Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

Tévhit az ételallergiáról

2022. október 23.

Fotó: 123rf.com

Ez azonban sokszor nem a megfelelő vizsgálat, így csalódottan szembesülnek azzal, hogy feleslegesen költöttek rá, mivel a panaszaik alapján egész más irányban kellene kezdeni a kivizsgálást – mesél tapasztalatairól Sárdi doktornő. A helyzetet nehezíti, ha a lelet alapján már diétázni is kezdtek, és azért fordulnak orvoshoz, mert így sem javultak a tüneteik. Ilyenkor sajnos vissza kell vezetni az étrendbe azt az ételt, amit addig nem fogyasztottak, ellenkező esetben a kivizsgálás során álnegatív eredményt kaphatunk.

Tévhit, hogy felnőttkorban nem jelentkezhet ételallergia

A köztudatban leginkább elterjedt nézet szerint ételallergia gyerekkorban jelentkezhet, amikor a kicsi először fogyasztja – vagy az anyatejen átjutva kerül a szervezetébe – azt az ételt, amivel szemben az immunrendszer kóros túlérzékenységi reakciója miatt a szervezete ellenanyagot kezd termelni. Ételallergia azonban felnőttek körében is felléphet, 2-5 százalékos gyakorisággal. A kivizsgálás során ennek az ellenanyagnak – IgE – a szintjét nézzük, amire magasabb értéket mutat, arra allergiás a beteg.

Még gyakoribb felnőtteknél az ételérzékenység

15-30 százalék körüli gyakorisággal fordul elő felnőttek körében ételérzékenység, másnéven ételintolerancia. A legismertebb talán a laktózintolerancia, de érzékenység gyakorlatilag bármilyen összetevővel szemben felléphet, amit elfogyasztunk, bár leggyakoribb a tejfehérje-, tojás-, fruktóz-, hisztamin- és a gluténérzékenység. Itt külön ki kell emelni, hogy a gluténérzékenység, amiről most beszélünk, nem azonos a lisztérzékenységgel, másnéven cöliákiával, ami egy autoimmun betegség, de nem keverendő össze a búzaallergiával sem, ami egy harmadik kórképet jelöl – hangsúlyozza dr. Sárdi Krisztina.

Az ételérzékenység vagy intolerancia IgG vizsgálattal mutatható ki, ennek emelkedett értéke mutatja, hogy mi az az élelmiszer, ami összefüggésben állhat a panaszainkkal.

Az egyik életveszélyes is lehet

Az ételintolerancia emésztőszervi-, (puffadás, hasmenés) bőr- (akne, ekcéma) és felsőlégúti (orrfolyás, orrdugulás) tünetek mellett fejfájást, fáradékonyságot, alvászavart és ízületi fájdalmakat is okozhat.

Ételallergia esetén is jelentkezhetnek légúti és emésztőszervi tünetek, és okozhat ekcémát is, de itt jellemzőbb a csalánkiütés, illetve az, hogy a tünetek a szájüregben is jelentkeznek – viszketés, ajak-nyelv duzzanat. Emellett még egy nagyon fontos különbség, hogy az ételallergia életveszélyes is lehet, ha az elfogyasztott étel következtében anafilaxiás sokk – szédülés, vérnyomáscsökkenés, ájulás – alakul ki, azonnali sürgősségi ellátás szükséges.



Miért fontos a szemvizsgálat?

2022. október 23.

Fotó: 123rf.com

A szemvizsgálat nagyjából annyira izgalmas, de annyira szükséges is, mint az autónk olajcseréje. Sokan azok közül, akik úgy érzik, hogy nincs problémájuk a látásukkal, nem értik, hogy miért fontos ez.

Többen akkor sem érzik szükségességét, amikor látáshibájuk miatt szemüveget vagy kontaktlencsét viselnek. Pedig legalább évente egyszer érdemes megvizsgáltatni a szemünket függetlenül attól, hogy érzékelünk-e problémát, vagy sem. Ha nem is tartod számon a legfontosabb teendőid között, próbáld meg elkerülni az időpont tologatását, mivel a rutin szemvizsgálat akár a látásodat is megmentheti, illetve fényt deríthet más betegségre is, hiszen a szemvizsgálat nem csak a látás ellnőrzését jelenti, hanem a szem egészének vizsgálatát.

Mikor legyen?

Mindenkinek szüksége van rendszeres szemvizsgálatra. Azoknak a felnőtteknek, akiknél nem állnak fenn kockázati tényezők, és nem fordultak elő szembetegségek a családjukban, legalább kétévente, a kor előrehaladtával pedig évente ajánlott szemvizsgálaton részt venniük. Gyermekeknél hathónapos, hároméves korban és iskolakezdés előtt, majd évente kell ellenőrizni a látást. A pici korban történő szűrés fontosságára azért is fel kell hívnunk a figyelmet, mert ha a gyermek rosszul is lát, nincs összehasonlítási alapja, hogyan kellene jól vagy jobban látnia, így nem is tud erről visszajelzést adni.

