Intim egészség: a vizelésről
2022. szeptember 13.
Naponta többször ürítünk vizeletet, anélkül, hogy figyelnénk rá. De vajon mit tudunk erről a veseműködés eredményeképpen bekövetkező, létfontosságú folyamatról?
Kevesebb vizeletet ürítünk, ha meleg van
IGAZ
Egy liter vizelet kb. 950 g vízből áll, míg a maradék mennyiség nátrium-, klorid-, kálium-, kalciumionokat, karbamidot (azaz ureát, mely a vizelet színét adja) és egyéb anyagcseretermékeket (urobilin, húgysav vagy az említett kreatinin) tartalmaz. Amikor meleg van, többet izzadunk, és így a szervezet másképp üríti ki a vizet – ami természetesen csökkenti a vizelet mennyiségét. Így minél inkább izzadunk, annál kevesebb vizeletet ürítünk, ha nem iszunk elég folyadékot.
Lehetőleg mindig ülve kell vizeletet üríteni
IGAZ
Ez a pozíció a megszokott, és természetesen kényelmesebb. Fő előnye, hogy lehetővé teszi jól kiüríteni a húgyhólyagot, és nem szükséges erőltetni a vizelést (nyomást gyakorolni), ami számos kiválasztószervi bántalom, fertőzés, vizeletszivárgás stb. elősegítője lehet. Emellett a közhiedelemmel ellentétben a WC-ülőkéktől nem lehet fertőzést kapni – még a rendben tartott, nyilvános WC-k esetében sem.
A serdülő folyton elégedetlen az alakjával
2022. szeptember 13.
Túl kövér, túl sovány, nem elég nyúlánk, itt-ott meglehetősen kerekded… A serdülő lányok szinte soha nem elégedettek valamelyik testrészükkel, vagy az egész alakjukkal „harcban állnak”… Gyakran lelki szenvedés a vége, pedig lehetséges, hogy a hiba nem a testformájukban, hanem a fejükben van! Lássuk, hogyan reagáljon rá a szülő.
A serdülőkor a testi-lelki átváltozások időszaka. Egyesek bizonyos fokig elfogadják ezt a radikális átalakulást, másoknak a rögeszméjévé válik a külsejük. Konfliktusba kerülnek testük különböző részeivel, sokszor addig a pontig, amíg megszállottjai lesznek alakjuk valamely valós, vagy vélt hibájának – állapítják meg a pszichológusok. Súlyos probléma ez a gyermek, vagy a szülő számára? Nem annyira, mint gondolnánk, hiszen egy serdülő lánynak kisebb-nagyobb kételyei mindig vannak a külsejét illetően, így az elégedetlenség normális megnyilvánulásnak tekinthető. De csak akkor, ha az nem válik igazi fóbiává!
Annyi bizonyos, hogy a szülőnek rá kell jönnie az azzal összefüggő okokra. Pld. legyen arra kíváncsi, hogy ez a magatartás egyszerűen rossz önértékelésre utal-e, mely elhomályosítja a gyermeke saját testfelépítéséről alkotott, korábban kedvezőnek hitt képét; vagy a mások véleményétől való túlzott függőség okozza-e az elégedetlenséget. Ilyen esetekben a serdülő természetesen nem kritizálásra, hanem megnyugtatásra, az önbizalom erősítésére szorul – de hogyan tegye ezt meg a szülő? Számba vesszük a leggyakoribb problémákat és azok orvoslási lehetőségeket.
Arcának egy-egy részletére összpontosít
A serdülő aggodalmaskodásának gyakori oka lehet megváltozott arcberendezése, eddig nem észlelt, „furcsa” orra, nagy álla, elállónak vélt füle… Összességében számos kivetnivalót talál az arcán, és az elégedetlenség mértéke általában nem áll arányban a tényleges hiba, tökéletlenség nagyságával. Még ha nem is megalapozott a serdülő örökös panaszkodása, mi szülők ne kicsinyeljük le a bajt, és semmiképp se gúnyoljuk ki emiatt.
