Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

Állandóan jelenetet rendez a gyerek…

2022. július 15.

Amikor kisgyermekünk mindenre nemet mond, ordítani kezd, dühében földre dobja a játékait, verekszik, szinte állandóan duzzog – mit tehetünk ellene? Ha pedig az ehhez hasonló jelenetek kisiskolás korában is folytatódnak, előfordul, hogy végképp tanácstalanok vagyunk. Pedig a helyes szülői magatartás sokat segíthet. Fogadja meg tanácsainkat a dührohamok megfékezésére, és a gyermek ösztönzésére, illetve meggyőzésére, hogy ne legyenek mindennaposak ezek a „cirkuszok”.

Fotó: gettyimages.comSemmiségekért dühöng

Ne hagyjuk, hogy gyermekünk dührohamai rendszerré váljanak. Legyünk szilárdak, és tiltásainkat következetesen tarttassuk be vele, ésszerű magyarázatok kíséretében. Hiszen elsősorban arra van szüksége, hogy megértse, milyen korlátokat szabtunk meg neki, melyeken nem léphet túl. Ezek általában a hétköznapi élethez köthető, egyszerű intések (pld. nem ehet süteményt ebéd előtt, vagy ne ellenkezzen, ha rendet kell raknia), de amennyiben engedünk, a dühös engedetlenséggel kapcsolatos probléma súlyosbodhat. Nagyobb dühkitörések alkalmával otthon jó módszer, ha beküldjük rövid időre a szobájába, míg kissé megnyugszik.

Néhány perc múlva menjünk be hozzá, hogy megkérjük, mondja el, miért reagált így. Ezt meghallgatva magyarázzuk el – nyugodta hangnemben -, hogy miben nem volt igaza, és az ilyen jelenetek nem vezetnek sehová. Utána azért babusgassuk egy kicsit: tudnia kell, hogy természetesen szeretjük mindazok után is, ami történt.

Agresszív, haragjában ráüt a szüleire

Ez a magatartás nagyfokú határozottságot igényel a szülő részéről. Fontos a gyerekkel megértetni, hogy nem szabad ráütnie senkire, agresszívnak lennie – legyen szó akár rólunk, akár másokról -, semmilyen esetben sem. Ha úgy tűnik, a gyereknek mégis szüksége van arra, hogy ily módon kitombolja magát, javasolhatjuk neki haragja párnáján való levezetését. Sokszor valamilyen, életkorának megfelelő sporttevékenység is hasznos lehet, annak érdekében, hogy nyugodtabb legyen, és ne verekedésre használja fölös energiáit.

A játékait a földre dobálja

Ahelyett, hogy kiabálnánk vele, ismét a legjobb módszer, ha elszigeteljük a szobájában néhány percre (nem órákra!). Azután feltétlenül és nyomatékosan emlékeztessük arra, milyen szabályok uralkodnak otthon: rendet kell tartani, és vigyázni kell a dolgaira – ne a játékain ”álljon bosszút”, ha rossz kedve van. Helyezzünk kilátásba büntetést, ha mégis újra kezdi szétdobálni a tárgyait: pld. egy időre elvesszük tőle a kedvenc játékát. Amikor pedig már nagyobbacska, és dühében értékesebb tárgyait is tönkre teszi, szigorúan figyelmeztessük, hogy nem kap helyettük újat.

Bevásárláskor jelenetet rendez, követelőzik az áruházban

A szülők nagy része több-kevesebb sikerrel tudja megoldani az ilyen helyzeteket. Próbáljuk ugyanazt a magatartás tanúsítani, mint otthon: vonjuk el a gyereket mások szeme elől, és az áruházból való távozás után kezdjünk magyarázatba, miért nem veszünk neki játékot annyiszor, ahányszor csak akarja. De persze a legjobb megelőzni a követelőzést. Már mikor vásárolni indulunk a gyerekkel, bocsássuk előre, hogy játékvásárlásról nem lesz szó, és nem szeretnénk megint nyilvános „cirkuszt”. Ha ezt nem akarja megérteni, tegyük érthetővé a számára, hogy legközelebb nem jöhet velünk vásárolni, büntetésképpen rábízzuk valakire.



