Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

Különbözik a férfiak és a nők cirkadián ritmusa

2020. szeptember 18.

Fotó: gettyimages.com

Különbözik a férfiak és a nők cirkadián ritmusa egy friss kutatás szerint. A Pennsylvaniai Egyetem két kutatója, Sean Anderson és Garret FitzGerald a Science című tudományos lapban mutatta be eredményeit.

A szakértők az emberek cirkadián ritmusával foglalkozó tanulmányok elemzése során fedeztek fel egy mintázatot, mely alapján megállapítható, hogy különbség van a nemek között.

Korábbi vizsgálatok arra jutottak, hogy az embereknek és más állatoknak egynél több biológiai ritmusuk van. Az alvás és ébrenlét szakaszait irányító cirkadán ritmus mellett az emberek rendelkeznek a légzést, a bőr cserélődését, a szívverést szabályozó ritmusokkal.

Ezek közül a cirkadián ritmus talán a legismertebb, hiszen észlelhető hatása van a mindennapi életre: irányítja, mikor fekszünk le és mikor ébredünk fel, részt vesz az anyagcserében is.

Anderson és FitzGerald összesen több mint 35 ezer embert vizsgáló tanulmányokat elemezett. Eközben arra jutottak, hogy a kor és a nem alapvetően befolyásolja a test óráját.

Az eredmények szerint a nők hajlamosabbak a reggeli aktivitásra, míg a férfiakra inkább az esti éberség a jellemzőbb. Azt is megfigyelték, hogy a nők rugalmasabban kezelik természetes cirkadián ritmusuk megzavarását, jellemzőbben aktívabbak napközben, ami egyébként jellemző a gyerekekre is. Ugyanakkor esténként, éjszakánként kevésbé energetikusak.



Gyerekvállalás hipertóniával?

2020. szeptember 17.

Fotó: gettyimages.com

Mint sok más terhességi problémával kapcsolatban, a magas vérnyomásról is több tévhit kering a köztudatban. Éppen ezért érdemes tiszta vizet önteni a pohárba, hogy meg lehessen tudni, mennyire veszélyes ilyenkor a hipertónia, illetve miként befolyásolja a várandóság időszakát és a gyermek egészségét a normálisnál magasabb érték. Dr. Kapocsi Judit tanárnő,  magas vérnyomás specialista beszélt a problémáról.

Nem kell lemondani a gyermekvállalásról

Amennyiben magas a vérnyomása, természetesen bátran vállalhat gyereket, sőt, könnyen lehet, hogy teljesen normális és komplikációktól mentes terhessége lesz. Viszont azt nem árt számításba venni, hogy ilyenkor lényegesen megnő az esetleges komplikációk esélye!

A Blood Pressure UK közleménye szerint 20-ból 1 nőnél alakul ki hipertónia a várandósága során, éppen ezért ajánlott még a babaproject előtt kivizsgáláson részt venni, mivel ha már eleve egy kicsit emelkedettebb az értéke, akkor érdemes kiemelt figyelmet fordítani rá, nehogy a terhesség alatt rosszabbodjon az állapota. Így tehát amint elhatározta, hogy gyereket szeretne, és a vérnyomása gyakran a normál tartományon kívül mozog, ajánlott szakemberhez fordulni, de mindenekelőtt változtatni az életmódján –sok mozgás, kevés só, kiegyensúlyozott étrend-, amit ha kell, akkor gyógyszeres kezeléssel szükséges kiegészíteni.

Magas vérnyomástól a preeclampsiaig

Amennyiben már eleve magas a vérnyomása, akkor a szakemberek szerint könnyebben fog kialakulni a kismamánál preeclampsia, ami az anyára és a babára is veszélyes lehet.



Többféle hennafestékben a penészgomba

2020. szeptember 17.

Fotó: gettyimages.com

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt fogyasztóvédelmi ellenőrzés során csaknem hatvan szépségápolási cikk esett át laborvizsgálaton, miközben minden egyéb termék megfelelt az előírásoknak, nyolc hennafesték a mikrobiológiai tisztaság szempontjából megbukott, ezek forgalmazását megtiltották – közölte a tárca az MTI-vel.

