Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

Az ima kéztartása és annak jelentése

2021. június 17.

Az ima kéztartása - a két kéz ujjhegyeinek összeillesztése, vagy az egymásba kapcsolódó ujjak - a legismertebb egyházi jel. Megnyugtat, segíti az elmélyülést, testi-lelki-szellemi harmonizáló, energetizáló.  

Namaste - az ima két tenyérben

A tisztelet jele harmonizálja az ember biomagnetikus mezőjét. A mellkas előtt egyesített kezek és ujjak a vallásos gyakorlatokból ismert imatartás póza úgy konfigurálja az ember energiaszerkezetét, hogy megkönnyítse az erők cseréjét a mikro- és makrokozmikus világok között. 

5-10 percig tartva a mudrát érezni, ahogy az energia növekedik a kezek területén, majd lassan terjed a karokig és a test többi pontjáig. Ez a kézgesztus egy automatikus választ indít el az idegrendszerből, ami a végtagok és a test szokatlan mozgásaival végződik.

A kéztartás által felkelthető lelki és mentális tulajdonságok: semlegesség, alkotókészség, alkotó képzelet, felébredt tudat-erő, Isteni Könyörület, átgondolt tudás, dolgok lényegéig hatolás, csodatétel, sorsirány-változtatási képesség, magasztos szolgálat áldásimpulzusa, isteni őserő, testi gyógyulás áldásimpulzusa, isteni jóindulat áldásimpulzusa.

Az összekulcsolt ujjak kéztartása 

A két kezünket a szívünk előtt összekulcsolva az energiákat a saját testünkön vezetjük keresztül. Egyfajta energia-keringést hozunk, létre, melyben a bennünk lévő hatalmas erő áramlik át-meg át a szíven, és ettől sokkal jobb állapotba tudunk kerülni. Gyakori, hogy az imádkozó a homlokához, a harmadik szeméhez helyezi az öklét, szinte energetizálva a testét. Az imádság által ebben a kéztartásban a szív kap erőre az összekulcsolt kezekben.



A kismamák öt leggyakoribb félelme

2021. június 16.

Vajon jót teszek a babának? Ezt megehetem? Jó anya leszek? A babavárás örömei mellett a kismamák többségét rengeteg félelem és kétség gyötri a pici egészségével és fejlődésével kapcsolatban. Szerencsére, ami az anyukán múlik, ahhoz csak egy kis odafigyelés szükséges: hiszen ha a mama kiegyensúlyozott és vigyáz magára, azt a baba is meghálálja.

Nagyon el fogok hízni? Teljesen természetes, hogy a várandósság súlygyarapodással jár, ami normál testalkatú kismama esetében optimálisan 11-16 kg mozog. A plusz kilóktól való félelem semmiképpen se sarkalljon bennünket fogyókúrára, elegendő, ha figyelünk a kiegyensúlyozott étkezésre és a testmozgásra. Az egészségesen táplálkozó és aktív kismamák szülés után sokkal gyorsabban nyerik vissza alakjukat, mint azok, akik „kettő helyett” esznek.

A sporttal ártok a babának? A testmozgás kifejezetten ajánlott a várandósság alatt: nem csak a felszaladó kilókat tarthatjuk ellenőrzés alatt, de a baba egészségéért is sokat teszünk, ha nem engedünk a lustaság csábításának. Csak a nagyon megerőltető és intenzív mozgásformákat kell pár hónapig hanyagolnunk, a sétát, könnyed kirándulást és a kifejezetten a babavárás időszakára kitalált kismamajógát, vagy kismamatornát akár minden nap beiktathatjuk.

Egészséges lesz a baba? Az első kívánság, amit a pozitív terhességi teszttel a kezünkben megfogalmazunk: csak egészséges legyen! A várandósgondozás részeként elvégezhető kombinált teszt egy nagyon fontos vizsgálat, amely a kromoszóma-rendellenesség előfordulásának valószínűségére, kockázatára mutat rá, biztos eredményt azonban nem ad. Amennyiben ez a kockázati érték magas, úgy további vizsgálatokat javasolnak a kismama számára. Erről a magzati kromoszóma-vizsgálatról a legtöbb kismama a pocakhoz közelítő tűre és az 1%-os vetélési kockázatra asszociál. Jó hír, hogy a leggyakoribb genetikai rendellenességeket az egyszerű anyai vérvétellel elvégezhető, teljesen biztonságos non-invazív genetikai vizsgálattal, a PrenaTest-tel is kiszűrhetjük, ami több mint 99%-os pontossággal tájékoztat bennünket a pici egészségéről.