Homeopátiával a sérülések, leégés, napszúrás, rovarcsípés ellen

2022. július 14.

A nyáron sokakat érintő probléma lehet a balesetek, sérülések, leégés, napszúrás, rovarcsípések következményeinek enyhítése. A homeopátia segíthet ezekben az esetekben is.  

Képforrás: Canva Pro adatbázis.Németországi tapasztalatok alapján készítettünk egy összeállítást, amelyet akkor is jól lehet hasznosítani, ha az ott használt homeopátiás gyógyszerek maradéktalanul ma még nem elérhetők Magyarországon. Többek között nem beszerezhetők a tinktúrák, így azok hígítása sem készíthető el. Számítani lehet azonban a szakemberek leleményességére.

A német szakemberek azt ajánlják a homeopátiás módszereket alkalmazóknak: amellett, hogy rendelkezünk homeopátiás elsősegélynyújtó szerekkel, tanácsos arra is figyelni, hogy balesetek esetére legyen nálunk elegendő és megfelelő kötözőszer is. Mindenképpen tartsunk otthon arnika és körömvirág tinktúrát. A higított arnika tinktúra alkalmazható a tompa/*** sebek borogatásához, a higított körömvirág tinktúra pedig a nyílt sebek tisztításához és borogatásához. A körömvirág balzsam kitűnően alkalmazható gyógybalzsamként is. Ezek nem homeopátiás, hanem allopátiás szerek, hatóanyag tartalommal.

Arnika

Az arnika az egyik legfontosabb bőr-és sebgyógyító növény. A borogatás formájában történő alkalmazása nemcsak az európai népgyógyászatban ismert, hanem a perui indiánok körében is. Különösen azokban az esetekben használják, amikor esés, rándulás, zúzódás okozta a sérülést. Az arnika alkalmazása nem javasolt nyílt sebeknél, és mivel bizonyos embereknél allergiát is okozhat, szigorúan higított formában kell felhasználni. A borogatásoknál figyelni kell arra, hogy a kötés folyamatosan nedves legyen, tehát azt rendszeresen ellenőrizni és frissíteni kell. Homeopátiás szerként jól használható nyílt sebeknél is, ahol a szövetek sérültek: nagyfelületű vérömlenyeknél, vérzéseknél, nyílt sebeknél, operáció után, valamint fogászati kezeléseknél.

Hypericum perforatum – orbáncfű

Az orbáncfű régóta olyan megbetegedések és sérülések gyógyító növénye, amely egyfelől az idegeket, másfelől a bőrszöveteket érinti. Az orbáncfű alkalmazható tehát, ha egy balesetnél az idegek sérülnek, mint például a szalagsérüléseknél, vagy az agyrázkódás utókezelésekor (előbb mindenképpen orvoshoz kell menni!). De ilyen sérülés például a zúzódás is, vagy a köröm alá szúródott szilánk.



Ezért fontosak a probiotikumok a bébiknek

2022. július 14.

Fotó: gettyimages.com

A legkisebbeknek is szükségük van jótékony baktériumokra, azaz probiotikumokra. Hogy miért, s hogyan, arról Dr. Csáki Csilla gyermekgyógyász-allergológus beszélt nekünk.

Mi köze a bébik bélflórájának az immunrendszerükhöz?

A baba megszületését követően a kezdetben steril, kórokozómentes bélcsatorna néhány óra leforgása alatt benépesül baktériumokkal. A természetes úton született és anyatejjel táplált csecsemők bélcsatornájában hasznos baktériumtörzsek fognak elszaporodni. A császármetszéssel született ill. tápszerrel táplált babák esetében nagy a veszélye annak, hogy a hasznos baktériumok helyett másfajta, esetleg betegséget okozó törzsek telepednekk meg.

