Legyünk óvatosak, ha a babát napra visszük!
2021. június 30.
A csecsemők és kisgyermekek bőre sokban eltér a felnőttekétől. A csecsemőknek rosszabb a hőleadásuk, kevésbé tudnak párologtatni, azaz izzadni, ezért könnyebben kapnak hőgutát, ill. alakul ki náluk hőpangás a nagy melegben.
A nap káros hatásainak sorában a harmadik, amely már nagyobb gyermekeknél fordul elő, a napszúrás. Ez lázzal, fejfájással, fénykerüléssel, súlyosabb esetben hányással, eszméletvesztéssel, görcsökkel jár. Oka a zárt koponyán belül, a hő hatására megnövekedett agynyomás.
A nagy meleg hatására szervezetünk sok folyadékot és ásványi anyagot veszít. Ez is súlyosabb lehet a kisebbeknél és hamarabb alakulhatnak ki a következményes tünetek. Gyakran észlelhető kisebb-nagyobb testhőmérséklet-emelkedés is.
Napvédelem
Természetesen az elsődleges a közvetlen napsugárzás elkerülése, elsősorban a legveszélyesebb déli órákban. 11 és 15 óra között ne menjük napra, ne napozzunk. A csecsemőket azonban soha ne tegyük ki a napra, csak az árnyékba. De még ekkor is kenjük be testüket magas (20 feletti, de inkább 30-as) faktorszámú naptejjel. És soha ne hagyjuk a fejecskéjüket szabadon.
Bodzavirág és bodzabogyó: antioxidáns, mégis mérgező? (13 recepttel!)
2021. június 30.
Lássuk, mi mindent tudhatunk a bodzáról! Anno minden vidéki ház udvarában volt bodzabokor, mert úgy tartották, hogy ebben lakik az a jó szellem, aki megvédi a házat és a benne élő családot a tűztől és minden egyéb bajtól. De nem csak a jó szellem védi meg a családot, hanem a bodza bokor minden egyes hihetetlen értékekkel bíró része: fehér virága, termése, kérge, levele. Vegyük sorra őket. Ám tudnod kell, a bodzában nem csak a jó szellem lakik!
Fodrásznál ülve gondolkodtam azon, hogy mi legyen a következő bejegyzésem témája, mikor mellettem egy hölgy egy Bodza nevű kedves kutyusról kezdett mesélni. Bodza, bodza, bodza daráltam magamban, s hirtelen beugrott egy régi kedves emlék és egy íz: nagymamám csodaétel-költeménye. Szinte éreztem, ahogy csiklandozza az orrom a finom palacsintatésztában kisütött bodzavirág különös illata. Majd hirtelen bevillant - mintha a hetekben a virágzó bodza bokrokat láttam sorakozni az utak mentén! Végiggondoltam a bodzával kapcsolatos ismereteimet és úgy gondolom, hogy ez a, fehér virágú és feketébe hajló mélylila gyümölcsöt hozó gyógynövény megér egy misét.
Fehér bodza virág: erős antioxidáns hatással bír, magas a flavonoid tartalma. Ha szeretnéd az immunrendszered erősíteni, vagy épp meghűltél, akkor készíts belőle egy kis teát. Segíteni fog a lázcsillapításban, nyákoldó hatása miatt használhatod természetes köptetőként, valamint székrekedés esetén enyhe hashajtóként is társad lehet. Méregtelenítő kúrában a vizelethajtó és izzasztó tulajdonságát élvezheted. A gyógyhatása mellett különleges íze és kellemes illata miatt is sokan szeretik.
Lássuk, mi mindent varázsolhatsz a bodza virágból:
Frissítő limonádé:
Limeból és citromból elkészített limonádédba tegyél egy-két bodzavirágot, s hagyd benne pár órára. (a vastag zöld száraktól szabadítsd meg!) Érdekes muskotály ízt kölcsönöz italodnak, az összes gyógyító hatásával együtt. (Mindezt megteheted egy finom pohár fehér borral is, amelyet szintén muskotályossá varázsol.)