Minden alkalommal türelmesen meg kell hallgatni, mert aggódása arra hív fel minket, hogy nyugtassuk meg gyermekünket. Ennek során tanácsos kiemelni arca, majd alakja előnyös pontjait, ezzel javítva önképét, és segíteni abban, hogy hibáit ne nagyítsa fel. Megkérhetünk egy másik, általa kedvelt személyt is a környezetéből, hogy értékelje, vagy dicsérje arca, külseje előnyeit. Mindig számít, hogy mit mond a harmadik fél…
Zavarják kerekded formái
A serdülőt elszomorítja, hogy már nem olyan a teste, mint gyermekkorában – nehezen fogadja el kikerekedett csípőjét, combját, mellét, fenekét… Sokan teltnek tartják magukat, és életüknek ebben a szakaszában – a statisztikák szerint – ők jóval többen is vannak, mint akik nem küszködnek vélt, vagy valós súlyfelesleggel. Nyugtassuk meg leányunkat, hogy szép így is, és majd maguktól, természetes úton lemennek róla a felesleges kilók, ha egészségesen él, sokat mozog, és helyesen táplálkozik.
De amikor rögeszméjévé válik a testsúlya, folyton fogyni akar, ideje orvoshoz, pszichológushoz fordulni, aki meggyőzheti az objektív valóságról alakjával kapcsolatban. Érvelését alátámaszthatja azzal is, ha felhívja a serdülő figyelmét a testtömeg-indexére (ez a testsúly kg-ban osztva a méterben mért magasság négyzetével), amely valószínűleg nem is olyan rossz…
Ez a megnyugtatás segítséget nyújt olyan rejtett problémák körvonalazásában is, mint hogy önbizalomhiányról, vagy a tökéletességre való törekvésről van-e szó, illetve azt is felfedi, hogy pusztán csak több figyelmet igényel-e a serdülő. Ha pedig megtörtént a „felismerés”, a szülőnek is sokkal könnyebb a dolga…
Megint szerelmes? – Óvatosan az új társ bemutatásával!
2022. szeptember 12.
Új társra leltünk, szerelmesek vagyunk, ismét van esélyünk a boldogságra… Csak hátra van még ennek bejelentése gyermekeinknek. Bár túl lennénk már rajta! De hogyan hozzuk összhangba hirtelen fellángoló érzelmeinket a kiegyensúlyozott családi élettel? Pszichológusok magyarázatai és jó tanácsai új párunk sikeres megismertetéséhez.
A hetedik mennyországban érezzük magunkat, érzelmi életünkben végre kedvező változás állt be. Hiszen régen elváltunk, gyermekeinket egyedül neveljük, és most új szerelem kopogtat az ajtónkon! Elhatároztuk, hogy beengedjük… De hogyan mondjuk meg a csemetéknek?
Eddig sikerült összeegyeztetnünk a munkát és a gyereknevelést egyedül is, szerelmi életünket időnként el is felejtettük, de mostanra minden felbolydult. Ennek az emocionális viharnak a nyomán, melyet most átélünk, nem árt megtenni néhány „óvintézkedést”, mielőtt bejelentenénk a nagy eseményt és bemutatnánk gyerekeinknek a szerencsés kiválasztottat.
Óvjuk őket az érzelmi megrázkódtatásoktól!
„Hagyjuk gyermekeinknek megélni a gyermekkorukat!” – tanácsolják a pszichológusok. Napjaink gyakori tendenciája azonban az, hogy a legtöbb családi, érzelmi problémát mielőbb hozzuk gyerekeink tudomására, akár válásról, különélésről, új szerelemről, vagy a régi társ távozásáról van szó. De nem mindegy, hogy mikor, és milyen mértékben avatjuk be őket. A mi esetleges érzelmi válságunk általában rendkívüli módon aggasztja őket is.
A szülők szerelmi kapcsolatait, ha értesülnek róla, nem is tudják mire vélni – megterheli idegrendszerüket, hátráltatja őket a tanulásban, szociális életükben. Ezek a fajta információk egy olyan világot tárnak fel előttük, mely nem az övék, és zavarba ejti őket. Ezért csak óvatosan, fokozatosan bocsátkozzunk bele, ha egy új társ jelenik meg az életünkben, és lassan, a megfelelő időpontokat és helyzeteket kiválasztva készítsük elő a bemutatást.
Ne feledjük, hogy gyermekeink a maguk sajátos módján fogják értelmezni a mi új párkapcsolatunk nyomán várható eseményeket a család életében. Reakcióik váratlanok lehetnek, távolságtartásuk kétséges, és mindent, amit elmondunk, szó szerint értendő számukra – figyelmeztetnek a pszichológusok.
