Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

Szívpanaszok a horkolás és az alvászavar miatt?

2024. augusztus 27.

Fotó: 123rf.com

Főként a nőknél figyelték meg az összefüggést a horkolás, az éjszakai légzéskimaradás és a szív-érrendszer funkcióinak romlása között. Dr. Sztancsik Ilona, a KardioKözpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta az összefüggésekre és a kivizsgálás szükségességére hívta fel a figyelmet.

Az alvászavarok más betegséghez is vezethetnek

A Radiological Society of North America korábbi kongresszusán ismerhették meg az érdeklődők azt a tanulmányt, amely szerint mind a horkolás, mind az alvási apnoé, vagyis az éjszakai légzéskimaradás károsíthatja a szív-érrendszeri funkciókat – különösen a nőknél. Ráadásul nem kevés veszélyeztetettről van szó, csak az USA-ban 90 millió emberről tudható, hogy horkol és 18 millióról, hogy alvási apnoéban szenved. Ez utóbbi során először kimarad a légzés, majd az érintett jellemzően hirtelen, nagy légvételre riad fel. Jellemző, hogy az apnoé-betegek horkolnak is. 

Egyelőre nem világos, hogy az alvási apnoé milyen módon vezethet a szívbetegségekhez, de sok szakember úgy véli, mindenképpen emeli a magas vérnyomás rizikóját. Azért olyan nehéz ezt konkrét összefüggésbe hozni, mert azok közül, akik alvási apnoéval küzdenek, sokan társbetegségekkel is rendelkeznek, amelyek szintén összefügghetnek a kardiológiai betegségekkel. Mindenesetre az Amerikai Szív Szövetség állásfoglalása szerint azoknak, akiknek kezelték az alvászavarát, a vérnyomásuk is csökkent. Ugyanakkor alvásszakértők az elhízást is összefüggésbe hozzák az alvási apnoéval, sőt, egy ördögi körként ábrázolják a problémát.

A nők nagyobb kockázattal néznek szembe

A kutatók egy nemzetközi egészségügyi adatnak állományából 4877 személy adatait elemezték, akik valamennyien részt vettek kardiológiai MRI felvételen. Három csoportra osztották őket: az egyik csoport apnoéval élt, a másik csoport horkolónak vallotta magát, a harmadik csapat egyik problémáról sem számolt be. Amikor a szakértők összehasonlították a horkolókat a tünetmentesekkel, nagy különbséget fedeztek fel a nők és a férfiak szívének bal kamrai tömegével kapcsolatban. A nőknél észlelt megnövekedett tömeg pedig arra utal, hogy a szívnek erősebben kell dolgoznia, hogy kielégítse a test szükségleteit. Ebből pedig azt a konklúziót vonták le, hogy a horkolással és/vagy apnoéval küzdő nők nagyobb szív-érrendszeri veszélyeknek vannak kitéve



Séta, gyaloglás – nem mindegy, hogyan

2024. augusztus 27.

Itt a nyár, és a legtöbben mind gyakrabban indulunk a szabadba sétálni, vagy hosszabb-rövidebb távon gyalogolni. De valószínűleg nem is gondolunk rá, hogy fel kell készülnünk a fokozott testmozgásra a tavaszi bezártság után, melyben idén a járvány miatt részünk volt. Többek közt ne feledjük a bemelegítés fontosságát, vagy hogy ajánlatos megválasztanunk a helyes testtartást gyaloglás közben. Az sem mindegy, miként hozzzuk mozgásba a váll-, has- és csípőizmainkat, hogy minél többet profitáljunk az ilyen fajta testmozgás előnyeiből.

Fotó: pixabay.comSéta vagy gyaloglás/vándorlás közben a megfelelő testtartással koncentrálhatjuk energiánkat, és elkerülhetjük az esetleges sérüléseket. Törzsünk helyes tartásával és izmaink megfelelú „használatával” elősegíthetjük az anyagcsere élénkítését, és extra kalóriákat égethetünk el járás közben. Jó tanácsok e hatékony testmozgás sikere érdekében.