Természetesen a minennapokban megfigyelhetőek jelei az esetleges látáshibáknak, de a megfigyelés mellett érdemes szakemberrel kontrolláltatni hisz nem mindig szembetűnőek a tünetek. A jó látás viszont kulcsfontosságú a minden tanulási folyamatban, bármilyen idős is a gyermek, ezért a szemvizsgálat különösen fontos a kisgyermekeknél.

Milyen megoldások léteznek? 

Látásprobléma esetén többféle lehetőség közül választhatunk. A klasszikus szemüveges megoldás mellett a kontaktlencse viselése is egy módja annak, hogy élesen láthassunk.

A kontaktlencséknek számos fajtája elérhető,attól függően, hogy milyen látásproblémára, viselés időtartamra van szükségünk. Azaz több szempont alapján döntesz, amikor kontaktlencsét és szemüveget választasz, és a szemész szakemberednek segítséget jelent a számodra legmegfelelőbb kontaktlencse kiválasztásában, ha elmondod az igényeidet. Általában, ami meghatározza a döntést: hány órát szeretnéd viselni naponta, hány napot egy héten? Említsd meg a viselés körülményeit is: gondolj például az irodai munkára, ahol kevés a természetes fény és a légkondicionálás folyamatos. Sportolsz? Utazol? Szólj erről is. Ezek mind-mind befolyásolják, hogy Neked melyik CooperVision kontaktlencse lesz a legtökéletesebb választás.

Mindezek mellett  betegségek korai felfedezése is előfordulhat egy alapos szemvizsgálat során, megmentheti a látásunkat.



10 tipp az inkontinencia megoldására

2022. október 22.

Fotó: 123rf.com

Az inkontinencia olyan akaratlan vizelet- és/vagy székletvesztés, amely rossz helyen és rossz időben következik be. A mennyiség az egészen csekélytől a jelentősig változhat.

1. Fogyasszunk elegendő folyadékot! A folyadékfogyasztás csökkentése nem megoldás a vizelettartási panaszokra, sőt ettől a vizelet töményebb lesz, és ez további megbetegedéseket idézhet elő.

2. Az idült székrekedéssel együtt járó, erőltetett hasi préselés, erőlködés a medencefenék izmait is megterheli, és évek múltával a vizelettartási képességet is veszélyezteti.

3. A dohányzás kedvezőtlen mellékhatása többek között a rendszeres krákogás, köhögés, amely rontja a medencefenék izmainak állapotát, és enyhe vizeletvesztéssel járhat.

4. Egyen rendszeresen főtt ételt, és ne hűtse le nagyon elfogyasztandó italait. Megfigyelések alapján ez ugyanis keményíti a székletet.

5. A tartósan viselt súlyfelesleg és a hirtelen elhízás is komoly veszélyeztető tényező, gyakori velejárója a vizelettartási panasz.

6. A túl feszes öltözet (szoros nadrág, alsónemű), nem csupán a külső nemi szervek, hanem a vizelet-visszatartási képességünkért felelős gátizmok vérkeringését is korlátozhatja.

7. A nehéz fizikai munka, a divatos erőgépek, az ugrálós aerobik, a túlzott sportolás a medencefenék izomzatát károsan megterhelheti.

8. A medencefenék-izmok erősítéséhez mindenkinek ajánlott a rendszeres gátizomtorna.

9. Testtartásunkra figyeléssel elősegíthetjük vizelettartási képességünk tartós megőrzését, ráadásul gerincünk, nyakunk, vállaink és derekunk fájdalmait is elkerülhetjük.

10. Az ún. stresszinkontinencia gáti tornával megfelelően kezelhető.



Hogyan tanítsuk meg adni és kapni a gyereket?

2022. október 22.

Sok gyermek számára teljesen természetes, hogy megosztja másokkal azt, ami az övé, de vannak olyanok is, akiknek bizony meg kell tanulniuk adni. Alapvető jelentőségű a “nem tudatos”, – épp ezért a legerősebb – önzés legyőzése már kisgyermekkorban is, hiszen az adni tudás képessége az életévek előrehaladtával egyre fontosabbá válik.

A fotó illusztráció: pixabay.comNéha csak kis segítség kell ahhoz, hogy gyermekeink úgy érezzék: adni a legtermészetesebb dolog a világon. Máskor épp ellenkezőleg, minden meggyőző erőt, rábeszélő képességet latba kell vetni – néha éveken keresztül – , hogy a gyermek megértse, megérezze az önzetlenség lényegét, igazi értelmét.

