
2023. szeptember 03.
Az egészséges életmód kialakítása nem megy egyik napról a másikra, időbe telik, míg megtaláljuk azokat a gyógymódokat, táplálkozási rendszereket és mozgásformákat, amelyek számunkra a legjobban működnek. Hogyan tudunk könnyebben változtatni régi szokásainkon?
Csak egészség legyen – mondogatjuk még ma is ezt a régi mondást. Miért szükséges az egészség a boldog, megelégedett élethez? Az egészség a teljesség egyik legfontosabb alappillére, testi egész-ség nélkül is lehet ugyan boldogan élni, de az, hogy a testünkben jól érezzük-e magunkat, szó szerint létfontosságú – tulajdonképpen ez jelenti az alapot az életünkben.
Ha megnézzük a halálozási statisztikákat, kiugró arányban szerepelnek a halálokok között az úgynevezett civilizációs betegségek, mint például a rák, a cukorbetegség, az elhízás, az ízületi, keringési, szív-érrendszeri problémák, amelyek nagy arányáért egyértelműen az elharapózó egészségtelen életmód és az egyre szennyezettebbé váló környezetből ránk visszaáramló káros hatások felelősek (úgy mint lég-, víz- és talajszennyezés, a termőföldek kimerülése, szélsőséges időjárás, természeti katasztrófák stb.). Ami azt is jelenti, hogy jelentős lépéseket tehetünk azért, hogy ez ne így legyen, méghozzá a saját életmódunk megreformálásával.
Egészség = megfelelő szemléletmód
Az igazság az, hogy nincs az a tabletta vagy orvosi kezelés, ami többet segítene az egészség hosszú távú megőrzésében, mint az élet- és szemléletmódunk: az, hogy napról napra mennyire egészséges életet tudunk élni, hogy egészséges ételekkel tápláljuk-e a testünket, egészséges gondolatokkal a szellemünket, és kellően gondozzuk-e az érzelmeinket. Ha most nem fordítunk gondot az egészségünkre és a lelkivilágunkra, később nemcsak időt, jóval több pénzt is áldozhatunk majd a testi-lelki betegségeink meggyógyítására.
Mi okozhatja a reggeli magas vérnyomást?
2023. szeptember 03.
A vérnyomás hullámzása természetes a nap folyamán és reggelente általában emelkedést mutat, dr. Sztancsik Ilona, a KardioKözpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta szerint a kiugróan magas reggeli vérnyomás okait fontos megkeresni.
Ilyen a vérnyomás természetes hullámzása
A vérnyomás a nap és az éjszaka folyamán is emelkedik, süllyed egy természetes ritmusban, amit olyan általános faktorok is befolyásolnak, mint a fizikai aktivitás, az étrend, az aktuálisan átélt stressz és a tartós szorongás. Mindezek eredményeként a vérnyomás az alvás során általában 10-30 %-kal alacsonyabb és felébredéskor megemelkedik.
Azonban ha ez az emelkedés nagyobb mértékű, akkor reggeli hypertenzióról, magas vérnyomásról beszélhetünk. Ha csak egyedi kiugrás jelentkezik, az esetleg lehet a stroke vagy a szívinfarktus jele is, hiszen egyes felmérések szerint a komoly szív-érrendszeri események gyakran az ébredés utáni 4-6 órában lépnek fel. Ugyanakkor számos más ok is okozhatja a reggeli magas vérnyomást.
– Gyógyszerelés
Egyes, magas vérnyomás kezelésére rendelt gyógyszerek vezethetnek kiugró reggeli vérnyomáshoz, illetve olyan kérdéseket is tisztázni kell a kardiológiai kivizsgáláson, nem túl alacsony-e a dózis, nem hasznosabb-e a rövid- vagy középtávon ható gyógyszerek helyett hosszútávú gyógyszerelést választani, illetve nem érdemes-e az egyes gyógyszerek helyett kombinációs kezeléssel próbálkozni – hangsúlyozza dr. Sztancsik Ilona, a KardioKözpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta.
A gyógyszerszedés időpontját is érdemes végiggondolni. Vannak, akik azt tapasztalják, hogy ha este veszik be a gyógyszert, elkerülhető a reggeli kiugrás, másoknál a megosztott reggeli és esti bevétel működik jól, megint más esetekben új gyógyszerrel kell próbálkozni. A vérnyomásmérés pontos kivitelezését is fontos megtanulni, hiszen például kevesen gondolnak arra, hogy üres hólyaggal kell mérniük. Ezt és még számos tényezőt a kardiológussal kell megbeszélni.
