Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

Szívátültetés a legkisebbeknél – Tíz éve már itthon is!

2018. március 13.

Tavaly a gyermekszív-transzplantációt, idén a csecsemőkön végzett első beavatkozást ünnepli a szakma. Ez a kardiológia igazi sikertörténete. A Magyar Kardiológusok Társasága ennek alkalmából irányítja rá újból a figyelmet erre a nagyon nehéz, és hazánkban igazán bravúrosan végzett orvosi munkára, amelyben nemzetközileg is kiemelkedően teljesítünk. Ma már nem veszítünk el egyetlen gyermeket sem a műtét során, és az azt követő tíz évben is alacsony, 5-8 százalékos a halálozás. Ez azt jelenti, hogy az életet veszélyeztető helyzetekben valós megoldás a szívátültetés.

Egy évtizede, 2008 óta ad Magyarországon is reményt a szülőknek a csecsemőkön végzett szívtranszplantáció. Gyakorlatilag az élettel összeegyezhetetlen, vagy idővel az életet veszélyeztető rendellenességekre hozott megoldást a szívtranszplantáció, ami a gyerekeknél és a csecsemőknél lényegesen később vált létező technikává.

Hosszas előkészület 

Míg a felnőtt betegeknél a szívtranszplantáció lehetősége hazánkban is fennáll már az 1990-es évek óta (az első szívátültetés 1992-ben volt), gyermekek számára ez a megoldás még sokáig nem volt hozzáférhető. Ennek oka egyrészt az volt, hogy a gyermekeknek hasonló korú donorra van szükségük, ehhez a hozzáférés nehezebb volt akkoriban, illetve sokáig késleltették az eljárást a bizonytalan hosszútávú eredmények. Hosszas szakmai vita előzte meg, hogy érdemes-e mondjuk egy végstádiumú szívizomgyengeséggel küzdő kis beteget transzplantálni, mert nem nagyobb-e a műtét kockázata, vagy az azt követő kritikus időszak veszélye, mint a rendellenesség rizikója.



Ne hanyagoljuk el az egyszerű náthát!

2018. március 13.

A megfázás és az influenza tünetei gyakran hasonlóak, ám vannak olyan panaszok, amelyből egyértelműen tudhatjuk, hogy bizony nem egy egyszerű náthával van dolgunk. Ám ha megússzuk a komolyabb betegséget, az nem jelenti azt, hogy nem kell foglalkoznunk a tünetekkel, és hogy néhány napon belül teljesen egészségesek leszünk. Ezért ne bagatellizáljuk el az egyszerű náthát se!

Télen gyakran látunk magunk körül náthás, tüsszögő embereket. Nem beszélve a hideg hónapokban tomboló influenzajárványról, amely több napra is ágyba dönthet minket. A megfázás és az influenza tünetei gyakran hasonlóak, ám vannak olyan panaszok, mint például az ízületi fájdalom vagy a magas láz, amelyből egyértelműen tudhatjuk, hogy bizony nem egy egyszerű náthával van dolgunk. Ám ha megússzuk a komolyabb betegséget, az nem jelenti azt, hogy nem kell foglalkoznunk a tünetekkel, és hogy néhány napon belül teljesen egészségesek leszünk.



Hideg szépség

2018. március 12.

A telet sokan nem szeretik, mondván rideg, szürke, komor. Az üdeség, napfény nem járja be. Sokan, sajnos hibásan, az emberi színtípusok közül a télnek is hasonló jellemzőket tulajdonítanak. A másik tévhit, hogy a "tél típusú" hölgyek jégkirálynőként tűnhetnek fel, illetve tél típus kizárólag Hófehérke lehet.  