Miért is olyan nehéz adni?

A gyerekeknek kiváló védekező taktikájuk van, amely azt súgja nekik, hogy tartsák meg maguknak, ami az övék. Egy kicsi még nem képes felmérni tetteinek következményeit, és attól fél, amitől egyszer megválik, az többé soha sem kerül vissza hozzá. Emiatt is ragaszkodik szüleihez meg természetesen játékaihoz, ételéhez, és nagyon “kiborul”, ha meg kell valamit osztania másokkal. Azonban ha észreveszik, hogy az adás is egyfajta kölcsönösségi viszonyt teremt, ha rájönnek, hogy önzetlenségük “kifizetődik”, mert pozitív visszajelzéseket, szeretet, barátokat kapnak érte – nos innentől már könnyebben megy a dolog.

Mivel a tanulási folyamat hosszú lehet, érdemes minél kisebb korban elkezdeni azt. Az a gyerek, aki elvesz a többiektől ezt-azt, és nem hajlandó a sajátját odaadni, akárcsak kölcsönbe is, nem lesz népszerű a többiek közt. Nehezebben szokja meg az óvodát, iskolát, majd mindez szociálisan és érzelmileg is sok hátrányt jelenthet későbbi életében. Az adni tudás egész egyszerűen a helyes viselkedés része, és ha a kicsi elsajátítja azt a képességet, talán a legfontosabb dolgot tanulja meg.

Enyém, tiéd, miénk…

Az apróságok számára nagyon fontosak “ingóságaik”, és mindegyiknek különleges jelentősége van. A macija talán mindig vele van az ágyban, a játékkutyát meg természetesen mindig magával kell vinnie. Ha egy ismerős gyerek jön látogatóba, és játékaihoz nyúl, az szinte pánikszerű reakciókat válthat ki nála! Az ilyen dolgok esetében hiába is próbálnánk rávenni arra, hogy osztozzon barátaival. Ebben az esetben a legjobb stratégia az, ha még a kis vendég megérkezése előtt eltesszük azokat a játékokat, amelyek összetűzéshez vezetnének.

Bizony nem kellemes látvány, amikor a gyerek megpróbálja kitépni egy pajtása kezéből annak a játékát, esetleg egy hatalmas hisztit rendez miatta. Sajnos, célszerű azonnal és határozottan közbelépnünk, és el kel magyaráznunk, nem vehetjük el másoktól azt, ami az övék. “Te mit szólnál, ha Lacika elvenné tőled Brumit és elszaladna? Sírnál, igaz? No látod. Lacika is nagyon szomorú volt, amikor te elvetted tőle a játékát…”

Ne feledjük, hogy a gyerekeknek fejlett igazságérzetük van, ezért aztán, ha el akarjuk játszani a döntőbíró szerepét valamilyen összezörrenésben, mindenképpen legyünk igazságosak. A kisgyermek nyomban észreveszi, ha valakivel kivételeznek, úgyhogy ha Jancsika két csokit kap, akkor Tominak is pont annyit kell adnunk.

Megemlítendő még az étkezés közben való előzékenység. Mikor átadjuk egymásnak a mustárt, a lekvárt, a ketchupot, kiválóan megtanulhatjuk az udvarias viselkedést. Ideális, ha a család együtt étkezik. Nagyobb gyerekeknél is előfordul, hogy a tálból kiveszik az utolsó adagot, akkor is, ha van olyan, aki még egyáltalán nem szedett. Célszerű felhívni a figyelmét arra, hogy ez ilyen viselkedés mennyire nem kívánatos és nem helyénvaló – nem pedig legyinteni, és ráhagyni, “hiszem gyerek még”… Persze, célszerű mindenből annyit tálalni, hogy ne alakuljon ki olyan helyzet, hogy az ételből valakinek nem jut elegendő.



Így kerüljünk közel egy lázadó kamaszhoz

2022. október 21.

Mit tegyünk, ha úgy érezzük teljesen eltávolodott tőlünk a gyerekünk. Hogyan kerüljünk újból közel az állandóan lázadó tinihez?  