Az ITM akkreditált vegyipari laboratóriuma összesen 59 női kozmetikumot és borotválkozás utáni balzsamot vizsgált. A folyékony rúzsok, szájfények, szemhéjtusok, alapozók és hennafestékek esetében a nehézfémtartalmat és mikrobiológiai tisztaságot ellenőrizték a szakemberek. A jogszabály a fogyasztók egészségének védelme érdekében egyértelműen rögzíti, hogy a szépségápolási termékekben a legkisebb mértékben sem fordulhat elő például arzén, kadmium vagy ólom.

A nehézfémtartalom szempontjából a 49 női kozmetikum mindegyike megfelelt a vonatkozó előírásoknak.

A mikrobiológiai tisztaság vizsgálata során azonban 19-ből 8 henna tartalmú növényi haj- és testfesték megbukott az ellenőrzésen. A színezőporok kozmetikai termékekben meg nem engedett mennyiségben tartalmaztak penészgombát és egyéb mikrobákat, ezeknek csak egy része pusztul el a forró víztől, amellyel a hennát használat előtt össze kell keverni.

A határértéket megaladó mennyiségű mikrobák, gombák bőrproblémákat, sérült bőrfelületen vagy az arra érzékenyeknél gyulladást okozhatnak. A fogyasztóvédelmi hatóság ezért megtiltotta a laborvizsgálaton kifogásolt hennafestékek forgalmazását, és arra kötelezte a gyártókat, hogy a továbbiakban csak az előírásoknak megfelelő termékeket árusítsanak – emelte ki Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár.



Le vagy törve? 6 tudati szintlépés, hogy feljöhess a mélypontról

2020. szeptember 16.

Az éjjeliedény hallószerve, vagyis a bili füle effektus. Amikor le vagy törve, és fogalmad nincs, mi hozhatna fel arról a mélypontról, amiben minden összejött, minden ellened fordul, még az ág is húz és ráadásul még itt van ez a csomó plusz szabály és megszorítás is.  

Van olyan időszak, amikor minden öszejön. Le vagy törve, mint a bili füle.

  • Van, aki ilyenkor az alkoholhoz, vagy a  drogokhoz nyúl.
  • Van, aki jósnő függő lesz és kívülről várja, hogy valaki megmondja végre neki, hogy mit tegyen. (A jósnő szerepében itt lehet egy vallás, vagy egy szekta vezetője, vagy egy függésben tartó párkapcsolat, aki segít nem gondolkodni.) 
  • Van, aki felírat egy jó kis kedélyállapot javítót és úgy kapkodja a retiküljéből ezeket a gyilkos szereket, mint más a szájszagot űző cukorkákat.
  • Megint mások mély letargiába süllyendek és a gödör mélyén szemlékik a saját köldöküket, értekezve arról, hogy a leszart szar is le van szarva, és most aztán tényleg ez itt mindennek a mélypontja. 

... és igazuk is van.

Ahogy annak is, akinek a kívülállók szerint semmi oka a depresszióra és mégis úgy érzi, hogy kinyílt a Föld alattta.



Gyógyító mosoly – Boldogító nevetés

2020. szeptember 16.

Ez nem a mosoly országa – elsőként ez az egyszerű, rövid megállapítás jut eszébe az idegennek, aki Magyarországra látogat, és lépten-nyomon szomorú, elcsigázott, lehangolt emberekkel találkozik. Az első impresszió után sokan el is könyvelik a magyarokat pesszimista, szomorú, kedveszegett népnek. Pedig a mosoly ingyen van, és mindenkinek jól áll, főként ha nemcsak mimika, nem csupán a szánk húzódik mosolyra, hanem a szívünk és lelkünk is megtelik jó érzéssel.

Fotó: pixabay.comPszichológusok, pszichiáterek régóta sikerrel alkalmazzák gyógyító eszközként a tudatos mosolyt a testi-lelki jóllét, az általános közérzet javítása céljából. Azt vallják ugyanis, hogy a mosoly bevált terápiás eszköz, a nevetés pedig kimondottan gyógyszer, amihez ingyen bárki hozzájuthat.