A színcsoportokat évszakokhoz hasonlítjuk, ami nem egyenlő azzal, hogy ha valaki például szőke, akkor csak nyár típus lehet, a sötétbarnák pedig nem minden esetben tél típusok. Sokkal inkább érdemes párhuzamot vonni, a vizsgált személy és az adott évszak színei-fényei között. Továbbá megjegyezném, hogy napjainkban jóformán minden második hölgy festi a haját, esetleg szoláriummal rásegít barnaságára, tehát a színtípusok nagyrészt keverednek. Ezzel nincs semmi probléma, mégis ajánlom, ha fel szeretnénk magunkat „turbózni”, nyúljunk a számunkra előnyös palettákhoz. Meglepő eredményeket érhetünk el.

Ebben a cikkben a tél típusokról szeretnék mesélni, a tökéletesség igénye nélkül. A tél típusról elsőre mindenkinek Hófehérke jut eszébe, akinek haja, mint az ében, bőre, mint a fehér hó. A klasszikus tél típusba valóban beletartozik Hófehérke, ám a tél típus palettája ennél sokkal szélesebb. Mi jellemzi leginkább a „teleket”.



IR és alvászavar - van összefüggés?

2018. március 12.

Az inzulinrezisztencia számtalan szokatlan tünetet produkálhat, és a beteg gyakran csak utólag jön rá, hogy kellemetlen panaszait a magas inzulinszint okozta. Felmerülhet így a kérdés, hogy vajon van-e valamilyen összefüggés az alvászavarok és a kóros állapot között. A választ dr. Koppány Viktóriától, a Budai Endokrinközpont PCOS és inzulinrezisztencia specialistájától tudtuk meg.

Gyakran nem derül fény az IR-re

Bár manapság egyre több ember és orvos veszi komolyan az inzulinrezisztenciát, ennek ellenére sokan nem vizsgáltatják ki magukat, pedig kezeletlenül könnyen 2-es típusú cukorbetegséghez is vezethet. Ennek egyik fő oka, hogy az állapot gyakran olyan tüneteket okoz – ha egyáltalán okoz-, hogy igen könnyű átsiklani rajtuk. Ilyen például a hajhullás, rossz hangulat, fáradékonyság, evés utáni álmosság, cukoréhség- ezek mind olyan panaszok, melyekkel egy egészséges ember is sokszor találkozik, ám rendszerint náluk ez el is múlik. Viszont IR esetén mindezt gyakran kiegészíti a túlsúly, pattanásos, zsíros bőr, fokozott szőrnövekedés férfiakra jellemző területeken (bajusz, szakáll), menstruációs zavarok, meddőség.

A másik ok, amiért sokaknál nem derül fény az inzulinrezisztenciára, az az, hogy egyedül a vércukor értékeiket ellenőriztetik, pedig az inzulint is kellene (0,60,90 perces), hiszen megeshet, hogy csak az inzulin szintjében vannak eltérések, a glükóz mennyisége normál tartományon belül mozog.



A gyereknek is kell az arckrém?

2018. március 11.

Dr. Budai Marianna szakgyógyszerészt kérdezte egy kisgyereke arcbőre miatt aggód édesanya.

  • Az egyéves kisfiamnak az arcbőre mostanában szárazabb, mint korábban volt. Azt is észrevettem, hogy erősen kipirosodik, ha a szabad levegőn vagyunk. Tudna javasolni valamit erre?

A hideg téli szél és a fűtött lakások sok esetben száraz, meleg levegője nagy igénybevételt jelent a bőrnek. Ennek száradás, hámlás, kipirosodás, viszketés lehet a következménye. Mindez leginkább a kézen és az arcon – a téli ruházatban is szabadon maradt testrészeken – jelentkezik.

  • Lehet, hogy nem is kellene foglalkoznom ezzel, mert majd tavaszra magától is javul az állapot?

Nem, épp ellenkezőleg. Nagyon jól teszi, hogy megoldást keres a bőrpanaszra.
A kipirosodott, száraz bőr nem csak az esztétikai látvány miatt ad okot aggodalomra. A viszketés miatt a gyermekek az érzékeny, sérült bőrterületeket kapargatni kezdik, és a kezükkel a legkülönfélébb baktériumokat, gombákat juttathatják be a bőrükbe, így fokozva a tüneteket, és ezzel gyulladást is okoznak.
Valamilyen alkalmas készítménnyel télen is védeni kell a gyermeke bőrét, hogy a szabadban tartózkodás csak egészséges kipirosodással járjon, ne pedig száraz, hámló, kivörösödött bőr legyen az eredménye.