Melegítsünk be hosszabb séta/gyaloglás előtt

Hasznosnak bizonyul a gerinc bemelegítése, mielőtt útnak indulunk:– Először járjunk egy helyben pár percig.
– Utána álljunk egyenesen, csípőre tett kézzel, miközben előre nézünk, majd következzék derékforgatás mindkét irányban, ötször.
– Ezután képzeljük el, hogy két üvegtábla között vagyunk, és hajoljunk föléjük az egyik oldalra, majd a másikra, ötször.
– Végül hajlítsuk előre a derekat, majd egyenesedjünk ki, ötször. Ne erőltessünk semmit – meg fogjuk látni, hogy mozgástartományunk (izmaink természetes módon nyújtott állapota) fokozatosan növekszik.

Tartsunk szüneteket

Miután kihúztuk magunkat, és „beállítottuk” a megfelelő testtartásunkat a gyalogláshoz, azt hihetnénk, hogy az mindvégig így is marad. De nem valószínű, ezért, ha szünetet tartunk járás közben, folyamatosan ellenőriznünk kell testhelyzetünket. Amellett tanácsos, hogy szünet közben lélegezzünk mélyeket, és nyújtsuk a gerincet. Megállunk, hogy igyunk? Ügyeljünk arra, hogy a vállunk laza legyen, amikor visszavesszük pl. a hátitáskát, és újra elindulunk. Az ilyen gyakori ellenőrzések, függetlenül attól, hogy hosszú sétát teszünk-e, vagy csak. körbejárjuk szűkebb környezetünket, segítenek megelőzni a fizikális problémákat.



15 természetes tipp fejfájás és migrén ellen

2024. augusztus 26.

Természetes módszerekkel is segíteni lehet a fejfájáson! Nem fontos azonnal bekapni egy kémiai szerekből előállított bogyót, ami tönkreteszi a gyomrodat és a májadat. Első körben elegendő, hogyha megiszod azt a nagy pohár vizet (és még egyet), amit a gyógyszerhez amúgy is megittál volna. Még tizenöt hasznos módszert pedig cikkünkben találsz!  

  1. Képforrás: Canva Pro adatbázis.Figyelj oda, hogy eleget aludj. Ha álmatlanságban szenvedsz, az alvást elősegítő gyógyteát javaslunk.  Persze az elalvást is érdemes altatószerek, alkohol, vagy más mesterséges szer helyett inkább természetes módszerekkel segíteni. Ha nem tudsz aludni sem, és a fejed is fáj, akkor fordulj inkább orvoshoz. 
  2. Könnyű ételeket fogyassz!  Ne egyél olyan ételeket, amik a vérkeringést lassítják, nehezek. Különösen este, de még napközben sem tanácsos, ha fejfájós természetű vagy. Inkább gyümölcsöket fogyassz, amik lédúsak. 
  3. Dekoltázs fejfájásra? Öltözködésedben kerüld a zárt nyakú ruhákat. Ez elősegíti azt a pszichésérzést, hogy "fojtanak". A garbó helyett válassz sálat, és laza, gombolós nyakú felsőket.  
  4. Kerüld a monoton zajokat. Ha munkád ilyen helyen zajlik, inkább vegyél ki néhány óra szabadidőt, és menj ki sétálni. Ha fejfájásod krónikus, és a zaj rásegít, válts munkahelyet! Egészséged fontosabb!   
  5. Vigyél a szervezetedbe vasat és B vitamint.  
  6. Tarts pihenőket és végezz a két agyféltekét megmozgató "keresztező" gyakorlatokat munka közben is. Ezmegmozgatja az agyadat. Ha cikinek érzed, hogy a gép előtt, vagy a többiek szeme láttára teszed, akkor vonulj el a mosdóba, és gyakorlatozz ott. Ám a tapsztalatunk, hogyha egyszer egy elkezdi, a többi folytatja. A munkahelyi mozgás összehoz!  
  7. Az elektroszmogból lis épj ki néha (ne cigiszünetre!) kelj fel a számítógép mellől! (persze ha már ezt a cikket végigolvastad!)  
  8. Figyeld az orvosmeteorológiai jelentéseket! A legtöbbször előre jelzik, hogy a fejfájósok, a frontokra érzékenyek készüljenek fel. Ilyenkor különösen fontos hogy aludj, hogy elég vizet (mondom VIZET!) igyál, és a megfelelő párnán hajtsd álomra a fejedet. 
  9. Végezz agykontroll tanfolyamot (www.agykontroll.hu) és alkalmazd az ott tanultakat.  
  10. Jógázz, meditálj, vagy végezz autogén tréninget rendszeresen. Az agytréning (www.agyinfo.hu) is nagyon hatékony segítőd lehet.  
  11. Árnyékoltasd ki a lakásodat földsugárzások szempontjából. (gyakori reggeli fejfájások mögött ez az ok bújhat meg!)  
  12. Keress fel akupunktúrás - akupresszúrás orvost, vagy talpmasszőrt! Ezekkel a módszerekkel nagyon hatékonyan enyhíthetünk a migrénes jellegű fejfájáson is!  
  13. Csak akkor vigyél be kémiai alapanyagú szert a szervezetedbe, ha az feltétlenül szükséges! Ha viszont úgy érzed, más már nem segít, ne nyúzd magad!