A sikeres változás útján
2023. szeptember 02.
Változni, változtatni önmagunkon vagy az életünkön annyi, mint kilépni a komfortzónánkból. A megszokotthoz képest eltérő módon kell szemlélnünk a világot, éreznünk, gondolkodnunk, reagálnunk adott helyzetben, ez pedig nehéznek, kényelmetlennek, akár félelmetesnek is tűnhet, míg meg nem tesszük az első lépéseket.
Te magad légy a változás!
A változás egy folyamat. Nem egyik pillanatról a másikra következik be, hanem fokozatosan, olykor észrevétlenül formál bennünket vagy az életünket mindaddig, mígnem egy szép nap arra ébredünk, hogy a korábbiakhoz képest másképp érzünk, gondolkodunk, cselekszünk, s ezideális esetben jó érzéssel tölt el bennünket. Ezt nevezzük sikeres és tartós változásnak - fejlődésnek, melynek eléréséhez azonban következetesen meghozott döntések egész sorára van szükség.
A változásért tennünk kell. Áldozatot, erőfeszítést hozni. Kitartani. Merni másképp élni.
Örök igazság, hogy a környezetünk csak akkor fog változni, ha mi magunk változunk. Változtatnunk kell a szemléletünkön, a gondolkodásmódunkon, a viselkedésünkön. Nagyon nehéz azonban kilépni a jól begyakorolt, megszokott és biztonságosnak tűnő kliséink közül.
A biztonságot nyújtó kereteken túl
Amikor másképp viszonyulunk a világhoz, akkor kilépünk az ún. komfort zónánkból. Abból a területből, melyet ismerünk, megszoktunk, melyben rutinosan mozgunk. Ez kezdetben szokatlannak, idegennek, kényelmetlennek tűnhet, ezért a legtöbben kísérletet sem tesznek erre, vagy épp a kezdeti nehézségek láttán rögtön visszavonulót fújnak. Vágynak a változásra, ugyanakkor semmit sem tesznek érte.
Pedig a változás folyamatához új ismeretekre, élményekre van szükség. Merni kell megtapasztalni az újat, hogy idővel be tudjuk azt építeni a mindennapjainkba. Fontos azonban, hogy mindenki a saját ritmusának megfelelően haladjon előre. Ha ugyanis egyszerre túl nagy lépést akarunk megtenni, akkor vagy kudarcot vallunk, s többé kísérletet sem teszünk a változtatásra, vagy a tanulási zóna helyett egyből a pánikzónába kerülünk, melyben a félelmeink gátolni fognak a sikerélmény átélésében.
Védjük vesénket!
2023. szeptember 02.
Ma Magyarországon minden 10. ember érintett valamely vesebetegségben.
A sokáig észrevétlenül lappangó, majd hirtelen jelentkező, alattomos vesebetegség nagy része odafigyeléssel megelőzhető. Ezért fontos tudni, hogy mit, mikor és valójában mennyit igyunk, és mit tehetünk a megelőzés érdekében.
Magyarországon a népbetegségnek számító elhízás, magas vérnyomás, cukorbetegség ma a legfontosabb, vesebetegségre hajlamosító tényezők. A 2,5–3,5 millió hipertóniás és az 1 millión felüli cukorbeteg 10, ill. 5%-a válik a későbbiekben veseelégtelenné.
A kellő folyadékfogyasztás viszont nagyon fontos. Nehéz mindenki számára egyetlen számban megjelölni a szükséges folyadékmennyiséget, ugyanis sok tényező – az éghajlat, külső hőmérséklet, a páratartalom, a fizikai aktivitás mértéke, az elfogyasztott étel só- és víztartalma – befolyásolja azt. Átlagos hőmérsékleti körülmények között az egészséges, átlagos fizikai aktivitású felnőttek számára napi 1,5-2,0 l folyadékfogyasztás elégséges. Ennél több folyadék lázzal, hányással, hasmenéssel járó betegségek esetén indokolt. Ám azt is fontos tudni, hogy a túlzott, erőltetett folyadékfogyasztás akár vízmérgezést is okozhat.
A szomjúság oltására legideálisabb a tiszta víz. Nem javasoltak az alacsony gyümölcstartalmú italok, a szintetikus, cukorral készített üdítőitalok, energiaitalok és az alkoholtartalmú italok sem, ezektől csak még szomjasabbak leszünk és felesleges kalóriát is tartalmaznak.
Manapság léteznek még női és férfi szakmák?
2023. szeptember 01.