Mi szokott lenni a ballagótarisznyában? Mit jelent a tartalma? Mutatjuk!

2021. június 16.

Képünkön az Igazgyöngy alapítvány webshopjából a kézzel készült, hímzett ballagótarisznya - a jótékonykodás legszebb formája, ha a ballagáskor vásárlásunkkal egy szervezetet segítünk: www.szuno.hu A ballagás magyar szokás. A gyerekek bölcsiben, óvodában, nyolcadikban és érettségikor, ahogy lezárnak egy-egy tanulási ciklust, elballagnak. Ballagótarisznyát kapnak a nyakukba, aminek tartalma főbb elemeiben azonos. Mi legyen a ballagótarisznyában? Mit jelentenek a tarisznyába tett szimbólumok?  

A ballagást az 1800-as évek vége óta szervezik a hazai iskolák. Eleinte csak a magasabb iskolák (egyetem, főiskola,) később a középiskolák, ma már a bölcsitől kezdve minden oktatási intézmény ballagást szervez.  A szokás nagyon szép, hiszen egy ünnepség keretében lezárja az adott életciklust a gyerekekek életében - és persze a tanárokéban is.

A ballagótarisznya

Általában nem nagy méretű - egyszerű darab. Az elejére az intézmény nevét, logóját, címerét, jelképét hímezték a tradíció szerint, többnyire keresztszemes hímzéssel. Ma már gyakran rávasalós matrica, vagy nagy példányszámú nyomás segíti a ballagásra készülődőket. Az intézmény címere mellett az évszám szerepel (vagy a teljes tanulóidő, -tól és -ig, vagy csak a ballagás dátuma). A tarisznyát nem egy vállon, hanem átalvetve szokták hordani, tehát a jó ballagótarisznya szára hosszú, hogy átérje a gyerekeket. Lehet rojtos, gombos, patentos - szinte mindegy. 

A tarisznya is jelkép. A háztól elvándorló, szerencsét próbáló, önmagát kereső, útra induló ember jelképe. A tarisznya számos mesében szerepel, az édesanya adja a fiának, hogy szerencséje legyen az úton. A mesebeli hozzávalók visszaköszönnek a ballagók tarisznyájában is.



Mesés kérdés: Mit kérnél a jó tündértől?

2021. június 15.

Ha megjelenne egy jó tündér, és lehetne egy kívánságunk, vajon mit kérnénk tőle? Nem könnyű a kérdés, de a válasz nagyon egyszerű. Jól szeretnénk érezni magunkat a bőrünkben. Azt hiszem, ez lefedi mindazt, amire valójában vágyunk.  

 Kép: Adina Voicu / PixabayEbbe beletartozik fizikai és érzelmi biztonságunk, tevékenységeink és még valami kis plusz, amit magunkból merítünk: tehetségeink, adottságaink, azaz önkifejezésünk. Mivel ezek egymásra épülő alapvető szükségleteink, fontos, hogy ne maradjon ki egyik sem életünkből. Ha valamelyik gyengébb lábakon áll, a többi is veszít erejéből. Egy fizikai lábakon biztosan álló, érzelmileg kiegyensúlyozott ember szívesen nyit új dolgok, tevékenységek felé, szívesen fedezi fel képességeit, ezáltal önkifejezése is aktívabb.

Ki ne vágyna magabiztosabb fellépésre, bátrabb megnyilvánulásra?
Ki ne szeretne úgy hatni környezetére, hogy közben egyensúlyban maradjanak érzelmei és gondolatai?

Létezik hatékony segítség arra nézve, hogyan legyünk vonzóak, sikeresek, és a nagy Ő se tudjon a filmre koncentrálni a moziban mellettünk!

Varázsrecept?!?
Ma már számtalan lehetőség nyílik testünk karbantartására. A szépítő szalonok és konditermek bárki számára elérhetők. De vajon elég az, ha szuper fittek és trendik vagyunk? Mi lesz, ha egy napon már nem az a huncut tini néz vissza a tükörből.

