A szelén nem csak szépségvitamin, de immunerősítő is
2024. szeptember 03.

A magyaroknál magas a szelénhiány kockázata, miközben vizsgálatok igazolják, hogy a szelén hatásos immunerősítő, aminek a különféle fertőzések megelőzésében is szerepe lehet.
Sajnálatos tény, hogy Magyarország talaja szelénben hiányos, ami már előrevetíti a szelénben hiányos táplálkozás rizikóját is. A szelénben hiányos növények, a kevés szelént fogyasztó állatok és a táplálkozási piramis tetején álló – következésképpen –, kevés szelénhez jutó ember láncolata logikus.
Márpedig szelénre szükség van! Szelén nélkül nincs élet. Azon túl, hogy a haj, a bőr és a körmök egészségéért felelős nyomelem, tehát egyfajta „szépségvitamin”, a több mint 200 éve ismert szelén számos élettani folyamatban kulcsszerepet tölt be.
A szelén erősíti az immunrendszert, hogy hatásosan vehesse fel a harcot a különféle kórokozókkal, köztük a vírusokkal szemben. Úgy tűnik, hogy a szelénnel való megfelelő ellátottság az influenza legyőzésében is segíthet. Kimutatták, hogy a gyenge immunrendszerű, betegségekre fogékony személyeknél, köztük például a HIV-fertőzötteknél vagy az idősotthonokban élőknél is előnyös a szelénpótlás.
Alig ismert, de a pajzsmirigy működéséhez – a jódon kívül – szelén is szükséges. Szelén hiányában különféle pajzsmirigyműködési rendellenességek alakulhatnak ki. A gyermekvállalást tervező nőknek és férfiaknak is gondolniuk kell arra, hogy kellő mennyiségű szelénhez jusson a szervezetük. Kimutatták, hogy a néhány hónapos szelénpótlás már hozzájárul ahhoz, hogy könnyebben létrejöjjön a terhesség, és a várandósság lefolyása is problémamentes lehessen.
Testsúlycsökkentés gyógynövényekkel
2024. szeptember 03.

A fogyókúra céljából hagyományosan alkalmazott növények általában hashajtó vagy vizelethajtó hatásuknak köszönhetően csökkenthetik a testsúlyt.
Hashajtó növények
A növényi eredetű szerek közül az erős hatású hashajtók tartós alkalmazása ugyanakkor számos negatív következménnyel járhat (pl. görcsös hasfájás, bélnyálkahártya-gyulladás, felszívódási zavarok és akár szívritmuszavar is), így fogyasztószerként történő alkalmazásuk nem javasolt. Hazánkban leggyakrabban szennalevelet, aloétejnedvet és kutyabengekérget használnak ilyen célra – teaként vagy a növények kivonatát tartalmazó étrend-kiegészítőként.
Jóllehet a tartós hashajtás a tápanyagok felszívódásának csökkentésével testsúlycsökkentő hatású lehet, a módszer veszélyei jelentősebbek, mint a potenciális előnyök. Az enyhébb hatású, rosttartalmú hashajtók ugyanakkor hosszú távon is biztonságosan alkalmazhatók. Ezek a teltségérzet fokozásával csökkentik az étvágyat, valamint a cukrok és zsírok felszívódásának gátlásával is hatnak. A rosttartalmú hashajtók között találunk jól ismert növényeket (például útifűmag, lenmag), de újonnan divatossá vált növényeket is, mint pl. a fügekaktusz vagy az ördögnyelvként reklámozott konjak. Ugyan hatásuk nem drasztikus (1 hónap alatt átlagosan 0,5-1 kg csökkenés érhető el megfelelő adagolás mellett), tartós alkalmazás esetén az eredmény is tartós lehet. Kérdés, hogy ez a mérsékelt hatásosság találkozik-e a fogyni vágyók elvárásaival.
Büdös csajok, vonzó illatok - taszítóból kívánatos
2024. szeptember 02.
A legtöbb férfi erősen reagál a nő illatára. Az egyik első, amit a férfi észrevételez és sokszor megdícsér, az a nő samponjának, parfümjének, vagy éppen - kicsit már konkrétabban - bőrének illata. De mi van, ha kellemetlen, és mi van, ha szeretnéd megtalálni a legcsábítóbb, szexuálisan gerjesztő illatot?