A női és férfi szerepek az idők kezdetétől világosan elkülönültek - gondoljunk csak arra, amikor az előbbiek szigorúan csak gyűjtögettek, míg ez utóbbiak vadásztak. Ez az egyértelmű felosztás azonban gyökeresen megváltozott az első világháborúval, amikor a nők is elkezdtek tömegesen munkába állni - ezzel párhuzamosan pedig a feminista mozgalmak kezdték tégláról téglára lebontani a korlátokat. Ez a tendencia pedig egészen kiteljesedett a XXI. századra, pontosabban napjainkra.
De ez egyben azt is jelenti, hogy már nem léteznek férfi és női szakmák? Nézzük meg a kérdést közelebbről!
Kezdjük a sztereotípiákkal!
Bármennyire is nyitottnak gondoljuk a ma társadalmát ahhoz képest, mint ami száz vagy akár csak ötven évvel ezelőtt létezett, a sztereotípiákat igen nehéz kipusztítani. Vegyünk alapul néhány példát!
Képzeljük el, hogy milyen karakterek végeznek el egy rendszergazda képzést! A legtöbben a monitor előtt görnyedő, szakállas, szemüveges férfiakat képzelünk el, pedig egy nyitott, sportos, friss egyetemi diplomával rendelkező nő is ugyanolyan sikeres tudna lenni ezen a területen. A hangsúly pedig azon van, hogy tudna: a legtöbben a káros előítéletek miatt nem is mernek belevágni az álmaik hajszolásába. Most pedig képzeljünk el egy szépségszalont: a gondolatainkban kik ülnek a LED-lámpák másik oldalán? Jó eséllyel fiatal, kedves, beszédes lányokat képzelünk el, és nem a rendszergazda képzés kapcsán leírt férfiakat.
Kétségtelen tehát, hogy mind a mai napig léteznek férfiak és nők által dominált foglalkozások – ezeket pedig leginkább az előítéletek tartják fenn. Ami a „férfi szakmákat” illeti, tipikusan ezek közé sorolhatók az építkezésen végzett kétkezi mesterségek, a szoftverfejlesztés, de a gépészmérnökök, az építészek, a pilóták és a tűzoltók munkája is. A nőknek tulajdonított területek közé pedig olyan karrierek sorolhatók, mint a tanári, a fogorvosi, az ápolói, illetve különböző szépészeti elfoglaltságok, például a fodrászat vagy a manikűr-pedikűrös.
A gluténérzékenység diagnózisának buktatói
2023. szeptember 01.
Sokan hallottak róla, hogy a glutén fogyasztása számos tünetet okozhat. Valaki ilyenkor egyből diétázni kezd és figyeli, hogy a tünetei megszűnnek-e, míg mások saját maguk kérik a laborvizsgálatot, azonban sem a pozitív, sem a negatív lelet nem ad valós választ a kérdésükre. A gluténérzékenység diagnózisának napjainkban jellemző buktatóiról és a kivizsgálással kapcsolatban gyakran felmerülő kérdésekről is beszélt dr. Sárdi Krisztina belgyógyász, gasztroenterológus.
Az első buktató: diéta kivizsgálás nélkül
A legrosszabb, amit tehetünk, hogy kivizsgálás nélkül kezdünk diétázni. A gluténmentes étkezés nagy odafigyelést kíván és nem utolsó sorban költségesebb is egy kiegyensúlyozott étrend összeállítása, amit aztán esetleg élethosszig tartani kell, ezért gluténmentesen étkezni tényleg csak annak javasolt, akinek valóban szüksége van rá. Ha elvégeztetnénk a vizsgálatokat, viszont már egy fél éve-éve diétázunk, a glutént újra vissza kell vezetni az étrendbe, legalább 6-8 hétre, napi 10g glutén fogyasztásával ahhoz, hogy értékelhető eredményeket kapjunk.
Pozitív vagy negatív lelet? Ez mit jelent?
A kivizsgálás első lépése a szerológiai vizsgálat elvégzése, ám nem biztos, hogy a kapott pozitív vagy negatív laborlelet valós eredményt fog mutatni. A Budai Allergiaközpont orvosa beszámolt róla, hogy az eredmény az esetek 10 százalékában álnegatív. 5 százalékban pedig előfordulhat álpozitív eredmény is, például Crohn-betegség megléte mellett. Diagnózis szempontjából tehát önmagában a laborlelet semmit nem jelent, azt minden esetben a beteg klinikai tüneteivel összhangban kell mérlegelni, vagyis senkit nem tekinthetünk cöliákiásnak pusztán azért, mert pozitív a lelete, de nincsenek panaszai. Negatív lelet mellett pedig, ha tünetei vannak, nem mondhatjuk, hogy nem cöliákiás. Mindkét esetben tovább kell folytatni a kivizsgálást.