Hiába szedi pajzsmirigy gyógyszereit, nem szűnnek a panaszai?

2024. augusztus 26.

Fotó: 123rf.comHasmenés és székrekedés, puffadás, fogyás vagy hízás, hasfájás. A pajzsmirigy alul- és túlműködés tünetei is lehetnek, ám ha a kezelése már jól beállított, de a panaszai mégsem szűnnek, érdemes más irányba is vizsgálódni. Dr. Sárdi Krisztina gasztroenterológus, a Budai Allergiaközpont orvosa elmondta, mi állhat még a háttérben.

Autoimmun eredetű pajzsmirigybetegségek

A pajzsmirigy rendellenességek kialakulásának több oka lehet, ezek egyike az autoimmun eredet. Graves-Basedow kórnak nevezzük a túlműködéssel járó, Hashimoto thyreoditis-nek pedig az alulműködéssel járó autoimmun eredetű pajzsmirigy betegséget. 

„A túlműködés mellett a betegeknél fogyás következik be, jellemző panasz a hasmenés. Az alulműködés hízást, székrekedést, puffadást és hasfájást is okozhat, de a betegnél nem ritkák a refluxos panaszok sem. Ezek a tünetek, ha nincs egyéb ok a háttérben, a pajzsmirigy gyógyszer megfelelő dózisban történő szedésével rendszerint rövid időn belül rendeződnek. Előfordul azonban, hogy egyes panaszok továbbra sem szűnnek, így a betegek gasztroenterológushoz fordulnak.”

Mi lehet a háttérben?

Az autoimmun betegségek gyakran társulnak más autoimmun betegségekkel. Így, ha a betegnél igazolódik a Graves-Basedow kór vagy a Hashimoto thyreoditis diagnózisa, akkor javasolt szűrővizsgálatot végezni cöliákia irányába is. Ha ez korábban nem történt meg, akkor mindenképp javasolt elvégeztetni, különösen, ha panaszaink is vannak.



Az auralátás iskolája

2024. augusztus 25.

Mindenki vágyik arra, hogy legyen valamilyen "természetfeletti" képessége. Legtöbben szeretnénk egy olyan képesség birtokában lenni, amivel lehet látni a többi ember energetikai állapotát. Az auralátás képessége bárki által megtanulható. Most közreadunk néhány módszert!  

Képforrás: Canva Pro adatbázis.Mi jellemzi az emberi aurát?

  • Folyamatos mozgásban, átalakulásban van.
  • Mérete, sűrűsége és színe energiaállapotunktól függően változik.
  • Színéből érzelmi-indulati állapotunkra lehet következtetni.
  • Információkat tárol, például hajlamainkról és betegségeinkről.
  • Egymásba áthatoló rétegekből áll, amelyeknek speciális jelentése van.

Az auralátás gyakorlatai

Ez a gyakorlat saját energiaterünk megpillantását segíti. Félhomályos szobában nyújtsa előre karjait és tartsa kezét körülbelül ötven centiméterre arcától! Az ujjak egymás felé nézzenek, a háttér egy fehér fal legyen! Laza tekintettel, fókuszálatlan nézéssel "bámuljon, vagy bambuljon" szétterpesztett ujjai közé, figyelje az ujjai közötti teret! Lassan közelítse-távolítsa ujjait, mozgassa kezeit fel-le. Mit lát az ujjak közötti térben, az ujjak között?