A férfiak valóban reagálnak a természetes női illatokra. Ezek az erőteljes "szagok" sok férfi vonzalmát felkeltik. Sok nő mesterséges illatú, mű, mondhatni műanyag illatot választ, pedig a legfinomabbnak minden férfi a lágy, virágos, laza, a bőrön alig, csak finoman érezhető illatokat nevezi meg.
Ehhez a legjobb egy illatos tusfürdő, szappan. Parfümből, ha minőségi 1-2 pumpálásnyi, ha nem minőségi legfeljebb 3-4 szükséges egy teljes napra! Többet nem szabad!
Idegeskedsz a szagod miatt tánc közben?
Egy férfi erről ezt mondta: Szinte sosem éreztem kellemetlen testszagot a táncparketten. Tánc közben a nő illata indít meg engem igazán.
Ilyenkor fontosabb lehet egy jó parfüm. A meleg test hatására egy erős ilaltú parfüm párologni kezd. Ekkor legyen igazán vizes, tiszta, friss, vagy gyümölcsös illatod. Ne felejtsd el azt sem, mi van még rajtad! Ma sminkek is tartalmaznak illatanyagot, és a ruhák mosása is gyakran öblítővel történik. Az ilaltorgia fullasztó lehet.
Strandon, napozás közben érezhetjük még a méreganyagok Naptól való kipárolgása miatt erős illatúnak magunkat. A legtöbb férfit egy tiszta női test izzadságcseppjei azonban felizgatnak. Az izzadtság akkor tud illatmentes maradni, ha kevés mesterséges színezéket, méreganyagot és húst fogyasztasz, ellenben sok C-vitaminos ételt.
Pontszerű bevérzéseket is okozhat a bőrön az alacsony vérlemezkeszám
2024. szeptember 02.
Normális esetben az immunrendszer védelmező szerepet tölt be, hiszen megóv bennünket a külső és belső károsító tényezőktől. Immuntrombocitopénia (ITP) esetén azonban támadást indít a vérlemezkék ellen, ami akár súlyos vérzéses szövődményekhez is vezethet. Dr. Halm Gabriella, a Trombózis-és Hematológiai Központ belgyógyász, hematológusa foglalta össze az ITP-vel kapcsolatos tudnivalókat.
ITP: az immunrendszer támadása a vérlemezkék ellen
Az immuntrombocitopénia vagy immuntrombocitopéniás purpura (röviden ITP) egy vérképzőszervi megbetegedés, melynek természetét nevének összetétele is elárulja. Az immun-összetétel arra utal, hogy a betegség hátterében autoimmun folyamat áll. A trombocitopénia pedig azt jelzi, hogy a betegség a trombociták (vérlemezkék) alacsony szintjével kapcsolatos, azaz a szervezet támadásának célpontjai a vérlemezkék (trombociták). ITP-ben a szervezet úgynevezett trombocitaellenes antitesteket termel, amelyek úgy kapcsolódnak a vérlemezkék felszínéhez, mintha azok „idegen” vagy behatoló baktériumok, vírusok lennének – magyarázza dr. Halm Gabriella.
A véráramban keringő, antitesttel borított trombocitákat a lép bontja le a falósejtek segítségével. A vérlemezkék idő előtti pusztulása miatt a vérlemezkék száma a normál tartomány (150 000-300 000 /ml) alá csökken, 50 000 alatti vérlemezkeszám esetén pedig jellegzetes, vérzéses tünetek is megjelenhetnek.
Az apró pontszerű bevérzések, orr- és fogínyvérzés is árulkodó jel lehet
„Mivel a vérlemezkék alapvető szerepet játszanak a véralvadásban, ezért a beteg bőrén és a nyálkahártyáján minden észrevehető, különösebb ok nélkül számos apró, vöröses-lilás pontszerű (petechia) vagy ennél nagyobb bevérzések, szuffúziók jönnek létre (elsősorban az alsó lábszáron). Az érintettek gyakran tapasztalják sebeik, sérüléseik hosszantartó vérzését, de gyakoriak lehetnek a súlyos orrvérzések, az ajkak és a fogíny vérzései, valamint a súlyos vérvesztéssel járó, elhúzódó menstruáció is.”