Bodzaszörp:
Moss meg 6-7szép letisztított bodzavirágot, tedd kb. 5 l vízbe, mérj ki hozzá 3/4 kg cukrot, 1 doboz citrompótlót, 1 egész szeletelt citromot. Hagyd állni 3-4 napig, majd szűrd le és egy hónapig érleld a hűtődben, vagy egy hűvös pincében. Hűtve, hígítva fogyaszthatod.
Bodzavirág palacsintatésztában:
Keverd be a kedvenc palacsintatésztád, de hagyd picit sűrűbbre. Mártsd bele a virágot és süsd ki forró olajban! Mikor még forró, szórd meg egy kis fahájjal! Hihetetlen illata és íze van, próbáld ki!
Fokozódó fényérzékenység, gyorsabb leégés
2021. június 29.
1-24 óra múlva a bőr kipirul, megduzzad, fájdalmassá válik. Később hólyagok is keletkezhetnek, és a bőr lehámlik. Súlyos esetben hidegrázás, láz, gyengeség jelentkezhet, nagyon súlyos esetben vérnyomásesés, ájulás is kialakulhat. Egyes gyógyszerek (pl. egyes antibiotikumok, vízhajtók, gombaellenes szerek), gyógynövények (pl. az orbáncfű) fokozzák a fényérzékenységet, s ezzel hajlamosítanak a leégésre.
Legfontosabb a megelőzés. A túlzott UV hatás elkerülése érdekében a napozás során a leégés megelőzésére ilyenkor is fényvédő krémet kell használni. Érzékenyebb bőrűeknek magasabb faktorszámú fényvédő krém ajánlott. Figyeljünk arra is, hogy vízparton magasabb faktorszámú fényvédő krémet válasszunk, mert a víztükör visszaveri a sugarakat.
Fürdőzés esetén a fényvédő krém legyen vízálló. A krém alkalmazása után időt (kb. 30 perc) kell hagyni, hogy a hatóanyag beszívódjon a bőrbe.
Ha mégis bekövetkezett a leégés, az első teendő a bőr hűtése. Ez történhet hideg vizes borogatással, esetleg hideg körömvirág- vagy kamillatartalmú teával, vagy hűsítő emulziókkal. Nagyon fontos a viszketés enyhítése a vakarás megelőzésére (a felülfertőzés veszélye miatt).
Enyhe leégés néhány nap alatt magától is meggyógyulhat, máskor azonban a teljes gyógyulás hetekig is eltarthat. Nagy felületű napégés, erős hólyagképződés esetén orvosi kezelés szükséges.
A napégés, a nap okozta károsodás bizonyos időt igényel. Egyeseknél azonban igen hamar, már néhány perc után szokatlan tünetek (bőrpír, hámlás, viszketés, csalánkiütés, hólyagok) jelentkezhetnek. Előfordulhat, hogy a tüneteket fényérzékenységet fokozó betegségek, gyógyszerek vagy kozmetikumok (parfümök, arcvizek, szappanok, főleg a bergamott-tartalmúak, a mentolos vagy citromillatúak) okozzák.
Ha nincs kiváltó ok, akkor napallergiáról, fénykiütésről beszélünk. Ilyenkor rövid idő alatt, elsősorban a ruhával nem vagy csak vékonyan fedett területeken lép fel változatos formájú, viszkető kiütés. A panaszok néhány nap alatt elmúlnak, a kiütések azonban csak néhány hét után tűnnek el.
Csecsemőkori kólika és posztbiotikum: kérdések és válaszok szülőknek
2021. június 29.
A csecsemőkori hasfájás az egyik leggyakoribb probléma, amivel a kisgyermekes szülők orvoshoz fordulnak. Egyes felmérések szerint akár minden második gyermeket is érintheti a csecsemőkori krónikus hasfájás, vagy más néven kólika.
A csecsemőkorban a sírás nem feltétlen utal kóros állapotra, de a Wessel-féle „hármas szabállyal” megállapítható kólika mégis számos család életét nehezíti meg: 3 hónaposnál fiatalabb (újabban 5 hónap), egyébként egészséges csecsemő 3 vagy több órát, 3 vagy több napon át egy hét alatt sír.
Egy síró baba hangja, aki görcsökkel küzd, a legzavaróbb, figyelemkeltő és cselekvésre ösztönző hang, ami létezik számunkra – egy nemrégiben megjelent tanulmány szerint.