Ezeket a hasznos bélbaktériumokat nevezzük probiotikus baktériumoknak, és az ilyen baktériumokat tartalmazó készítményeket probiotikumnak. Ide tartozó baktériumtörzsek a különféle Bifidobaktériumok és a Lactobacillusok (tejsavbaktériumok). Jellemző tulajdonságuk, hogy az immunrendszer tanítómestereiként az első élethónapokban szabályozzák a bélfalban levő immunsejtek működését, serkentik az immunrendszer érését.

Hogyan hatnak a probiotikus baktériumok a baba immunrendszerére?

A probiotikus baktériumok szabályozzák a bélcsatorna immunfolyamatait, gátolják az allergiás folyamatok kialakulását. A bifidobaktériumok hiánya a fejlődő immunrendszer egészének olyan zavarait idézheti elő, amely későbbi életkorban hajlamosíthat allergia, cukorbetegség, elhízás, szívbetegségek kialakulására is.

Hogyan biztosíthatók a csecsemő számára a megfelelő jótékony baktériumok?

Leginkább szoptatással, ugyanis az anyatejben bőségesen megtalálhatóak a bifidobaktériumok. Anyatej teljes hiánya esetén megfelelően ellenőrzött, kipróbált probiotikus baktériumtörzset tartalmazó tápszerrel való táplálás javasolható.

Milyen egyéb hatásai vannak a csecsemőkorban adott probiotikumoknak?

Számos klinikai vizsgálat bizonyította, hogy a probiotikumok hatékonyan képesek a csecsemőkori ekcéma, atópia megelőzésére. Védik a babát a bélcsatornán keresztüli fertőzésekkel szemben is.



Az újszülött széklete előrejelezheti a későbbi elhízást

2022. július 13.

Fotó: 123rf.com

Az újszülött székletének baktériumpopulációjából megjósolható, hogy mekkora a kockázata a kisbaba későbbi elhízásának. A csecsemő emésztőrendszerének baktériumaira hatással lehetnek a terhesség alatt az anyaméhbe jutott antibiotikumok is – ezt állapította meg egy finn kutatás.

A finnországi Oului Egyetem kutatója, Katja Korpela és kollégái azt vizsgálták, hogy milyen kapcsolat van a bél korai mikrobiomja és a gyermek hároméves koráig tapasztalható elhízás között. A kutatás eredményeit az Amszterdamban zajló Klinikai Mikrobiológia és Fertőző Betegségek Európai Kongresszusán mutatták be a medicalxpress.com internetes portál beszámolója szerint.

A bél korai mikrobiomja (a bélbaktériumok populációja) fontos a bélrendszer fejlődésében és az emésztőrendszer működésének kialakulásában.

Korábbi tanulmányok vizsgálták már, hogy milyen összefüggés tapasztalható a csecsemőkorban adott antibiotikum és a későbbi elhízás között, és rámutattak, hogy az antibiotikumok korai mikrobiomra gyakorolt hatásának hosszú távú következményei lehetnek.

A finn kutatócsoport 212 újszülött első székletét vizsgálta meg és később egy éven át figyelemmel kísérték a kisbabák székletmintáit. A gyermekek hosszúságát és súlyát is rendszeresen megmérték, továbbá azt is feljegyezték, ha valamelyik gyerek antibiotikumot kapott ezen év alatt. Ezt követően genetikai szekvenálással határozták meg a székletmintákban lévő baktériumok fajtáját és relatív bőségét

Az algoritmusos elemzés rávilágított, hogy a gyermekek későbbi elhízását nem lehet megjósolni abból a bélbaktérium-populációból, amelyet egyéves korukban figyeltek meg. Abból a székletmintából viszont, amelyet közvetlenül a születés után vettek, és amely még az anyaméhben keletkezett, előre lehet vetíteni a kockázatát a hároméves korig kialakuló túlsúlyosságnak.