Ahhoz, hogy felvállaljuk magunkat mindenestül, úgy ahogy vagyunk - kortól függetlenül -, többlet tudásra van szükségünk magunkról.

Ahhoz, hogy ki tudjuk szűrni a napi információdömpingből a ránk vonatkozó dolgokat, ismernünk kell magunkat egy olyan szinten, ahol már nem befolyásolnak bennünket vélemények, értékítéletek, de rugalmasan tudjuk kezelni azokat, sőt szívesen meg  is hallgatjuk Ehhez bizonyos fokú lelki-tettekben való jártasságra van szükségünk, mert ezt az önbizalmat  nem adják ingyen.

Ez volna a kisugárzás?
Ha tudjuk, kik vagyunk és mi fontos számunkra,- akkor bátran fel is tudjuk vállalni azt. Mivel aktívabbak vagyunk fizikai testünkben is, magától értetődően avatkozunk a világ folyásába, és alakítjuk, formáljuk az eseményeket a nekünk tetsző irányba.

Olyan  célokat választunk, olyan célokat követünk, melyek valóban összecsengenek, összhangban vannak velünk, és ha kiköt a hajónk, nem kell majd csalódnunk. Ehhez elengedhetetlen a türelem, a tolerancia és a szeretet, amit mások, illetve céljaink felé táplálunk.

Ez lesz a mi kisugárzásunk!

Ajándék a világnak, ajándék mindenkinek!
Az új szépség most fog megszületni! Úgy hívják: TE, de ha jobban tetszik, hívd úgy, hogy: ÉN. Ahhoz, hogy kibontakozhassunk, látnunk kell, hogy mennyi por takarja el valódi önbecsülésünket.

Ez a por nem más, mint mások rólunk kialakított véleménye, amivel, ha sokszor találkozunk, előbb vagy utóbb akaratlanul elhisszük. Ez az a por, ami eltakarja ragyogó önmagunkat. Most jött el az idő, hogy a port lefújva tényleg kisugározhassuk valódi alapokon nyugvó kikezdhetetlen és megkérdőjelezhetetlen hitünket és szeretetünket magunk felé. Bíznunk kell abban, hogy ezt környezetünk is szívesen fogadja.



Meddőség az első gyermek után

2021. június 15.

Fotó: unsplash.comA meddőség kifejezés igen furcsa. Nem csak azért, mert nem egészen azt jelenti, mint amit elsőre gondolnánk róla, hanem mert nem feltétlenül gyermektelen párokra vonatkozik. Mi is az a meddőség, és hogyan érinthet családos embereket?
 
A meddőség orvosi értelemben nem egészen azt jelenti, mint a köznyelvi használatban. Ha az utcán találkozunk ezzel a kifejezéssel, akkor arra gondolunk, hogy olyan emberekre mondják ezt, akiknek nem lehet gyerekük. Ez azonban messze nem így van.
A meddőség egy olyan állapot, mely azt jelenti, hogy az adott pár egy éve, vagy régebben próbálkozik családalapítással, és ez természetes úton nem sikerül. E mögött állhat betegség, vagy egyszerűen csak a szervezet tápanyagraktárainak kimerülése, de fontos tudni, hogy az esetek nagy részében nem jelent végleges diagnózist, vagyis a párnak igenis lehet gyereke, csak ehhez segítségre van szüksége.
A meddőség kifejezés sohasem kerül elő akkor, ha olyan emberekről van szó, akiknek már van gyermeke. Ez persze logikus, ugyanakkor azzal is tisztában kell lenni, hogy előfordul, méghozzá nem is ritkán, hogy a testvér érkezése nem sikerül egy éven belül, természetes úton, hiába próbálkozik a pár. Ilyenkor már nem beszélhetünk meddőségről, hiszen gyermeket szült a nő, és termékeny a férfi is, ennek ellenére a probléma nagyon is valós!
Mi lehet az akadály?
Minden szervezet más, így általánosítani nem lehet. Betegségek sajnos szinte bármikor kialakulhatnak, de ha ezzel nem is kell számolni, a kimerültséggel biztosan!
Amikor már van egy lurkó a családban, akkor bizony az élet gyökeresen megváltozik. Sokszor nincs idő enni, a munka utána maradék energiát szívesebben szánjuk a gyerekünkre, mint magunkra, így a sport, az egészséges étkezés elmarad. Ez pedig a szervezetünkre is rányomja bélyegét. Tény, hogy az egészséges életmód fenntartása nem egyszerű, hát még ha egy gyerek után is rohangálhat az ember. Arról már nem is beszélve, hogy sokszor az étkezés nem is fedezi a tápanyagszükségletünket, hiszen az ételek beltartalma jelentősen csökkent az elmúlt 50 évben.