A csecsemőkori kólikát manapság a funkcionális kórképek közé soroljuk, ez azt jelenti, hogy nincs mérhető, kimutatható szervi elváltozás a hátterében. Ugyanakkor vannak kórképek, amelyeket ki kell zárni a csecsemőkori krónikus hasfájás hátterében, de a kólika esetén is beszámolnak újabban a bélflóra jellegzetes elváltozásáról, a diszbiózisról.
A diszbiózist (dysbiosis) a jótékony baktériumok alacsony mennyisége, valamint a káros baktériumok, gombák vagy paraziták elszaporodása okozhatja. Az elmúlt tíz évben a bélrendszeri diszbiózis előfordulási arányának drámai növekedése figyelhető meg, melyben a környezeti- és életmódtényezők egyaránt nagy szerepet játszanak. A bél egészségének helyreállításához, illetve egészségének megőrzéséhez a megfelelő életmód kialakításával is hozzájárulhatunk. Egyik javasolt kezdet lehet a megfelelő táplálkozás mellett a széles spektrumú probiotikumok bevitele, természetesen csepp formában és speciálisan csecsemőknek tervezve.
Egyes feltételezések a bélflóra összetételének eltérése mellett a gyomorbélrendszer éretlenségét, a bél áteresztő képességének zavarát és túlzott érzékenységét gyanítják a tünetek hátterében.
2018-ban a Houstoni Egyetem mikrobiológia és virológiai kutatói újabb következtetésre jutottak, miszerint a csecsemőkori kólika a bélflóra egyensúly zavarának megjelenése (diszbiózis) mellett a bélrendszer gyulladásával kapcsolható össze.
Összefüggnek a gyerekkori viselkedési zavarok és a magzatként átélt füstszennyezés
2021. június 28.
A várandós dohányzása és a közlekedési légszennyezésnek való kitettség összefügg a gyerek későbbi viselkedési zavaraival egy új tanulmány szerint.
A barcelonai Globális Egészségügyi Kutatóintézet (ISGlobal) vezette kutatócsoport munkája az első, amely a vegyi és más környezeti hatásoknak való kitettség, vagyis az exposzóma magzati és születés utáni hatásait vizsgálta, korábbi kutatások külön-külön jártak utána az egyes tényezőknek – számolt be róla a medicalxpress.com. Az írás az Environmental International című szaklap friss számában jelent meg.
Noha a viselkedési zavarok okai még nincsenek pontosan feltárva, tudjuk, hogy – különösen a születés előtti és a korai gyerekkorban – sokféle társadalmi és fizikai környezeti tényező lép interakcióba néhány genetikai elemmel, melyek a viselkedési zavarok kialakulásában szerepet játszanak.
A tanulmány az exposzómát kutató, nagyszabású HELIX (European Human Early-Life Exposome) projekt adatain alapszik, hat európai ország hat korcsoportjával dolgoztak. Összesen 1287, 6-11 év közötti gyerek adatait követték, értékelték a környezeti hatásokat és a viselkedési problémákat. A várandósság alatt 88, a korai gyerekkor idején 123 környezeti – köztük kültéri, beltéri, vegyi, életmódbeli és társadalmi – hatást vizsgáltak.
A várandósság alatti dohányzás és a közlekedési szennyezés volt a viselkedési problémákkal leginkább összefüggő két faktor. “Az anyai dohányzás más tényezőkkel, köztük a szülői pszichológiai zavarokkal, társadalmi és gazdasági tényezőkkel, az apai dohányzással és az otthoni környezettel, különösen az otthoni kötődéssel, támogatással és ösztönzéssel is szoros összefüggést mutatott” – mondta Léa Maitre, az ISGlobal posztdoktori kutatója, a tanulmány vezető szerzője.
A gyerek későbbi agresszív és szabályokat áthágó viselkedése, valamint a magasabb hiperaktivitási (ADHD) mutatója összefüggött a várandósság alatti lakóhely közelében zajló forgalommal. A jelenségre létezik elfogadható biológiai magyarázat, noha a pontos mechanizmus még nem ismeretes.