Amikor muszáj benyomni egy tábla csokit

2018. március 11.

Mások érdekeinek a Tied elé helyezése nem is kérdés, hiszen Te vállaltad a családot, ha a munkádban alulteljesítesz, honnan lesz bevételed, a háztartás megvár, a párod elvárja, hogy vele is töltsél időt, és igen, ezt normálisnak is érezheted. A feladatok ellátásába fektetett idő pedig annyi idődet veszi el, hogy saját magadra már szinte semmi nem jut.  

Ugyanilyen nyomasztó, amikor az ember feleslegesnek érzi magát, mert „csak” a babája szükségleteit kell kielégítenie, ami azért a nap nagy részét kitölti, de tedd a szívedre a kezedet! Nem 24 órát. És ezzel tisztában vagy Te is, ezredszerre takarítod a konyhát, a házat, majd holnap kezdesz elölről mindent. És akkor vagy amikor alszik délután a babád, vagy amikor hazaesel a munkából, remegő kézzel nyúlsz a csoki után. Muszáj megenned, nem tudsz parancsolni magadnak, lila ködben fel sem fogod, mit csinálsz. csak a fél tábla eltüntetése után kezd derengeni valami.

Joggal kérdezheted, honnan tudhatom én, aki egész életében sportolt, és kisujjában van a táplálkozás-és edzéselmélet. Onnan, hogy mindkettőt megéltem. Az ikreimmel voltam otthon, és bár én láttam el őket egyedül, férj nélkül, segítség nélkül, mégis feleslegesnek éreztem magamat, bár ők felváltva voltak ébren, úgyhogy semmit tevésre nem volt időm, de én is éreztem, hogy ez nem elég.



Konyha, gyerek, tablet? – Hogy jön ez össze?

2018. március 10.

Sokat tehetünk azért, hogy a konyha ne anya remetekunyhója, hanem az egész családot összefogó, élményekben és persze ízekben gazdag központja legyen. Nem gondolnánk, de az együtt főzőcskézést ráadásul még egy app is segíti. Az pedig már csak hab a – közösen sütött – tortán, hogy észrevétlenül, de minőségi időtöltés és élvezetes percek közben tanulhatnak a gyerekek egészséges étkezésről, higiéniáról, gasztrotörténetről. Jól hangzik? 

 A konyha és a képességfejlesztés

Nyilvánvaló, hogy közösen elkészíteni, majd jóízűen elfogyasztani valamit egyszerre jelenti az együttlét, a jól végzett munka és a finom étek örömét. Plusz pozitívum, hogy a gyerekek készségei észrevétlenül fejlődnek: a szeletelés, hámozás, gombócgyúrás, kavargatás során a finommotorika, a koncentráció és az együttműködési készség is fejlődik, az ízlelés, a szaglás és az ízlés is kifinomul. Ráadásul nem is hinnénk, milyen izgalmas titkokra derülhet fény, amikor közösen nekiállunk főzni a gyerekekkel.

Mi az a szalmonella, és miért szolgálja az egészségünket a húshőmérő? Miért kell már megint kezet mosni? Igaz, hogy a bécsi kifli megállított egy egész török hadsereget? Csak csínján a nyers tojással? És vajon mit művel az, aki blansíroz?



Ellen lehet állni a szerelem kísértésének? Kell-e ellenállni neki?

2018. március 10.

Minden szentimentalizmus nélkül állíthatom, hogy világunkat a szerelem, a testi vágyak s vonzódások mozgatják. Évezredek óta a legtöbb történelmi és világot rengető sztori mögött érzelmek sorakoznak. A szerelem olyan energia, mely ellen nem tudunk védekezni, és nem is kell, hiszen ha megérint valakit ez a nemes érzés, megremegnek még a galaxisok is.