Igaz/hamis állítások a várandós kismamák táplálkozásáról

2021. június 14.

A babát váró kismamák rendszerint „nem menekülnek” az állapotukkal összefüggő jó tanácsoktól, melyek gyakran ellentmondásosak. Nagyrészt a táplálkozásra vonatkoznak, és a terhes anyukáknak fontos lenne az olykor káoszt jelentő „intelmek” sokaságában tisztán látniuk. Összegyűjtöttünk közülük néhány IGAZ/HAMIS állítást, hogy igazságtartalmuk felfedhető legyen.

Fotó: 123rf.comA terhes anyukának kettő helyett kell ennie

HAMIS. 
Egyáltalán nem kell kettő helyett ennie, csak kétszer jobban! Mindamellett a várandós kismamák energiaigénye bizonyos fokig növekszik a terhesség alatt. Mégpedig plusz 70 kalóriával naponta az első trimeszter alatt, ami egyenlő lehet egy gyümölcs vagy joghurt fogyasztásával; plusz 260 kalóriával a második trimeszter alatt, amit fedezhet egy gyümölcs, egy joghurt és egy szelet kenyér; továbbá 500 kalóriával a harmadik trimeszterben, ami egy plusz kisebb étkezésnek felel meg. Ez problémamentes terhesség esetére igaz, és nem vonatkozik pl. a veszélyeztetett terhes vagy az elhízott nőkre.

Egy pohár bor időnként megengedhető

HAMIS.
Nincs olyan tanulmány, mely meghatározná a küszöböt, amelytől kezdve az alkohol veszélyes ebben az állapotban. Ezért világos az üzenet: semmi alkohol a terhesség alatt! Hiszen az alkohol méreg, amely bejut a mama és a baba vérébe is. Ez a születendő gyermeknél a nem genetikai eredetű mentális visszamaradottság egyik fő oka lehet. Így egy pohár alkoholt sem szabad inni a kismamának, legyen az sör, bor vagy erős alkohol… Szoptatás alatt is kerülni kell bármilyen alkohol fogyasztását, mert az alkohol bejut az anyatejbe.

Hal rendszeresen szerepeljen az étrendben

IGAZ.
A hal egyfelől bővelkedik hasznos tápanyagokban, melyek közé tartoznak a proteinek, a vas, a jód, az omega 3 zsírsav…  Másfelől nem mindegy, melyik fajta halra esik a választás: pl. a zsíros halak szennyezőanyagot tartalmazhatnak (többek közt higanyt), ezért mértékkel fogyasztandók. Ezen belül is inkább a kis fajtájú zsíros halak ajánlottak. De hetente egy-két doboz szardínia vagy hering valószínűleg biztosítja a kellő mennyiségű omega 3 zsírsavat, amely fontos a születendő baba agyi idegfejlődése szempontjából.

A gyümölcsöt-zöldséget még gondosabban meg kell mosni

IGAZ. 
Az esetleges vegyszer-maradványok miatt rendkívül alaposan kell megmosni a zöldséget-gyümölcsöt, vagy tanácsos meghámozni, illetve a legjobb ilyenkor is bioterményeket fogyasztani. De pl. a zöldségeken esetlegesen fellelhető földmaradványok is veszélyesek lehetnek a kismamákra nézve (szerencsére ritkán). Többek közt a földben található, Toxoplasma gondii nevű egysejtű paraziták ugyanis súlyos fertőzést okozhatnak (szerencsére ritkán). Terhesség esetén a méhlepényen átjutva magzati agyvelő-gyulladás léphet fel, ha az anya megfertőződik. Amellett ezt a parazitát a házimacskától és más macskaféléktől eredeztetik, de a fertőzés más állatok székletének szóródásával is bekövetkezhet. Ezért fokozottan ügyelni kell a higiéniai szabályok betartására, és ilyenkor a háziállatot, főképpen a cicát is távol kell tartani…



Kapcsolatot mutattak ki bizonyos vércsoportok és 49 betegség között

2021. június 14.