Segítség az asztmás betegeknek
2021. június 28.
Új készítményt vezettek be az asztmás betegek kezelésére az Európai Unióban. Az előzetes vizsgálatok alapján a hosszúhatású hörgőtágító jelentősen növeli a megfelelő asztmakontroll esélyét, és azt, hogy az asztmás beteg teljes értékű életet élhessen. A készítmény azért is kiemelkedő fontosságú, mert hosszú ideje nem került sor új gyógyszer bevezetésére ezen a terápiás területen.
Az asztma népbetegség: világszerte 300 millió asztmás ember él, számuk 2025-re meghaladhatja a 450 milliót. Az Európai Unióban a betegek száma több millióra tehető, Magyarországon közel 300 ezer felnőtt asztmás beteget tartanak nyilván. A tünetes asztma esetében nagyobb a betegség fellángolásának esélye, és ez magában rejti a sürgősségi ellátás, a kórházi kezelés szükségességének lehetőségét is. A jelenleg alkalmazott terápiák mellett az asztmás betegek legalább 40 százaléka továbbra is szenved a tünetektől. A tünetes asztmás betegek életminősége rosszabb, mint a tünetmentes asztmásoké, így különösen fontos az asztma megfelelő kezelése, a tünetek teljes kontrollja.
Új, hosszú hatású hörgőtágító terápia
A gyulladáscsökkentő alapterápia mellett sok asztmás tapasztal továbbra is tüneteket, vagyis szenved az életminőséget rontó tünetektől. Így bármikor szükségessé válhat rohamoldó használata is. Az asztmások közel fele esik ebbe a kategóriába. Esetükben az alapterápia és a kiegészítő terápia nem érte el a megfelelő szintű asztmakontrollt, azaz nem biztosított tünetmentességet.
Nekik jelenthet megoldást a nemrég bevezetett készítmény, amely a gyulladáscsökkentő kezelést kiegészítve fenntartó hörgőtágító terápiaként szolgál. Az előzetes vizsgálatok során az új hörgőtágító terápia hatására jelentős javulást tapasztaltak olyan betegeknél, akiknek korábban a szokásos kezelés mellett is jelentkeztek az asztma tünetei. A terápia eredményeként nagymértékben csökkent az asztmás roham kialakulásának és a betegek állapotrosszabbodásának kockázata is.
Az asztmás rohamok nemcsak ijesztőek és kellemetlenek, hanem akár életveszélyesek is lehetnek. Az új inhalációs, fenntartó kezelés a hatását a légutak megnyitásán és azok legalább 24 órán keresztül történő nyitva tartásán keresztül fejti ki. A vizsgálatok során az új gyógyszerrel a betegek lényegesen nagyobb valószínűséggel tudták uralni asztmás betegségüket, mint azok, akik csak a szokványos kezelésben részesültek.
Az elmúlt évtizedben nem bővült az elérhető terápiás lehetőségek köre, így az orvosok is szívesen látják az új, hosszúhatású hörgőtágító készítményt, amely a betegek széles körében hatásos, életkortól, allergiás állapottól, dohányzási szokásoktól és a hörgőtágító kezelésre adott választól függetlenül. Ezzel jelentősen bővülhet azoknak az asztmásoknak a köre, akik hosszú távon tünetmentesen, teljes életet élhetnek.
Van megoldás a gyermekek elhízásának problémájára!
2021. június 27.

A gyermekkori elhízás előfordulása 2010 óta stabilizálódni látszik hazánkban, átlagosan azonban még mindig minden negyedik gyermek túlsúlyos vagy elhízott, és az arány jelentős régiós különbségeket mutat
Már gyermekeknél is probléma a súlyos elhízás!
Ennek előfordulása gyermekkorban átlagosan több mint 2 százalék (elhízásnál a BMI 30 kg/m2 feletti). Amennyiben ezt az arányt visszavetítjük a legutóbbi népszámlálás eredményeire, akkor a legóvatosabb becslés szerint is hazánkban ma körülbelül 20 ezer súlyosan elhízott gyermek él, ez nagyjából megfelel Hatvan város teljes lakosságának. A súlyos elhízás előfordulása összefügg a család szociális és gazdasági helyzetével, így nem meglepő, hogy a legmagasabb előfordulási arányokat Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön találtak – olvasható a közleményben.