A tinédzser kor mindenkit megvisel a családban. A szülőt azért, mert úgy érzi, a gyereke már nem szereti. A kamaszt pedig azért, mert tombolnak a hormonok és fogalma sincsen, hogy mit kezdjen magával. Sok szülő arra panaszkodik, hogy a gyereke ellenségként tekint rá. Ebben a mindenki számára terhes időszakban, sok családban olyan ellentétek alakulhatnak ki, amivel a szülő nem tud megbirkózni és sokszor úgy érzi, tehetetlen és végleg elveszítette a gyerekét. A gyerek bezárkózik és már nem kell neki az ölelés, nem hiányzik neki a közelség, már nem lehet neki puszit adni, folyamatosan csak panaszkodik és kritizál, bármit tesz a szülő. Ahhoz, hogy tudjuk, mi zajlik a gyerekünkbe, közel kell kerülnünk újból egymáshoz.
Talán ez a legnehezebb feladat! De hogyan alakítsunk ki ismét egy olyan kapcsolatot, ami mindenki számára megfelelő?

Ismerjük meg a gyereket

Építsünk fel mindent az alapoktól. Lepjük meg a gyereket. Csináljunk olyan dolgokat, amik tőlünk nem megszokottak. Azaz mutassuk meg mi is egy olyan oldalunkat neki, amit eddig még nem ismert és nem láthatott. Csináljunk közös programokat, de kérjük meg, hogy ő szervezze meg. Akkor már ki is aknáztuk, hogy mindig az van, amit a felnőtt szeretne, mert ő találhatja ki és szervezheti meg a programot. Beszélgessünk! A kamaszok nem szeretik hallgatni az okoskodó hegyi beszédet. Ne oktassuk ki, hanem meséltessük és kérdezzünk, azaz érdeklődjünk. Először csak általánosságban. Tartsuk tiszteletben, ha valamiről nem szeretne beszélni. A lényeg, hogy ismerjük meg a szokásait, a barátait, és azoknak az életvitelét. A korukat leginkább érintő problémákról érdeklődjünk. Kérdezzük meg, hogy szerinte az ő barátainak, most mi jelenti a legnagyobb gondot. Soha ne rontsunk ajtóstul a házba. Mindig általánosságban beszélgessünk, és ne személyeskedjünk. Mert akkor a gyerek úgy érzi, hogy turkálunk a magánéletébe, amit a kamaszok nagyon nehezen viselnek.


Mi a teendő, ha P4 a rákszűrés eredménye?

2022. október 21.

Fotó: gettyimages.com

A nőgyógyászati rákszűrések alkalmával előfordulhat, hogy valaki ijesztő eredményeket kap. Ilyen a P4 is, mely igen nagy aggodalmakat kelt az érintettekben, hiszen ekkor már rákra gyanús sejteket találni. Hogy pontosan mit is jelent az, ha valaki leletén P4 szerepel, arról dr. Hernádi Balázst, a Nőgyógyászati Központ nőgyógyászati daganatokkal foglalkozó orvosát, kérdeztük.

Évente szükséges a méhnyakrák szűrése

A mellrákon kívül a méhnyakrák az egyik leggyakoribb daganattípus a nők körében, így nem győzzük hangsúlyozni mennyire fontos, az évenkénti rákszűrés. Ez azért is bír nagy jelentőséggel, mert így (hamar) fény derülhet a rákmegelőző állapotokra, melyeket eredményesen lehet kezelni- a P4 is legtöbbször ilyen. Maga a méhnyakrák kialakulásáig hosszú idő, akár 10-15 év is eltelhet, így tehát megelőzhető!

A rákszűrés után az értékeléshez a P-skála eredményei mellett (P1, P2, P3, P4, P5) a részletes Bethesda-skála eredményeit veszik figyelembe az orvosok.

P4 lett az eredmény- ez mit jelent?

Amennyiben valaki P4-es eredményt kap, az mindenképp további teendőket és vizsgálatokat igényel, hiszen ez azt jelenti, hogy jelen vannak már nagymértékben kóros sejtek (ez nem feltétlenül jelent rákot!). Ilyenkor mindenképp szükség van HPV szűrésre is, valamint szövettani mintavételre, a méhnyak kúp alakú kimetszésére (loop konizáció).

Ez egy kisebb nőgyógyászati műtét, „egynapos beavatkozás”, amely a további elemzéshez szükséges, ráadásul, a kóros részt ezzel sokszor teljes mértékben el is lehet távolítani, így az ép, egészséges terület marad meg, további műtéti teendőre nincs szükség.

Hogy mi a további teendő, arról a szövettan után lehet pontos információkat mondani. Amennyiben a konizáció után már csak az egészséges méhnyak maradt meg, úgy három havonta kontroll cytológia javasolt, majd egy év után már csak az éves rákszűrésen kell részt venni- mondja dr. Hernádi Balázs, a Nőgyógyászati Központ nőgyógyászati daganatos problémákkal foglalkozó nőgyógyásza.