„Minden ember boldog akar lenni, ám legtöbbször, amikor a boldogság kopogtat, nem nyitunk ajtót, mert félünk" - mondja Vészabó Noémi festőművész, aki a napokban megjelent Szeretni egyszer bolondulásig című novelláiról, az azokban megjelenő szerelmi érzésekről és vágyakról beszélt.

Miért félünk szeretni?

Félünk az érzelmek súlyától, félünk a szerelem erejétől, a kiszolgáltatottságtól. Hiszen ha megszeretünk valakit, akkor átadjuk teljes valónkat, megnyitjuk szívünket, testünket áldozzuk ölelése oltárán. Viszont mi, nők és férfiak különbözők vagyunk, különböző módon szeretünk. Ezeket a különbözőségeket mutatják be a Szeretni egyszer bolondulásig novellái.



A klimaxról újra - most csak nőknek

2018. március 09.

A klimaxról szóló múlt heti cikkünk - nagy örömünkre - számos kattintást, lájkot, megosztást és hozzászólást eredményezett. Köszönjük. A hozzászólásokból is kiderült, hogy hölgyek sokkal intenzívebben élik meg a változás korát, mint a férfiak - van közöttük aki feszülten, idegesen, és van aki türelemmel, bölcs nyugalommal. Sok mindentől függ, hogy mennyire visel meg minket a bennünk lezajló változás. Szerepet játszik ebben élethelyzetünk, családunk és környezetünk támogatása is, de leginkább a személyiségünk.  

Akkor nézzük, hogy hogyan lehetnek segítségedre a személyiségedet megtestesítő Istennőid a menopauza idején:

Artemisz például nem attól fél, hogy veszít vonzerejéből, hogy nem tetszik többé a férfiaknak. Igen nehéznek élheti meg viszont az öregedéssel együtt járó testi, fizikai változásokat. Alig elviselhetőnek érzi azt, hogy testének ruganyossága, fizikai teljesítőképessége csökken, különösen akkor, ha elveszti fiatalos, sportos alkatát. A legfőbb baj az, hogy teste immár nem engedelmeskedik acélos akaratának. Az is problémát az okoz, ha a középkorú Artemisz már elérte céljait, és hirtelen üresnek érzi életét. Feltétlenül új kihívásokat, új célokat kell keresnie, hogy ahhoz, hogy lelki egyensúlyát fenntarthassa.

Athénét szépségének, ruganyosságának, fizikai erejének csökkenése, termékenységének elvesztése kevéssé viseli meg. Ezek ugyanis nem azok az értékek, amik a legfontosabbak a számára. Az öregedés tehát nem jár túl sok veszteséggel: eszét, bölcsességét talán még a korábbinál is jobban tisztelik. A baj akkor következik be, ha férjét jobban megviseli az életközép krízis, és az addig jól működő bajtársi szövetség immáron kevésnek bizonyul a számára. A férfi, aki Athéné segítségével eljutott a karrier csúcsára, most már teljes önállóságra, esetleg szenvedélyre vágyik. Talán a „kapuzárási pánik” riasztja és egy valódi Aphrodité csavarta el a fejét. Ám sokkal valószínűbb, hogy Hérára vagy Perszephonéra vágyik, aki nem vitatkozik, hanem aki teljesen és elkötelezetten felnéz rá, feltétel nélkül, ájultan csüng minden szaván. Athéné immár túl nehéz, túl fajsúlyos, még mindig további fejlődésre, új célok kitűzésére sarkallja. A férfi pedig már fáradt, és csak csodálatra, tiszteletre, teljes odaadásra vágyik. Vagyis arra, amit Athéné nem képes megadni.



Klimax - krízis vagy lehetőség

2018. március 09.

Lehet-e életközép-krízisről beszélni a nők esetében, miközben minden nő istennő, és az istennők köztudottan halhatatlanok? Erre nézve nem ad eligazítást a mitológia, bár néhány istennő egynémely cselekedete nyugodtan lehetne akár a klimaxnak is betudható. Sajnos a közöttünk élő "földi istennők" azonban biztosan nem mentesülnek az idő múlásától. Sőt, a férfiak sem. Ők viszont - bár nem tudják mi is történik velük - a feleségüket hibáztatják miatta.  