Összegezve elmondható, hogy a gyermekeket nekünk, szülőknek meg kell védenünk az érzelmi megrázkódtatásoktól. Ide tartozik új párunk bemutatása is, melyre ideális esetben, kellő előkészítés után, a gyermekeink érzelmi életének messzemenő megóvása mellett kerüljön sor.
Felesleges sietnünk!
Esetünkben nagyon fontos, hogy addig várjunk a gyerekek előtt történő bejelentéssel, amíg biztosan tartóssá válik az új szerelmi kapcsolat. Bármennyi idő telt is el az utolsó szakításunk (válásunk) és az új párunk érkezése között, a gyerekek érzelmeire a korábbi esemény már hatott. Ha balszerencsénkre az új párunkkal sem sikerül a tartós viszony, és már „bekapcsoltuk” őt a családi életbe, az a gyerekeket ismét szomorúvá teszi, elősegíti biztonságérzetük elvesztését. Várjunk tehát türelmesen, fontoljuk meg jól a teendőket, hogy ezt a kockázatot elkerüljük. Ez azt jelenti, hogy csak akkor beszéljünk az új párkapcsolatról a gyerekeinknek, ha érintettek lesznek a család élet átalakítására vonatkozó terveinkben. Minden esetben óvakodjunk a sietségből adódó, fölösleges bonyodalmaktól.
Miközben várunk a bejelentéssel…
A szerelmi kapcsolat fenntartása az első időkben sok szervezési problémával jár. Mikor randevúzzunk, ha egyedül vagyunk a gyerekekkel? Ez az elsődleges gond, és természetesen, ha nem tudjuk őket rábízni senkire, halasztgatni kell a találkozókat új társunkkal – ami nem tesz jót a kapcsolatnak. Ha pedig „váltásban” vagyunk a gyerekek másik szülőjével a felügyeletüket, illetve tartózkodásukat illetően, könnyebben megoldható az idő alatt az új viszony kibontakoztatása.
Megoldhatók a találkozások úgy is, hogy baby-sittert fogadunk (ritkább esetben), de sokkal tanácsosabb, amennyiben mód van rá, a nagyszülőkre hagyatkoznunk (nagy szerencse például, ha a környéken laknak, és örömmel is vállalják a gyerekeket). Az utóbbi esetben sem kell sietnünk az új kapcsolat bejelentésével a nagyszülők előtt, mert az – szakítás esetén – további bonyodalmakat okozhat. Célszerű adott esetben csak annyit közölnünk, hogy egy barátunkkal szeretnénk találkozni, és maradjunk könnyedek mind a gyerekek, mind a nagyszülők előtt.
Gyógynövény kontra gyógyszer: szennalevél és fokhagyma
2022. szeptember 12.
A gyógynövények egy része bizonyos gyógyszerekkel együtt alkalmazva olyan kölcsönhatásokat eredményezhet, amiknek a kimenetele akár a gyógyszerhatás elmaradása vagy súlyos mellékhatások fellépése lehet.
Szennalevél, anyalevél
A szenna levele (szennalevél – Cassia senna) és termése (anyalevél – Cassia angustifolia) bélmozgást fokozó növényi hashajtók. Hatásmechanizmusuk részeként gátolják a víz és ásványi anyagok (sók) vastagbélből való visszaszívódását. Másként kifejezve: ezeknek a természetes hashajtóknak a tartós, nagyobb dózisú alkalmazásakor a szervezetben egyes sók, ionok (pl. kálium) szintje olyan mértékben lecsökkenhet, hogy az bizonyos gyógyszerek hatására is befolyással lehet. A káliumkoncentráció csökkenése miatt egyes szívgyógyszerek, így a szívelégtelenségben is alkalmazott digitoxin, illetve digoxin hatása fokozódhat, nem kívánatos hatások léphetnek fel.