Rajzolja le, amit megpillantott! (A legtöbb ember világos szálacskák felvillanását, egyfajta fényszövedéket lát az ujjak között.)

Dörzsölje össze a tenyereit, majd fordítsa egymás felé, úgy, hogy a két tenyér körülbelül fél méterre legyen egymástól! Majd csukja be a szemét, és lassan, nagyon lassan közelítse a két tenyerét egymáshoz! Figyeljen a tenyerei között észlelt vonzási és taszítási érzetekre!

Mindenki képes aurát látni?

Az emberek többsége képes rá, de ha nem is sikerül megpillantania, tudja használni a többi finom érzékszervét: a tapintását! Ezt például úgy lehet edzeni, hogy a kikapcsolt televízókészülék, vagy a hirtelen kikapcsolt monitor képernyője elé rakjuk a kezünket és megérezzük az általa generált erőteret, anélkül, hogy hozzáérnénk a képernyőhöz.



Erre is fontos figyelni az asztmásoknak nyáron!

2024. augusztus 25.

Fotó: gettyimages.com

Asztma esetén fulladást, nehézlégzést, asztmás rohamot is kiválthat, ha az allergiát okozó növény virágpora magas koncentrációban van jelen a levegőben. A pollenjelentés mellett azonban a légszennyezettségi adatokat is érdemes átböngészni, mielőtt szabadtéri programot szervez – figyelmeztet dr. Potecz Györgyi tüdőgyógyász, allergológus, a Tüdőközpont főorvosa. A nyári hőségben a talajközeli ózon koncentrációja emelkedhet magasba, ilyenkor erre is érdemes figyelni, különösen a délutáni és kora esti órákban.

Milyen légszennyezettségi értékeket figyeljen?

A levegőben található apró, szabad szemmel nem látható részecskék közt pollenek, égéstermékek, por is megtalálható, ezeket belélegezve, az asztmásoknál jellemző gyulladt légutakat irritálják, felerősítik a tüneteiket. Asztmások esetében különösen a talajközeli ózon és a kisméretű részecske szennyezés értékének emelkedése okoz panaszokat, ilyenkor sok betegnél lépnek fel köhögési rohamok, jelentkezik nehézlégzés, mellkasi diszkomfort, bizonytalan, égő érzés a tüdő területén. 

Közvetve is rontja az asztmás tüneteket

A légszennyezettség nemcsak önmagában jelent problémát. A légutakat irritáló szennyeződések belélegzése miatt az asztmás beteg érzékenyebb lehet más triggerekre (rohamot provokáló tényezők) is. Így például a magas légszennyezettség idejére szervezett szabadtéri program után az otthonában található, egyébként panaszt nem okozó allergének, mint például a penész és a poratka is irritálhatja, fokozhatja a tüneteit.

Az ózon inkább nyáron, a részecske szennyeződések inkább télen okoznak gondot
A légszennyezettség bármelyik évszakban lehet magas. Télen, a köd, pára és gyenge légmozgás miatt különösen a nagyvárosokban, forgalmas utak mellett, vegyes tüzelésű fűtés miatt, elsősorban a felhalmozódó kisméretű részecske szennyezés jelent gondot. A nyári hőségben a talajközeli ózon koncentrációja emelkedhet magasba, ilyenkor erre is érdemes figyelni, különösen a délutáni és kora esti órákban.



Pajzsmirigy gyógyszerek szedése nyáron

2024. augusztus 24.

Amennyiben nyaralásra vagy hétvégi kiruccanásra készül, ellenőrizze, hogy elegendő lesz-e a hazaérkezés utáni napokra is a pajzsmirigy gyógyszere. Ha nem, írasson fel elegendő mennyiséget, és konzultáljon orvosával az utazás terveiről. Dr. Békési Gábor PhD, a Budai Endokrinközpont pajzsmirigy specialistája mondja el a legfontosabbakat.

Fotó: 123rf.comA kánikulát gyakran még az egészségesek sem viselik jól, hát még a pajzsmirigybetegek. Felerősödhetnek a tünetek, főleg a túlműködésben szenvedőknél, hiszen náluk gyakran jelentkezik fokozott verejtékezés, álmatlanság, és nehezen vészelik át a meleget. Az is előfordulhat, hogy nyáron túlműködésbe megy át az alulműködés, így a dózis csökkentése indokolt. Erről mindenképpen konzultáljon orvosával!