Abban az esetben, ha nem sikerült a problémás részt maradéktalanul eltávolítani, úgy a konizációt meg kell ismételni (rekonizáció). Amennyiben az sem vezet eredményre, illetve, ha a szövettan alapján még előrehaladottabb az állapot, az életkort és a fertilitást is figyelembe véve, onkológus-nőgyógyászt szükséges felkeresni, a további lehetőségeket illetően (ez akár a méh eltávolítása is lehet).



Íme a 10 legjobb hajpakolás (hajmaszk) hajhullás ellen

2022. október 20.

A hajhullás meglehetősen gyakori jelenség ősszel és télen. A maszkok kiválóan megerősítik a hajtöveket, amennyiben hetente 1-2 alkalommal használod azokat.  

Képforrás: Canva Pro adatbázis.Ha házi készítésű maszkot szeretnél, a MAKEUP webáruház összegyűjtötte a 10 legjobb receptet.

Hagymás-fokhagymás pakolás

Az elkészítéséhez 30-30 ml levet kell összekeverni. A keveréket ne vidd fel a fejbőrre! Egy óra múlva a szokásos módon hajat moshatsz.

Zselatin-feszesítő pakolás

Ha egy csomag gyorsan ható zselatint összekeversz egy egész tojással, felteszed 5 percre, kiváló hidratáló és mentő maszkot kapsz.

Hajpakolás (Hajmaszk) lustáknak

Azoknak, akik nem szeretnek otthon hajhullás elleni maszkokat készíteni: gazdagítsd kedvenc samponjukat vagy balzsamjukat öt-hat csepp illóolajjal (cédrus, kakukkfű, rozmaring, ilang-ilang, fekete bors, ill. bazsalikom).
 
Kiváló megoldás lehet a kész hajmaszkok megvásárlása is, amelyek természetes hatóanyagokon alapulnak.

Hajpakolás vodkával és tojásssárgájával

Tojásssárgája (2 db) és a vodka (40 ml) keveréke: vidd fel a fejbőrre, aktívan dörzsöld be a hajba és a fejbőrbe, majd fél órán át tartsd meleg helyen.

Kenyérpakolás

Az otthoni hajhullás elleni kenyérmaszk a legegyszerűbb módja a haj megmentésének. Fekete kenyérből és forró vízből készíts zabkását, amit egy órán át hagyj fenn.

Bojtorján hajpakolás

A bojtorjángyökér főzettel átitatott olaj általában csodaszer a haj minden problémájára. Alkalmazható önmagában vagy más összetevőkkel, például mézzel vagy tojássárgájával (két sárgája egy evőkanál mézhez és egy evőkanál olajhoz), amit 40 percig kell a hajon hagyni.

Tojásmaszk a hajadra 

A tojásos-mézes maszkot több órán át is a hajon lehet hagyni. Két sárgáját és ugyanannyi mézet dörzsölj be a fejbőrbe és a hajba, majd néhány óra múlva mosd le.


A szemszárazság kialakulása

2022. október 20.

Napjainkban a környezetünk és a munkakörülményeink is megváltoztak. A környezetszennyeződés fokozódása valamint a monitorok, tabletek, mobiltelefonok előtt eltöltött egyre hosszabb idő szemünknek is folyamatos kihívást jelent.

Fotó: 123rf.comAmikor ezeket az eszközöket használjuk, lényegesen kevesebbet pislogunk, ehhez társul még környezetünkben a megemelkedett porkoncentráció, klíma használat, fűtés, ami összességében a könny fokozott párolgását okozza és száraz szem tünetek kialakulásához vezet.

Hogyan működik a könny?

A könny nagyon fontos szerepet játszik a szem egészségében: védi szemünk mélyebb részeit a fertőzésektől és ideális optikai felszínt biztosít a megfelelő látásélességhez. Könnyfilmünket a pislogás újítja meg: ezért fontos sokat pislogni a számítógépes munkánál, ellenkező esetben a könny nem tud felépülni, a szemfelszín kiszárad, irritálttá válik.

A kontaktlencsék újabb kihívást jelentenek a könnyfilm számára: a lencsék mozgásai a könnyben (ami nagyon fontos a lencse mögötti könnycsere miatt) valamint a leggyakrabban használt ápolószerek (all in one oldatok: tisztítás, tárolás ugyanazzal az oldattal történik) ugyancsak fokozzák a könny párolgását ezáltal száraz szem tüneteket okozva. Ezek a panaszok leggyakrabban: csökkent lencseviselési tolerancia, irritációk, könnyezés. Mindezek kialakulhatnak a lencseviselés elkezdésekor, de gyakran jelentkeznek sok éves lencseviselés után felfüggesztve a lencse viselését.