Az ITP rövidebb ideig fennálló típusánál a vérlemezkék száma mikroliterenként 30-50 ezerre csökkenhet, ami azonban kezelés nélkül is képes visszaállni a normális szintre. Gyermekeknél általában röviddel egy-egy vírusfertőzést követően alakulhat ki, ami pár hónapon belül magától is rendeződik. Súlyosabb, életet veszélyeztető helyzet akkor áll elő, ha a vérlemezkék szintje 10 000 alá esik, hiszen ez esetben megnő a belső vérzések (koponyán belüli, gyomor-bélrendszeri, vesékben és a hólyagban kialakuló vérzések) kockázata. Felnőtteknél gyakoribb a krónikus forma. Az ITP ezen formája éveken át is fennállhat. Általában 20 és 40 év közötti korosztályt érinti, és a normális vérlemezkeszint helyreállításához orvosi kezelésre is szükséges lesz. A krónikus ITP háromszor gyakrabban fordul elő nőknél, mint férfiaknál.
3 ingyen játék hosszú autóutakra, kicsiknek-nagyoknak!
2024. szeptember 01.
A kicsik, de akár a nagyobb gyerekek is rosszul tűrik, ha hosszú az autós, netán a buszos út. Nyaralni, vagy a nagyszülőkhöz utazva pedig sokszor el kell viselni ezt. Sok felnőtt van, aki annyira rákap ezekre a nyelvi játékokra, hogy gyerek nélkül is ilyesmit játszik.
Három olyan játékot írunk le, melyhez nem kell semmilyen eszköz, elég ismerni a szabályt. Kormányra tett kézzel is lehet gondolkodni rajta. Az unalomig ismert „fekete – fehér – igen – nem” barkóba, vagy a „mit visz a kishajó” helyett bátran bevethetjük ezeket a vidám ötleteket.
Az elsőt már akár 3 éves kicsikkel is játszhatjuk, a többit kisiskolás kortól felfelé érdemes kipróbálni. Felnőtteknek is izgalmas!
Fontos, hogy ne legyen a játékban „vesztes” – a játék öröméért, a nevetésért lehet játszani ezeket, nem kell minden áron versengeni hozzájuk.
„Jelszó” játék
Találjunk ki egy olyan jelszót, mely viszonylag ritkán használunk. A következő 1 percben (5 percben – egy órában) mindenkinek minden egyes mondatában szerepeltetnie kell ezt a szót. Rengeteg nevetést és akár hosszú napokra szóló élményt hozhat, ha egyes szavak „jelszóvá” válnak, hiszen a mókás mondatalkotásokról mindenkinek, aki a játékban részt vett, ugyanaz a poén jut majd eszébe. Például, ha a „jelszavunk” a KÍNAI akkor: Minden kínai mondatban el kell hangozzon egyszer a jelszó kifejezés. Nem baj, ha egy kínai egyáltalán nem illik oda. Sőt a legjobb, ha a családtagok olyan témákat próbálnak felhozni, melyekbe sehogy sem illik a kínai kifejezés. Így a kínai dolgok olyan mondatokba is bekerülnek, ahová egész nehéz betenni ezt a szót. Nagyobbakkal lehet szabály, hogy a kínai szó nem ragozható. A kicsik azonban használhatnak ragozott kínait.
Hálás vagyok az empátiáért! - Sas Ági útja a reflexológiától a kineziológián át a szupertudatos önfejlesztésig
2024. szeptember 01.
Sas Ági már több, mint 15 éve foglalkozik önismerettel és terápiával. Útja és képzettségei révén olyan komplex terápiát tud nyújtani a hozzáfordulóknak, amelyek valódi megoldásokat jelentenek. Számára a kineziológia, az alternatív pszichológia, a Szeretet iskolájában tanultak, a Sors - és Életfeladat rendszer, az AFT - Vonzásmező technika, a Belső gyermek és az Enneagram karakterológia, a Tarot és a Symbolon kártyák valamint a szupertudatos önfejlesztés mind - mind egy eszköz, amellyel a hozzá fordulókat segítheti. Ahogy mondja, nincs is más lehetősége, hiszen az empátia olyan adottság, amely több mint egy érzés, kötelezettségeket is ró az emberre.