– Kerülje a tűző napot és ha kell, tegyen magára hideg vizes borogatást!
– Fogyasszon napi minimum 2 liter folyadékot.

Fokozottan figyeljen a gyógyszereire is!

Természetesen elegendő gyógyszerrel kell útnak indulni, tervezzen előre, a kezelőorvos három havi adagot minden további nélkül fel tud írni.

A legtöbb gyógyszer igen hőérzékeny, a nyári melegben vagy a tűző napon a nem megfelelő tárolás miatt lebomlanak. A pajzsmirigyzavarokra alkalmazott készítmények 30 °C felett veszíthetnek hatásukból, ezért 25 °C körül kell tárolni a gyógyszereit – tanácsolja dr. Békési Gábor.

Amennyiben autóval utazik, és megállnak valahol, előfordulhat, hogy a gépjárműben akár 60 °C is lehet a tűző napon. Tegye inkább hűtőtáskába, vagy ha megérkeznek a szállásra, a hűtőbe a készítményeket, ha nem klimatizált a helyiség. Arra is figyeljen, hogy ne kerüljön a gyógyszer hűtőakku közelében, mert a nagyon hideg sem tesz jót a készítménynek. Éppen ezért nem szabad fagyasztóban sem tartani a gyógyszereket.

Hőre érzékeny gyógyszerek, amelyeket a pajzsmirigybetegek is szedhetnek

– Pajzsmirigyhormon-készítmények különböző formái (Thyroxin, Letrox, Euthyrox, Syntroxine, stb.)
– Atorvastatin (koleszterinszintre ható készítmény)
– Norvasc (magas vérnyomásra)
– Béta-blokkoló készítmények (Concor, Betaloc, stb.).



A bőrgyógyász tanácsai leégés esetén

2024. augusztus 24.

Megfelelő védekezés nélkül nem kell túl sok idő, hogy a kánikulában leégjünk a napon. Dr. Pánczél Gitta, az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyásza elmondja, melyek a legfontosabb teendők ilyenkor és miért kell óvakodni a gyakori napégéstől.

Fotó: gettyimages.comMit kell tenni leégés esetén?

Ha már megtörtént a baj, és fájdalmasan leégett a bőrünk a napon, az első legfontosabb teendő, hogy menjünk el a napról, húzódjunk be a lakásba, vagy bármilyen beltérbe. Ezen kívül az alábbi teendőket érdemes véghezvinni:
Vegyünk hűvös vagy hideg zuhanyt! Ez a módszer jól enyhíti a fájdalmat, különösen, ha nem teljesen szárazra törölve magunkat, testápolót kenünk a bőrre, ami segít enyhíteni a bőr kiszáradását.
Használhatunk aloe vera tartalmú hidratálót, ami segít a leégett bőr gyógyulásában. Beválhatnak a kifejezetten napozás utáni krémek és balzsamok, amelyek általában antioxidáns tulajdonságú vitaminokat, panthenolt, allantoint tartalmaznak, elősegítve a bőr regenerálódását, és csökkentik a gyulladást. A sokat emlegetett tejföl valójában nem segíti a gyógyulást, de az igaz, hogy hidegen felkenve jól hűsíti a bőrt.
Ha erős fájdalom társul a leégés mellé, láz vagy fejfájás jelentkezik, vénynélküli fájdalom-, és lázcsillapítókkal érdemes csökkenteni azokat.  Ám ha a láz, a fejfájás nem múlik, hányás társul mellé vagy nagyfokú az égés, ajánlatos orvoshoz fordulni segítségért.
Ilyenkor még a szokásosnál is többet ajánlott inni, ugyanis a leégés nedvességet von el a bőr felszínéről. Minél több vizet iszunk, annál hatékonyabban megelőzhetjük a dehidrációt.
Amennyiben hólyagok jelennek meg a bőrön, elsősorban tartóztassuk meg magunkat annak nyomkodásától. Ha viszont maguktól felszakadnak, érdemes fertőtleníti a területet, nehogy elfertőződjenek. Ha erősen felhólyagosodik a leégett bőr, inkább mutassuk meg orvosnak!
Védjük a leégett bőrt a testet fedő, jól szellőző, könnyű ruhákkal, ha a szabadban vagyunk, bár komolyabb esetben egy napot érdemes házon belül töltve hűsölni. 

