Nemzetközi összefogás az inkontinencia korai felismeréséért

2026. május 05.

A Magyar Kontinencia és Gynekológiai Társaság (MAKUT) és a Horvát Urogynekológiai Társaság középtávú szakmai együttműködési megállapodást kötött az inkontinencia korai felismerése és kezelése érdekében. A partnerség középpontjában egy Magyarországon eddig hiányzó megközelítés áll: a szűrés és az ellátás beépítése az alapellátásba – különös tekintettel az egyszer vagy többször szült nőkre, akik az egyik legsebezhetőbb, mégis legelérhetőbb rizikócsoportot alkotják.

A partnerség célja, hogy választ adjon az inkontinencia ellátás egyik legsúlyosabb európai kihívására: a betegek jelentős része nem jut megfelelő diagnózishoz és kezeléshez, miközben a probléma társadalmi tabuk és strukturális hiányosságok miatt rejtve marad. Az együttműködés fókuszában a bizonyítékokon alapuló, alapellátás-központú megközelítések erősítése áll, és az, hogy hogyan lehet a női inkontinencia – korai ellátását megvalósítani úgy, hogy ezen belül a különösen kitett helyzetűekre: az egyszer vagy többször szült nőkre fókuszálnak.

A fürdés jótékony hatásai

2026. május 04.

A víz szeretete egyidős az emberiséggel. Már az ókori civilizációk – Egyiptom, Görögország, Róma – is felismerték, hogy a fürdés nemcsak tisztasági kérdés, hanem közösségi és szakrális élmény is. A római fürdők egyszerre szolgáltak tisztálkodásra, pihenésre, sőt üzletek megkötésére is, a társadalmi élet központjai voltak. Egy latin mondás szerint „Sanitas per aquam” – azaz egészséges a víz által.

A középkorban a fürdőkultúra kicsit alábbhagyott, a városi járványok és a higiéniai félelmek miatt, a fürdők sok helyen bezártak. Nálunk, Magyarországon a török hódoltság idején új lendületet kapott. Gyógyvizeink pedig messze földön híresek.

A 19-20. században a gyógyfürdők és uszodák a modern egészségmegőrzés részei lettek. Ma már a fürdés nemcsak testápolás, hanem rekreáció, stresszoldás, társas élmény és terápia is.

Miért érzem úgy, mintha távolról figyelném az életemet?

2026. május 04.

Előfordult már, hogy úgy érezte mintha saját gondolatait, testét, végtagjait, cselekedeteit egy külső perspektívából szemlélné? Vagy mintha a külvilágot látná egy üvegfalon keresztül? Ha igen, bizonyára felmerült, hogy ilyen nincs, ezt a benyomást senki sem tekintené hitelesnek. Holott a jelenségnek neve is van: deperszonalizációs-derealizációs zavar. Dr. Blazsek Péter, a Pszichiátriai Központ – Prima Medica pszichiátere, gondozóvezető főorvos arról beszélt, hogyan lehet diagnosztizálni ezt a zavart, és milyen lehetőségei vannak a kezelésnek.

Egy gyakran félrediagnosztizált zavar

A deperszonalizációs-derealizációs zavar (DDD) egy nehezen felismerhető mentális állapot, amelyben az ember furcsa, ijesztő módon éli meg önmagát vagy a környezetét. Előfordulhat, hogy a saját testét idegennek érzi (ez a deperszonalizáció), vagy a külvilág tűnik távolinak, álomszerűnek (ez a derealizáció). Ilyenkor az ember úgy érezheti, mintha kívülről nézné önmagát vagy az életét, de közben tudja, hogy mi a valóság.

Ez az állapot lehet enyhébb vagy súlyosabb, és tarthat pár pillanattól akár hetekig is. Jelentősen megnehezítheti a mindennapi életet, például a tanulást, a munkát vagy a kapcsolatokat, és az sem ritka, hogy ha szakemberhez fordul az érintett, tévesen más diagnózis születik az állapotáról.

A DDD a disszociatív zavarok közé tartozik, vagyis az élmények, gondolatok és érzések „szétkapcsolódásával” jár. Két fő formája van:


Deperszonalizáció: az ember úgy érzi, mintha eltávolodott volna saját testétől vagy gondolataitól, mintha kívülről figyelné magát.
Derealizáció: a környezet tűnik furcsának, ködösnek, mesterségesnek, mintha nem lenne teljesen valós.


Ezek az élmények visszatérhetnek vagy tartósan is fennállhatnak, és gyakran erős szorongás kíséri őket.