Nagyon sok eszköz birtokába jutottál 15 év alatt. Milyen állomások voltak útközben?
Egy hosszú folyamat során jutottam el a terápiáig. Talán ma már nehéz elképzelni, de nem úgy történt, ahogy manapság lenni szokott. Nem egy divatot követve léptem erre az útra. Rengeteget fejlődtem az emberekkel való kapcsolataimon keresztül. Folyamatosan képeztem és képzem magam a jelenben is. Ez mindig fontos volt számomra. Bár főállásban 2007-től foglalkozom terápiával, a valóságban már kicsivel több mint 15 éve ezen a területen fejlesztem magamat. Az utam valóban érdekes tanulási szempontból is. Az egész 1997-ben kezdődött egy reflexológiai tanfolyammal, amelyet az ETI-ben (Egészségügyi Képző és Továbbképző Intézet) végeztem. Amit aztán követett - szintén az ETI-nél - a teljes természetgyógyászati alapmodul, aztán a kineziológia.
A kineziológia, aminek ma már a mestere vagy. De nem elégedtél meg ennyivel…
Ez így van, a kineziológia mind a 14 szintjét elvégeztem, ami az oktatói fokozatot jelenti. Emellett tanultam AHA pszichológiát, a Mantra Természettudományi Főiskolán parapszichológiát, aztán a Szeretet Iskolája következett, ahol spirituális életvitel és életmód tanácsadás képzésen vettem részt. Ezt a folyamatot vittem tovább az életfeladat rendszer elsajátításával, és zártam le - legalábbis egyelőre - a szupertudatos önfejlesztéssel.
7 dolog, amit a kezed jelezhet az egészségedről
2024. augusztus 31.
A kezek az első testrészek, amelyeken az öregedés jelei megmutatkoznak, és jelezhetnek enyhébb, és súlyosabb egészségügyi problémákat is. Nézzük mi, mit jelezhet.
7. Kivörösödött tenyerek
- Orvosi nevén palmaris erythema, amely a kéz hüvelykujjbegyének, a kisujjbegynek a tartós, szimetrikus kivörösödése. Egy olyan hormonális változás okozza, amelynek hatására ezeken a részeken kitágulnak a vérerek. Ez a tünet gyakran májproblémákra utal, kiváltképpen 50 év feletti életkorban. Leggyakrabban májcirrhosisnál, hepatitisnél fordul elő. Kisebb eséllyel, de ez a tünet jelezhet reumatoid arthritisz-t is, ami egy hosszan tartó, progresszív sokízületi gyulladásos megbetegedés. Genetikai hajlam, vagy fertőzés, vagy stressz hatására alakul ki. Bármelyik betegség is álljon a vörös tenyér háttérben, orvoshoz kell vele fordulni.
6. Izzadó tenyér
- Okozhatja izzadásra való fokozott hajlam(hyperhidrosis), ám akkor a test többi pontján is tapasztalható, ha csak a tenyerek izzadnak jelentősebben akkor a háttérben állhat erős stressz hatás, de pajzsmirigy túlműködés is. Az átlagon felüli izzadság termelődéséért (bármely testrész esetében) többnyire a vegetatív idegrendszer zavara a felelős. Bármilyen kellemetlen is, izgatott állapotban, stresszhelyzetben teljesen normális jelenség a tenyér kisebb-nagyobb mértékű izzadása, erre majdnem minden ember hajlamos.
- Az érintettek 90%-nak segít, de csak ideiglenes megoldás az ásványi só alapú dezodorok, izzadásgátló oldatok alkalmazása, amelyeket gyógyszertárakban is be lehet szerezni. Ám ezek a szerek hosszú távon sok esetben bőrirritációt okoznak, ezért sokaknak csak átmeneti megoldás. Alternatív kezelési lehetőség még a vezetékes víz iontoforézis, mely során a verejtékmirigyeket gyenge elektromos ingerrel bénítják meg. Ha stressz okozza, akkor az idegek megnyugtatására az orvos szorongásoldót is felírhat.
5. Bizsergő-, érzéketlen kezek
- Ilyen tünet gyakran előfordulhat, ha alvás közben elfeküdjük valamelyik érzékelő ideget a kezünkben. Ha nem alváskor történik, és ha gyakran előfordul, akkor súlyosabb probléma állhat a háttérben. Okozhatja cukorbetegség, vészes vérszegénység, ínhüvelygyulladás, vénás trombózis. Tehát ha az érzéketlenség tartóssá válik, mindenképpen orvoshoz kell vele forulni.