Fotó: 123rf.com

Kapcsolatot mutattak ki bizonyos vércsoportok és 49 betegség fokozott kockázata között a svédországi Karolinska Intézet kutatói, akik több mint ötmillió svéd ember adataira és csaknem ezer betegségre terjesztették ki a tanulmányukat, megállapítva egyebek között, hogy a B-s vércsoport védelmet nyújthat a vesekövek ellen.

Korábbi tanulmányok azt mutatták, hogy a nullás vércsoportú embereknél kisebb valószínűséggel alakul ki szív- és érrendszeri megbetegedés vagy vérrög, ugyanakkor nagyobb az esélyük a vérzési rendellenességekre, mint az A- vagy B-vércsoporttal rendelkezőknek. Más tanulmányok eredményei azt sugallták, hogy bizonyos vércsoportú emberek fogékonyabbak néhány fertőző betegségre – olvasható a Medicalxpress orvostudományi hírportálon.

“Még mindig nagyon kevés információ áll rendelkezésre azzal kapcsolatban, hogy az RhD pozitív vagy RhD negatív vércsoportú emberek esetében fennáll-e bizonyos betegségek kockázata, vagy hogy még hány betegség állhat összefüggésben a vércsoportokkal” – mondta Torsten Dahlén, az eLife című tudományos lapban közölt tanulmány vezető szerzője.

A kutatók átfésülték a svéd egészségügyi nyilvántartásokat, több mint ötmillió ember adataira kiterjedően, és 49 betegséget hoztak összefüggésbe az AB0-rendszerrel, valamint egy továbbit az RhD-rendszerrel.

Az eredmények megerősítették, hogy az A-s vércsoportú embereknél nagyobb valószínűséggel alakul ki vérrög, míg a nullás vércsoportúaknál fokozottabb az esélye a vérzési rendellenességek jelentkezésének. Azt is igazolták, hogy a nullás vércsoportú nőknél nagyobb eséllyel alakul ki terhességgel összefüggő hipertónia.

Megállapították továbbá, hogy B-s vércsoport esetén kisebb a kockázata a vesekövek kialakulásának és, hogy az RhD pozitív nőknél ugyancsak nagyobb az esélye a terhességgel összefüggő hipertóniának.

A szakemberek szerint további tanulmányokra lesz szükség az eredmények megerősítéséhez és annak meghatározásához, hogy a különböző vértípusok és csoportok miként növelik bizonyos betegségek kockázatát, vagy vannak-e alternatív magyarázatok az összefüggésekre.



A torokcsakra; ötös csakra; vagyis a Visuddha csakra

2021. június 13.

A csakrákat lentről számoljuk, így a torokcsakra az ötödik. Nevéből fakadóan a torokcsakra a nyakon helyezkedik el és a kommunikációért felel. A torokcsakra szanszkrit neve Visuddha csakra, néha kommunikáció csakrának, vagy nyaki csakrának is hívják.  

A torokcsakra első sorban a légzéssel és a beszéddel kapcsolatos. Meghatározza, hogyan tudjuk magunkat kifejezni, és hogyan tudunk énekelni. A torokcsakra a hallás központja is. Itt halljuk a külső és a belső hangokat, megtudhatjuk, hogy mit várnak tőlünk és tisztán ki tudjuk fejezni magukat a külvilág felé. A torokcsakra egyik tanítása: légy csendben. Ezt a hozzátartozó kék szín is erősíti.

A torokcsakra jellemzői:

Elhelyezkedése: A nyak törzzsel való talalálkozásának mélyedésében, a mellcsonttal való kapcsolódás helyén.
Eleme: éter
Endokrin mirigye: pajzsmirígy
Hormona: thyroxin
Érzékelése: hallás
A hozzátartozó testrészek: nyak, száj, gége, hangszálak
Színe: kék
Polaritása: férfi
Temperamentuma: tudatos
Mantrája: ham
Megerősítései: Hitelesen fejezem ki magamat. Őszintén fejezem ki magamat.
Tanulási feladata: az őszinte kommunikáció valamint az érzés és a gondolkodás összekötése
Szimbolikája: kék kör
Archetipikus képe: A kommunikáló ember, a szónok, aki meggyőz másokat, az énekes, aki hangjával érzéseket tódít elő. A misztikus is a képhez tartozik, mert a belső lényével tud kommunikálni.
Tarot megfelelője: a Halál, az Ördög, a Mérték
Kövei: amazonit, türkiz és minden kék kő
Illóolaja: eukaliptusz, fenyő, zsálya,
Asztrológiai megfelelője: az Ikrek-Nyilas tengely