Kontaktlencse választása

Nagyon sok szakmai cikk foglalkozik ezzel a problémával, hiszen a lencseviseléssel felhagyók száma egyre növekszik és ennek egyik leggyakoribb oka a kialakult száraz szem tünetekkel van kapcsolatban. Lényeges tehát, hogy milyen kontaktlencsét használunk a hosszú távú lencseviselésre is gondolva valamint az, hogy milyen ápolószerekkel ápoljuk lencsénket.

A magas oxigénáteresztésű un. szilikon hidrogél lencsék már elégséges mennyiségű oxigént engednek át a szem egészséges működéséhez, de mi a helyzet a száraz szemekkel? Az ideális lencse nemcsak jó oxigénáteresztéssel rendelkezik, hanem biztosítja a hosszútávú komfortos lencseviselést is. A kontaktlencse a könnyfilmben helyezkedik el és nagyon lényeges, hogy mennyire tud megfelelően nedvesedni. Természetesen a lencse egyéb tulajdonságai is igen fontosak: milyen a lágysága, a szélkialakítása, optikai felszíne, síkossága.



Derűsen az iskolában – a Bach-virágok segíthetnek

2022. október 19.

A Bach virágelixírek hasznosnak bizonyulhatnak a gyermekek iskolába járással kapcsolatos lelki bajainak, magatartásbeli gondjainak megoldásában. Főképp a tanévkezdést követő időszakban tanácsos gondolnunk rá.  E virágterápia megkönnyítheti a gyakran problémás átmenetet az (új) iskolai életbe, javíthatja gyermekünk hangulatát, alkalmazkodó képességét. De milyen gondok merülhetnek fel, és melyik Bach-virág segíthet azok elűzésében?

Gyermekünk nem szereti a tanár nénit…

Mert félénk, tart a tanárnőtől
Gyermekünkkel elbeszélgetve próbáljuk megérteni, hogy a tanórák alatt mi játszódik le, ami kiválthatja benne ezt az érzelmet. Ha a tanárnő gyakran korholja, emelt hangon is, félelmet keltve a gyermekben, ajánlott Bach-virág:

Bohócvirág (Mimulus): eszenciája félelem és félénkség ellen hat. Segít abban, hogy a gyermek biztonságban érezze magát, bátrabb legyen az iskolában, és könnyebben túltegye magát félelmein.. Így ne jöjjön zavarba akkor sem, ha felszólítják. 

– Ha ennek a negatív érzelemnek az az oka, hogy gyermekünk nagyon eleven
Tele van energiával, túlzottan lelkes és aktív, az osztályban is  igyekszik mindig a középpontban lenni. Tanárnője ezt nem helyesli, és gyakran rászól, hogy maradjon csendben, higgadjon le. Ez esetben ajánlott Bach-virág:

Vasfű (Vervain): az eszencia cseppjei segítenek a gyermeknek lecsillapodni, oldani a benne felgyülemlett feszültséget. Továbbá mérsékelheti túlzott energikusságát, hevességét, olykor túlbuzgóságát.

Szinte folytonos feszültségben él az iskolában…
Szorongó, aggódó
Mindenáron sikeres akar lenni mindabban, amit elvállal, legyen bárhol – de főképpen törekszik rá az iskolában.  Mindent túl jól akar csinálni, és ennek megítélése miatt is szorong. Mi azt szeretnénk, ha kevésbé igényes lenne magával szemben, és gyakrabban lazítana. Ennek elérése érdekében ajánlott Bach-virág:

Forrásvíz (Rock Water): ez a virágeszencia gyógyírt jelenthet a rugalmasságra, a szorongás megszüntetésére.  Amennyiben a gyermek túlzott önkontrollal rendelkezik, túl szigorú önmagához, vagy maximalista minden iskolai tevékenységében, ezek a cseppek segítik abban, hogy rugalmasabbá váljon. Hatásuk lehet még, hogy ösztönzik a szerényebb célkitűzésekre, aminek révén több öröm, kevesebb bánat érheti az iskolában…



Cseppekben az egészség – a Bach-virágterápiáról

2022. október 19.

Kékgyökér, rezgőnyár, szelídgesztenye, vadalma, szilfa, napvirág, békaliliom – és sorolhatnánk tovább, hiszen 38 olyan virágról terjedt el, vált ismertté, hogy virágeszenciájuk gyógyító cseppekként segítenek lelki és testi bajok gyógyításában.

Fotó: pixabay.comBach-virágterápiáként ismerik világszerte a már több mint 70 éve használt módszert, amely Edward Bach angol orvos nevéhez fűződik, és homeopatikus, aromaterápiás kezelésként terjedt el.