Te jó ég! Mindjárt ovis a gyerek!
2024. augusztus 31.
Szülőnek, gyereknek egyaránt óriási fordulat az óvoda megkezdése - hogy melyikünk izgul jobban, sokszor nehéz lenne megmondani, különösen, ha előtte nem járt bölcsibe a gyermekünk. Vajon hogyan fogja venni az első akadályokat az önállósodás, az otthon biztonságából való kilépés útján? Egyet leszögezhetünk: előbb-utóbb biztosan jól! De, hogy minél biztonságosabb legyen számára az átmenet, az alábbiakban adunk pár tippet az ovira hangolódáshoz.
Keltsük fel az érdeklődését!
Időről időre beszélgessünk gyermekünkkel arról, hogy milyen is lesz az élet az óvodában - fessünk pozitív képet arról, hogy milyen jó lesz sok más kisgyerekkel együtt játszani, mennyi izgalmas játék van ott (az udvari játszótérről is meséljünk), hogyan fest egy nap az óvodában, és hogy milyen kedvesek az óvó nénik (mindig nevezzük őket nevükön). Hallgassuk meg azt is, ő milyennek képzeli az óvodai életet, és finoman korrigálva közelítsük fantáziáját a valósághoz.
Játsszunk vele óvodásat: akár a plüssökkel, babákkal, akár bábokkal játsszunk el egy-egy apró életjelenetet az óvodából - először alakítsuk mi az óvó nénit vagy dadust, hogy gyermekünk megtapasztalja a kisóvodás szerepét, de aztán lehetünk egy kis barát, akivel mondjuk jót autózhat egy játék parkolóházban, máskor pedig szerepet is cserélhetünk: hadd élvezze ki a gyerekeket instruáló felnőtt pozícióját.
Közeleg az iskola - mire figyeljen a szülő?
2024. augusztus 30.
Ha van iskolás gyerekünk, akkor augusztus vége felé már elkezdünk aggódni: Te jó ég, nehogy valamit elfelejtsek! Tankönyv, ebéd, edzés, zeneiskola, buszbérlet, diákigazolvány, tornacucc, stb. Beiratkozni, elintézni, megvenni, leadni, felvenni, átírni, rákérdezni, elvinni, felhívni. Mindeközben persze nem szabad elfeledkeznünk magáról a gyerekről sem. Hiszen miatta van ez az egész, nem?
Sok mindenre kell hát gondolnunk, nézzünk most meg ezek közül csupán néhányat!
Vajon szívesen megy a gyerek iskolába?
A legtöbb gyerek nem igazán rajong a suliért, és bizonyos szempontból megérthetjük őket. Különösen kisebb korban igaz az, hogy nincsen olyan, hogy "rossz gyerek" - ha ugyanis a gyereket rossznak ítéljük meg, akkor csakis saját magunkat okolhatjuk érte. A szülő az, aki formálja a gyereke életét, a tanár az, aki ugyanezt teszi az iskolában, maga az iskola az, amely megszabja azokat a feltételeket, és megteremti azokat a lehetőségeket, amelyek alapvetően befolyásolják a gyerek közérzetét, és persze a fejlődését is. Szóval, ha azt gondolod, Te nagyszerű szülő vagy, és közben a gyereked rosszul érzi magát az iskolában, akkor el vagy tévedve egy kicsit. Oda kell rá figyelni, hogy mi történik a suliban.
Ha a gyerek kelletlenül megy az iskolába szeptemberben, akkor az nem feltétlenül probléma, mert lehet, hogy az első hét után feloldódik benne minden feszültség, és jól érzi majd magát. A nagy gondot az jelenti, ha a gyerek eleve utálja az iskolát, és ez a helyzet év közben sem változik. Gondolj csak bele, egy iskolás gyerek sokszor napi 8 órát tölt el iskolai környezetben, tulajdonképpen a fél életét ez teszi ki. Ha nem szereti, ha rosszul érzi magát benne, ha szenved, akkor valamit tenned kell.
Figyelj!