A 40-60 év közötti életkor jelentős változás mind a nők mind a férfiak életében. Végérvényesen tudomásul kell venni, hogy vége az ifjúságnak testi, lelki és társadalmi értelemben egyaránt. Ebben az életkorban már elérkeztünk szakmai karrierünk csúcsára, további jelentősebb emelkedés – úgy hisszük – már nem várható. Létrehoztuk, felépítettük családi fészkünket, felneveltük gyermekeinket, akik lassacskán a saját lábukra állnak, és előbb utóbb kirepülnek. Egész életformánk megváltozik tehát. Végre nyugodtan élvezhetnénk sok-sok évi küszködésünk eredményét, – de ehelyett céltalannak, kiüresedettnek érezzük magunkat.

Ezt az állapotot nevezi a pszichológia élet-közép krízisnek. Hasonló ez a kamaszkor, a pubertás változásaihoz, hiszen testi, lelki, szociális változások egyaránt részt vesznek kialakulásában. Ha jól használjuk fel, és a magunk javára fordítjuk, a serdülőkorhoz hasonló mértékű érési folyamat, személyiségfejlődés lehet a számvetés következménye. Amennyire közismert azonban az úgynevezett kamaszkori válság, annyira ismeretlen az átlagember számára ez az élet-közép krízis. Számot kellene vetnünk eddig elért eredményekkel, új célokat kellene kitűznünk, új életformát kialakítanunk. De ahelyett, hogy erre ráébrednénk, egyszerűen csak rosszul érezzük magunkat a bőrünkben, s ez szorongást, feszültséget vált ki.



További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...555556557...631
hírek, aktualitások

A kórházi fertőzések leggyakoribb formái

2025. október 12.

Melyek a leggyakoribb, egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések?

A cikkben szeretném röviden bemutatni az olvasóknak, hogy milyen típusai lehetnek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzéseknek. Az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzésekről ide kattintva olvashat.

Húgyúti fertőzések

Ezek gyakran katéterhasználathoz kapcsolódnak, amikor a hólyagba helyezett katéteren keresztül baktériumok kerülhetnek be a szervezetbe.

Sebfertőzések

Műtétek után a sebek fertőződhetnek, különösen, ha nem megfelelő a sebellátás vagy nem steril a környezet.

Tüdőgyulladás

A sokáig lélegeztetőgépen lévő betegeknél alakulhat ki, amikor baktériumok kerülnek a tüdőbe.

A munkahelyi stressz az egészségtelen életmód katalizátora

2025. október 12.

A magyar felnőttek harmada naponta dohányzik, ötöde egy héten egyszer biztosan túleszi magát, és az egészégkárosító szokásokat a többség nem is szeretné elhagyni – borús képet fest a káros függőségekről a STADA Health Report 2025*. A 22, főképp európai országban végzett felmérés eredményei alapján legnagyobb arányban a magyarok teszik felelőssé a munkahelyi stresszt a káros egészségügyi szokásaik miatt, szakértői segítségre pedig csak minden negyedik nyitott.

A STADA Health Report 2025 reprezentatív kutatás 22, főképp európai országban térképezte fel, hogy mik a legkárosabb egészségügyi szokásaink, hajlandóak lennénk-e változtatni rajtuk és ha nem, mi akadályoz bennünket.

