Nem gyengíti az immunrendszert az agyhártyagyulladás elleni védőoltás
2020. május 12.
Nem gyengíti az immunrendszert a bakteriális agyhártyagyulladás elleni védőoltás, így a koronavírus okozta helyzetben is fontos beadatni – hívta fel a figyelmet Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.
A fertőző agyhártyagyulladás nagyon gyors lefolyású betegség, esetenként az első tünetek megjelenésétől, amelyek – amúgy lázas felső légúti megbetegedésekre adnak gyanút – 24 órán belül a páciens intenzív osztályra kerül, illetve a betegek egyötöde elhalálozik.
A betegségnek nagyon magas a halálozási arányszáma, sok betegnél a gyógyulás végtageltávolítással jár, illetve nagyon magas a végleges idegrendszeri sérüléseknek a száma is.
A betegség leginkább a csecsemőkre és az öt év alatti gyermekekre, illetve a 16 és 20 év közötti korosztályra veszélyes. Az igazolt évi esetszám 50 es 70 között van Magyarországon – mondta, megjegyezve, hogy gennyes agyhártyagyulladásban ennél sokkal többen halnak meg, csak sok esetben nem sikerül pontosan kimutatni a baktériumot.
Életvezetési tanácsok: félek az egyedülléttől...
2020. május 12.
Válás, házastárs elvesztése, a családi fészket elhagyó gyerekek… Ha olykor nem is gondolunk rá, egyik napról a másikra mindnyájan egyedül maradhatunk. De hogyan lehet megvalósítani, hogy ne szenvedjünk a magánytól, hanem azt derűs nyugalommal éljük meg? Néhány pszichológiai és életvezetési jó tanács segítségül.
Szembenézés önmagunkkal
A félelem attól, hogy szembenézzünk önmagunkkal, aggodalom a ránk váró üresség felmerülésekor, vagy rettegés az elhagyatástól, az ismeretlentől… azaz az egyedüllét elutasítása különböző okokra vezethető vissza. Ilyen például, ha elképzelhetetlennek tartjuk a bizonytalan jövőt: a „nem lennék képes egyedül élni, inkább elviselem a (házas)társam hibáit” kijelentések oda vezethetnek, hogy magányosnak érezzük magunkat a párkapcsolatban is. Ez az érzés gyakran párosul az önértékelés hiányával. Nem tartjuk magunkat elég erősnek ahhoz, hogy teljesen egyedül megálljunk a talpunkon, a korábbival azonos szinten éljünk, megfelelően gondoskodjunk magunkról.
A leginkább érintett személyek azok, akik „érzelmi függők”, akik úgy érzik, hogy csak mások szemén keresztül léteznek. De azok is rettegnek a magánytól, akiknek állandó kontrollra, irányításra van szükségük. Ugyanakkor panaszkodnak az egyedüllétre, de nem szeretik, ha minden előzetes nélkül zavarják őket, gyűlölik a váratlant. A napirend telezsúfolása érdektelen dolgokkal, a mindig bekapcsolva hagyott televízió, a nap 24 órájában elérhetőség és tallózás a közösségi hálón… Az ilyen életvezetés bizonyos fokig ellensúlyozhatja, enyhítheti a magány érzését, de távol áll attól, hogy „szövetségesünkké” tegye az egyedüllétet. Márpedig nem árt tudnunk, hogy amikor a magányt „partnerünknek” választjuk, az egy új szabadság és felszabadultság érzés lehetőségét kínálja, továbbá új távlatokat is nyithat.
Legkorábban júliusban nyithatnak ki a strandok
2020. május 11.
A hagyományos májusi szezonnyitás biztosan elmarad a budapesti strandokon, a fürdőegységek fokozatos visszanyitásának reális esélyét júliusra teszi a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt.
A BGYH a koronavírus terjedése miatt kialakult helyzetre tekintettel, alapítói határozat szerint 2020. március 15-től valamennyi fürdőegységét, gyógyászati egységét határozatlan ideig zárva tartja, nincs olyan fürdőegységük, amely üzemelne. Ezzel együtt a tulajdonosi elvárásoknak eleget téve március 15-től – egyéb kikötések nélkül – felfüggesztette a tulajdonában álló üzlethelyiségek bérleti díjának beszedését is.
A BGYH hangsúlyozta, hogy figyelemmel kísérik a vírus terjedéséről és annak megelőzéséről szóló kormányzati tájékoztatásokat, utasításokat és maradéktalanul eleget tesznek ezeknek. Emellett folyamatosan elemzik mind a nemzetközi, mind a hazai fürdőszektor intézkedési terveit, és ennek függvényében mérlegelik, készítik elő a saját intézkedési tervüket is.