 “Az első széklet mikrobiomja, amely a méhen belül alakul a magzati korszakban, kapcsolatba hozható a hároméves kori túlsúlyossággal” – fogalmaztak a tanulmány szerzői.



Pattanásos arcbőr? Kezelhető probléma!

2022. július 13.

Az arcon megjelenő pattanások akár az önbizalmat is csökkenthetik, hiszen azonnal szembetűnnek. Dr. Rózsa Annamária, a Dermatica bőrgyógyásza az okokat, a kezelés és a megelőzés lehetőségeit összegezte.

Fotó: 123rf.comMilyen formái vannak?

A pattanásnak (aknénak) több megjelenési formája is ismert, hiszen a tünetek súlyossága szerint több típust különböztethetünk meg.
– Az acne comedonica enyhe forma, amely fekete- és fehérfejű mitesszerek, valamint esetenként papulák (göbcse) megjelenését jelenti. Ezek elsősorban az arcon jelentkeznek, leggyakrabban tinédzserkorban.
– A közepesen súlyos pattanásosságot acne papulopustulosának nevezik, és szintén az arcon, homlokon, ritkán a háton tűnik fel, a papulák és pusztulák (gennyes pattanás) általában vegyesen jelennek meg. A bőr kivörösödött és gyulladt.
– Az acne conglobata egy ritkábban kialakuló, súlyosabb probléma, az arcon, a nyakon, a háton. A pattanások egy csoportban helyezkedhetnek el, és nodulákat (csomókat), valamint cisztákat alkothatnak, és igen fájdalmasak lehetnek.
– Igen súlyos és szerencsére ritka állapot az acne fulminans, ami főként a 13-22 év közötti fiúkat-férfiakat érinti. Kiválthatja például az izotretinoin, ami egy súlyos akne esetén adható hatékony gyógyszer. (Nem tévesztendő össze a „dopping aknéval”, melyet a szteroidok túlzott szedése idézhet elő sportolóknál.) Többek közt ezért is ajánlatos a pattanások kezelését bőrgyógyászra bízni.

Miért alakulhatnak ki pattanások?

A pattanások akkor jelennek meg, amikor a bőr felszínén található faggyúmirigyek valamiért blokkolódnak. Ezek a mirigyek termelik a sebumot, mely felelős a bőr savköpenyének kialakításáért. Amennyiben túl nagy mennyiségű sebum termelődik, és az elhalt hámsejtek sem tudnak leválni a bőr felszínéről, akkor egy lágy „dugó” alakul ki, mely a bőrön lévő baktériumok ideális táptalaja. Emiatt a bőr könnyen be is gyulladhat és megjelenik az akne. Bizonyos tényezők fokozhatják a sebum termelődést és ezáltal a pattanások valószínűségét.
Hormonális változások – éppen a hormonszintek változásai miatt gyakoribb az aknék megjelenése kamaszkorban.
Gyógyszer mellékhatás – néhány gyógyszernek ez lehet a mellékhatása, például szteroidoknak, barbiturátoknak, görcsoldóknak.
Stressz – bár az összefüggés nem tisztázott, a stressz is összefügghet az arcbőr állapotával.
Higiéniai problémák – a túl ritka vagy nem alapos arc- és hajmosás utat nyithat a kórokozóknak.
Irritáció – bizonyos sminktermékek, sőt akár haj waxok, gélek, olajok is irritálhatják a bőrt és pattanásokat okozhatnak.



Emlőbimbóval összefüggő szoptatási nehézségek

2022. július 12.

Fotó: gettyimages.com

Az emlőbimbó lehet egészen pici, de az átlagnál jóval nagyobb vagy lapos, de akár befelé forduló, ami általában nem akadálya a sikeres szoptatásnak.

Az emlőbimbó formája és mérete nagyon különböző. Nincs olyan hölgy, akinek a két melle, mellbimbója teljesen szimmetrikus, egyforma.

A lapos, de főleg a befele forduló bimbónál előfordul, hogy nem nyújtható meg és ez szoptatási nehézséget okoz. A bimbó a várandós időszak végén és a szülést követő időszakban nyújthatóvá válik.