Torokcsakra? Mindenek előtt a kommunikáció

A torokcsakra első sorban a légzéssel és a beszéddel kapcsolatos. Meghatározza, hogyan tudjuk magunkat kifejezni, és hogyan tudunk énekelni. A torokcsakra a hallás központja is. Itt halljuk a külső és a belső hangokat, megtudhatjuk, hogy mit várnak tőlünk és tisztán ki tudjuk fejezni magukat a külvilág felé. A torokcsakra egyik tanítása: légy csendben. Ezt a hozzátartozó kék szín is erősíti.

A torokcsakra elvezet saját belső világunkhoz és szabályozza a kommunikációnkat. Alapvető fontosságú az, hogy tudjunk őszintén kommunikáljunk, ehhez csendre van szükség és arra, hogy megtaláljuk önmagunkat. Ha fontos, hogy egy adott helyzetben a lehető legpontosabban fejezd ki magadat, akkor viselj kék sálat! A kék megnyugtató szín, a szemlélőjét a saját, belső világába húzza.



A szívcsakra; szeretet csakra, négyes csakra, avagy az Anáhata csakra

2021. június 13.

A testen a negyedik, a szívcsakra, szankszkritul Anáhata csakra. A szívünknél helyezkedik el és mi sem nyilvánvalóbb, mint a szeretet enrgiáiért felel, illetve a békéért, harmóniáért, egyensúlyért, magáért az életért - mivel ez a csakra a középső a hétből, így a test középpontjának is ezt tekintjük.  

A szívcsakra nyitás, mint rituálé igen sok ezoterikus beavatási folyamat szerves része. A test energetikai középpontja, és a szívvel, mint szervvel áll szoros kapcsolatban. Színe a zöld, a színkör közepe, vagy akár a Harmonet színe.

A szívcsakrát számtalan ezoterikus iskola, különféle meditációs technikákkal - például a Szufi tradíció speciális emlékezése, a zekr - nyitogatja. Jól hat rá a légzés - hiszen analógiában a tüdő ide tartozik, a jóga, a vizualizációs gyakorlatok is.

A szívcsakra a szeretet központja

Szanszkrit neve anatha, ami annyit jelent, hogy örökké megújuló. Pontosan a mellkas közepén érezhető. Levegő elemű, nőies polaritású és a szív mellett a csecsemőmirigy kapcsolódik hozzá. A bőr, a kezek, a vérkeringés és a tüdő területeinek zavarai árulkodnak arról, hogy a szívcsakránk energetikája nincs egyensúlyban.

Elhelyezkedés: Mellkas alsó része, középen a szív magasságában, tölcsére előre és hátrafelé néz.
Eleme: Levegő
Mirigyei: Csecsemőmirigy, endokrin mirigyek
Testrészei: Szív, tüdő, mellkas,
Érzékelése: Tapintás
Érzékszerve: Bőr
Munkaeszköze: Kéz
Fizikai szerepe: Szívünk és érrendszerünk energia ellátása.
Színe: Zöld, arany, rózsaszín
Polaritása: Nőies
Mantrája: Jang
Temperamentuma: melankólikus
Megerősítése: Össze vagyok kapcsolva minden érző lénnyel.
Szimbóluma: 12 szirmú lótuszvirág és a Dávidcsillag
Istene/Istennője: Ishana, Shíva; (Jézus) 
Tarot megfelelője: sorskerék, erő, akasztott ember, Cigánykártyában a Szerelmes Nő, a Szerelmes Férfi és a Szerelem lapjai.
Életfeladata: a szeretet megélése, és kinyilvánítása
Kövei: Aventurin, rózsakvarc, smaragd, és minden ami zöld kő
Archetípusa: vörös rózsa, vörös szív
Asztrológiai megfelelője: oroszlán-vízöntő tengely
Illóolajai: Bazsalikom, rózsa, jázmin, ibolya, kömény
Tanulási feladata: szeretet, hűség, ömbizalom, odaadás, együttérzés, önfeláldozás, szolgálat.
Bolygó: Vénusz
Spirituális szerepe: A szeretetért felelős. Odaadás, elengedés.