Nálunk mostanában válik egyre ismertebbé és népszerűbbé, míg van olyan ország, ahol nemcsak a gyógyszertárak és gyógynövényboltok polcain találhatók meg a különleges virágeszenciák, hanem a házi patikák szerves részét képezik.
Bach doktornak ez volt az alapvető célja – mondja Deák Kriszta, aki kétgyermekes anyaként gyakran szembesült különféle betegségekkel, míg végül rátalált egy Bach-virágterápiát is oktató központra, és elvégezve a tanfolyamot virágterapeuta lett.

– Ez egy rendkívül egyszerű, praktikus, hatékony gyógymód, amely mindenki számára elérhető. A terapeuta személyes konzultáció alapján a pácienssel együtt felméri-feltérképezi az illető lelki állapotát, és elfogadva azt az alaptételt, amely szerint minden fizikai betegség lelki eredetű, az egyén érzelmi állapotának megfelelő virágeszenciát választják ki közösen. Ehhez segítséget nyújt a Bach-féle útmutató, amely 38 lelkiállapothoz rendeli a megfelelő 38 gyógyeszenciát. A virágeszenciák ma már sok helyen kaphatók, de az angliai Bach-terápiás központból közvetlenül is megrendelhetők.

Virágcseppek a lélek rezdüléseire

Magyarázata alapján a kezelés során a virágkivonatokban lévő rezgések lépnek kapcsolatba az emberi szervezet rezgéseivel, és pozitív hatásuk kifejtése után a páciens lelki egyensúlya, belső harmóniája helyreáll, aminek következtében a fizikai panaszok is megszűnnek. Az életmód-tanácsadó, a képzett terapeuta a beteg együttműködésével segít a pillanatnyi pszichés állapot felfedésében, hogy a problémákat azonosítani lehessen a megfelelő virágeszenciákkal.

Nem hatóanyag alapú szerekről van szó, nincs mellékhatásuk, más gyógyító szerekkel kombinálva is alkalmazhatók, ha esetleg rosszul, tévesen választják meg a kezelés alapjául szolgáló virágeszenciát, akkor sem történik semmi baj – és ha nem hat, új eszenciát alkalmaznak.

Az eszencia általában alkoholban feloldva, csepp adagolásban szájon át szedhető napi néhány csepp formájában, néhány hétig. A hatás meglehetősen gyorsan mutatkozik, az is előfordul, hogy kezdetben a panaszok felerősödnek, de utána folyamatos javulás tapasztalható.

A Bach-virágterápia központjában nem a betegség áll, hanem maga az ember

Deák Kriszta szerint szinte nincs olyan lelki és testi probléma, amelyre ne hatna pozitívan a kezelés. Persze ennek feltétele is van: a betegnek hinni kell a gyógyulásban, akarnia kell, mert belülről, gondolati úton történi a pozitív változás. A gyógyulás nem kívülről jön, csak a segítség, az irányítás, valójában az öngyógyítás, az önismeret egyik formája ez a terápia.

A szakember felidézi, hogy Bach híres mottója az volt: gyógyítsd tenmagad! Azt vallotta, hogy a virágterápia módszer, segítő, alternatív gyógymód, de önmagában nem elég. Felfogása szerint a test betegség formájában figyelmeztet, hogy a lélekben viharok dúlnak, nincs harmónia, nincs nyugalom, béke, nincs pozitív gondolkodás, csak negatív élmények és zavarok. A terapeuta meghallgat, megért, segít megérteni a betegnek önmagát, de a kibillent lelki egyensúlyt mindenkinek önmagának kell helyreállítani a virágterápia alkalmazásával.



További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...231232233...643
hírek, aktualitások

Gyakran fáj a feje? Természetes módon is tehet ellene!

2025. december 13.

Az önmasszázs javítja a vitalitást, és a relaxációt is segíti, mert tonizálja az izmokat, gyorsan eltávolítja a salakanyagokat, a fájdalmat előidéző vegyületeket, és serkenti a vérkeringést. Először a kezeket az arcra kell helyezni, majd utána finoman masszírozni a fejbőrt. Dörzsölés helyett inkább a fejbőrt kell mozgatni az ujjakkal. A homlokot a haj felé kell simítani. A halántékot erősen kell nyomni mindkét kéz középső ujjával, utána átmasszírozni alaposan a harmadik és negyedik ujjal, kis körkörös mozdulatokkal.