Mivel az elhízás kezelése igen összetett, több szakember együttműködését igénylő feladat! Az elhízás, különösen a súlyos elhízás, már gyermekkorban is számos krónikus megbetegedés kockázatát növeli (a cukorbetegség 4,5-5,5 szeres kockázat, a magas vérnyomás, depresszió előfordulása is gyakoribb).
Hagymalekvár bevált házi recept - a rák ellen és a fogyásért (Hatóanyagokkal és extrákkal)
2021. június 27.
A hagymalekvár kitűnő étel sültek, grill ételek, zöldségek mellé. Korábban a hagymalekvár a szegények étele volt, mára már az elit éttermek kínálatában szerepel, mint elegáns, kulináris külölegesség: Steak hagymalekvárral; libamáj/ kacsamáj hagymalekvárral. Nem csak finom, de egészséges is a hagymalekvár.
India egyes vidékein a hagyma nem tartozik a konyha alapvető növényei közé, fogyasztásáról azt tartják, hogy a lelket tisztátalanná teszi. Így minden ételből kihagyják.
Az arab világban pont az ellenkezője dívik, a hagyma jelképként szolgál, és bőséggel teszik az ételekbe, néha minden olyan hagymás, hogy alig bírunk belőle enni. Ha azonban sokat fogyasztunk belőle, gázokat okoz a belekben, ezt néha elég kényelmetlen elviselni.
A magyaroknál a hagyma fogyasztása tradíció, Makó hagyományosan hagymatermő vidék. A házias ételek mindegyikében szinte ott a hagyma, majdnem minden recept azzal indul, hogy egy nagy fej hagymát vágj apróra és ...
Európában a németek kedvelt savanyú hagymája és hagymás burgonyasalátája ismert, a csehek is kedvelik, de franciák talán a leghíresebbek hagymás receptjeikről, gondoljunk csak a hagymalevesre. (Itt van egy bevált recept hozzá >>)
A hagyma védi az ereket és flavonidokat tartalmaz
A britek azonban ennél is tovább kutattak. A brit élelmiszeripari kutatóintézet munkatársai a flavonoidok közül a quercetint vették górcső aá, mely legnagyobb számban - az almán, és a vörösboron kívül - a hagymában van jelen. A quercetinről kimutatták, hogy fogyasztásával megelőzhetők az érfalak gyulladása, de hamar lebomlik a szervezetben, és a vérben nem található meg. Az érfalak gyulladása károsítja az érfalakat, mely szívbetegséghez és stroke-hoz vezethet. A vizsgálat rávilágít arra, miért csökkenti a kockázatot a gyümölcsök és zöldségfélék - sőt konkrétan a hagyma - fogyasztása.
A kutatók azokat a vegyületeket vizsgálták, amelyek a quercetin bomlása után keletkeznek. Ezek a vérben is megtalálhatók, és ténylegesen érintkeznek az emberi szövetekkel. A vegyületeket az emésztés során keletkezetthez hasonló koncentrációban az erek belső faláról vett sejtekhez adták. Kiderült, hogy a legerőteljesebb hatást a 100-200 gramm hagyma elfogyasztásának megfelelő mennyiségű hatóanyag váltotta ki.
Miért nem elég csak folsavat szedni terhesség alatt?
2021. június 26.
Nagyon sok nőben merül fel a kérdés, hogy ha a folsav a legfontosabb, amit szedni kell terhesség alatt, akkor miért nem elég csak azt bevinni pluszban a szervezetbe? A kérdés megválaszolásában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász van segítségünkre.
Miért fontos a folsav és miért nem elég?
A folsav nagyon fontos összetevője az egészséges fejlődésnek a baba szempontjából, hiszen ez az anyag képes megakadályozni, illetve drasztikusan csökkenteni az idegcső-záródási rendellenességek kialakulását. Nem is kérdés, hogy szedését javasolják a szakemberek.