A köldökcsakra; a hármas csakra, erőcsakra, Hara csakra; Napfonat csakra, avagy Manipúra csakra

2021. június 12.

A hármas csakra, vagyis a köldök csakra érzelmeink irányítója. A köldökcsakra sokféle nevét különleges erejének köszönheti. Solar plexus-nak is nevezik. Szimbóluma a tízszirmú sárga lótusz, belsejében az egyik hegyére állított háromszöggel. A testen a köldöknél helyezkedik el, és a harcművészek szerint ez a belső erő központja.  

A köldökcsakra a szenvedélyeink és énünk irányítója. A köldökcsakrához az érzelmi és az asztráltest kapcsolódik. Pszichológiailag ez azt jelenti, hogy az ember megfejti saját érzéseit. Ez persze egy lassú tanulási folyamat, így az érzelmi kielégülést sokszor a fogyasztás, ezen belül is az evés jelenti. A táplálkozás összeköti a gyökér és köldökcsakrát.

A köldök csakra elnevezései: köldökcsakra, solar-plexus csakra, hara csakra, manipura csakra, nabhi csakra, hármas csakra, erő csakra

 A köldökcsakra jelentései:

Elhelyezkedése: a köldöknél, illetve a gyomorszájnál 

Eleme: tűz
Endokrin mirigye: hasnyálmirigy
Hormonai: inzulin, glucagon
Érzékelése: látás
A hozzá tartozó testrészek: szem, gyomor, máj, epehólyag
Színe: sárga
Polaritása: férfi
Temperamentuma szangvinikus
Mantrája ram
Tanulási feladata: A becsvágy és az akarat uralása, az agresszió kezelése, a hatalom gyakorlása és a mások fölöttünk gyakorlott hatalmának elfogadása.
Archetipikus képe: a japán harcművész, aki az energiát a harából – a köldökcsakrából – meríti, és képest uralni is azt.
Istene/Istennője: Maharudra és Lakini, valamint az öreg Shiva
Tarot megfelelői: a Kocsi, a Remete, az Igazságosság
Kövei: jáde, tigrisszem, citrin, kén
Illóolajai: bergamont, cajeput, levendula
Asztrológiai megfelelője: a Kos-Mérleg tengely

A köldökcsakra a szenvedélyeink és énünk irányítója

A köldökcsakrához az érzelmi és az asztráltest kapcsolódik. Pszichológiailag ez azt jelenti, hogy az ember megfejti saját érzéseit. Ez persze egy lassú tanulási folyamat, így az érzelmi kielégülést sokszor a fogyasztás, ezen belül is az evés jelenti. A táplálkozás összeköti a gyökér és köldökcsakrát.
A köldökcsakra szintjén szembesülünk a jó és rossz és a hatalom és alávetettség polaritásával. A köldökcsakra segítségével vívjuk meg csatáinkat a külvilággal, tanuljuk meg használni akaratunkat.
Ehhez a csakrához tüzes energiák társulnak. Szenvedélyekről, haragról és az érzések feldolgozásáról van itt szó. A tűz azonban világit is, ezért a szem és a látás is ehhez a csakrához tartozik.



További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...329330331...643
hírek, aktualitások

Hogyan előzhetjük meg a vírusfertőzéseket?

2025. december 12.

A vírusok elleni védekezés első és legfontosabb lépése a higiéniai szokások kialakítása és azok betartása.

A megfelelő óvintézkedések betartásával, higiéniai szokásainkkal csökkenthető a fertőzésveszély, és megvédhetjük gyermekeinket és magunkat is a fertőzéstől, megbetegedéstől. A gyermekközösségekben a felső légúti betegségek cseppfertőzéssel könnyen és viszonylag gyorsan terjednek.

Egy-egy tüsszentés, köhögés során számos vírus és baktérium kerülhet a levegőbe.

Bizonyos vírusok a használati tárgyakon, játékokon vagy akár az ajtókilincseken is túlélhetnek. A gyermek a szennyezett tárgy érintésével átviheti magára a kórokozót, megérintve az arcát, vagy szájába veszi a kezét és ennek eredményeként a fertőzést könnyebben elkaphatja.