A megelőzés természetes módjai


A feszültség oldható izomrelaxációval, alvással és autogén tréninggel.
Célszerű nagy mennyiségű magnézium (2x 300 mg/nap) fogyasztása.
Akupunktúra és akupresszúra is megoldás lehet az erősebb fájdalmakra és azok kivédésére.
Menstruációkor fellépő migrénnél segít a homeopátiás kezelés.
A méregtelenítés segít azoknak az idegrendszert terhelő anyagoknak az eltávozásában, melyek ismételt fejfájást idéznek elő.
A vegetatív idegrendszer stabilizálásában segítenek a következő gyógynövények: orbáncfű, citromfű, levendula.
Kitűnő lazító hatásúak az illóolajok. A rozmaring, bazsalikom, fenyő, menta aktiválják a keringést, a levendula, geránium és ilangilang pedig oldják a feszültséget.
A stressztűrő képességet fokozza a ginszengtea vagy kapszula.
Az elektromos fájdalomcsillapító készülékek is eredménnyel használhatók.
A nők fejfájásának hátterében gyakran krónikus vashiány szerepel. Alkalmanként hasznos a vérképet ellenőriztetni.

Otthon fagyasztott szemölcsök: 60%-uk kiújul

2025. december 13.

A szemölcs viralis infekcio következtében kialakuló elváltozás. Leggyakrabban HPV fertőzéssel kapcsolatosan keletkezik. Az mindenesetre biztos, hogy igen gyakori bőrelváltozásról van szó, melynek kezelését sokan otthon igyekeznek megoldani, holott ennek megvannak a hátrányai…

A témában dr. Nguyen Melinda, az L33 Medical sebészorvosa van a segítségünkre.

Otthon is lehet?

Az orvostudomány és a gyógyszerek fejlődésével lehetőségünk van arra is, hogy egyes orvosi eljárásokat biztonságos, egyszerű formában otthon is alkalmazhassunk.

Bár számos szemölcskezelés létezik, egyik sem túl hatékony, és mindegyiknél gyakori a kiújulás. Általánosságban elmondható, hogy először a legolcsóbb és legkevésbé fájdalmas kezelést kell kipróbálni. A drágább és invazívabb kezeléseket általában többszörösen kiújuló szemölcsök esetén tartják fenn. A kezelés része a megfigyelés is, és mindig figyelembe kell venni. A legtöbb esetben először helyi szereket alkalmaznak. A szalicilsav gyakran első vonalbeli szer a közönséges szemölcs esetén.

Ha azonban otthon nem boldogulunk a kezeléssel, esetleg a szemölcs makacsul visszatér, akkor a szakember segítsége indokolt. A sebészeti kezelések közé tartozik a krioterápia, a lézer, az elektródaszikáció és a kimetszés is.

Hogyan előzhetjük meg a vírusfertőzéseket?

2025. december 12.

A vírusok elleni védekezés első és legfontosabb lépése a higiéniai szokások kialakítása és azok betartása.

A megfelelő óvintézkedések betartásával, higiéniai szokásainkkal csökkenthető a fertőzésveszély, és megvédhetjük gyermekeinket és magunkat is a fertőzéstől, megbetegedéstől. A gyermekközösségekben a felső légúti betegségek cseppfertőzéssel könnyen és viszonylag gyorsan terjednek.

Egy-egy tüsszentés, köhögés során számos vírus és baktérium kerülhet a levegőbe.

Bizonyos vírusok a használati tárgyakon, játékokon vagy akár az ajtókilincseken is túlélhetnek. A gyermek a szennyezett tárgy érintésével átviheti magára a kórokozót, megérintve az arcát, vagy szájába veszi a kezét és ennek eredményeként a fertőzést könnyebben elkaphatja.

A vírusok elleni védekezés egyéni és közösségi felelősség. Megfelelő megelőző intézkedésekkel hozzájárulhatunk a fertőzéses esetek halmozódásának, esetleg járvány kialakulásának visszaszorításához, és természetesen gyermekünk, magunk és a családtagjaink egészségének védelméhez.

Ez a megelőzés nem igényel bonyolult lépéseket, de a megfelelő higiéniai szokások kialakítása és gyakorlása, az immunrendszerünk erősítése, és a tudatos odafigyelés jelentősen csökkentheti a fertőzés kockázatát.

Higiéniai szabályok

Meg kell tanítani a gyermekeinket a megfelelő higiéniai szabályokra és azok betartására, mely rendkívül fontos a különböző fertőző betegségek megelőzése szempontjából. Mutassunk példát, és figyeljünk a megelőzésre és tartsuk is be ezeket, hiszen a szülői példából tanul a gyermek is.

Rendszeres és alapos kézmosás

A kezünk nap mint nap különböző felületekkel érintkezik, könnyen válhat a vírusok közvetítőjévé. Ezért kiemelkedően fontos a kezek megfelelő tisztítása. A helyes kézmosási technika elsajátítása és napi rutinná tétele jelentősen csökkentheti a fertőzés kockázatát.