Fokhagyma
A fokhagyma (Allium sativum) a magyar konyha sokoldalúan alkalmazható fűszernövénye, ami számos betegség orvoslására is javasolható. Körültekintően kell azonban eljárni, mielőtt valaki fokhagyma vagy fokhagymás patikaszerek szedésébe kezd. A fokhagyma számos szintetikus vérnyomáscsökkentő hatóanyag (pl. lizinopril, perindopril, amlodipin, felodipin) hatását fokozhatja, illetve véralvadásgátló gyógyszerekkel (pl. acenokumarol, warfarin) együtt alkalmazva a vérzési hajlamot emelheti.
„Holdkóros” a gyerek
2022. szeptember 11.
Egyes felmérések szerint a 13 év alatti gyerekek közel 25%-a volt már holdkóros – azaz alvajáró. Ez a jelenség általában 5 éves kortól merül fel, de ahogy nő a gyerek, az életkor előrehaladtával elmúlik.
Sokan megijednek gyermekük e különös magatartásától, és amikor tanúi lesznek a rövid éjszakai „sétáknak”, nem tudják, hogyan reagáljanak rá. Őket igyekszünk az alábbiakban megnyugtatni, és tanácsokkal ellátni az óvintézkedéseket illetően, ideggyógyászok tapasztalatai alapján.
Éjszakai séták
Vannak gyerekek, akik szeretnek „holdkórost” játszani, és előre tartott karokkal, a semmibe vesző, üres tekintettel vagy bugyuta arckifejezéssel járkálni éjjel a lakásban… De a valóságban az alvajáró többnyire tudja, hová megy és a karját a teste mellett lelógatva tartja. „Igazi” holdkórosságról akkor beszélünk, amikor a gyermek éjjel rendszeresen felkel az ágyából, kifejezéstelen arccal sétál a lakásban (vagy sajnos megtörténik, hogy azon kívül) és néhány perc múlva visszamegy aludni. Gyakran ismétlődő, tudattalan/gépies viselkedésről van szó, amely a legtöbbször elmúlik észrevétlenül. De a szülőnek nem kell azonnal megijednie, amikor például a gyerek éjjelente kisétál a toalettig vagy a konyhába, „holdkóros” állapotban – sokkal jobban teszi, ha megtud többet a jelenségről, és óvintézkedéseket tesz.
Az alvás első három órájában fordul elő
Ahhoz, hogy megbizonyosodjunk afelől, hogy egyszerű alvajárásról és nem egy olyan rejtett betegségről van szó, mint például az epilepszia, elsősorban két fő jelre figyeljünk, melyek alapján valószínűleg nem tévedünk – mondják a neurológusok.
Az első jel: a különös jelenség/tünet az éjszaka kezdetén következik be, rendszerint az elalvást követő, első három órában, a mély alvás szakaszában. Később pedig a gyermek egyáltalán nem emlékszik az alvajárás epizódjára. Valójában gyerekeknél a jelenség gyakorisága az alvás mélységétől függ. Azért általában rendkívül nehéz (és nem is tanácsos) felébreszteni őket ebben a periódusban, azaz az alvajárás alatt. Az alvást náluk ilyenkor meglehetősen lassú és nagy amplitúdójú hullámok jellemzik. Amint nőnek, az esetlegesen regisztrált hullámok egyre kevésbé szélesek, és ezek az éjszakai séták megszűnnek. 13 éves kor után a gyerekeknek csak mintegy 3,3%-a mutat még „holdkórosságot”.
Hogy mindez mire vezethető vissza? Az említett örökletességen kívül nem igazán lehet tudni. De az elfogadható okok között szerepel egy neurobiológusok által támogatott feltevés, mely szerint a jelenséget az agyműködés éretlensége okozza.
Kísérd vissza az ágyába
Megtörténik, hogy a kisgyerek zokogásban tör ki, vagy kiáltozni kezd éjjel, amikor valóban felébred az alvajárásból. Ez a félelem és a csodálkozás reakciója, mert máshol találja magát, mint korábban, azaz az ágyában. Amikor már nagyobb lesz, védekezési reflex alakulhat ki nála, ami gyakran agresszív viselkedést mutat.
A meglepődött alvajáró azért viselkedik így, hogy önkéntelenül is védje magát. Teljesen fölösleges ilyenkor felébreszteni, mert nem fogja érteni, miért teszik azt vele a szülei. Sokkal többet ér, ha visszakísérjük az ágyába – rendszerint könnyen elfogadja. És soha nem fog visszaemlékezni az éjszakai járkálás perceire, aminek, úgy tűnik, hogy célja van. Amikor elmondják neki, mit csinált éjjel, látszólag nem céltalanul, nem tud rá semmilyen magyarázattal szolgálni.