A jelenlegi terveink szerint, amint feloldják a kijárási korlátozást, a kollégáik megkezdik a fürdők strandfelkészítési, karbantartási munkálatait, ütemezetten. A munkavégzés alatt ügyelnek a fertőzés megelőzésére, terjedésre. Meg kell még ismerniük a szabadtéri fürdőegységek üzemeltetésének esetlegesen megváltoztatott szakhatósági feltételeit, a BGHY már február végétől nagyon szigorú üzemeltetési előírásokat vezetett be és a nyitást követően is külön protokoll eljárásrendet kíván megvalósítani – jelezték.
Testalkattól függ a hang?
2020. május 11.
Túl magas, vagy alacsony a hangod? Tegyél ellene! Testi adottságaink is befolyásolják, hogy felnőtt korunkra magas vagy mély lesz-e a hangunk. Aki elégedetlen jelenlegi hangszínével, azon beszédterápia segíthet.
Általában azt mondjuk, hogy a magas, vékony alkatúaknak mélyebb a hangja, a hangszalag hosszabb, vékonyabb, a rezonanciás üregei jóval tágabbak. A magas hangúak rendszerint alacsonyabbak, piknikus alkatúak, rövid nyakúak, a hangszalagok rövidebbek és szélesebbek, szűkebbek a rezonanciás öregek is. Az anatómiai viszonyok tehát bizonyos mértékig meghatározzák, hogy milyen hangmagasságon tudunk beszélni.
Rossz hangképzés?
A hangmagasság attól is függ, hogy hogyan, hol használjuk a hangunkat. Nem megfelelő hangképzés esetén a hang a magasabb és mélyebb is lehet, mint amit a hangképző szerv anatómiai adottságai megkövetelnének , emiatt hamar elfárad, gyakori rekedtségre, torokfájásra panaszkodnak az érintettek. Ez különösen azoknál jelent problémát, akik a hangjukat hivatásszerűen használják, így például tanárok, színészek esetében. A számunkra ideális, jól terhelhető hang eléréséhez először tehát azt kell megtalálnunk, hogy melyik a hangképző szervüknek megfelelő hangmagasság.
A vesekő a kicsiket is kínozhatja!
2020. május 10.
A vesekő okozta fájdalom egyike a legkomolyabbaknak – azok a felnőttek, akik átestek rajta, jól tudják ezt. Igen ám, de gyermekkorban a kicsik és szüleik nem tudnak olyan pontos információkkal szolgálni a panaszokról és tünetekről, mint egy felnőtt, így a betegség felismerését is jóval nehezebbé teszik. Pedig a vesekő egyáltalán nem a felnőttek “kiváltsága”, sajnos gyermekekben is egyre gyakrabban fordul elő.
Mi okozhat vesekövet a kicsiknél?
Akik ismerik a vesekő kiváltó okait, meglepődhetnek: hisz azok, így az egészséges táplálkozás, a mozgásszegény életmód és az ülőmunka – nem jellemző a gyermekekre. Így hát gyermekkorban más okokat kell keresnünk.
Például a fejlődési rendellenességeket, amelyek ma már a terjedőben lévő ultrahangszűrésnek hála, hamar felismerésre kerülnek.
A különböző anyagcsere-betegségek is jellemzően gyermekkorban derülnek ki. Ilyenkor egy kóros bomlástermék képez követ a vesében.
A nem felismert húgyúti fertőzések is járhatnak ilyen következménnyel, hiszen ilyenkor a tartós baktériuminvázió miatt akár anatómiai rendellenességek is kialakulhatnak. Ezért fontos, hogy ha egy lázas gyermeknél más betegség nem található, vizeletvizsgálat történjen. A túlzott és indokolatlan antibiotikum-használat elfedheti a jellemző tüneteket, míg magát a vesebetegséget nem előzi meg.
Megfelelő étkezéssel elkerülhető az érszűkület kialakulása
2020. május 10.
Az érszűkület Magyarországon mintegy négyszázezer embert érint. A betegség a szívinfarktus és a stroke után a leggyakoribb érbetegség és ahhoz, hogy elkerülhessük a kialakulását, nagy segítséget jelenthet, ha megfelelően táplálkozunk. De hogy pontosan mit is együnk, és milyen ételekre helyezzünk hangsúlyt, azt dr. Kósa Éva érszűkület specialista osztja meg velünk.
„Bizonyított tény az, hogy az érelmeszesedés kialakulásában az életmódnak és az egészséges táplálkozásnak fontos szerepe van. A megfelelő összetételű ételek fogyasztásával csökkenthető a vér teljes- és az LDL koleszterinszintje (érfal károsításában fő szerepet játszó ún. rossz koleszterin), a testsúly, a vércukorszint és a vérnyomás, melyek az érelmeszesedés fő rizikótényezői.”