Miért fontos kerülni a leégést?

Bár a leégés inkább csak egy átmeneti kellemetlenségnek tűnik, de fontos, hogy komolyan vegyük, és lehetőleg kerüljük el. A bőr ugyanis minden napfényen töltött óra káros hatását megőrzi, és mintegy összeadva raktározza. Vagyis minden egyes napozással és leégéssel egyre növekszik a későbbi a bőrdaganatok kialakulásának esélye. Tehát már csecsemőkortól fontos a fényvédelem, a felnőttek felelőssége, hogy ezt a kezdetektől megtanítsák a kicsiknek, akiket különösen nem szabad 11 és 15 óra közt a tűző napon hagyni. Ezen kívül fontos, hogy bőrtípustól függően legalább évente-kétévente vegyünk részt bőrgyógyászati szűrésen, ha pedig gyanús elváltozást fedezünk fel a bőrön, minél előbb forduljunk bőrgyógyászhoz – hangsúlyozza dr. Pánczél Gitta, az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyásza.



Mi micsoda? A mogyoróvaj

2024. augusztus 23.

Minden amcsi filmben legalább egy főhős, legalább egy alkalommal eszik belőle. Úgy tűnik, ami nálunk a lecsó, az az Amcsiknak a mogyoróvaj. Nemzeti eledelük valóban helyi találmány, és nem más, mint a végtelenül prűd müzlimogul, Kellog kezdte el gyártani.  

Képforrás: Canva Pro adatbázis.Fontos – NEM édes!

Ne keverd össze a mogyorókrémmel, ez ugyanis egyáltalán nem édesség, hanem egy kellemes, sós jellegű, igen tömény étel. Ha még nem ettél, semmiképp ne valami Nutella jellegű édességre gondolj. Olyasmi, mint a ledarált mogyoró – és az is! Vannak darabos és vannak egész krémes kiszerelésű mogyoróvajak. Van, amelyik tartalmaz hozzáadott cukrot, sőt vannak kifejezetten sózott, ízesített változatok is a boltok polcain, tehát ha vásárolunk belőle, érdemes elolvasni a cimkét.

A mogyoróvaj eredete

A mogyorót már a XV. században használták ételek ízesítésére: főleg húsokra reszelték, vagy krémes szószokba hintették. Az amerikai polgárháború idején pedig a katonák zabkásáját bolondították meg mogyoróval. Egy fizikus 1890 táján arra bátorította egy élelmiszer forgalmazó cég tulajdonosát, hogy kezdjen el őrölt mogyoróból készült krémet gyártani. Az ugyanis a benne található gazdag tápérték és magas protein miatt roppant jót tenne a szegény sorban élők fogainak, hiszen ők nehezen jutnak húshoz. A gyártást a világhírű W. K. Kellog kezdte el az 1800-as évek végén Michiganben. Aztán Kellogék hamarosan átnyergeltek a reggeliző pelyhek világába, de a mogyoróvaj gyártása szerencsére nem szakadt meg.
A nagy berobbanásra azonban közel 100 évet kellett várni és csak 1922-ben kezdődött el az általunk is ismert krémes, ízletes finomság gyártása.



Tegyük el a nyár ízeit!

2024. augusztus 23.

Most van a szezonja a baracknak paradicsomnak, szilvának, paprikának és még megannyi vitamindús és zamatos gyümölcsnek, zöldségnek. Többféle módszerrel tartósíthatjuk ezeket a szezonális finomságokat, ha később is szeretnénk élvezni az ízüket és a bennük található értékes tápanyagokat, vitaminokat. A különböző módszereknek azonban más-más jellegzetességei vannak, és az sem mindegy, melyik, mennyire őrzi meg az eltett gyümölcs vagy zöldség eredeti tápértékét. A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége a tartósítási eljárások bemutatásával segít az optimális választásban.  bb sót és cukrot tartalmaz!