A „cöliákia jéghegy”
A klinikai tünetek, a szerológia eredménye mellett a lisztérzékenység diagnózisához az endoszkópos vizsgálat eredménye nyújtja a harmadik fontos információt. Ez az a vizsgálat, amit nagyon sokan szeretnének kihagyni, pedig nem megkerülhető még akkor sem, ha például a szerológia kapcsán álnegatív eredményre gyanakszunk, mert a betegnek erősen cöliákiára utaló tünetei vannak – mondja dr. Sárdi Krisztina.
Az is előfordulhat, hogy pozitív szerológia mellett sem látunk bélboholy károsodást az endoszkópos vizsgálat során, ez látens cöliákiát jelez. Előfordulhat, hogy a szerológia pozitív, de a betegnél hiányoznak a jellegzetes tünetek, ekkor a cöliákia diagnózisát a bélbolyhok károsodása jelzi – ez a néma cöliákia. A harmadik eset pedig a „jéghegy csúcsa”, amikor tünetek is vannak, a vizsgálat is pozitív és a bélbolyhok állapota is egyértelműem mutatja a cöliákiát. A felsorolt példák alapján pontosan látható, hogy mennyire fontos a tüneteket, a szerológiát és az endoszkópos vizsgálat eredményét komplexen értékelni a pontos diagnózishoz.
Az önismeret útja
2023. augusztus 31.
Ismerd meg önmagad, és megismered az egész világot! Sokszor halljuk, olvassuk ezt a klasszikus és már-már elcsépelt bölcsességet. De mi áll az üzenet mögött? És hogyan tudjuk megvalósítani azt?
Sokféle tevékenységgel ki tudjuk tölteni az életünket, de vajon melyek a legcélravezetőbbek? Melyekkel érhetjük el a céljainkat? Ezek a kérdések viszont újabbakat vetnek fel: Vajon milyen céljaink vannak? És azok a megfelelő célok? Vagy lehetne jobbakat kreálni helyettük?
Nos, ezekkel a kérdésekkel máris belevetettük magunkat az önmegismerés, önfejlesztés egyik fontos témakörébe, a célok tisztázásának, meghatározásának témájába.
Ha megismerjük a céljainkat és az elavult, lejárt szavatosságú célok helyett újabbakat, inspirálóbbakat tűzünk ki, akkor máris új erőre kap az életünk! Megfigyelhetjük, hogy a hétköznapi belső akarás, erőlködés mellett, a belülről táplálkozó saját céljaink hatalmas energiát adnak a megvalósításukhoz és sokszor nem is kell erőlködnünk, mert minden megy magától! Ez az, amikor egy vágy a szívből táplálkozik és ezért minden út nyitva áll előtte. Az ilyen vágyakból megfogalmazott célok mindig zöld utat kapnak az életben, szemben az egónkból akart célokkal.
A helyes út
Ebből láthatjuk, hogy mennyire fontos a helyes célok felismerése és itt a helyes szónak nem valamifajta erkölcsi, ideológiai jelentése van, hanem szó szerint vehetjük:
Helyes az, ami a helyén van! Akkor van helyén, ha ott és akkor történik meg, amikor történnie kell! Nem előbb, nem később, de pontosan úgy, ahogy annak lennie kell!
Ezt hívhatjuk eleve elrendeltségnek vagy sorsnak is, a lényeg az, hogy aki ettől a meghatározott úttól el akar térni, az a tapasztalat szerint csak igen nagy erőbefektetéssel és csak időlegesen tudja megtenni azt! Mihelyst nem figyel az illető vagy elfárad az erőlködésben, az élet visszatér a maga nyomvonalába és végül mégiscsak minden úgy lesz, ahogy lennie kell! Így tehát a bölcs ember nem harcol, nem küzd az élete által kiszabott út ellen, hanem azon igyekszik, hogy harmóniába legyen az úttal!
Egészséges életmóddal a krónikus betegségek ellen
2023. augusztus 31.
A nők akár tíz, a férfiak hét olyan évvel élhetnek tovább, amikor nem szenvednek szívbetegségtől, 2-es típusú cukorbajtól és más krónikus betegségekből egy hosszú távú, nagy létszámú kutatás szerint.
A British Medical Journal friss számában közölt amerikai vizsgálat több mint 20 éven át tartott, mintegy 110 ezer embert követtek nyomon – számolt be róla a BBC hírportálja.