Káros egészségügyi szokások Magyarországon


Dohányzás: a magyarok harmada (32%) naponta legalább egyszer rágyújt vagy pipázik, jelentős részük napon belül többször is
Alkohol: a magyarok negyede (24%) hetente legalább egyszer iszik alkoholt, minden huszadik egy napot sem hagy ki
Túlevés: a magyarok ötöde (21%) legalább hetente egyszer kényszeresen túleszi magát
Social média: minden tizedik magyar (9%) túlzottan függ a social médiától, minden nap kényszeresen pörgeti azt és/vagy posztol
Nem vényköteles gyógyszerek: közel minden tizedik magyar (8%) szokott rá olyannyira a nem vényköteles gyógyszerekre, pl. fájdalomcsillapítóra vagy orrspray-re, hogy naponta akár többször is használja azokat
Sport: kórosan sportfüggő és túledzi magát legalább heti egyszer a magyarok 7%-a
Könnyű drog: minden ötvenedik magyar minden nap fogyaszt könnyű drogot
Kemény drog: minden századik magyar minden nap fogyaszt valamilyen kemény drogot


Dohányzásban az élmezőnyben

A STADA reprezentatív felmérése szerint Magyarországon a dohányzók aránya (37%) meghaladja a vizsgált országok átlagát (31%), ami a rendszeres, legalább heti gyakoriságú dohányzást illeti. Ráadásul a dohányosok jelentős része naponta többször is cigarettázik, pipázik. A vizsgált országok közül ezzel a hatodik helyen állunk, csak Bulgária (47%), Szerbia (42%), Lengyelország (41%), Csehország (41%) és Románia (38%) előznek meg minket.

Mi élünk! És ti?

2025. október 11.

A digitális eszközök és virtuális világ

Figyelem, ennek a cikknek (és a sorozatnak) nem az a rendeltetése, hogy a digitalizációt tudományosan elemezze. Nem kifejezetten az a célja, hogy az előnyeit felsorakoztassa, és persze az sem, hogy azokat kétségbe vonja. Csupán arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy a digitális eszközök kellékek, amiket lehet és érdemes is felelősségteljesen használni. Ez esetben hasznos erőforráskímélő fegyverek lehetnek. Máskülönben azonban értéktelen személyi tartozékká válnak. Olyanokká, amik ráadásul túlhasználat esetén akár képesek függőséget is okozni.

Digitális eszközök és virtuális világ.… jó ideje tanulmányozom már a témát. S azt tapasztalom, mintha egyéni és társadalmi szinten is kutyaszorítóba kerültünk volna. Egy közel húsz éve tartó információs technikai robbanás tanúi lehetünk. A fejlesztéseknek köszönhetően mára eljutottunk odáig, hogy a világon több embernek van telefonja, mint fogkeféje.

Vannak, akik beletanultak, mások beleszülettek az okoseszköz-használatba. A közös bennünk az, hogy mind kiválóan értjük és kezeljük mindegyik fajtáját. Élvezzük, hogy könnyebbé, gyorsabbá, praktikusabbá vált az életünk. Hogy egy kattintással intézhetjük el a dolgainkat. És hogy időt, energiát, pénzt spórolhatunk magunknak. Csak arról feledkezünk meg, hogy ezek az eszközök, mint egy bódító varázsszer, lassan tömegek felett kezdik átvenni az irányítást. S bár nyilván segítik az egyén és a közösség működését, azért vannak aggasztó mellékhatásai is.

Most egy pillanatra képzeljétek el, hogy egy forgóajtóban sétáltok körbe-körbe. Tudjátok, olyanban, mint amilyenek a modern szállodák bejáratai. A szerkezet többfülkés, mozgásérzékelős, üvegfalú. Használata egyszerű, nem kell sem csengetni, sem kopogtatni, hogy átjussatok rajta. De még nyitogatni sem kell az ajtaját, elég csak belépni és elegánsan áthaladni. Az üvegfal egyik oldalán a megszokott külvilág, a másik oldalán egy másik ismeretlen változat. Az automata ajtó szédülten pörög körbe és ti ott szálltok ki, ahol éppen akartok.

Nos, valahogy így közlekedünk a valóságos és a virtuális világ között. Az egyik pillanatban itt vagyunk, a következőben már ott, feltűnünk, majd eltűnünk egy gombnyomásra. A helyszínváltás sebessége csak azon múlik, hogy éppen mi ragadta el a figyelmünket.