Az első dolog, hogy észrevedd azt, ha valami nem klappol. Ez csak úgy lehetséges, ha ismered a gyereked, és odafigyelsz rá. A "Mi volt ma a suliban?" "Semmi." típusú párbeszéd nem igazán előre mutató.
Érdekeljen, hogy mi volt az iskolában, kérdezz rá, tudd meg! Nem mindig az az információ a fontos, ami a tanítással kapcsolatos.
Történhetnek dolgok az udvaron, a szünetben is. Lehet, hogy csak a testnevelés óra a problémás. Lehet, hogy a büfé nem az igazi.
Ez az aprócska szervünk lehet a felelős mindenért!
2024. augusztus 30.
Szerencsére ma már leszámoltunk a klisékkel és elfogadtuk, hogy nem a tökéletes beach body, hanem inkább az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. A nyár beköszöntével mégis sokan szeretnének változtatni a külsőjükön, hogy nyaraláskor vagy strandoláskor a lehető legjobb formájukat hozzák. A kiegyensúlyozott étkezéssel kombinált rendszeres testmozgás mellett esély nyílik a változásra, de mi van akkor, ha ez sem válik be? Ilyenkor fontos megvizsgálni, hogy egészségügyi okok állnak-e a rossz közérzetünk, a testsúlygyarapodásunk, vagy éppen testsúlyvesztésünk mögött. Gyakran ugyanis az anyagcserénk sebességét szabályozó hormonokért felelős pajzsmirigy rendellenes működése lehet a felelős a fentiekért. De hogyan lehet megelőzni, felismerni, kivizsgálni és kezelni a problémát? A hazánkban is egyre több embert érintő kérdéskört Dr. Bartók Róza orvos segítségével elemezzük.
A nyakunk elülső részén, a gége előtt elhelyezkedő, 2 lebenyes pajzsmirigyünk működési zavarának számos oka lehet: öröklött hajlam, környezeti tényezők, mint a jódhiány, fertőzések, ionizáló sugárzások, vegyianyagok, stresszes életmód, de akár a dohányzás is állhat a háttérben.
A pajzsmirigy betegségek okai és tünetei
Funkció szerint három típust különböztetünk meg: pajzsmirigy alulműködést, túlműködést és „normofunkciót”, amikor szerkezeti elváltozásról beszélünk, de a hormontermelés még nem érintett.
Túlműködés esetén a leginkább jellemző panaszok a fogyás, az izzadás, a szapora szívverés, a ritmuszavarok, az izgatottság, a hasmenés, remegés, valamint az alvászavarok. Alulműködés esetén viszont pont ezeknek az ellenkezője mutatkozik a szervezetben: hízás, száraz bőr, fázékonyság, fáradtság, akár depresszió, székrekedés.
Hasonló tünetekkel járnak az autoimmun pajzsmirigybetegségek is, melyek közül a leggyakoribb a Hashimoto thyreoiditis, ami a nyugati országokban élő lakosság 10%-át is érintheti. Előfordulási aránya a nők körében magasabb, illetve életkorral növekszik. Genetikai és környezeti faktorok egyaránt okozhatják a betegség kialakulását, az autoimmun gyulladás következtében pedig károsodás jön létre a pajzsmirigyben, így okozva tüneteket.
Életmódbeli változtatások a megelőzésért
Vannak azonban olyan életmódbeli tényezők, melyekre ha odafigyelünk, a pajzsmirigy rendellenes működésének esélye csökkenthető. „Táplálkozásunk során fontos odafigyelni az elegendő vas, jód, szelén, cink, valamint D-vitamin bevitelre. Törekedjünk az étrendi vegyianyagok kerülésére, például ne melegítsünk műanyag edényben ételt, mert a hormonrendszert károsító anyagok szabadulhatnak fel, melyeket endokrin diszruptoroknak nevezünk. Kerüljük a dohányzást. A stresszes életmód káros hatásainak ellensúlyozásával is sokat tudunk tenni az egészségünkért: stresszkezelő technikák elsajátítása az életünk számos területén segíthetnek minket. Így van ez a rendszeres testmozgással és az egészséges testsúly fenntartásával, amit nem lehet elégszer hangsúlyozni” – mondja dr. Bartók Róza, a SYNLAB orvosa.