A hólyaghurut kezelése gyógynövényekkel
2022. szeptember 11.
A hólyaghurut (cisztitisz) sűrűn előforduló fertőzés a nőknél, amely fájdalmas betegség, és még munkaképtelenséget is okozhat. Kezelésére számos gyógynövény alkalmazható „szelíd” gyógymódként. Íme néhány az értékes gyógyfüvek közül, amellett, hogy a hólyagfertőzés ellen több nyomelem, köztük a réz is hasznosnak bizonyulhat.
Hanga
Miért hasznos?
A hanga (Erica carnea) vizelethajtó, húgyúti fertőtlenítő, a vizeletkiválasztó szerveket nyugtató hatású növény. A vizelet mennyiségét növelve gátolja a baktériumok szaporodását, és segít a gyulladás csillapításában.
Ajánlott alkalmazás:
Gyógyteaként: Hagyjunk ázni 2 kávéskanálnyi szárított, hántolt hangát 20-25 cl forró vízben, 10 percen át, szűrjük le, és igyunk belőle 3-4 csészével naponta.
Kapszula formájában szintén kapható, és hangaméz is készül belőle (a fanyar ízű tea édesíthető vele).
Szegfűszeg és citrom esszenciális olaj
Miért hasznos?
A szegfűszeg (Eugenia caryophyllata) esszenciális olaja fertőtlenítő hatású, tisztítja a húgyutakat anélkül, hogy a bélflóra és a hüvelyflóra egyensúlyát felborítaná. A citrom esszenciális olaj (citrus llimon) segíti a májműködést, serkenti az immunrendszert. A két olaj együttesen még hatékonyabb húgyúti fertőzések, cisztitisz esetén is.
Ajánlott alkalmazás:
Mindkét esszenciális olajból tegyünk 1-1 cseppet egy kenyérbél galacsinra vagy egy semleges tablettára. Vegyük be egy pohár vízzel, étkezés közben, háromszor naponta, 3-5 napon át.
Mindkét olaj kapszula formájában is kapható.
Ellenjavallt terhes és szoptatós anyák, epilepsziás betegek, 12 év alatti gyermekek és májelégtelenségben szenvedők esetében
Az energia-gyógyítás etikájáról
2022. szeptember 10.
Ez a kérdés legtöbbször fel sem merül, pedig nagyon fontos. Mert bizony senkinek sem lehet "lenyomni a torkán" a gyógyítást - illetve lehet, de abban nincs sok köszönet. Mielőtt bármilyen energiaküldésbe vagy távgyógyításba kezdenénk, érdemes feltenni a legfontosabb kérdést : miért?
Azaz:
- Miért akarsz (miért akarok) meggyógyulni?
- Én miért segítek neked? (Miért kérem mások segítségét?)
A változásra való hajlandóság
Látszólag felesleges kérdések, valójában a lényegük a tudatosítás. A mélyebb döntéseket nem a külső tudatosság szintjén hozzuk. A miért? kérdés segít átemelni a mélyebb tudat által meghozott döntést a felszínre. Ha ezt a kérdést őszintén megvizsgáljuk - kulcsszó az őszinteség - kiderülhet, hogy az illető - bár szavaival kinyilvánította a gyógyulás iránti vágyát, valójában valamilyen okból még nem látta elérkezettnek az időt a változásra.
A gyógyulás: változás. Belülről kiinduló változás. Erre pedig nem mindenki hajlandó.
Ragaszkodunk-e a betegséghez?
Lehetséges továbbá, hogy az illető azért "ragaszkodik" a betegségéhez, mert ez az állapot számára több előnnyel, mint hátránnyal jár - az is igaz, hogy az ilyen ember valószínűleg mélyen felháborodva utasítaná vissza ezt az állítást.
Ne blokkoljuk a tudatos önvizsgálatot!