Mit tanácsol a szülésznő?

  • Fontos!

Nem kell a várandós időszak alatt nyújtani a befele fordult mellbimbót, mert az akár méhösszehúzódásokhoz, vagy extrém esetben a méhlepény leválásához is vezethet!

  • Ne hagyja megingatni önbizalmát és hitét abban, hogy tartósan, eredményesen tudja szoptatni kisbabáját.
  • A várandósság alatt megváltozhat a lapos vagy befele forduló bimbó és kiemelkedővé válhat.
  • A szülést követően igényelje, hogy minél előbb történjen meg az első bőrkontaktus, hogy az újszülött magától is megpróbáljon mellére tapadni. Ha ez nem sikerül, kérje szakember segítségét.
  • Olykor segít az is, ha előrehajolva próbál meg szoptatni.
  • Különböző testhelyzetekben történő mellretapadási próbálkozások is sikerhez vezethetnek.
  • Fejjen tejcseppet a mellére és ezzel érintse a kicsi ajkát, mert így kiváltja a kereső reflexét a babának, aki ilyenkor általában nagyra nyitja a száját és így megtörténhet a korai helyes mellretapadás.
  • Esetenként hasznos lehet az előemelkedés segítése.

Sok kismamánál bevált egy egyszerű speciális segédeszköz a bimbókiemelő, mellyel általában orvosolható a gond. Ezzel közvetlen mellre helyezés előtt, karján a babával, egy kézzel ki tudja emelni a bimbót. A mellbimbó feszülését, duzzanatát is csökkentheti a speciális bimbókiemelő eszköz használata. Leghatékonyabb a két méretű tölcsérrel kapható, mert ha kisebb vagy nagyobb a bimbó, akkor az aktuális igényének megfelelőt választhatja.



Strandolós menü - muffin, ahogy még nem gondoltál rá

2022. július 12.

Néhány olyan recept következik, amelyet nyugodtan el tudunk a strandra is vinni, a gyerekek is biztosan megeszik, nem igényel melegítést! Egy hűtőtáskával egyszerűen megoldható!  

Cukkínis-sonkás muffin

Finom és tápláló, a gyerekek is szívesen fogyasztják! A muffinokra egyébként érdemes úgy gondolni, mint komplex ételekre, hiszen megmarkolva bárhová magunkkal vihetjük őket, nem igényelnek túl nagy csomagolást sem, és ehetünk a sós muffinokhoz zöldségeket, paradicsomot, vagy ha nem a strandon esszük, akkor mártogatni is lehet őket.

Hozzávalók:
2 tojás,
1 kis doboz natúr joghurt,
1 közepes cukkini,
fél dl olaj,
15 dkg liszt,
2 teáskanál szódabikarbóna,
só, kakukkfű, némi bors, ízlés szerint ha szeretjük kevés fokhagyma (elhagyható) 
10 dkg sonka (házi és bolti is megfelel, amit szeretünk!) 

Elkészítés: 

A tojást kikeverem a sóval, natúr joghurttal és az olajjal (ízlés szerint a fohagymával). A liszthez hozzáadom a szódabikarbónát és a kakukkfüvet, valamint a borsot. A cukkínit megmosom, meghámozom és lereszelem. Kicsit hagyom állni, aztán kinyomkodom a levet belőle. A tojásos keverékhez hozzáadom a liszteset, majd a csíkokra vágott sonkát és a cukkínit. A kikent muffinformákba szétosztom és 180 fokon tűpróbáig sütöm.
Joghuros mártogatóssal, kecsappal, vagy friss paradicsommal kínálhatjuk.



Étrend-kiegészítés gyermekeknél

2022. július 11.