Az alanyokat ötvenéves korukban arra kérték, hogy öt egészséges szokás közül legalább négyet kövessenek: sose gyújtsanak rá, táplálkozzanak kiegyensúlyozottan, naponta fél órát mozogjanak, testtömegindexük (BMI) legyen 18,5 és 24,9 között, valamint a nők ne igyanak napi egy kis pár bornál, a férfiak egy korsó sörnél több alkoholt.
Azok a nők, akik betartották a szabályokat, átlagosan még 34 évig éltek rák, szív- és érrendszeri betegségek és 2-es típusú diabétesz nélkül, több mint tíz évvel hosszabban, mint akik nem tették magukévá az egészséges szokásokat.
Az alapelveket követő férfiak még 31 évvel éltek tovább krónikus betegségek nélkül, ami több mint hét plusz évet jelent.
A különbség azzal függhet össze, hogy a nők általában tovább élnek, mint a férfiak.
Azok a férfiak számíthattak a legkevesebb, betegségek nélküli évre, akik naponta 15 szál cigarettánál többet szívtak, valamint azok a nők és férfiak, akiknek BMI-je 30 fölött volt, vagyis elhízottnak számítottak.
Az egészséges szokások nemcsak a rák, a szívbetegségek és a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát csökkentették, hanem növelték a túlélés esélyeit, ha valakinél mégis diagnosztizálták valamelyik kórt – állapították meg a bostoni Harvardi Egyetem Orvostudományi Karának kutatói.
A rák, a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a 2-es típusú cukorbetegség, vagyis a leggyakoribb, életkorral járó kórok erősen függnek az életmódtól is.
Az elhízás vagy a túlsúly a rák 13 fajtájának – köztük a mell-, a bél-, a vese-, a máj és a nyelőcsőrák – kockázatát növeli a tudósok szerint.
Hogyan kezdjük gördülékenyen a tanévet?
2023. augusztus 30.
A hosszú vakáció kaotikus időbeosztása után a szeptember gyermek és szülő számára egyaránt kihívásokkal teli időszak. Ugyanakkor az elkerülhetetlen változás remek lehetőséget tartogat az új, a család testi és szellemi fejlődését és az egészségesebb életet támogató rutinok bevezetésére. Íme, néhány könnyen alkalmazható praktika, amellyel könnyebbé tehetjük az átállást és a mindennapokat.
Beszéljük át a változást
Mielőtt ténylegesen elkezdődik a tanév, beszélgessünk gyermekünkkel arról, mi vár rá az új tanévben; meséljük el, hogyan fog kinézni egy nap az iskolában, beszélgessünk a tanárokról, ovis vagy osztálytársakról, mindazokról a dolgokról, amikről tanulni fog. Próbáljuk meg bevonni őket a tervezésbe, megismerni az elképzeléseit, vágyait és félelmeit, és átbeszélni azokat. Ha van rá mód, előzetesen látogassuk meg az iskolát vagy óvodát, hogy a gyermek előre megismerkedhessen az új környezettel, és a benne lévő feszültséget átvehesse a várakozás izgalma.
Készüljünk a korai kelésre
A nyári szünet alatt természetes, ha tovább maradunk ébren. A hirtelen korai ébresztés megviseli a szervezetet, egész napos fáradtságot, rossz hangulatot, figyelemzavart okozhat. Ennek elkerülése érdekében augusztus utolsó hetétől érdemes mindennap 10-15 perccel hamarabb kelteni és fektetni a gyerekeket, hogy legyen idejük visszaszokni az iskolás hétköznapokba.
Alakítsunk ki új napi rutint
A gyerekek szeretik a rutint és a struktúrát, mivel ez biztonságot nyújt nekik. Igyekezzünk minél részletesebben megtervezni a reggeli és esti folyamatokat, ezt átbeszélni a gyerekekkel, és utána ezekhez tartani magunkat. Mindig hagyjunk időt a váratlan fordulatokra, nem tervezett feladatokra is. Egy új kívánatos napi rutin kialakítása az első időkben sok önfegyelmet igényel, de érdemes kitartani, mert a jó döntések hamar éreztetik hatásukat a család közérzetében.
Ügyeljünk az egészséges étkezésre
Hangulatunkat, fizikai és szellemi teljesítőképességünket alapvetően meghatározzák a szervezetünkbe bevitt szilárd és folyékony tápanyagok. Az egyéni igények figyelembevételével reggelire részesítsük előnyben a magas rost-, fehérje- és tápanyagtartalmú ennivalókat, mert ezek segítenek stabilizálni a vércukorszintet és fenntartani az energiaszintet az egész délelőtt folyamán.