Fotó: 123rf.comFagyasztás

A fagyasztott élelmiszerek hőelvonás útján tartósított élelmiszerek, amelyek így jóval hosszabb ideig elállnak, mint a frissek. A hőelvonás azért tartósít, mert minimalizálja a termékben lévő csíraszámot. A hűtés hatására ugyanis a mikróbák „hibernálódnak”, azaz anyagcseréjük, életfolyamataik, szaporodásuk először csökken, majd végül megáll, de nem pusztulnak el! Többek között ezért nem szabad a már egyszer kiengedett ételt újra lefagyasztani!

A hőelvonás jelenthet hűtést, amikor a terméket 0-10 Celsius fok között tartjuk, magyarul hűtőbe tesszük, de nem fagyasztjuk le. A másik módja a fagyasztás, amikor a hőmérsékletet fagyáspont alá visszük, így a termék víztartalma megfagy. A fagyasztott élelmiszer minőségét jelentősen befolyásolja, hogy milyen gyorsan történik meg a fagyasztás. A többnyire otthoni körülmények között kivitelezhető lassú fagyasztással az élelmiszer, pl. gyümölcs szöveteiben kevés, de nagyméretű jégkristály keletkezik, amelyek nyomást gyakorolnak a sejtfalakra és ezzel szerkezeti károsodást okoznak. Ilyenkor a felengedés után a megrepedt sejtfalon keresztül a vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó sejtfolyadék kifolyik, emiatt a termék hasznosanyag-tartalma csökken.

Ezért célszerű a kiolvadt gyümölcsből kifolyó levet összegyűjteni és felhasználni, mert sok értékes anyagot tartalmaz. Az ipari keretek között zajló gyorsfagyasztás során viszont nincs idő nagyméretű jégkristályok kialakulására, ezért a sok, apró jégkristály egyenletesen oszlik el a szövetekben, és nem okoz szöveti károsodást, így a hasznosanyag-veszteség minimális.

Fontos tudni, hogy vizsgálatok bizonyítják: a friss élelmiszerek tápértéke nem tér el lényegesen a fagyasztott változatukhoz képest. A friss, a hűtőben tárolt és a fagyasztott zöldségek, gyümölcsök vitamintartalma között sincs nagy különbség!

Befőzés

Talán a legelterjedtebb házi tartósítási módszer, amivel nem csak a termesztett növényekből, hanem a vadon élőkből is finom szörpöt, lekvárt készíthetünk ld. bodzaszörp, csipkebogyólekvár. A befőzéshez minél frissebb alapanyagot használjunk, a gyümölcslevek, -ízek készítéséhez a 100%-ban, a dzsemekhez 80−90%-ban, a befőttekhez a 75%-ban érett gyümölcs a legjobb! Nagyon ügyeljünk a tisztaságra és a befőttesüvegek csírátlanítására. A hőkezelésen (főzésen, sütésen) kívül az otthoni tartósítószerekhez soroljuk a cukrot, a sót, az ecet- és citromsavat, amely a pektinnel együtt is jól használható, illetve az egyéb segédanyagokat pl. szalicilt, a nátrium-benzonátot vagy az aszkorbinsavat. Bár a szalicilátok még sok háztartásban ott vannak, kerüljük a használatukat, mert gyomorfekélyt okozhatnak és az erre érzékenyeknél allergiás tüneteket, akár asztmás rohamot is kiválthatnak.



További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...888990...635
hírek, aktualitások

Az állatok élete a mi döntéseinken múlik

2025. november 02.

A háziállatok önálló életre képtelenek – sorsuk az embertől függ. Az állatvédők arra figyelmeztettek: a kedvencek, a haszonállatok és a vadon élő állatok is rászorulnak szeretetünkre és védelmünkre.

„Nem csak ezen az egy napon, hanem minden pillanatban része kell, hogy legyen életünknek az állatvédelem” – hangsúlyozta Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetője.

A legfontosabb üzenetek az állatok érdekében:

– Felelős állattartás: Ne ajándékként, hanem egy életre válasszunk házikedvencet.
– Megfelelő körülmények: Tartási hely, anyagi háttér és szabadidő nélkül nincs jó minőségű állattartás.
– Ivartalanítás: A kóbor állatok számát megelőzéssel lehet a leghatékonyabban csökkenteni.
– Gazdasági állatok: Vásárlásainkkal mi döntjük el, hogy etikus vagy kizsákmányoló termék kerül-e a tányérunkra.
– Állatkertek, vadasparkok: Csak állatjóléti alapokon működő, fajvédelmet szem előtt tartó intézményeket támogassunk.
– Cirkusz: A modern cirkusz állatok nélkül is varázslatos lehet – a szenvedésnek nincs helye a porondon.
– Oktatás: Az állatvédelem alapjait már óvodás- és iskoláskorban át kell adni, mert a jövő a gyerekek kezében van.