Fotó: gettyimages.com

Hogyan tápláljuk gyermekünket? Ahány anya, nagymama és nagynéni, annyi elképzelés lát napvilágot a gyermekek helyes táplálkozásáról. Az egyik legtöbbet hangoztatott gyermekeknek szóló táplálkozási ajánlás, miszerint friss gyümölcsök naponta többször kerüljenek az asztalra. Mégis sok szülő gondolja úgy, hogy gyermeke vitamin- és ásványi anyag ellátottsága nem megfelelő. A mikrotápanyagok bevitelét étrend-kiegészítők formájában igyekeznek fedezni, melyek napjainkban nagy népszerűségnek örvendenek.

A speciálisan gyermekek számára kifejlesztett étrend-kiegészítők rágótabletta, gélkapszula és koncentrátum formájában is megtalálhatók. A készítmények a szervezet különböző funkcióit hivatottak támogatni és erősíteni, melyeknél kivétel nélkül minden esetben az összetétele (hatóanyagok és azok tartalma) a meghatározó. Legfőbb funkciójuk a vitaminhiány megelőzése, az immunrendszer erősítése; ezen túl egyes termékek koncentráció- és teljesítményjavulást ígérnek, továbbá az iskolai stressz ellen is hatnak.

A szülők körében a vitamin- és ásványianyag-készítmények a legkedveltebbek, melyek a védekezőképesség erősítése mellett kiegyensúlyozott táplálkozás támogatására szolgálnak. Statisztikai adatok szerint minden tizedik gyermek kap rendszeresen valamilyen étrend-kiegészítőt.

Vitamin-túladagolás

A készítmények a legtöbb esetben az összes vitamint tartalmazzák, amely gyakran túllépik a gyermekek számára ajánlott beviteli mennyiségeket. Az is előfordulhat, hogy a napi ajánlott beviteli mennyiség kétszeresét tartalmazzák. A túlzott bevitel nem kívánt mellékhatásokhoz és specifikus tünetekhez vezethet. A vízben oldódó vitaminokat, mint a C-vitamint a szervezet kiválasztja túlzott felvétele esetén, azonban a gyermekek szervezetére ez is megterhelő lehet.



Nehezen gyógyuló lábszárfekély kezelésére sejtterápiás eljárást

2022. július 11.

Fotó: gettyimages.com

A nehezen vagy nem gyógyuló vénás és a cukorbetegség miatt kialakult lábszárfekélyen is segíthet az a sejtterápiás eljárás, amelyet a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) bőrgyógyászati klinikájának orvosai több évnyi előkészítés után egy klinikai kutatásban alkalmaznak – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága pénteken az MTI-t.     

A közlemény szerint az emberi zsírszövetben számos regeneratív tulajdonsággal bíró sejttípus található a zsír mellett. Az utóbbi évtizedben világszerte több kutatás és klinikai vizsgálat indult el annak érdekében, hogy kiderüljön: ezeket a sejteket miként lehetne hasznosítani új terápiás eljárásokban. Egyes eljárásokat már rutinszerűen alkalmaznak és vannak olyanok, amelyek klinikai vizsgálatokon keresztül érhetők el.

A jelenleg zajló klinikai vizsgálatban 15 beteg vehet részt, akik jelenleg is az SZTE Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika páciensei. Közülük vénás lábszárfekélyben tízen, cukorbetegség mentén kialakult lábszárfekélyben pedig eddig öten szenvednek.

Bende Balázs, a klinikai vizsgálat vezetője kifejtette, a plasztikai sebészeti beavatkozás során nyert zsírszövetből speciális technológiával különítik el a sejteket, amelyeket injekció formájában kapnak meg a betegek. A páciensek a saját sejtjeiket kapják vissza úgy, hogy azokat a nehezen gyógyuló fekély köré juttatják. Ezek a sejtek várhatóan olyan gyógyulási folyamatokat indítanak el, amelyek elősegítik a sebek, fekélyek záródását és hámosodását. Ez a folyamat hetekig eltarthat, a klinikai vizsgálat eredményei minden bizonnyal hat hónappal később azt is megmutatják majd, hogy szükség van-e a beavatkozás megismétlésére az adott embernél.