Fontosak a zöldségek és a gyümölcsök
Ahhoz, hogy táplálkozásunk hatékonyan egészséges legyen – ez nem titok – megfelelő mennyiségű vitaminokra és mikroelemekre van szükségünk. „A jelenlegi ajánlások szerint étrendünk változatosan tartalmazzon zöldségeket és gyümölcsöket, így például spenótot, sárgarépát, őszibarackot, grapefuitot, és bogyós gyümölcsöket. (Zárójelben megjegyzendő, hogy a már koleszterincsökkentő gyógyszert szedőknél a grapefruit fogyasztása óvatosságot igényel, mivel növeli az izompanaszok kialakulásának előfordulását.)
Kikerülhetetlen a hal is
Természetesen a gabonafélék esetében sem mindegy, hogy milyet fogyasztunk, valamint dr. Kósa Éva a Trombózisközpont érszűkület specialistája rámutat arra is, hogy miért fontos a hal fogyasztása.
Baconos zöldbab
2020. május 09.
A hagyományos köreteket felválthatja a baconos zöldbab. Jól harmonizáló ízek, érdemes megpróbálni!
Hozzávalók:
50 dkg zöldbab (ceruzabab, vagy nagyjából hasonló méretű hosszúkás fajta)
10-12 szelet baconszalonna
olaj
só
fokhagyma
Elkészítése:
A zöldbabot megpucolom, megpróbálom egyforma hosszúakra hagyni. Vizet forralok, sózom. és előfőzöm benne a babot.
Amikor félig megfőtt, leszűröm és megszárítom. Nagyjából 10-12 kupacot csinálok, ezeket betekerem baconbe. Egy tűzálló tálat kiolajozok, és beleteszem a babos tekercseket. A fokhagymát összezúzom és rászórom a babra. (Lehet fűszerezni még borssal, kakukkfűvel is.)
180 fokon addig sütöm, amíg a szalonna meg nem pirul. Köretként, de friss magos péksüteménnyel akár vacsorának is jó!
Alvászavarral küzdő gyerekek
2020. május 09.
Több, mint ötezer gyermek és fiatal töltötte ki az alvással, alvászavarokkal kapcsolatos tényezőkről, rizikófaktorokról szóló kérdőívet, több, mint kétezren válaszoltak az összes kérdésre. A Magyarországon egyedülálló kutatás rávilágított: a gyermekek harmadának van valamilyen alvászavara.
A kutatás az alvással kapcsolatos panaszok, tünetek gyakoriságát, és az életmód, életvitel ebben játszott szerepét vizsgálta. Erről nemzetközi szinten is kevés adat áll rendelkezésre, Magyarországon pedig még egyáltalán nem történt hasonló vizsgálat.
A 8 éveseknek napi 10 és fél órát kellene aludniuk
A gyerekek átlagosan 9-10, a fiatalok 7-10 órát alszanak. Megfigyelhető, hogy az ideálisnál mindkét korcsoport kevesebbet alszik a hét nagy részében, és – bár az alvásdeficit mértéke a fiataloknál nagyobb – már a nyolc éves gyermekek sem alszanak napi tíz és fél órát – pedig életkoruknak ez felelne meg. Dr. Szabó Attila, a kutatás témavezetője, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika docense kiemelte: Problémát jelent az is, hogy a hét közben összeszedett alváshiányt a kisebbek csaknem negyede, a fiatalok több, mint fele hétvégi, nappali alvással próbálja pótolni.
Elalvás előtti olvasás ajánlott, a villódzó fény rosszat tesz
Az elalvás előtti internetezés, televíziózás alváshigiénés szempontból bizonyítottan kedvezőtlen, a villódzó fény elalvási zavart, gyakori mikroébredéseket okoz, feltöredezi az alvásmintázatot. A felmérésből látszik, hogy minél idősebbek a gyerekek, annál többen néznek tévét, interneteznek esténként, és – míg a nyolc évesek negyven százaléka olvas (vagy felolvasást hallgat) elalvás előtt, a 16-18 évesek alig több, mint tíz százaléka vesz könyvet a kezébe.
A nagyobbak este rendszeresen kóláznak, energiaitaloznak
Dr. Szabó Attila az alvás minőségét befolyásoló szerek közül a dohányzást, az alkoholt és a koffeint emeli ki. A gyerekek nem szépítik a valóságot, megdöbbentő, hogy a kisebbek 87 százaléka, a fiatalok 93 százaléka fogyaszt saját bevallása szerint koffeintartalmú italt rendszeresen, minden nap. Még megdöbbentőbb talán, hogy néhány órával elalvás előtt a kisebbek 15%-a, míg a nagyobbak 35%-a iszik rendszeresen koffein tartalmú italt – mondja a kutatásvezető. Míg a kisebbek többségében kólát isznak, a 14-18 éves korosztály emellett kávézik, és energiaitalt fogyaszt.