Biokémiailag igazolt

Nem csupán megfigyelésre és saját tapasztalatra támaszkodhatunk, hiszen ennek a témának irodalma is van: gyakorlati példái és a nevetés biokémiája a modern tudománynak köszönhetően nyomon követhető a szervezetben.

Egyszerű, mindenki számára ismert példa, amikor a bohócdoktorok vidám programjaikkal mosolyt visznek a gyermekkórházakba és időotthonokba, hogy önfeledt perceket szerezzenek a súlyos betegeknek, az orvosokkal együttműködve oldják a szorongásukat, enyhítsék fájdalmukat és elősegítsék gyógyulásukat. Az elmúlt évek során több mint 150 ezer esetben tették meg ezt, és mindenütt vidámság, nevetés töltötte be a termeket.

Domján László, ismert orvos, az agykontroll magyarországi ”atyja” mélyen hisz a nevetés gyógyító erejében, főként mióta találkozott az Egyesült Államokban egy asszonnyal, aki elmondta, hogy súlyos betegségből gyógyult fel, és ebben nagy része volt a nevetésterápiának is, mint öngyógyító technikának.

Az intenzív légzésre alapozott jóganevetést – amelyet ma már csoportokban, egyre többen gyakorolnak a szabad ég alatt Indiától Európáig, Ausztráliától Amerikáig – Madan Kataria indiai orvos fejlesztette ki ősi jógaelemek felhasználásával. Domján László építészmérnök testvérének említette, hogy érdemes lenne megtanulni ezt a gyógyító módszert.



5 + 1 tipp, hogy a váltott munkavégzés fenntartható legyen

2020. szeptember 15.

Fotó: pixabay.com

A vírusjárvány elhúzódása miatt továbbra sem egyértelmű, mikor térhetünk vissza teljesen az irodába, és meddig marad a „hibrid” munkavégzés. A visszatérés mellett szól, hogy újra megerősödhetnek a személyes kapcsolatok és a közös ötletelés is jóval hatékonyabb egy asztal mellett, míg a home office segíti a koncentrált munkavégzést, és vírusbiztos otthoni környezetet nyújt. E kettő között kell most megtalálni az új egyensúlyt, ezért a K&H szakértői 5 + 1 tippet gyűjtöttek össze, hogy ezt segítsék. 

A vírusjárvány elhúzódása miatt az otthoni munkavégzés az őszi visszatérést követően sem szűnik meg még hosszú hónapokig, ezért a kialakult „hibrid”, azaz hol online, hol offline munkavégzés új kihívásokat és lehetőségeket kínál a dolgozók számára.

„A home office ideje alatt a zökkenőket leküzdve, közösen, egy csapatként tanultuk meg, hogyan lehet tárgyalni, egyeztetni, ügyfélkapcsolatot tartani Skype-on, hogyan kell hatékonyan együtt dolgozni, és fenntartani a csapatszellemet az online térben is. Mindezekkel együtt a home office leginkább az egyéni hatékonyságról és a koncentrált feladatvégzésről, illetve az utazási idő megspórolásáról is szól, míg az irodai munkahely a közös munkát, gondolkodást és a kollégákkal kialakított barátságokat is jelenti.

A következő hónapokban e kettő között kell a munkáltatóknak és munkavállalóknak megtalálni az egyensúlyt, amiben a cégek között egyelőre nincs egy egységes álláspont. Érthető is, hiszen azt látjuk, hogy a cég tevékenysége és a munkakör adta lehetőségek mellett a családi körülmények, sőt, akár még a munkatársak személyisége is meghatározhatja azt, hogy a hibrid munkavégzésnek milyen kombinációja működik leginkább. Az új munkarend kialakítása a munkavállaló és munkáltató oldaláról is nyitottságot és odafigyelést igényel” – hívta fel a figyelmet Végh József, a K&H HR igazgatója az új kihívás kapcsán.

A kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon…

„A következő hónapokban a megnövekedett otthoni munkavégzés lehetősége az irodaterek rugalmas kihasználásával párosulva tovább javíthatja a kollégák munkakörülményekkel való elégedettségét, és segítheti a munkavégzés hatékonyságának növelését is. A vírusjárvány ugyanakkor megerősített minket abban, hogy a hatékony feladatvégzés nem minden. A munka mellett időt kell szánni arra, hogy őszintén érdeklődjünk a másikról, ismerjük meg egymást, hogy igazi, jól összeszokott csapatként működjünk együtt, legyen szó bármilyen – offline vagy online – térről” – mondta el a HR szakember.



Az időjárás miatt fáj a feje?

2020. szeptember 15.

Fotó: gettyimages.com

Időjárásfrontok jönnek-mennek, és sokan nemcsak az időjárás-jelentésekből „értesülnek” ezekről, hanem a zsigereikben érzik: fejfájás, ízületi fájdalmak, koncentrációs nehézségek, keringési problémák formájában jelennek meg a panaszok.

Az időjárással és főként az időjárás- változásokkal szembeni érzékenység nem betegség, mégis rendkívül sok kellemetlenséget tud okozni. Míg a fiatal és egészséges emberek szinte észre sem veszik, ha változik az időjárás, addig a betegeknél, az időskorúaknál és az elhízott személyeknél fokozottan jelentkeznek a különféle tünetek.

Érdekes módon nembeli különbségeket is felfedeztek: a nőknél gyakoribb az időjárással összefüggő panaszok fellépése. A környezeti hőmérsékletben és légnyomásban bekövetkező változások hatással vannak a vérnyomásra és a pulzusszámra, aminek a következményei a hormonháztartáson és az immunrendszeren is nyomon követhetők lehetnek.

Akár harmadával gyakoribbá teheti az időjárás a fejfájást

Kimutatták egy vizsgálatban, hogy a hőmérséklet 6 °C-kal való emelkedése 36%-kal emeli a migrénes rohamok előfordulási gyakoriságát. A levegő páratartalma is erős hatással van a fejfájós betegek életére: a levegő páratartalmának a 20%-os növekedése körülbelül 22%-kal gyakoribbá teheti a fejfájást.

A fülledt meleg tehát igencsak megkínozhatja azokat, akik fejfájásra hajlamosak. Többen azt javasolják a frontérzékeny, fejfájós betegeknek, hogy vezessenek naplót, amelyben rögzítik, hogy milyen időjárás esetén jelentkezik náluk fejfájás. Ha megismerik a fejfájásuk jellegét, a jövőben könnyebben felkészülhetnek az újabb fejfájós rohamokra, illetve tehetnek azok megelőzéséért.



A lakosság húsz százaléka allergiás

2020. szeptember 14.

Fotó: 123rf.com

 

A magyar lakosság legalább 20 százalékát érinti a pollenallergia, a parlagfű pollenkoncentrációja ezekben a napokban csúcson van – mondta Nékám Kristóf allergológus.

 

A szakember kitért arra, hogy az allergiás nátha asztma kialakulásához is vezethet, ezért fontos az allergia gyógyszerekkel történő tüneti kezelése.

 

Nékám Kristóf kiemelte, aki asztmás, nagyobb valószínűséggel könnyebben lesz koronavírus-fertőzött, az allergia által kiváltott felsőlégúti gyulladás miatt a szervezet vírussal szembeni védekezése gyengébb. Az allergológus hangsúlyozta, a megfelelően kezelt allergia és asztma ellene hat a covid-fertőzésnek.



A hírmegosztásban legyünk óvatosak!

2020. szeptember 14.

Fotó: pixabay.com

Az álhírek felismeréséhez nyújt segítséget, elsősorban az idősebb generációknak, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) csütörtökön elindult kampánya – tájékoztatta a hatóság kommunikációs igazgatósága az MTI-t.