Az is lehetséges, hogy a betegség állapota olyan tanulási lehetőség az ember számára, amilyen tanulásra az "egészséges" állapot nem ad lehetőséget, és ilyenkor bár a tudatos én mindent megtesz a gyógyítás érdekében, a mélyebb tudatosság rendre keresztülhúzza szándékait. Ezt az állítást is nehéz elfogadni, mert a mélyebb tudatosságban lezajló folyamatok nem látványosak, maga a folyamat alig-alig tettenérhető, így célszerűbb a következmények megvizsgálásából kiindulni. Így tehát ha valaki minden orvoshoz elmegy, minden gyógyító technikát és eljárást, minden gyógyszert kipróbál, állapota mégsem javul, ez azt jelzi, hogy a mélyebb tudatosság állított fel egy tiltó kaput. Ez a blokkolás alapos, őszinte, tudatos önvizsgálattal oldható fel.
Zöld tea az egészség szolgálatában
2022. szeptember 10.
Több koffeint tartalmazhat, mint a kávé, és hosszabban is tart a hatása. A zöld tea, mint élvezeti szer számos jótékony hatással is rendelkezik.
A tealevelet szolgáltató növény, a teacserje (Camellia sinensis) Ázsia trópusi területein honos. Fő termesztői Kína, India, Srí Lanka és Japán, azonban manapság Afrika és Dél-Amerika egyes területein is termesztésbe vonták. A termesztett példányokat a könnyebb betakarítás érdekében 1–1,5 méter magas cserjévé vágják vissza, amelyekről 7–10 naponta gyűjtik a fiatal hajtásokat és leveleket. Ezt követően a leveleket alapvetően kétféle kezelésnek vethetik alá. Az egyik eljárás során a leveleket fonnyasztják, fermentálják, ami során a jellegzetes illatú és ízű fekete teát kapjuk.
A jelen cikkben górcső alá vont zöld teát egy másik eljárással készítik. A leszedett tealeveleket azonnal, 70 °C-on szárítják, ezzel megelőzve az enzimatikus bomlást. Az így kezelt levelekből készült tea zöldessárga színű, szagtalan, fanyar, kesernyés ízű.
Élénkítő hatás
A zöld tea legfőbb, a hatásért felelős tartalomanyaga a valószínűleg mindenki számára ismerős koffein, amelyet 1–5%-nyi mennyiségben is tartalmazhat a növény.
Koffeintartalom • Egy csésze teában akár 110 mg • Egy csésze kávé 80–100 mg • Egy átlagos energiaital 40–80 mg |
Ennek köszönhető élénkítő, fizikai és szellemi teljesítőképesség növelő hatása, amelyet fáradtságérzet és kimerültség leküzdésében aknázhat ki a fogyasztó. Magas koffeintartalma ellenére a kávéval ellentétben a tea koffeinhatása nem hirtelen jelentkező, lökésszerű, sokkal inkább elnyújtott, órákon át kitartó, ami a teában található egyéb komponensek a koffein felszívódását gátló hatásával magyarázható.
Amennyiben az élénkítő hatás elérése a cél, úgy egy adag zöld tea kb. 2 g tealevélből 1,5–2,0 dl forró vízzel történő 2–4 perces forrázással majd áztatással készíthető, amelyet napi 3–5 alkalommal fogyaszthatunk. Egy másik – ámde talán kevésbé élvezetes – beviteli forma lehet, a növény őrleményét tartalmazó kapszula fogyasztása. A tea, ezáltal a koffein túladagolása (átlagos embernél 300 mg fölötti dózis egyszerre) remegéshez, izgatottsághoz, izzadáshoz, álmatlansághoz, de akár hányáshoz, görcsökhöz és szívritmuszavarhoz is vezethet.
Mivel a teacserje levele koffeint tartalmaz, gyermekek részére megfelelőbbek az élénkítő hatással nem rendelkező teák (pl. gyümölcsteák, rooibos). A zöld és fekete tea ellenjavallt továbbá szívbetegségben (magas vérnyomás, szívritmuszavar) gyomor- és nyombélfekélyben szenvedőknek, valamint pajzsmirigy-túlműködés esetén. Mivel a koffein átjut a placentán és kiválasztódik az anyatejbe, terhesség és szoptatás alatt nem javasolt a zöld tea (és egyéb koffein tartalmú termék) fogyasztása. Fontos megjegyezni, hogy a zöld tea élénkítő hatása miatt csökkentheti a nyugtatók/altatók hatását.
Még mindig bepisil? Hitek és tévhitek
2022. szeptember 09.