A vírusok elleni védekezés egyéni és közösségi felelősség. Megfelelő megelőző intézkedésekkel hozzájárulhatunk a fertőzéses esetek halmozódásának, esetleg járvány kialakulásának visszaszorításához, és természetesen gyermekünk, magunk és a családtagjaink egészségének védelméhez.

Ez a megelőzés nem igényel bonyolult lépéseket, de a megfelelő higiéniai szokások kialakítása és gyakorlása, az immunrendszerünk erősítése, és a tudatos odafigyelés jelentősen csökkentheti a fertőzés kockázatát.

Higiéniai szabályok

Meg kell tanítani a gyermekeinket a megfelelő higiéniai szabályokra és azok betartására, mely rendkívül fontos a különböző fertőző betegségek megelőzése szempontjából. Mutassunk példát, és figyeljünk a megelőzésre és tartsuk is be ezeket, hiszen a szülői példából tanul a gyermek is.

Rendszeres és alapos kézmosás

A kezünk nap mint nap különböző felületekkel érintkezik, könnyen válhat a vírusok közvetítőjévé. Ezért kiemelkedően fontos a kezek megfelelő tisztítása. A helyes kézmosási technika elsajátítása és napi rutinná tétele jelentősen csökkentheti a fertőzés kockázatát.

Tudományosan is igazolt a természetes gyógyító: újra hódít az árnika

2025. december 12.

Újra reflektorfénybe került a népi gyógyászat régóta ismert, talán legsokoldalúbb gyógynövénye. Friss kutatások is bizonyítják, az Arnica montana hatékony gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító és sebgyógyító hatását. Ősszel, a túrák, sportesemények és aktív hétvégék idején ez a természet egyik legerősebb regenerálója lehet.

Friss tudományos vizsgálatok szerint az árnika kivonatai képesek csökkenteni a gyulladást és a fájdalmat az immunválasz szabályozásán keresztül, míg gél formában alkalmazva gyorsítják a sebgyógyulást és mérséklik a duzzanatot. Ezzel a népi gyógyászatban régóta ismert „csodaszert” a modern kutatások is igazolják, és az ősz egyik alapgyógyítójává teszik.

Ez a hegyvidéki sárga virág 2000 méter feletti magasságban terem, és nyáron kézzel gyűjtik. Rendkívül érzékeny a környezeti változásokra, ezért minden cseppje igazi kincs.

Az árnika külsőleg alkalmazva gél formájában enyhíti a húzódásokat, izomfájdalmakat és gyulladásokat. Sportorvoslásban, masszázsterápiában, de plasztikai beavatkozások után is előszeretettel használják: csökkenti a véraláfutásokat, duzzanatot és fájdalmat, és elősegíti a gyorsabb regenerációt.

A látást fenyegető betegségek

2025. december 11.

A lehetséges felnőtt páciensek, aki megfelelően egészségtudatosak, az alábbi fő betegségkategóriákról kell, hogy tudjanak.

Glaukóma (zöldhályog)

A glaukóma egy neurodegeneratív betegségcsoport, ami jó kezelhető abban az esetben, ha a kezelés megfelelő erősségű, és elég korán megkezdik. A betegség lényege, hogy a látóidegben futó idegrostok visszafordíthatatlanul és nagy mértékben károsodnak. Ez azonban csak meglehetősen későn válik nyilvánvalóvá a páciens számára. Kezeletlen nyitott csarnokzugú glaukóma esetében akár 10-12 évig is eltarthat, amíg az ép látásból súlyos látótérkárosodás alakul ki. Ezért lenne fontos, hogy 40 éves kor felett mindenki vegyen részt jó minőségű szemészeti kivizsgáláson, még látási panasz nélkül is.

Szürkehályog

Ez a szemlencse teljesen normális változásával járó állapot, ami az öregedéssel mindenképp bekövetkezik, és műtéttel jól kezelhető. Fontos azonban felhívni a figyelmet, hogy a szürkehályog nem zárja ki más szembetegség jelenlétét, és nemritkán ezen betegségek (például glaukóma, makula degeneráció) okozzák a látás jelentős megromlását, nem pedig a szürkehályog.