Az NMHH tavalyi kutatása szerint a 15 évesnél idősebb magyar internetezők 53 százaléka – saját bevallása szerint – találkozott már álhírekkel, leggyakrabban a közösségi médiában. Az álhírek ellen a leghatásosabb ellenszert a hírfogyasztók óvatossága és hírellenőrző képességei jelentik, ezt segíti a kampány is.

Az elsősorban közösségi felületeken zajló kampány rövid, 15 másodperces videókban sietősen olvasott, félreértett hírek példáival érzékelteti, miért érdemes lassítani, és feltenni néhány önellenőrző kérdést a hírek megosztása előtt.

www.nmhh.hu/alhirek oldalon található infografika pedig azokat a pontokat magyarázza el, amelyeket hasznos ellenőrizni egy hír olvasásakor, de megosztása előtt mindenképp. Ilyenek például: az oldal neve, a poszt szövege, a kép forrása, a szerző vagy maga a hatásvadász cím is.

Az aloldal az álhírkérdés alapvető tudnivalóiról három további infografikát és például az áldokumentumfilmekről vagy az úgynevezett clickbait-jelenségről cikkeket is ajánl, amelyeket a hatóság Bűvösvölgy nevű médiaértés-oktató központjainak munkatársai készítettek.



Veszélyesek a mustgázzal telített pincék

2020. szeptember 13.

Fotó: pixabay.com

A szüret kezdetével, a mustgázzal telített pincék veszélyeire hívja fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

Tavaly Mohácson követelt áldozatot a színtelen, szagtalan gáz, és több helyen, például Pakson is csak a szerencsén múlott, hogy időben rátaláltak a gázmérgezést szenvedett emberekre.

Számos hasonló esetben riasztották már a tűzoltókat, holott a balesetek könnyen megelőzhetőek.

Szellőztetéssel, valamint szén-dioxid-érzékelő elhelyezésével elkerülhető, hogy veszélyes mennyiségben felhalmozódjon, illetve balesetet okozzon a gáz. Az oxigénszint megállapítására alkalmazható a közismert gyertyás módszer is. Ha a gyertya elalszik, életveszélyes a pincében tartózkodni.

Egy liter erjedő must csaknem 42 liter szén-dioxidot termel. A szén-dioxid önmagában nem mérgező, de nehezebb a levegőnél, így egy szellőzés nélküli pincéből kiszorítja azt. Aki ilyen pincébe megy le, rövid idő alatt oxigénhiányos állapotba kerül, amelynek tünetei a szédülés és a fáradtságérzet, végül az eszméletvesztés és a fulladás.

A katasztrófavédelem arra kér mindenkit, hogy aki mustgázzal kapcsolatos balesetet észlel, azonnal hívja a 112-es segélyhívó számot és kérje a tűzoltók segítségét.



További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...375376377...635
hírek, aktualitások

Okoseszközök és mesterséges intelligencia a mellrák diagnosztikájában

2025. október 31.

Az okoseszközök (pl. okosórák, okosgyűrűk) egyre nagyobb szerepet kapnak az egészségmegőrzésben: bár közvetlen daganatfelismerésre nem alkalmasak, segíthetnek a kockázatok figyelésében és az életmódváltásban (testsúly, aktivitás, anyagcsere-kontroll) is támogathatják a felhasználót, ami a kockázatcsökkentés fontos eleme. A mammográfiában pedig a mesterséges intelligencia ígéretes a képelemzés támogatásában és a korai felismerésben: a radiológusok munkáját kiegészítve teheti pontosabbá a diagnosztikát, így hozzájárulhatnak a gyorsabb, megbízhatóbb szűréshez. „Az AI nem veszi át az orvos szerepét, de egyre több segítséget nyújt majd a mindennapi munkában” – mondja a Budai Egészségközpont szakorvosa.

„A mellrák ma már messze nem egyenlő a halálos ítélettel. A korai felismerés, a modern diagnosztikai eszközök és a személyre szabott kezelések óriási esélyt adnak a gyógyulásra. Ehhez azonban az első lépést mindenkinek magának kell megtennie: elmenni a szűrésre. Ne halogassuk a vizsgálatot – saját magunkért és a szeretteinkért” – teszi hozzá dr. Kocsis Judit.