Már 4 éves elmúlt a gyerek, 6-7 éves is lehet, vagy még idősebb, és előfordul, hogy bepisil az ágyba… Ez a gyakori probléma számos kérdést vet fel szülőknek, szakembereknek egyaránt.
A lényeg az, hogy nem szabad dramatizálni a helyzetet, de szokványosnak sem kell tekinteni anélkül, hogy különböző módokon a gyermek segítségére sietnénk. Az alábbiakban gyermek-urológusok és más specialisták tanácsai alapján igyekszünk könnyebbé tenni a probléma megoldását.
Egyes felmérések szerint öt éves korban – átlagosan – tízből két gyerek érintett az éjszakai vagy délutáni alvás alatti vizelet-folyásban. 6 évesen, vagy afölött, még mindig tízből egy… Az okozott kellemetlenség ellenére, és azt sem számítva, hogy a dolog ma már egyre kevésbé tabu-téma, különböző okokból a szülők nem szívesen beszélnek erről az orvosnak. Lehet, hogy mi, szülők részben felelősnek érezzük magunkat, mer gyakran rászóltunk emiatt a gyerekre.
Vagy azt gondoljuk, hogy nem kell nagy ügyet csinálni belőle, de úgy is vélhetjük: jobb elkerülni , hogy orvosi kezelésre kerüljön sor. Ami a gyereket illeti: ha nem is mondja ki nyíltan, ő a leggyakrabban retteg tőle, és rosszul éli meg, hogy bepisil az ágyba. Közszájon forgó és komoly orvosi vélekedések özöne közt igyekszünk megfejteni az okokat igaz-hamis mérlegeléssel, annak érdekében, hogy megértsük a probléma gyökerét, és megfelelően reagáljunk rá.
Hitek és tévhitek
- 4 éves kor körül már aggódni kell
HAMIS
Elvben a szobatisztaság 2 éves korban érhető el nappal, és inkább 3-4 éves korban „sikeres” éjjel. Mégis, a gyakorlatban az ágyba pisilés minden második gyereket érint ezen életkor körül, mert mindegyikük a maga ritmusa szerint fejlődik. Az orvosok „bevizelésről”, azaz kontrollálhatatlan éjszakai bepisilésről csak 5 éves kortól kezdve beszélnek, és kimutatták, hogy a fiúk gyakrabban néznek szembe ezzel a problémával. Ez nem azt jelenti, hogy 5 éves korban, ilyen esetben azonnal meg kell ijednie a szülőnek, és orvossal kell konzultálnia. A megfelelő pillanat akkor jöhet el, amikor a gyermek kifejezi, hogy feszélyezve érzi magát emiatt, és folytonos kellemetlenséget érez. Amikor maga szeretné, hogy problémája megszűnjön, az adja a legjobb esélyt a sikeres kezelésre. Ha a szülő mégis nagyon állhatatos, kitartóan aggódó, viszont a gyermeke nyilvánvalóan még nem áll készen a szobatisztaságra, az orvos javasolhatja a várakozást a kezeléssel, nehogy kudarc legyen a vége.
A korai bili-használat rossz következménnyel járhat
IGAZ
Amikor egy gyereket túl korán bilire ültetnek, nappal „tisztasági reflex” alakulhat ki, de az agy azt még nem fogadja be. Ez a nagyon korai rászoktatás fiziológiai szempontból nem gyorsítja meg a húgyhólyag-működés kontrolljának elsajátítását. Esetleg még zavarhatja is az „összhangot” az izom közt, mely zárja és nyitja a vizelet „csapját” és a még nem eléggé fejlett húgyhólyag közt. Tanácsos akkor kezdeni a bilire szoktatást, amikor a gyerek már jól tud járni, azaz, amikor neurológiai tekintetben fejlettsége kielégítő.
A bepisilés összefügg a húgyhólyag méretével
IGAZ
Egy gyermeknél, akinek még nem eléggé fejlett a húgyhólyagja, nagyobb a kockázata annak, hogy bepisil az ágyba. És minél gyakrabban ürül a húgyhólyag, annál inkább gyenge marad a kapacitása.
Ne haragudj, magázódhatnánk? - Kapcsolatrombolás a tegező bratyizással
2022. szeptember 09.