Minden, amit tudnunk kell a bakteriális vaginózisról

2022. július 10.

Fotó: 123rf.com

A leggyakoribb panasz, amivel a hölgyek nőgyógyászhoz fordulnak a hüvelyfolyás.

A nők többsége azonnal gombás fertőzésre gyanakszik a gyakran kínos tünetek esetén, pedig a háttérben nagyobb eséllyel állhat más probléma, ugyanis a közvélekedéssel ellentétben, nem a Candida fertőzés, hanem a bakteriális vaginózis (BV) a hüvely leggyakoribb betegsége.

Kellemetlen tünetek

Magyarországon a nők mintegy 20%-a, más becslések szerint minden nő élete folyamán minimum egyszer találkozik a BV tipikus tünetegyüttesével: rendellenes folyás, zavaró szag, kellemetlen (diszkomfort) érzés.

A kezelésről és a megelőzés lehetőségeiről

A magas érintettségi ráta ellenére a női lakosság nagyon keveset tud a BV-ről, holott a hatékony, végleges gyógykezelés mellett a betegség megelőzésének módja, a kialakulását elősegítő környezeti tényezők köre is ismert.

Infografikánkon összegyűjtöttük mindazokat az alapvető információkat, amelyek birtokában minden nő felkészült lehet a fertőzéssel szemben, legyen bármelyik életszakaszban, akár akut fertőzés esetén, akár csak egy veszélytelennek tűnő wellness hétvége tervezése során.



További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...260261262...650
hírek, aktualitások

Téli gyümölcsök, téli receptek

2026. január 27.

Ilyenkor bódítóan finom illatok töltik be otthonunkat. A téli-,és déligyümölcsök, magvak ezidőájt igen nagy népszerűségnek örvendenek.  

Íme néhány nagyon finom recept!
Narancslekvár
Hozzávalók:
Narancs
Kristálycukor
Rum
1 kg narancshoz 75dkg-1kg kristálycukor ajánlott, ízlés szerint.

Elkészítés:
Mossuk meg a befőzni kívánt narancsokat és tegyük be őket –szintén héjastul- annyi vízbe, hogy ellepje. Forraljuk addig, hogy a narancsok megpuhuljanak, a héjuk pedig simább legyen. Ez akár egy órát is igénybe vehet. Ezután vegyük ki az edényből, vágjuk fel őket maximum fél centis szeletekre és tegyük vissza őket az edénybe. A héját hagyjuk rajta. Rétegenként szórjuk rá a cukrot, és középerős lángon kezdjük újból főzni, egészen addig, amíg be nem sűrűsödik. Időnként kavarjuk meg –a vége fele sűrűbben-, nehogy odaégjen. Ha sokalljuk az egész héjak mennyiségét, főzés közben összetörhetjük őket a fakanállal, vagy kézi turmixszal pépesebbé tehetjük. Tetszés szerint rummal is ízesíthetjük. Ha elérte a kívánt sűrűséget, tegyük bele alaposan tisztára mosott befőttesüvegekbe, fedjük le folpackkal és állítsuk be dunsztba, amíg ki nem hűlnek. A narancslekvárt érdemes legalább 2kg narancsból elkészíteni, így akár szeretteinket is meglephetjük egy kis üveg befőttel. Kellemes készülődést!

Mandarinlekvár
Hozzávalók:
1 kg mandarin
50 dkg aromás alma
3 citrom
3 evőkanál rum
50 dkg kristálycukor

Elkészítés:
Mossuk meg a mandarinokat héjastul. Ízlés szerint tegyük félre néhány mandarinnak a héját (2 héj ajánlott), a többit távolítsuk el, a megőrzötteket vágjuk apróra. Az egész mandarinokat karikázzuk fel és magtalanítsuk. Az almákat csumázzuk ki és azokat is szeleteljük vékonyra. Tegyük be a befőzőlábasba, csavarjuk rá a citromok levét, öntözzük meg a rummal és öntsünk rá 2dl vizet. Az alma összeeséséig főzzük. Várjunk, míg kihűl, majd passzírozzuk át az egészet. A pépet tegyük vissza a lábasba, forraljuk fel és adjuk hozzá a cukrot. Addig főzzük, amíg lekvársűrűségű nem lesz. Ha elkészült, töltsük tiszta üvegekbe, de csak akkor kössük le, ha már teljesen kihűlt.
Kevés zselatin hozzáadásával gyümölcskocsonya is készíthető belőle.
Vigyázat: észveszejtően finom!