A szervezetben egyébként is megtalálható ez az anyag, így lehetséges az, hogy nagyanyáink korában, amikor még semmilyen plusz anyagot nem szedtek, egészséges babák születtek. Sajnos azonban az azóta eltelt évek alatt az élelmiszerek beltartalma jelentősen csökkent. Ez köszönhető a tápanyagokban egyre kevéssé bővelkedő termőtalajoknak, a műtrágyázásnak és természetesen a tömegtermelésnek.
Azonban, ha a folsavból már nincs elég a szervezetben ahhoz, hogy a várandósság alatt megnövekedett igényeket fedezze, akkor sajnos más, szintén kiemelten fontos anyagból is hiányt szenved a szervezet, vagyis ezek pótlása is szükséges!
Nem csak a folsav a fontos?
A folsav mellett igen sok olyan ásványi anyag, nyomelem és vitamin is van, melyek a baba fejlődésének szempontjából kiemelten fontosak. Felsorolni is sokáig tartana, így csak néhányat emelünk most ki:
Cink és réz: a két anyag antibakteriális, antivirális és gombaellenes tulajdonságokkal rendelkezik, így a várandósság során nagyon fontosak. A vetélések és koraszülések több, mint 70%-ért ugyanis a felszálló fertőzések tehetőek felelőssé, melyek kialakulásának kockázatát a cink és a réz képes minimalizálni.
Folyton édességet kívánsz? Cukorfüggő vagy! Tegyél ellene! 6 hatékony tanács
2021. június 26.
Tudod, hogy nem kéne, de képtelen vagy ellenállni, mert annyira kívánod azt az utolsó szelet csokoládét, sütikét, vagy éppen lekváros kenyeret? Fogyókúráznál, de ez az amiről nem tudsz lemondani?
A függőségnek sok fajtája létezik. Az emberek sajnos sok dologhoz ragaszkodnak. Azt a jelenséget - mikor valaki szüntelenül kívánja az édességet -, cukorfüggőségnek nevezi a tudomány. A nehezen kontrolálható sóvárgás egyben fizikai és pszichikai jellegű.
Mikortól számítasz édességfüggőnek?
A cukor növeli az agy szerotonin* termelését, hasonlóan, mint a depresszió elleni gyógyszerek. Nehéz meghúzni a cukorfüggőség határát, viszont a függőség egyértelműen megállapítható az édességre való csillapíthatatlan vágy esetében. Csak a szükséges mennyiség elfogyasztása eredményezi a szorongató vágy csillapítását.
A kenyértől is hízol!
Tévhit, hogy csak az édességek (torták, sütemények, cukorkák, stb.) által kerülhet cukor a szervezetbe. A kenyér, tésztafélék, illetve minden fehérliszt tartalmú élelmiszer tartalmaz feldolgozott szénhidrátot, mely cukorrá alakul a szervezetben. Az ilyen egyoldalú étkezés különböző betegségek forrása lehet (szívproblémák, cukorbetegség, emésztési zavarok és bizonyos rákos megbetegedések.) Az is bizonyított, hogy a memóriát és koncentrációt is károsan befolyásolják.
A cukorfüggés tényleges szenvedély - bár csokiért még sosem öltek ...
A cukorfüggőség egy lapon említhető a nikotin-, az alkohol-, a kábítószer függőséggel, valamint a játékszenvedéllyel is. Szorongás, depresszió, fóbiák tulajdonképpen érzelmi kiegyensúlyozatlanságok, melyek a cukorfüggőséghez kapcsolódnak. A cukor a függő vágyának azonnali kielégítését és egyben a „nem tudok élni nélküle” élményét okozza. A negatív oldala az, hogy a kellemes, kielégült érzés nem tart sokáig, azaz az energiával feltöltött állapot érzetét viszonylag gyorsan a fáradtság váltja fel.
Sokan azért próbálnak cukormentesen táplálkozni, mert fogyni szeretnének, vagy az egészséges életmód útján szeretnék járni. Ez pontosan olyan elvonási tünetekkel járhat, mint a kábítószer függők esetében (izzadás, remegés, gyengeség, szédülés). Ugyanúgy falási rohamok törhetnek a függőre, mint ahogy az elvonás során az alkoholista, vagy a dohányos, a drogos is hirtelen rákíván a függőségére. Lelki mellékhatásként táplálkozási zavarok (anorexia, bulimia)