Egyes nyelvekben nem probléma a tegeződés, hiszen csupán tegeződő formula létezik (pl. angol, francia), azonban még ezeken a nyelveken is meg lehet adni a kellő tiszteletet, a megfelelő megszólítással, köszöntéssel, szóhasználattal, stb. Ugye, a magyarban is egészen máshogy hangzik a "Köszönöm szépen, István", mint a "Kösz, Pistikém". Azonban egyes nyelveken külön magázó és tegező formulák léteznek, ilyen a német, az orosz, és természetesen a magyar is.
"...az, hogy egy fiatalember egyszerűen te-nek szólított egy úrileányt, olyan sértés, amely a torkára forrhat az illetőnek, ha pedig egy leány szólít így egy fiatalurat, bizony megérdemel egy kis anyai fenyítést." A századelőről idéztünk, amikor a tegeződést csak az "olyan" lányok engedhették meg maguknak. Mára azonban a feje tetejére állt az egész világ, mindenki tegeződik mindenkivel. De vajon illő-e?
Ki tegez kit?
A gyerekek természetes módon tegezik egymást az óvodában, az iskolában, ahogy otthon is tegeződnek a szülőkkel, már a nagyszülőkkel is. Néhány évtizeddel ezelőtt, és különösképpen falun az unokák még nem nagyon tegezték a nagyszüleiket, illetve a század első felében még az is igen gyakori volt, hogy a gyerek magázta a szüleit, ahogyan a szülők is magázódtak egymással – ettől csak igen intim pillanatokban tértek el. Az is természetesnek tűnik, hogy a felnőttek tegezik a gyerekeket, az iskolában a pedagógus tegezi a tanítványait. Azonban a fiatalokkal már óvatosabban kell bánni. Középiskolában már nem tekintik magukat gyereknek, ezért rossz néven veszik a felnőttektől, ha szimplán letegezik őket, visszategezni azonban még nem mernek, ezért egy idősebb felnőtt okosabban teszi, ha a már 16-18 éves kamaszokat is magázva szólítja meg, így nem bántja a fiatalok önérzetét.
Munkahelyi tegeződés
Egy cégnél, egy osztályon, egy üzemben dolgozók – a közvetlenebb munkakapcsolat, és esetleg a hatékonyabb együttdolgozás érdekében – többnyire tegeződnek. Itt is előfordulhat persze, hogy egy idősebb kollégát a fiatalabbak nem tegeznek le rögtön, de ha az idősebb szaki kifejezetten kéri a tegeződést, nem illik ellent mondani. Főnök-beosztott viszonynál azonban nem mindig szerencsés a közvetlen hangnem. Ha a főnök felajánlja a tegeződést, akkor természetesen célszerű elfogadni, azonban ajánlatos ebben az esetben is megtartani a három lépés távolságot. Ez tulajdonképpen a kapcsolat hivatalosságát erősíti, illetve gátat szab annak is, hogy a beosztott neadjisten „elpofátlanadjon” a főnökével szemben (tegyük hozzá, udvariasan, magázódva is el lehet küldeni valakit melegebb éghajlatra). A munkakapcsolathoz tartozik az eladó-vevő, szolgáltató-felhasználó, kínálat-kereslet viszony is.
Szia, segíthetek?
Széles körben elterjed (sajnos), hogy egy boltba belépve azonnal a pofámba tegeznek, lehet az 18 éves eladólány, vagy 40 éves parkettaárus is. Magyarországon talán az egyik svéd áruházlánc vezette be a kereskedelemben a vevő-eladó közötti tegező viszonyt, azonban ma már bárhová megyek, mindenhol „ismerősökbe” botlom. Nem hinném, hogy prűd lennék, vagy sznob, de engem ez valahol kicsit zavar. Talán régimódi elképzelés, hogy ha bemegyek egy boltba, ott üzleti kapcsolatba kerülök az eladóval, akinek tisztelnie kellene a vevőit (ha mást nem, legalább azt a hajlamot, hogy a pénzüket náluk költik el). Talán nem véletlen, hogy egy magára valamit is adó kereskedő, egy előkelőbb étterem pincére, vagy egy régi motoros cipész a magázással megtiszteli a hozzá betérő vendéget, és csupán az alacsonyabb színvonalú helyek engedik meg maguknak a széles mekdonáldsz-mosolyú bratyizást.