Meglepő tünetek utalhatnak pajzsmirigybetegségre

2026. január 27.

A pajzsmirigy-tudatosság hónapja kapcsán a szemünk egészségére is érdemes odafigyelnünk

Magyarországon akár 10 ezer embert érinthetnek a pajzsmirigybetegségekhez társuló szemészeti szövődmények, és évente mintegy 300 ilyen esetet diagnosztizálnak. A pajzsmirigy alul- vagy túlműködéséhez kapcsolódó szemészeti tünetek igen változatosak lehetnek, így e betegségek felismerése gyakran még az orvosok számára is nehézséget okoz – nem beszélve arról, hogy bizonyos esetekben a szembetegségekhez hormonális eltérések sem társulnak. Január a pajzsmirigy-tudatosság hónapja, ennek apropóján szemünk egészségének megőrzésére hívjuk fel a figyelmet.

A test „belső karmestere” – gyakran így emlegetik a nyakunk elülső részén, az ádámcsutka alatt elhelyezkedő, pillangó alakú szervünket, a pajzsmirigyet, amely meghatározó szerepet játszik a szívműködés, a testhőmérséklet és a szervezet energiaszintjének szabályozásában, ugyanakkor hatással van a hangulatunkra és a figyelmi képességeinkre is.

Ez az a szerv, amelynek egészségére rendszerint mindaddig biztosan nem fordítunk különösebb gondot, amíg valamilyen problémát nem okoz. A pajzsmirigy alul- vagy túlműködésével élő betegek gyakran küzdenek testsúlyingadozással, fokozott hajhullással, töredező körmökkel, valamint sokszor tapasztalnak fokozott szívdobogásérzést vagy szabálytalan szívverést is. Gyakoriak a pszichés és idegrendszeri panaszok: az érintettek indokolatlan ingerlékenységet, szorongást, hangulatváltozásokat, alulműködés esetén pedig sokszor lehangoltságot és fáradékonyságot élhetnek át.  

Endometriózis – Mit érdemes tudni róla?

2026. január 26.

Az endometriózis egy gyakori, mégis sokszor félreismert nőgyógyászati betegség, amely világszerte milliókat érint. Hazánkban 200 000 fogamzóképes korú nő szenved endometriózisban.

A betegség

Lényege, hogy a méh belső felszínét borító nyálkahártyához hasonló szövet a méhen kívül, például a petefészkeken, a petevezetőkön, a hashártyán vagy akár a beleken jelenik meg. Ez a szövet ugyanúgy reagál a menstruációs ciklus hormonjaira, mint a méh nyálkahártyája: megvastagszik, majd leválna – csakhogy nincs hová távoznia. Ennek következtében gyulladás, hegesedés és összenövések alakulhatnak ki.

Tünetek

Az endometriózis egyik legjellemzőbb tünete a fájdalom, különösen menstruáció alatt. A fájdalom lehet tompa, görcsös vagy szúró, és gyakran olyan súlyos, hogy jelentősen rontja az életminőséget. Sok érintett nő annyira hozzászokik a szenvedéshez, hogy évekig nem is sejti, hogy baj van. A fájdalom azonban nem csak menstruációkor jelentkezhet: előfordulhat együttlét közben, székelésnél, vizelésnél vagy ovuláció idején is. A tartós gyulladás miatt gyakori a medencetáji diszkomfort, a puffadás, a deréktáji fájdalom, a fáradékonyság és az emésztési zavarok.