Az Orpheus Állatvédő Egyesület évente mintegy 800 állat megmentésében vesz részt, ivartalanítási kampányokat szervez (ezáltal állatok felesleges szaporulatainak ezrei nem születnek meg), oktatási intézményeket lát el ingyenes kiadványokkal, és évtizedek óta dolgozik a felelős állattartás népszerűsítéséért.

Mit érdemes tenni a szájüreg és a fogak egészsége érdekében?

2025. november 01.

1., Hidratálás

A hidratálás elősegíti a nyáltermelést, ami kulcsfontosságú a fogszuvasodás és az ínybetegségek megelőzésében. A megfelelő hidratáltság csökkenti a szájszárazságot és elősegíti a szájflóra egyensúlyát.

2., Rendszeres fizikai aktivitás

A testmozgás nemcsak a szívnek és az izmoknak tesz jót, hanem a szájüreg egészségét is támogatja. A rendszeres fizikai aktivitás pozitív hatással van a szájüregi egészségre, beleértve az egészségesebb ínyt és fogakat, valamint csökkenti a szájüregi gyulladásokat. A BioMed Central 2024-es felmérése szerint a mérsékelt fizikai aktivitás csökkentheti a fogvesztés kockázatát, míg a túlzott aktivitás növelheti azt.

3., Alkoholos italok mellőzése

Az RDH magazine 2024-es narratív áttekintése szerint az alkoholos italok csökkenthetik a nyáltermelést, ami szájszárazsághoz vezethet. A szájszárazság növeli a fogszuvasodás és az ínybetegségek kockázatát. A kutatás a megfelelő hidratálás fontosságát is hangsúlyozza az alkohol fogyasztása mellett.

Új korszak a szemsebészetben

2025. november 01.

Magyar fejlesztés adhat reményt a látásukat vesztőknek

Az elmúlt évtizedekben forradalmi változások zajlottak a szemsebészetben: a manuális beavatkozásokat egyre precízebb, informatikával digitális képalkotással és modern technológiával – ultrahang és lézer – támogatott technológiák váltották fel, miközben a páciensek igényei is megváltoztak. Ma már nemcsak a látás megőrzése, hanem az életminőség javítása is kulcskérdés, különösen olyan betegségek esetén, mint az időskori makuladegeneráció vagy a súlyos szürkehályog. Ebben a fejlődésben magyar szakemberek is meghatározó szerepet játszanak – köztük egy nemzetközileg elismert szemészprofesszor, aki több, világszerte alkalmazott találmánnyal segíti a látásukat vesztő betegeket.

Prof. Dr. Scharioth Gábor neve fogalom a nemzetközi szemészetben. A Nagyrédén működő Aurelios Magánszemészet alapítója, aki kilenc országban végez műtéteket, több mint három évtizedes karrierje során több, világszerte használt találmány megalkotója lett.

„A 90-es évek elejétől máig óriási változások történtek a szemsebészetben. A manuális technikáktól eljutottunk a precíz gépesített, informatikával támogatott beavatkozásokig. Egy ilyen forradalmi időszakban kezdtem, és ez rengeteg új ötletet hívott életre” – emlékszik vissza a professzor.

Világszerte alkalmazott megoldások a látás megőrzésére

Scharioth professzor neve nemcsak a szakmai körökben cseng ismerősen. Az általa fejlesztett módszerek közül az egyik legismertebb a varratmentes műlencse-rögzítés, amely szürkehályog-műtétek bonyolult eseteiben teszi lehetővé a lencse élethosszig tartó, stabil elhelyezését.
„Amikor a helyzet nem stabil, és a műlencsét nem tudjuk a szokásos módon beültetni, új megoldások kellenek. A cél mindig az, hogy a beteg élete végéig biztonságosan, komplikációk nélkül viselje a beültetett lencsét” – mondja a professzor.