Miért életmentő a mellrákszűrés?

2025. október 31.

Minél korábban derül ki a baj, annál jobb az esély a teljes gyógyulásra. Ezért az átlagos kockázatú, panaszmentes nőknek 45 éves kortól érdemes rendszeres mammográfiára járni, míg magas kockázat – családi halmozódás vagy ismert génhiba – esetén már korábban szükséges megkezdeni a szűrővizsgálatot. Ez az életkortól és az emlő szerkezetétől függően lehet emlő ultrahang, mammográfia vagy MRI, illetve szükség szerint ezek kombinációja, amit mammográfus szakember javasol.  Fiatalabb korban panasz esetén az első lépés a fizikális vizsgálat és az emlőultrahang; a további vizsgálatokat a szakember határozza meg. Magyarországon jelenleg kétévente szervezett szűrés működik a 45–65 éves korosztályban, az átlagos kockázatúak körében.

A korai felismerés az agresszívebb daganattípusnál is jó kimenetelű: fiatalabbaknál gyakoribb a tripla negatív emlőrák, de, ha időben kiderül, onkológiai kezeléssel gyakran annyira összehúzható, hogy a műtét idejére már nem, vagy csak alig marad kimutatható daganatszövet, és kedvező a hosszú távú túlélés. Későbbi, előrehaladott stádiumban történő felismerés esetén sem reménytelen a helyzet, mivel a rák előrehaladott állapotában is vannak korszerű terápiák, amelyekkel a betegek hosszú évekig, jó életminőségben élhetnek.

Mit jelent ma a korszerű ellátás?

A mellrák-diagnózist szövettani mintavétel alapozza meg, majd a multidiszciplináris onkoteam (onkológus, sebész, emlődiagnoszta, sugárterapeuta) dönti el a műtét, a gyógyszeres és a sugárkezelés optimális sorrendjét. Bizonyos esetekben a műtét előtt neoadjuváns kemoterápia zsugorítja a tumort, megkönnyítve a beavatkozást. A magánegészségügyi intézmények közül a Budai Egészségközpontban a kivizsgálás, a diagnosztika és az utógondozás is elérhető; a kemo- és sugárterápia pedig állami finanszírozásban, onkológiai központban zajlik.

Hogyan hat a telefonozás és a stressz szájüregünk egészségére?

2025. október 30.

A mindennapi életünkben jelen lévő stressz nemcsak a lelki egyensúlyunkat és általános egészségünket terheli meg, hanem a szájüreg állapotára is negatívan hathat. Egy 2024-ben végzett kutatás rávilágított arra, hogy a fokozott stressz és szorongás összefügg a bruxizmus, vagyis a fogcsikorgatás gyakoribb előfordulásával. Ez a jelenség hosszú távon komoly problémákat okozhat: a fogak fokozott kopásától kezdve az állkapocsízületi panaszokon át egészen a szájüreg általános egészségének romlásáig. Az eredmények hangsúlyozzák, hogy a stresszkezelés és a tudatos szájápolás egyaránt fontos szerepet játszik a megelőzésben.

A túlzott telefonozás és a fogszuvasodás kapcsolata

Az okostelefon ma már a mindennapok elengedhetetlen része, ám egyre több kutatás figyelmeztet arra, hogy a túlzásba vitt használata nemcsak a szemre és a testtartásra, hanem a szájüreg egészségére is hatással lehet. Azok a serdülők, akik hetente több mint 6 órán át használtak okostelefont, 28%-kal nagyobb valószínűséggel tapasztaltak fogszuvasodási tüneteket, mint azok, akik kevesebb mint 2 órán át használták okostelefonjukat – számolt be róla 2024-es kutatásában a Nature. A jelenség mögött több tényező is állhat: a képernyő előtt töltött hosszú idő gyakran párosul nassolással, cukros italok fogyasztásával, kevesebb vízivással és hanyagabb szájápolási rutinnal. Mindez együttesen kedvez a baktériumok elszaporodásának és a zománc ásványianyag-vesztésének, vagyis a szuvasodás kialakulásának.