Személyiségfejlesztés - 5 lépcsős gyakorlat
2020. május 08.
Ha úgy érezzük, más mederbe szeretnénk terelni az életünket, nem biztos, hogy csak a körülményeken kell változtatni. Érdemes magunkba nézni egy kicsit, és ha felfedeznénk valami javítanivalót, ne habozzunk!
A szakemberek szerint lehetséges fő jellemvonásainkat teljesen más irányba terelni és ott is tartani. Ha az ember eljut arra a szintre, mikor ráébred, hogy új útra kellene lépnie, képes meg is tenni.
A közelmúltban is az a hit terjedt el a laikusok és profik világában is, hogy az alapszemélyiség kb. 30 éves korra kialakul, és egy szemernyit sem változik. Sőt, a pszichológia szerint bizonyos jellemvonások genetikai örökségek, melyek ugyebár azt jelentik, hogy egyesek neurotikusnak, simulékonynak, introvertáltnak vagy extrovertáltnak születnek és úgy is maradnak, a környezet vagy a változtatni akarás egyáltalán nem számít.
A kutatások arról tanúskodnak, hogy meg lehet változtatni a személyiségünket és fő jellemvonásainkat, ha valójában szeretnénk. Amerikai kutatások szerint nem csak a személyiség változik az idő előrehaladtával, de bátran kijelentik, hogy felnőttkor során a karakter nagyobb mértékű változáson megy keresztül, mint gyermekkorban. A felnőttkori pozitív irányú változás mindenképpen javít az élet minőségén.
Tanuld meg szeretni a tested!
2020. május 08.
Tizenhárom éves gyönyörű lány vigasztalhatatlanul zokog a párnájába, mert túl rövidek a lábai. Tizennégy éves csodaszép tini el van keseredve, mert a szülei nem akarják finanszírozni a mellnagyobbító plasztikai műtétet. A tízéves srác titokban az apja fehérjeporából lopkod, mert nagyobb izmokra vágyik. Ez a valóság.
A testképproblémák elsősorban a lányokat érintik, akik korán megtanulják, hogy a külső a legfontosabb. Ráadásul egyetlen fajta: a vékony. Hogyan ivódik ez be mélyen minden kislány tudatába, egy életen át tartó önmarcangolást okozva?
Ovisként a kedvenc rajzfilmjei egytől egyig egy szépséges lányról szóltak, bokáig érő hajjal, 40-es derékmérettel. Majd kapott néhány hasonló babát is, hogy ki is tapinthassa, milyen alakja nem lesz soha az ember lányának. Apja időnként pikírt megjegyzést tett anyja pluszkilóira, de ha ez elmaradt, anya naponta sokszorosan pótolta. Ugyanis szapulta magát, és folyton diétázott. A dohányzóasztalon heverő magazinokról, az utcáról, a plakátokról – gyakorlatilag mindenhonnan – a populáció elenyésző hányadát alkotó, tökéletes alakú lányok villantják tökéletes fogsorukat és agyonretusált, cellulitiszmentes combjukat.
Anya otthon – csupa jóindulatból, hogy ne járjon majd úgy, mint ő – sziszegve kapja ki a nutelláspoharat a kislány kezéből. „Már így is elszaladt veled a ló, amióta nem jársz teniszre.” Ezek után már édes mindegy, hogy képzeletbeli kislányunk mit hall a felnőttektől a belső szépségről, egy szavukat sem hiszi el.
Mit tehetsz, hogy gyermeked jóban legyen a testével?
A média szerepe
Azok a nők, akik rendszeresen néznek tévét, olvasnak női magazinokat, elégedetlenebbek a testükkel, mint akik nem, bármilyen korúak is legyenek. Kicsi vagy nagy, fiatal vagy idős, a médiában látott szépségideálokhoz hasonlítják magukat. Folyamatosan vágynak rá, hogy ennyire tökéletes arcú, alakú, bőrű, fogsorú egyének legyenek. S miután ez elérhetetlen álom, hisz a nők többsége más-más alkati sajátosságokkal rendelkezik, ez egyenes út az örök boldogtalansághoz.
Éppen ezért fontos, hogy korlátozd gyermeked médiafogyasztását, mutass neki valódi nőkről fényképet és olyanokat, akiket belső tulajdonságaik miatt ismerhetünk el. Beszéljetek a retusálás folyamatáról, a weben rengeteg ilyen volt-ilyen lett képet, videót találsz segítségül.